Sylvia Plath:
LÁZÁRASSZONY
(Lady Lazarus)
Megtettem megint.
Átlag tízévenkint
Egyszer sikerül-
Két lábon járó csoda, bőröm
Mint náci lámpaernyő ég,
Jobb lábam
Levélnehezék,
Arcom remek, ránctalan
Zsidó vászon.
Hántsd le a kendőm,
Te hóhéralak.
Elriasztalak?
Az orr, a hibátlan fogsor, a szemüreg?
A savanykás lehelet
Majd eltűnik egy nap alatt.
Gyorsan, gyorsan a hús
Amelyet lefalt a komor gödör,
Csontomra visszatér,
S én mosolygó asszony vagyok,
Harmincéves ezegyszer
Mint a macska, meghalhatok kilencszer.
Ez itt a harmadik.
Milyen gyanús:
Évtizedeket semmisítni meg.
Milliószám a rost.
A mogyoróját majszoló tömeg
Benyomakodik,
Amikor kibontanak –
Kezes-lábas, nagy vetkőzőszám.
Hölgyek, urak,
Van két kezem,
Térdem is ám.
Csont-bőr vagyok holtan,
Mégis, ugyanaz az asszony aki voltam.
Először tízéves koromban
Történt. Baleset.
Másodszor úgy esett,
Nem térek vissza, ha végigbirom.
Lágy kagylótestemen
Erős záróizom.
De a külvilág vissza, visszavon,
S szedték rólam a férget, mint a gyöngyrakást
Meghalni
Művészet, mint bármi más.
Jól csinálom nagyon.
Jól csinálom, mint egy pokoli malom.
Jól csinálom, belülről tudom.
Van hozzá hivatástudatom.
Könnyű megtenni, innen a cellafalon.
Könnyű megtenni, hogyha gyökeret versz.
Csak pózolón
Vissza a színre, fényes nappal,
Ugyanoda, a helyhez, az archoz, a nyers
Unott hanghoz, hogy:
„Csoda!”
S ez fejedre rogy.
Ára van,
Hogy a sebeimet megnézd, ára van,
Hogy a szívem hallgatod –
Működik maga.
És ára van, nagyon nagy ára van,
Hogy belőlem szó jut, érintés
Vagy vércsepp
Vagy hajcsomó vagy ruha
Tessék, tessék, Herr Doktor.
Tessék, Herr Hóhér.
Én vagyok a te műved,
A te értéktárgyad,
Az a színarany baba,
Akit elolvaszt egy sikoly.
Éged és pergek.
Ne hidd, hogy nem értékelem a nagy
figyelmedet
Hamu, hamu –
Turkálod, döfködöd.
Hús, csont, nincs ott semmi több –
Egy darab szappan,
Karikagyűrű és
Aranytömés.
Herr Úristen, Herr Lucifer,
Figyelj,
Figyelj.
A hamuból
Egy vöröshajú nő kikel,
És férfit fal, ha férfi kell.
(Fordította: Gergely Ágnes)