iram@orkenyszinhaz.hu

 

S. Žižek:
Halálok a Níluson


2013 júniusában az egyiptomi hadsereg, amelyet eleinte támogattak a két évvel korábban a Mubarak-rezsimet megdöntő tiltakozók, eltávolította a hatalomból a demokratikusan megválasztott elnököt és a kormányt. A tiltakozók, akik megbuktatták Mubarakot és demokráciát követeltek, passzívan támogatták a demokráciát megdöntő katonai coup d’état-t.

Mi folyik itt? A hegemón ideológiához hangolódott uralkodó értelmezést többek között Fukuyama javasolta: a Mubarakot megdöntő tiltakozó mozgalom döntően a művelt középosztály lázadása volt, míg a szegény munkásoknak és gazdálkodóknak a (rokonszenvező) megfigyelő szerepe jutott. De mihelyt kinyíltak a demokrácia kapui, a Muzulmán Testvériség, amelynek bázisát a szegény többség adja, megnyerte a demokratikus választásokat, és olyan kormányt alakított, amelyben a muszlim fundamentalistáknak jutott a meghatározó szerep; így tehát érthető módon ellenük fordult a szekuláris tiltakozók eredeti kemény magja, és a megállításukért még egy katonai puccsot is hajlandó volt támogatni. Az ilyen leegyszerűsített felfogás azonban nem vesz tudomást a tiltakozó mozgalom egyik döntően fontos vonásáról: arról, hogy megszaporodtak a különböző szervezetek (egyetemistáké, dolgozó nők, stb.), amelyek révén a civil társadalom elkezdte az állami és a vallási intézmények hatókörén kívül artikulálni az érdekeit. Az arab tavasznak nem annyira Mubarak megbuktatása, mint inkább az új közösségi formák e kiterjedt hálózata a legfontosabb hozadéka.

Fordította: Reich Vilmos

Fotó: Jászberényi Sándor

Top