iram@orkenyszinhaz.hu

DIGITÁLIS TYÚK  

OKTATÁSI PROJEKT   

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

A   REMÉNYHEZ

Földiekkel játszó
…..Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
…..Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
…..A bóldogtalan,
S mint védangyalának,
…..Bókol úntalan. –
Síma száddal mit kecsegtetsz?
…..Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
…..Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
…..Bíztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
…..Mégis megcsalál.

 

Kertem nárcisokkal
…..Végig ültetéd;
Csörgő patakokkal
…..Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
…..Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
…..Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
…..Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
…..Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
…..Örömimnek még:
LILLA szívét kértem;
…..S megadá az ég.

 

Jaj, de friss rózsáim
…..Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
…..Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
…..Téli búra vált;
Régi jó világom
…..Méltatlanra szállt.
Óh! csak LILLÁT hagytad volna
…..Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
…..Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
…..Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
…..Nem irígyleném.

 

Hagyj el, óh Reménység!
…..Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
…..Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
…..Vólt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
…..Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
…..A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
…..A nap éjre dűlt. –
Bájoló lágy trillák!
…..Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák! –
…..Isten véletek!

Az Anyám tyúkja 1.-ben Petőfi verse Takács Nóra Diána előadásában hallható.

Hogy él a A Reményhez a színpadon?

A vers színpada - Gondolkozz velünk!

Mielőtt megnézed az Anyám tyúkja 1 premierjén készült felvételt, érdemes előzetesen is elmélyülni a szövegben. Hogyan elevenedik meg a vers a képzeleted színpadán ?

Gondolatébresztőként Várady Szabolcs Hogy él a vers a színpadon? című esszéjéből emelünk ki részleteket. A szöveget teljes egészében ITT olvashatod el.

 

1

  ‘értelem és forma’ 

“Vita tárgya olykor, hogy mi jobb: olvasni a verset vagy hallgatni? Továbbá, hogy ha elmondják, elszavalják, mit kell benne hangsúlyozni: a formát vagy az ‘értelmet’? Itt persze mindjárt az a kérdés is felmerül, hogy mi a vers értelme.” – írja Várady Szabolcs. >>>

Mit gondolsz Csokonai versének a formájáról és az értelméről?
Összhangot vagy szembenállást érzékelsz a forma és az értelem (jelentés) között?
A forma vagy az értelem ragadja meg inkább a figyelmedet az olvasáskor?

2

  ‘indulatmenet’ 

“A versek szerkezetének megjelölésére Füst Milán az ’indulatmenet’ szót használta. /…/ a crescendókat, decrescendókat figyelve a vers zenei leképezése sem tűnik lehetetlennek.”  >>>

Milyen A Reményhez “indulatmenete”? Hogyan kottáznád le, esetleg rajzolnád meg (vagy ábrázolnád más módon) a lélekben bejárt út íveit? 

3

  ‘mint a műfordító’ 

[A színész] “természetesen az ellenkező irányból, kívülről közelít a vershez.*  Tevékenységét Babits […] a műfordítóéhoz hasonlítja: úgy egyensúlyoz a vers zenéje és értelmi menete közt, mint a műfordító. Amit elveszít a vámon, azt megnyerheti a réven: a saját eszközeivel, a saját egyéniségéből végül is teljes, új műalkotást tud létrehozni, »amely – mondja Babits – nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól«.”  >>>

A költőkkel szemben, akik – Várady Szabolcs elemzése szerint – saját verseik elmondása során gyakran inkább „belülről”, a forma felől építkeznek.

Tegyél próbát a címmel: hányféle hangsúllyal, érzelmi töltéssel tudnád elmondani?

Válassz versmondót az általad ismert színészek közül! Milyennek képzelnéd el az ő előadásában Csokonai versét? Az előadó személye hogyan befolyásolja, esetleg változtathatja meg a vers jelentését?

4

  ‘a vers színpada’ 

“Némi túlzással azt mondhatnánk, a vers színpadán a szavak a szereplők, a cselekmény az egymáshoz való viszonyuk, konfliktusaik és egymásra találásaik, valamint – nem utolsó sorban – formába rendeződésük története. […]

Babits […] arról beszél, hogy a szavaló nemcsak olyan, mint a fordító, hanem olyan is, mint az illusztrátor: képet társít a szöveghez. Ahogy egy regény illusztrátora a szavakban megjelenített szereplők testi valóját mutatja meg, úgy a vers előadójának élő hangja, arckifejezése, mozdulatai is mást tudnak és mást kénytelenek megfogni a valóságból, mint amit a költő a saját eszközeivel, a szavakkal létrehoz. »Mert más az érzés drámai oldala – mondja Babits –, mint a lírai: és az előadó, éppen eszközeinél fogva, akarva, nem akarva kényszerül ezt a drámai oldalt is kidomborítani«.”  >>>

A reményhez színpadán hol találod meg a drámaiságot, milyennek látod a szavak viszonyát, konfliktusait?

