Színházi játékokból és beszélgetésekből felépülő kétórás képzelettorna a színház próbatermében, az előadást megelőző héten. A FLESS-en olyan élményanyag kerül a fejünkbe, amelyet majd az előadás működtet tovább, amely asszociációkat kapcsol a színházi élményhez. Színházat nézni és figyelni tanulunk, feltérképezzük, mi közünk lehet a választott előadáshoz.
A foglalkozásokat a színház épületében tartjuk.
Közvetlenül az előadás után az alkotókkal találkozunk, kérdezzük egymást, vitatkozunk és beszélgetünk: a színház a kíváncsi emberek helye.
A Csoda és Kósza és A Sötétben Látó Tündér című előadásunkhoz egyórás játékos foglalkozást kínálunk az előadás után.
● A ráhangoló foglalkozások időtartama kb. 2 óra.
● Igény szerint az előadás után közvetlenül beszélgetésre is sor kerül a látottakról a színház művészeinek közreműködésével.
● Hogyan kell jelentkezni? Tanári szervezésben érkeznek hozzánk osztályok. Ha szeretnél az osztályoddal részt venni a programon, hívd fel valamelyik tanárod figyelmét a lehetőségre! Tanári leírás és jelentkezési útmutató ITT található.
● A színházlátogatáshoz a kísérő pedagógusnak vendégjegyet (50%), a csoportnak kedvezményt biztosítunk. A foglalkozások ingyenesek.
● Örömmel fogadunk reflexiókat és észrevételeket tanároktól és diákoktól egyaránt, ezek komoly segítséget jelentenek a munkánkban! (iram@orkenyszinhaz.hu)
DIÁKOK VISSZAJELZÉSEI A FLESSRŐL
● Jó volt, hogy bemehettünk a kulisszák mögé! 🙂
● Asszociációs játék.
● Az előadás értelmezésében segít, így biztosan más szemmel fogom nézni holnap a színdarabot.
● Mindenki be van vonva, de nem kényszer.
● Jó. Felszabadítja az embert, és jó kedvcsináló.
● Mindenkit megszólít, mozgósít, épít a kreativitásra.
● Tetszett, hogy nyíltan és kreatívan kifejezhettük a véleményünket.
● Rávilágított a rendezés miértjeire, és egy-egy látszólag semmiség jelentőségére.
● A legjobban a szituációs játékok tetszettek.
● Tetszett, hogy olyan dolgokról beszéltünk, amelyek nagyon érdekelnek, de még nem gondolkoztam rajtuk.
● Nagyon élveztem. Sokat játszottunk, és jót szórakoztunk!
● Lehet párnákon fetrengeni, fotózni, beszélgetni stb. Mindent lehet.
● Nagyon tetszett: a játékok és az állókép volt a legjobb!! Jó volt a vezető. I ♥ FLESS. Biztos jó lesz a darab!!
● Talán akkor unatkoztam kicsit, amikor információkat mondtak el. A közös játékok voltak a legérdekesebbek.
● Nekem nagyon tetszett, érdekes dolgokat tudtunk meg a színház hátteréről.
● A legjobban a saját kreativitásunkból született jelenetek előadása tetszett.
● A tömeg-egyén-hatalom téma volt a legérdekesebb nekem. És Machiavelli.
● Improvizatív, kreatív előadás-értelmezés, úgy, hogy megérted.
● A színház csinálásával kapcsolatos gyakorlati témákat találtam a legérdekesebbnek.
● Pihentető, kényelmes és szórakoztató. Rengeteg érdekes dolog van a Flessben!
● Nagyon jó volt! Tetszik a színházi élet. Jönnék még szívesen!
FLESS TÉMÁK:
● HAMLET FLESS ● William Shakespeare: Hamlet
Mi kell ahhoz, hogy valaki hatalomra kerüljön, és azt meg is tudja tartani? Szükségszerű-e, hogy a politikai erkölcs eltérjen a mindennapok etikájától? Mikor és miért reagál másként a tömeg, mint az egyén? Hogyan bánik a hatalom a tömeggel? Mit tehet az egyén a hatalommal és a tömeggel szemben? Mi a szerepe a tömegnek és a díszletnek az Örkény Színház előadásában? Mi a ti szerepetek ebben az előadásban?
