iram@orkenyszinhaz.hu

Sylvia Plath:
LÁZÁRASSZONY
(Lady Lazarus)

Megtettem megint.
Átlag tízévenkint
Egyszer sikerül-

Két lábon járó csoda, bőröm
Mint náci lámpaernyő ég,
Jobb lábam

Levélnehezék,
Arcom remek, ránctalan
Zsidó vászon.

Hántsd le a kendőm,
Te hóhéralak.
Elriasztalak?

Az orr, a hibátlan fogsor, a szemüreg?
A savanykás lehelet
Majd eltűnik egy nap alatt.

Gyorsan, gyorsan a hús
Amelyet lefalt a komor gödör,
Csontomra visszatér,

S én mosolygó asszony vagyok,
Harmincéves ezegyszer
Mint a macska, meghalhatok kilencszer.

Ez itt a harmadik.
Milyen gyanús:
Évtizedeket semmisítni meg.

Milliószám a rost.
A mogyoróját majszoló tömeg
Benyomakodik,

Amikor kibontanak –
Kezes-lábas, nagy vetkőzőszám.
Hölgyek, urak,

Van két kezem,
Térdem is ám.
Csont-bőr vagyok holtan,

Mégis, ugyanaz az asszony aki voltam.
Először tízéves koromban
Történt. Baleset.

Másodszor úgy esett,
Nem térek vissza, ha végigbirom.
Lágy kagylótestemen

Erős záróizom.
De a külvilág vissza, visszavon,
S szedték rólam a férget, mint a gyöngyrakást

Meghalni
Művészet, mint bármi más.
Jól csinálom nagyon.

Jól csinálom, mint egy pokoli malom.
Jól csinálom, belülről tudom.
Van hozzá hivatástudatom.

Könnyű megtenni, innen a cellafalon.
Könnyű megtenni, hogyha gyökeret versz.
Csak pózolón

Vissza a színre, fényes nappal,
Ugyanoda, a helyhez, az archoz, a nyers
Unott hanghoz, hogy:

„Csoda!”
S ez fejedre rogy.
Ára van,

Hogy a sebeimet megnézd, ára van,
Hogy a szívem hallgatod –
Működik maga.

És ára van, nagyon nagy ára van,
Hogy belőlem szó jut, érintés
Vagy vércsepp

Vagy hajcsomó vagy ruha
Tessék, tessék, Herr Doktor.
Tessék, Herr Hóhér.

Én vagyok a te műved,
A te értéktárgyad,
Az a színarany baba,

Akit elolvaszt egy sikoly.
Éged és pergek.
Ne hidd, hogy nem értékelem a nagy
figyelmedet

Hamu, hamu –
Turkálod, döfködöd.
Hús, csont, nincs ott semmi több –

Egy darab szappan,
Karikagyűrű és
Aranytömés.

Herr Úristen, Herr Lucifer,
Figyelj,
Figyelj.

A hamuból
Egy vöröshajú nő kikel,
És férfit fal, ha férfi kell.

(Fordította: Gergely Ágnes)

Maya Sorel:
VALAKI NEJE

(részlet)

„oly sok várakozás és oly sok
besárgulás
kitépett májsejt
odett svan betrippelt szerelme
gala paul éluard és salvador dali múzsája-neje
fejős tehén, duzzadt stimuláció
anyafigurina a taknyos zseniknek
sejla sehabovic olyan nő, aki nem kíván költőnő lenni
sylvia plath ted hughes neje, agyonünnepelt halott kedves
feje a sütőben
a reklám az elégedettség és a boldogság neje, a tisztaságé és
fehérségé
lou andreas-salomé rilke, freud, nietsche igéző neje
fogason lóg esmeralda, sztereotip szépség a rútság ölelésében
hercegnő és szörnyeteg
bárha az írás lebontotta volna a felépítményt
a számítógép befogadta volna az erotika szabályainak
csúnya tréfáját
a nyelv eltörölte volna az örök másikat”
(Fordította: Orovec Krisztina)

Sylvia Plath:
TOTEM

Eszi a mozdony a sínpárt: az ezüst ösvény
A távolba nyúlik. Majd elfogy azért.

Fut, fut, de hiába.
Napszálltakor ott a szépség: az elöntött
földek,

A hajnal a gazdákat, mint a disznókat,
bearanyozza,
Zötyögnek a vastag ruhákban.

Előttük Smithfield fehér tornyai,
Fejükben kövér sódarok és vér.

Könyörtelenül villog a hasítóbárd,
Szisszen a hentes-guillotine: „Ezt? ezt?”

Elvetélt magzat a nyúl a tálban,
Csecsemőfeje páclében külön ázik,

Lenyúzva róla szőr és emberszerűség.
Együk úgy, mint Platón méhlepényét,

Együk úgy, mint Krisztust.
Ők voltak a fontos emberek –

Kerek szemük, foguk, fintoruk
Nyárson: csörög és csattog, kígyóutánzat.

Majd a kobra csuklyája rám ijeszt,
Magányos szeme, szeme a hegyeknek?

Átfűzve rajta az ég örökkön.
A világ vérmeleg és személyes,

Mondja vérpírjával a hajnal.
Nincs úti cél, csak bőröndök,

Egyazon én lóg ki belőlük, a kopott,
Kifényesedett öltöny zsebeiben vágyak,

Eszmék és jegyek, rövidzárlatok és
becsukódó tükrök.
Őrült vagyok, kiáltja a pók, és lengeti karjait.

És ez tényleg rettenetes,
Sokszorozódik a legyek szemében.

Döngnek, kék gyerekek,
A végtelen hálójában,

Bekerítette őket a célnál
Nyársaival az egy halál.

(Fordította: Várady Szabolcs)

Top