A LEGYEK

ONLINE MŰSORFÜZET

„A művészi alkotásnak kétségkívül fontos indítéka az az igény, hogy a világ számára lényegeseknek érezzük magunkat. Megragadom a mezők, a tenger egy bizonyos aspektusát, megragadom egy arc hangulatát: ha mindezt vászonra viszem, írásban rögzítem, sűrítve az összefüggéseket, rendet teremtve ott, ahol rendnek nyoma sem volt, s rákényszerítve a szellem egységét a dolgok sokféleségére – akkor tudatában vagyok általam való teremtésüknek, azaz lényegesnek tartom magamat az alkotásom számára. Ám ezúttal a megalkotott tárgy siklik ki a kezemből; nem „tárhatok fel” és teremthetek egyszerre. A teremtmény lényegtelenné válik az alkotó tevékenységhez viszonyítva. A létrehozott tárgy, még ha döntőnek és véglegesnek tűnik is mások számára, számunkra sohasem az: bármikor módosíthatunk rajta egy-egy vonást, árnyalatot vagy szót; vagyis sohasem kényszeríti ránk magát. Egy festőnövendék kérdezte mesterétől: „Mikor mondhatom képemet késznek?” A mester így válaszolt: „Ha meglepődsz a láttán, s így szólsz magadban: Én csináltam ezt?”

(Sartre)

„egy író nem engedheti meg magának, hogy intézményesítsék”

“Mindig szívesebben vádoltam önmagamat, mint a világegyetemet; nem kedélyességből, hanem azért, hogy csak önmagamnak köszönhessem, ami vagyok.” (Sartre)

Titánok izmos melle és hatalmas
veleje szállt fiai s unokái
biztos örökségébe; de az isten
vas átkot vert halántékuk köré.
Észt és mértéket, tervet és türelmet
elrejtett vad és vak szemüktől; izzó
őrületté nőtt bennük minden óhaj,
és parttalan áradt az őrület.

apjuk után Thüesztész
és Atreusz közössen lettek úr
a városban; de nem birták soká
a jó-testvérséget. Thüesztész öccse
asszonyát elszerette. Atreusz
bosszúból száműzette őt.

Goethe: Iphigenia Taurisban (részletek, Babits Mihály fordításában)

Testvérharcok, megcsalások, gyermekáldozatok, gyilkosságok sorozata száll generációról generációra. Mindenesetre a görög mitológiában törvényszerű, hogy ha emberpár olt ki életet, azt csakis emberpár bosszulhatja meg.

…a mindannyiunknak ismerős rovar a maga nevetséges és visszataszító mivoltával képes rá, hogy felfokozzon és elmélyítsen egy tragikus szituációt, akár rajainak gyötrelmet okozó zizegésével, akár azzal a kapcsolattal, amely a szeméthez, a hulladékhoz fűzi…

Most pedig arról kívánok szólni, ami a legyek legkülönösebb természeti adottsága. És úgy látom, Platón csakis erről az egyről feledkezett meg a lélekről és annak halhatatlanságáról szóló művében. Mert az elhullott légy hamuval meghintve föltámad halottaiból, és újjászületvén ismét életre kel.

legyek, piros x

IMPRESSZUM
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: Mácsai Pál
Szöveg: Garai Judit
Előadásképek: Horváth Judit
Plakát: Nagy Gergő
>>> PDF műsorfüzet
Online műsorfüzet: Hudáky Rita

Top