Anyám tyúkja (1)-(2)
JÓZSEF ATTILA
ALTATÓ
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.
(1935. február 2.)
Az Anyám tyúkja 1.-ben József Attila verse Für Anikó előadásában hallható
Hogy él az Altató a színpadon?
A vers színpada - Gondolkozz velünk!
Mielőtt megnézed az Anyám tyúkja 1 premierjén készült felvételt, érdemes előzetesen is elmélyülni a szövegben. Hogyan elevenedik meg a vers a képzeleted színpadán ?
Gondolatébresztőként Várady Szabolcs Hogy él a vers a színpadon? című esszéjéből emelünk ki részleteket. A szöveget teljes egészében ITT olvashatod el.
1
‘értelem és forma’
“Vita tárgya olykor, hogy mi jobb: olvasni a verset vagy hallgatni? Továbbá, hogy ha elmondják, elszavalják, mit kell benne hangsúlyozni: a formát vagy az ‘értelmet’? Itt persze mindjárt az a kérdés is felmerül, hogy mi a vers értelme.” – írja Várady Szabolcs. >>>
“A költők rendszerint a formát hangsúlyozzák. Vagy mondjuk óvatosabban: hangsúlyozzák a formát. Ahogy olykor a szemükre vetik: kántálnak /…/ úgy tetszik, számukra az a vers legfőbb tartalma, hogy formája van” >>>
• Mit gondolsz József Attila versének a formájáról és az értelméről?
• Összhangot vagy szembenállást érzékelsz a forma és az értelem (jelentés) között?
• A forma vagy az értelem ragadja meg inkább a figyelmedet az olvasáskor?
2
‘indulatmenet’
“A versek szerkezetének megjelölésére Füst Milán az ’indulatmenet’ szót használta. /…/ a crescendókat, decrescendókat figyelve a vers zenei leképezése sem tűnik lehetetlennek.” >>>
• Milyen az Altató “indulatmenete”? Hogyan kottáznád le, esetleg rajzolnád meg (vagy ábrázolnád más módon) a szövegben bejárt út íveit?
3
‘mint a műfordító’
[A színész] “természetesen az ellenkező irányból, kívülről közelít a vershez.* Tevékenységét Babits […] a műfordítóéhoz hasonlítja: úgy egyensúlyoz a vers zenéje és értelmi menete közt, mint a műfordító. Amit elveszít a vámon, azt megnyerheti a réven: a saját eszközeivel, a saját egyéniségéből végül is teljes, új műalkotást tud létrehozni, »amely – mondja Babits – nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól«.” >>>
* A költőkkel szemben, akik – Várady Szabolcs elemzése szerint – saját verseik elmondása során gyakran inkább „belülről”, a forma felől építkeznek.
• Válassz versmondót az általad ismert színészek közül! Milyennek képzelnéd el az ő előadásában József Attila versét? Az előadó személye hogyan befolyásolja, esetleg változtathatja meg a vers jelentését?
4
‘a vers színpada’
“Némi túlzással azt mondhatnánk, a vers színpadán a szavak a szereplők, a cselekmény az egymáshoz való viszonyuk, konfliktusaik és egymásra találásaik, valamint – nem utolsó sorban – formába rendeződésük története. […]
Babits […] arról beszél, hogy a szavaló nemcsak olyan, mint a fordító, hanem olyan is, mint az illusztrátor: képet társít a szöveghez. Ahogy egy regény illusztrátora a szavakban megjelenített szereplők testi valóját mutatja meg, úgy a vers előadójának élő hangja, arckifejezése, mozdulatai is mást tudnak és mást kénytelenek megfogni a valóságból, mint amit a költő a saját eszközeivel, a szavakkal létrehoz. »Mert más az érzés drámai oldala – mondja Babits –, mint a lírai: és az előadó, éppen eszközeinél fogva, akarva, nem akarva kényszerül ezt a drámai oldalt is kidomborítani«.” >>>
• Az Altató színpadán hol találod meg a drámaiságot, milyennek látod a szavak viszonyát, konfliktusait?
• Szavaló-illusztrátorként milyen képeket társítanál a szöveghez, milyen érzések drámai oldalát domborítanád ki?
