TED HUGHES: RAJZ

A rajzolás megnyugtatott. Pokoli tollad olyan
Volt, akár a marhabillog.
A tárgyak szenvedtek új létezésükben,
Majd végül végső pozíciójukba gyötörtettek.
Ahogy rajzoltál, én is valami megnyugvást éreztem.
Kitárult az idő, a mikor a benidormi piacteret
kezdted rajzolni. Tőled nem messze ültem, valamit írogattam épp.
Az órák tovaégtek. Az árusok köréd gyűltek, hogy lássák,
Vajon sikerült-e pontosan lerajzolnod őket.
Ott ültünk a lépcsőn, szandálban,
És boldogok voltunk. Már nem voltunk
Annyira idegenek, turisták, tudtuk, merre
Is kell mennünk a város vénáinak forgatagában.
Ismerős idegenek lettünk. Mikor eladta banánját,
A banánárus tartott nekünk egy szóló
Hegedűkoncertet, banánindákkal.
Mindenki odagyűlt, hogy dicsérje a rajzaidat.
Te csak kitartóan rajzoltál tovább, megragadva a részleteket,
Mikor végül is sikerült az egész látképet börtönbe zárnod.
Ez is megvolna. Örökre megmentetted egyébként
Elveszett reggelünket. Türelmed, haragos
Ajakbiggyesztésed megragadta a piactér portréját,
Mely még mindig a középkorban szunnyadt. Épp mielőtt
Felébredt és eltűnt volna a milliónyi nyári átutazó kiáltása
És a pazar hotelek sziklái alatt. A kezed
Végigsiklott Heptonstall városán, hogy
Elragadja a végtelen sötétség. Míg tollam tovább
Utazik és további kétszáz mérföldre távolodik a kezedtől,
Örökké ujjai között morzsolgatja vörös, fehér pettyes
Selyemkendőd, rövidnadrágod, rövidujjú blúzod emlékét –
A harminc kép egyike szerte a te Európádból –
És hosszú, barna lábaid, amint lóbálod őket,
A szemlélődő nyugalom,
Melyet kiittam koncentrált némaságodból.
E szemlélődő nyugalomban
Most már csak a némaságodból iszom, már egyikünket sem
Zavarja meg, többé nem menekülhet előlünk.

(Fordította: Kántás Balázs)