Szavaló-illusztrátorként milyen képeket társítanál a szöveghez, milyen érzések drámai oldalát domborítanád ki?

„Egy ilyen színházi este pedig többek közt arról is szól, hogy a versnek – és itt megint Babitsra utalnék vissza – van drámai oldala is, a lírai mellett. Gyakran szól valakihez vagy akár valamihez, Orbán Ottó a magyar népdalhoz, Csokonai a reményhez, vagy éppen önmagát szólítja meg a költő, és persze az olvasót mindenképpen […]”  >>>

A színpadon elhangzó versek tehát értelmezhetők rövid minidrámaként is. Milyen eszközökkel érheti el a színész, hogy a lírai szövegből drámai szöveg, kis jelenet váljék?
Kihez beszél a színész? A Reményhez? Önmagához? A közönséghez?

Mit mond a tudomány?

  ‘a versformáról és a tartalomról’ 

Sokan ellentmondást látnak a szomorú, reményeket búcsúztató tartalom és a könnyed, kecses, dallamos forma között. Ez egy termékeny feszültség, ami izgalmassá teszi a verset.

***

A vers értelméről: Csetri Lajos  tanulmányban elemzi, ahogy a nagy “dezilluzió-versben” Csokonai “általánosítva s egyben lezáróan még egyszer összefoglalja” a reményhez való viszonyát. Az elemzésben arról is olvashatsz, hogy Csokonai korában a remény sokáig elsősorban vallásos és nemzeti tartalommal rendelkezett, elvesztése egy aranykor, egy általánosabb boldogság elvesztését jelentette. Csokonai költészetében fokozatosan vált ez a reményfogalom egyre világibbá, egyre személyesebbé.

A vers formájáról: A formában a szakirodalom szerint a 18. század közepe táján keletkezett Rákóczi nóta kuruc hagyományokat idéző versformája, szövegritmusa visszhangzik. Ugyancsak kutatás bizonyítja, hogy a vers eredetileg dallamra íródott, és a kor egyik legnépszerűbb, gyakran énekelt dala volt. A mintául szolgáló verbunkost (Kossovits Lajos: Lassú magyar) gyászzeneként ismerték, használták a kortársak.

Források:

 

  ‘indulatmenet’ 

Az ‘indulatmenet’ feltérképezésének kiindulópontja lehet a vers híres “háromszoros invokációja”: a vers elején álló (nyolc sor hosszúságú) megszólítás, ami háromféleképpen nevezi meg, definiálja a Reményt. A három megnevezés egyben a megszólított lefokozása is: 1. égi tűnemény=isten, 2. csak látszik istennek, 3. a Remény az ember saját teremtménye, tehát puszta illúzió.

A továbbiakban megjelenő lelkiállapotok, beszédaktusok:
– számonkérés
– elutasítás
– részletező visszaemlékezés a beteljesedésre
– részletező visszaemlékezés a veszteségekre
– indulatos megszólítás
– halálvágy
– búcsúvétel

Érdeklődőknek:

 

  ‘ki szól kihez?’ 

Hogy kihez szól a vers beszélője, az épp a drámaiság, a drámai helyzet szempontjából fontos. Színpadon pedig különösen sok múlik azon, hogy erről mit gondol az előadó.

Önmegszólító vers?! – tudományos szöveg elszántaknak:

“A költemény I. versszakában, sőt végig egy második személyű Remény a megszólított, látszólag a megszólítón kívüli, vele szemben objektíve létező absztrakt lény, akivel ódai jellegű, monológszerű beszélgetést folytat. A megszólító „égi tünemény” még teljesen beleillik a hagyományos remény-toposz világába, de — mint már utaltam rá — a „vak” jelző egy lépés a remény szubjektivizálása felé. A »Kit teremt magának / A boldogtalan«-nál viszont összefonódik két mozzanat: a) a remény a boldogtalanság kísérője, tehát a boldogság korának, ha úgy tetszik, az általános vagy az egyéni aranykornak elmúltával jelentkezik, b) a „boldogtalan” teremti, vagyis nem égi, nem a fentiektől küldött, hanem a szubjektum által »kitermelt« vigasztaló. Ez teljes mértékben igazolja korábbi vizsgálódásainkat Csokonai reményfogalmának fokozatos szubjektivizálódásáról, de egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a látszatra objektív létezővel folytatott párbeszéd helyett itt lényegében belső vitáról, a válsága korábbi szakaszában önmaga által kitermelt, illúziókat melengető, reménykedő lelkiállapottal való leszámolásról van szó. Akkor pedig azt kell mondanom, hogy fiktív lénnyel folytatott párbeszéd helyett itt lényegében belső vitáról és számadásról lehet beszélni, s a neki megfelelő lírai műtípusról, az önmegszólító verstípusról.” (Csetri Lajos)