„Egy ilyen színházi este pedig többek közt arról is szól, hogy a versnek – és itt megint Babitsra utalnék vissza – van drámai oldala is, a lírai mellett. Gyakran szól valakihez vagy akár valamihez, Orbán Ottó a magyar népdalhoz, Csokonai a reményhez, vagy éppen önmagát szólítja meg a költő, és persze az olvasót mindenképpen […]” >>>
• Az Altató szóláshelyzete egyszerű: egy anya beszél a gyermekéhez. A színpad azonban többletlehetőségeket nyújt ahhoz, hogy a vers egy minidrámaként mutatkozzon meg.
Mik ezek a lehetőségek az Altató esetében? A két szereplő közül kinek hogyan mutatkozhat meg a helyzete, a nézőpontja a színészi előadásban?
Mit mond a tudomány?
1
‘a műfajról és a formáról’
“altatódal: a lírai költészet műfaja; gyermekek elaltatására szolgáló dal. […] Eredetileg az →alkalmi líra egyik fajtája, tartalmában is, felfogásmódjában is egyformán közel áll a →varázsdalhoz és a →munkadalhoz. Leggyakrabban — de nem kizárólag — nők éneklik. Tartalmilag egyszerű, de meglepően változatos: értelmetlen vagy gyermeknyelvi ringatószavaktól, a természet jelenségeire (főként az állatok elpihenésére) hivatkozó példázódásig vagy az elalvó gyermeknek jutalom ígérgetéséig terjed. Egy nagyobb csoportja megszemélyesített figurákat (az este, az álom, gyermekvédők és -ijesztők) idéz fel. Olykor hosszabb, már-már kis, elbeszélő jellegű dallá vagy egyszerűbb dalbetétes mesévé alakulhat. Igen gyakran az altató személy legőszintébb érzelmeit fejezi ki, az ebből mit sem értő gyerek előtt igazán leplezetlenül: az anyák bevallják, hogy unják az altatást, fényes jövővel kecsegtetik, áldatják vagy éppen átkozzák gyermeküket, olykor magukat is, panaszkodnak szomorú életkörülményeikre. Fejlettebb fajtája a →bölcsődal. Formailag-zeneileg a megnyugtató dúdolás dominál igen egyszerű, régies dallamokkal, amelyek rokonok lehetnek a →sirató és a →játékdal dallamával is.”
Forrás: Világirodalmi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1974
***
Részletek Bécsy Ágnes tanulmányából:*
“József Attila Altatója a műfaj magasan verbalizált képviselője. Nyilván ezzel kapcsolatos vokális hatáselemeinek visszafogottsága. Olykor hangsúlyos színezetű keresztrímes jambikus nyolcasai úgyszólván észrevétlen simulnak a szöveghez; a szellősen alkalmazott szólamismétlésekkel s a refrénnel egy hangzásban kiegyenlített, megnyugtatóan tagolt rendet építve. De ezt a hangzást úgyszólván a verbalizált tartalmak logikája építi föl, mely sosem rendelődik alá a hangzásnak, inkább emeli magával, a magasabb modális, leíró rendezettségbe.”
2
‘az indulatmenet’
“Minden altatódal egyetlen felszólításra redukálható elvileg, a versbeli teljes anya–gyerek szituációt végül is magában hordó s felidéző ,Aludj!” formulára. E többféleképp megfogalmazható felszólítás a parancstól a kérlelésig széles érzelemskálán mozoghat, de mindenképp a dal tengelyében áll, ismétlődéseivel a vers vázát adja. A dal „teste” ugyanakkor a felszólítás indoklása, alátámasztása. Az indoklás három alapformát használhat: 1. az analógiás példát (főleg a természeti világ elpihenéséről); 2. a jutalmazás vagy büntetés kilátásba helyezését (ami a gyerek függő helyzetére, s eszerint korlátozott akarati felelősségére apellál); 3. az altató személy helyzetével való érvelést (mely a magasabb szociális tudatosságra, szabad belátásra, s eszerinti érzelmi kötődésre épít).”
“Gyakran megszólalhatnak e verstípusban az altató személyben a helyzettől inspirált, magára, életkörülményeire, gyermekére vonatkozó érzelmek közvetlenül is, a gyermek előtt „leplezetlenül” – de voltaképpen nem is neki szólóan. (Az anyák megvallják, hogy unják az altatást, átkozzák gyereküket, életkörülményeikre panaszkodnak, áldást és jobb jövőt kívánnak legalább a gyermekre stb.)”