Ki lehet Hamlet? Ki hasonlít Hamletre? Mi közünk nekünk Hamlethez? Milyen dalszövegek és zenekarok emlékeztetnek rá? Miért nem cselekszik? Velünk előfordul, hogy cselekednünk kéne, de képtelenek vagyunk rá?
Miért fordítják le újra és újra a Hamletet? Miért rendeznek belőle újra és újra különböző előadásokat? Miért született róla tengernyi elemzés? És hogyan születik folyton újjá kulturális utalások formájában?
Kire mondjuk, hogy őrült? Ki a bolond? Hamlet az őrült, vagy mindenki más? Hogy születik szomorúságból és melankóliából derű és nevetés? Mit szabad egy bolondnak? Mit szabad a színháznak? Mi a bolond szerepe és mi a színház szerepe Shakespeare drámáiban?
Mi a végső kérdés? Mi történhet, ha élők a halállal találkoznak? Hogyan figyelmeztetik művészeti alkotások az embert a hiábavalóságra és az elmúlásra? Mi köze Hamletnek a csendéletekhez?
Milyen kérdések jutnak eszedbe Karinthy szinopszisáról: „Dán királyfi sokat töpreng, majd mindnyájan meghalnak.”?
● TARTUFFE FLESS ● Molière: Tartuffe
„Ha a komédiának az a hivatása, hogy az emberek hibáit megjavítsa, nem látom be, miért volnának kiváltságos hibák.”
„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. Gyakran a szigorú erkölcstan legszebb nyilai sem olyan hatásosak, mint a szatíra, s a legtöbb ember számára a korholás legjobb módja az, ha lefestjük hibáikat.”
Mit hiszünk el? Hogyan hitetünk el valamit? Miért kavart botrányt a Tartuffe Molière korában? Ki és miért félhet egy komédiától? Mi hol találkozunk képmutatással? Ma milyen témák botránygyanúsak? Mit szabad egy színháznak? Mi a feladata egy színháznak? Mit tiltanak be, miért, és milyen ürüggyel? Mi a valóság, és mi a csúsztatás? Mikor nem hiszünk a médiának? És hogyan hitet el valamit mégis?
Mit hitetünk el magunkkal? Mit hitetünk el magunkról másokkal? A vakhit mikor válik hasznunkra, és mikor kerget az őrületbe? Miért nem látjuk a nyilvánvalót? Milyen helyzetekkel nem akarunk szembenézni? Mi vezethet ahhoz, hogy valaki felborítsa az egész életét, és fanatizálódjon egy hit, egy eszme iránt? Az önigazolásnak milyen formáival élünk?
Hogyan érvelnek a Tartuffe egyes szereplői? Milyen a jelmezük és a szóhasználatuk? Ma Magyarországon milyen társadalmi típusokat ismerünk? Mi az, hogy fordítás, és mi az, hogy átirat?
● CSODA FLESS ● Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
● DIGGERDRÁJVER FLESS ● Diggerdriver, Bagossy László, Epres Attila: Diggerdrájver
● DOHÁNY UTCAI FLESS ● A dohány utcai seriff, alkotók: Kovács Márton, Mohácsi János, Mohácsi András
● HATTYÚ FLESS ● Molnár Ferenc: A hattyú
● MACSKAJÁTÉK FLESS ● Örkény István: Macskajáték
● MOSÓ FLESS ● Kertész utcai Shaxpeare-mosó
● SECONDHAND FLESS ● Szvetlana Alekszijevics írásai alapján
● TÓTÉK FLESS ● Örkény István: Tóték
● TÜNDÉR FLESS ● Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér
● TYÚK FLESS ● Anyám tyúkja 1. és 2.
● ÜGYNÖK FLESS ● Arthur Miller: Az ügynök halála
● AZ ÁLTALÁNOS SZÍNHÁZI FLESS (Hogyan működik a színház?) című foglalkozás és rövid bevezető bármelyik előadásunkhoz kérhető.
● SZAKMAI SÉTA – kulisszajárásokkal, beszélgetésekkel