ForrásCsetri Lajos: Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez, 1973 (In: ItK 1973)

A Reményhez az Örkény színpadán:

A színpad verse - Gondolkozz velünk!

“A versek többségét a költője biztosan nem így mondaná, és nem is ilyennek képzelte el. De azt eddig is tudtuk, hogy a vers annyiszor születik meg, ahányszor elolvassa egy-egy fogékony olvasó”  – írja Várady Szabolcs >>>

 A cím kimondásakor kis morajlás (nevetés) hallatszik a nézőtérről. Miért?

 Hogyan hatott rád a versmondás? Okozott-e meglepetést? Milyen érzéseket támasztott benned? 

 Milyen jelentést hordoz a színész neme, megjelenése? A többi színész jelenléte?

A vége felől...

Csokonai verse több, mint 200 éve íródott, egyes szavai már régiesnek hatnak – valamiért mégis leomlik az idő gátja, és mintha egészen mai, nekünk szóló szöveget mondana a színész.

Talán az teszi ezt lehetővé, hogy ebben a versben nagyon sokféle érzés fogalmazódik meg, és így sokféle hangütés indokolt lehet: pátosz, rezignáció, lemondás, elkeseredés, gúny, irónia… A versben rejlő drámai szituációt (és érzelmi sokféleséget) kiemeli, hogy a szöveg ezúttal nem pátosszal és nem rezignáltan, hanem rengeteg iróniával és öngúnnyal hangzik el. A színész nem állítja piedesztálra a remekművet, hogy az egyszerű halandó csodálatával nézzen fel rá –, hanem inkább lefelé stilizál. A vers mozgást kifejező igéi többnyire maguk is lefelé irányulnak (bókol, csepegtet, szór, fűszerez, hajol, eltemet), és ezt a lefelé tartást erősítik a színésznő hangsúlyai, gesztusai, mozdulatai is.

A versmondás drámai jelenében a megszólaló a vers vége felől indul el: a vers végének kiábrándultságával világítja be a vers elején festett reményteli állapotot is. Ezt a duplafenekű szövegmondást érzi a néző humorosnak.

Erőt sugalló, helyenként szinte támadóan vádló a hang, ám árulkodó a zsebre tett kéz, ami a testbeszédben (a kommunikációs tanácsadók egybehangzó állítása szerint) a hiányzó önbizalom jele. A versmondás nem a szentimentális halálvágy és önsajnálat hangján, hanem a modern ember pátoszmentes öngúnyával, iróniájával tálalja a csalódásélményt. A közönség pedig veszi a lapot, és nevet, hiszen mindenki saját kiszolgáltatottságára ismer rá.

Már olvasáskor feltűnt a megfogalmazott gyászos tartalom és a könnyed versforma ellentéte –, innen nézve úgy tűnik tehát, hogy az irónia, a hasadtság, az öngúny talán eleve is bele van kódolva a vers szövegébe…

Valami elveszetthez

“ Ebben a versben az felismerés volt számunkra az érdekes, hogy a költő valami elveszetthez beszél, – tehát, hogy a megíráskor »túl van« a remény állapotán. Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni, azt mondanánk, a szöveg belső monológja a »de hülye is az ember, de hülye is voltam, vagyok« lelkiállapotából hallható meg. Ezért szarkasztikus a közelítés, önostorozó, önironikus. És fájdalmas, egyúttal.”

Tudós tyúk – teszt

Nyomkodós tesztkihívás Csokonai-szakértőknek és tippelgetőknek:

Népakarat – szavazás

Melyik versről gondolkoznál még szívesen a digitális tyúk segítségével?

Egyszerre csak egy verset jelölhetsz meg, de ha több vers is érdekel, csak egy percet kell várnod, és akár újra is szavazhatsz!

Digitális tyúk projekt stábja:

Koncepció és szövegek: Hudáky Rita
Videó: Szakács Eszter
Pedagógus konzulens: Iványi-Szabó Rita

A színpadi felvétel az Anyám tyúkja 1. premierjén készült.

Top