iram@orkenyszinhaz.hu

 

E. Said – C. Burgmer:
Bevezetés a posztkoloniális diskurzusba


„Az egyik életnívója a másik nyomora. Az idegen kultúrára vetett romantikus pillantás éppúgy visszatartja a Nyugatot attól, hogy saját problémáit észrevegye, mint ahogyan azt is megakadályozza, hogy az ekként kezelt népek önállóan fejlődjenek.”

Miféle jelentés illeti meg az európai kultúrát a tizenkilencedik században, amikor a Nyugat meghódítja a világot? Mi akadályozza, ahogy az imént idézett Franz Fanon fogalmaz, az önálló fejlődést?

Először is, a gyarmati világban a legtöbb hivatalos európai intézmény a profitban volt érdekelt, a természeti kincsekben, a fűszerekben, az emberekben, például az angoloknak szükségük volt indiaiakra a hadseregbe, és természetesen érdekeltek voltak a kereskedelem előmozdításában.

De a más kultúrák, a távoli kultúrák egyúttal olyan helyek voltak, ahová az európai társadalmak néhány problémáját exportálni lehetett, például Keleten. A Keletet olyasféle helyként képzelték el, mint egy szabad szexuális paradicsomot, amely szembesít az európai szexuális szokások elfojtottságával, s ekként úgy nézhettek a keleti nőre, mint valamiféle egzotikus, érzéki álomra.

Az a hely volt az továbbá, ahova Európa alsóbb osztályai elmehettek uralkodni és a helyieknél fontosabbaknak lenni, mert ugye, ők a fehérek. A tudósok, felfedezők, kutatók számára viszont a harmadik világ kultúrái lehetőségeket jelentettek az európai hatalomgyakorlásra a tudás révén is, szóval az etnológia és etnográfia a bennszülöttek európai antropológiába beillesztésének egy módja volt.

Ez a történelemnek, az afrikaiak történetének, az indiaiak történetének, a muzulmánok történetének egy olyan felfogása volt, amely a bennszülöttek „visszamaradottságának” tükrében mindig a Nyugat szuperfejlettségét pillantotta meg.

Hegel mondta, hogy a történelem keletről nyugatra vándorol, tehát a keleti történelemre pillantás sok orientalista, politikatudós, historiográfus számára annak egy módja volt, hogy a kisebb népek történetét úgy értsék, mint a fejlődés mutatóját, amelyben, természetesen, mindig Európa volt a győztes és az első.

Fordította: Farkas Zsolt

Top