3
‘a vers lírai hőse’
… “az anya nem csupán mint egyedüli megszólaló tekinthető a dal tulajdonképpeni lírai hősének, hanem olyan értelemben is, hogy egyben önmagáról és önmagának szól benne: saját felnőtt-világát (annak hozzá sem mindenben arányos rendjét) humanizálja, önnön szorongását oldja, miközben oltalmazó pozíciójában az azonosulást kívánó „tanítandó játékpartner” oltalmazottsága szerint »gyermekként« éli át.”
Váratlanul izgalmas ígéretek...
Az Altatót gyakran adják elő megzenésített formában: a lágyan duruzsoló, zsongító dallam elsősorban a címben megadott funkciót, az altatást szolgálja. A szöveg akkor segíti az elalvást, ha megnyugtató, vonzó álomképeket kínál fel, de nem alakul izgalmas történetté, amely túlságosan ébren tartaná a figyelmet. A felvillantott, elindulni látszó történetszálakat tehát szabad lebegésben kell félbehagyni, hogy át tudjanak siklani az álomba, ahol maguktól épülhetnek tovább.
József Attila versének minden versszaka egy-egy új témát, képet kínál fel a fantázia számára: az első négy versszak témáit a hétköznapi világ jól ismert elemei adják. Minden megnevezett élőlény és tárgy antropomorf (azaz emberszerű) módon viselkedik: alvásra készül vagy már el is aludt.
Az utolsó előtti versszak azonban hirtelen változást hoz, és a zsongító altatást ellenpontozó, váratlanul személyes és izgalmas ígéretek lépnek a csillapító, elnyugtató felsorolás helyébe. Az eddigi kiegyensúlyozott sorok megcsuklanak, áthajlások (az üveg/golyó és az óriás / leszel szerkezetek szétválasztása) mutatják a zaklatottságot, a rímek monotóniája és az értelem egymás ellen ható tényezőkké válnak. Ha a kisgyerek még nem andalodott el a dallamtól, és a jelentésre figyel, akkor ezen a ponton – elalvás helyett – talán felül az ágyában, és izgatottan várja a részleteket…
A kérdés tehát az, miért is vált témát a felnőtt beszélő, aki valószínűleg éppen elkerülni szeretné a gyermek felzaklatását.
Többféle magyarázat lehet:
1) Ha nem a reális élethelyzetből indulunk ki, akkor tekinthetjük a verset ráolvasási, varázslási szövegnek: a szövegmondó először az elaltatandó célszemély körüli világot varázsolja körbe, majd a varázslás csúcspontján fordul magához a gyermekhez. A csúcspontot jelzi a megváltozó, zaklatottabb szövegformálás. Ebben az értelmezésben a gyerek passzív alanya a varázslás- vagy hipnózisszerű altatásnak, a távolságra, üveggolyóra, sőt önmaga csodálatos átalakulására vonatkozó ígéretek az álomképekbe vezetik be őt.
2) Reális élethelyzetként is elképzelhetjük az altatást. Ha az anya törekvését siker koronázza, ekkorra már félig-meddig alszik a gyerek, és a szavak értelme helyett csak a duruzsolás jut el hozzá. Elalvás közben a gyermek “kilép” a párbeszédből, hiszen az értelmével, a figyelmével nincs többé jelen. Így kilép a jelenhez kötött intimitásból is, “elhagyja az anyát”. A magára maradó anya figyelme ezzel párhuzamosan szabadon fordulhat a jövő: a távolság, a leválás, a fia felnövése, csodálatos átváltozása felé. A távolságot és az átváltozást megjelenítő képek az anya legbelső érzéseiről, büszkeségéről és fájdalmáról, a gyermek majdani elengedéséről szólnak. Ebben az értelmezésben az elalvó gyermek mellett ülő anya nagyon is éberen gondolkozik a jövőről. Sóhaja (“Látod, elalszik anyuka”) ezért nem értelmezhető szó szerint, hanem a hétköznapi kifejezés maga is képpé, metaforává válik: az anya nem most, hanem majd egyszer, a most még távoli jövőben “alszik el” (szűnik meg, múlik el), amikor elengedi távolodó, felnőtt, átváltozott gyermekét.
3) A reális élethelyzetként elképzelt altatás azonban sikertelen is lehet. A szövegben tapasztalt változást eszerint az okozza, hogy a kitartóan aktív, élénk gyerek más irányba tereli a szöveget (az általunk nem olvasható, nem hallható közbevetéseivel). A beszélő elveszti uralmát a forma fölött (ld. szabálytalan soráthajlások), és egyre türelmetlenebb (ld. a 6. versszakban megkettőzött kérés: “csak hunyd le kis szemed, –/ aludj el szépen”). Az utolsó versszak felkiáltójelei önuralomvesztésről árulkodnak (hiszen aki altat, az helyesen tenné, ha nem kiabálna), a saját elalvással való érvelés pedig a tehetetlenséget leplezi le…
Hudáky Rita
Az Altató az Örkény színpadán:
A színpad verse - Gondolkozz velünk!
“A versek többségét a költője biztosan nem így mondaná, és nem is ilyennek képzelte el. De azt eddig is tudtuk, hogy a vers annyiszor születik meg, ahányszor elolvassa egy-egy fogékony olvasó” – írja Várady Szabolcs >>>
• Hogyan hatott rád a versmondás? Okozott-e meglepetést? Milyen érzéseket támasztott benned?
• Für Anikó többször is testhelyzetet vált a versmondás során, mit jeleznek a gesztusai, testbeszéde? Foglaljátok össze a mini történetet, amit megmutat! Mit árul el ez a történet a szereplőiről?
Hétköznapi és mágikus
Az olvasott szövegben rejlő értelmezési lehetőségek közül* Für Anikó versmondása azt a változatot mutatja meg, amely az Altató jelenetkeretét egy reális élethelyzetben képzeli el: egy anya sikertelenül próbálkozik gyermeke elaltatásával.
A színpadi jelenet üdítően hétköznapi tapasztalatra épít. A fáradt anya szeretné letenni a kisgyerekével járó napi szolgálatot, pihenne vagy mással foglalkozna végre. De nem az történik, amit eltervezett…
1. Hétköznapi történet:
Az előadás díszlete egy tornácos ház, de a színésznő mintha a kiságy mellett ülne: szelíden, kicsit megfáradt hangon mondja ki a vers címét. El szeretne köszönni az ágyba fektetett kisgyerektől, nem tervez már hosszú mesélést, egyetlen versszak után leereszti a hangsúlyt, feláll, és menni készül. Csakhogy a gyerek még éber, nem akar egyedül maradni, makacsul szóval tartja anyját. A néző az anya érzelmi állapotának fokozatos, versszakról versszakra történő változását követheti, ahogy egyre reménytelenebb küzdelemmé válik a kisgyerek lefektetése.
A jelenet humorát fokozza, hogy a néző éppen azt a szereplőt nem látja és nem hallja, aki domináns módon irányítja a beszélgetést. Für Anikó versmondásában az anya csak reagál, visszhangozza a csapongó, éber, elnémulni nem akaró kisfiú által bedobott témákat. Szabadulna, nem itt szeretne már lenni, és nem ezt szeretné csinálni. Aztán a fáradtság végül legyőzi, és ő maga alszik el.
2. Mágikus történet:
Műfaját tekintve az altató egy varázsszöveg. A sikeres varázsláshoz a “varázslónak” (azaz a szövegmondónak) szuggesztív erővel kell jelen lennie, hogy akaratával legyőzze, alvásba vezesse a másik embert. Ez az anya azonban csak fél szívvel van jelen, túl hamar akar szabadulni, máshol lenni végre. Meg sem kísérel valódi altatót mondani, spórol a jelenléttel, azt reméli, egy rövid búcsú is elég lesz. Tévedése csapdának bizonyul, amibe maga esik bele. Szuggesztív jelenlét hiányában nem válhat varázslóvá, a varázsszöveg nem az ő szándékai szerint lép működésbe. Kelletlen tükörként hagyja, hogy a gyermek irányítsa a beszédét, ezért lesz ő maga az, akit az Altató mágikus ereje elaltat.
Hudáky Rita
* A vers értelmezési lehetőségeiről a “Váratlanul izgalmas ígéretek…” című elemzésben olvashatsz.
