iram@orkenyszinhaz.hu

DIGITÁLIS TYÚK  

OKTATÁSI PROJEKT   

JÓZSEF ATTILA

ALTATÓ  

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.

(1935. február 2.)

Az Anyám tyúkja 1.-ben József Attila verse Für Anikó előadásában hallható 

Hogy él az Altató a színpadon?

A vers színpada - Gondolkozz velünk!

Mielőtt megnézed az Anyám tyúkja 1 premierjén készült felvételt, érdemes előzetesen is elmélyülni a szövegben. Hogyan elevenedik meg a vers a képzeleted színpadán ?

Gondolatébresztőként Várady Szabolcs Hogy él a vers a színpadon? című esszéjéből emelünk ki részleteket. A szöveget teljes egészében ITT olvashatod el.

 

1

  ‘értelem és forma’ 

“Vita tárgya olykor, hogy mi jobb: olvasni a verset vagy hallgatni? Továbbá, hogy ha elmondják, elszavalják, mit kell benne hangsúlyozni: a formát vagy az ‘értelmet’? Itt persze mindjárt az a kérdés is felmerül, hogy mi a vers értelme.” – írja Várady Szabolcs. >>>

A költők rendszerint a formát hangsúlyozzák. Vagy mondjuk óvatosabban: hangsúlyozzák a formát. Ahogy olykor a szemükre vetik: kántálnak /…/ úgy tetszik, számukra az a vers legfőbb tartalma, hogy formája van”  >>>

• Mit gondolsz József Attila versének a formájáról és az értelméről?
• Összhangot vagy szembenállást érzékelsz a forma és az értelem (jelentés) között?
• A forma vagy az értelem ragadja meg inkább a figyelmedet az olvasáskor?

2

  ‘indulatmenet’ 

“A versek szerkezetének megjelölésére Füst Milán az ’indulatmenet’ szót használta. /…/ a crescendókat, decrescendókat figyelve a vers zenei leképezése sem tűnik lehetetlennek.”  >>>

• Milyen az Altató “indulatmenete”? Hogyan kottáznád le, esetleg rajzolnád meg (vagy ábrázolnád más módon) a szövegben bejárt út íveit? 

3

  ‘mint a műfordító’ 

[A színész] “természetesen az ellenkező irányból, kívülről közelít a vershez.*  Tevékenységét Babits […] a műfordítóéhoz hasonlítja: úgy egyensúlyoz a vers zenéje és értelmi menete közt, mint a műfordító. Amit elveszít a vámon, azt megnyerheti a réven: a saját eszközeivel, a saját egyéniségéből végül is teljes, új műalkotást tud létrehozni, »amely – mondja Babits – nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól«.”  >>>

A költőkkel szemben, akik – Várady Szabolcs elemzése szerint – saját verseik elmondása során gyakran inkább „belülről”, a forma felől építkeznek.

Válassz versmondót az általad ismert színészek közül! Milyennek képzelnéd el az ő előadásában József Attila versét? Az előadó személye hogyan befolyásolja, esetleg változtathatja meg a vers jelentését?

4

  ‘a vers színpada’ 

“Némi túlzással azt mondhatnánk, a vers színpadán a szavak a szereplők, a cselekmény az egymáshoz való viszonyuk, konfliktusaik és egymásra találásaik, valamint – nem utolsó sorban – formába rendeződésük története. […]

Babits […] arról beszél, hogy a szavaló nemcsak olyan, mint a fordító, hanem olyan is, mint az illusztrátor: képet társít a szöveghez. Ahogy egy regény illusztrátora a szavakban megjelenített szereplők testi valóját mutatja meg, úgy a vers előadójának élő hangja, arckifejezése, mozdulatai is mást tudnak és mást kénytelenek megfogni a valóságból, mint amit a költő a saját eszközeivel, a szavakkal létrehoz. »Mert más az érzés drámai oldala – mondja Babits –, mint a lírai: és az előadó, éppen eszközeinél fogva, akarva, nem akarva kényszerül ezt a drámai oldalt is kidomborítani«.”  >>>

• Az Altató színpadán hol találod meg a drámaiságot, milyennek látod a szavak viszonyát, konfliktusait?

• Szavaló-illusztrátorként milyen képeket társítanál a szöveghez, milyen érzések drámai oldalát domborítanád ki?

„Egy ilyen színházi este pedig többek közt arról is szól, hogy a versnek – és itt megint Babitsra utalnék vissza – van drámai oldala is, a lírai mellett. Gyakran szól valakihez vagy akár valamihez, Orbán Ottó a magyar népdalhoz, Csokonai a reményhez, vagy éppen önmagát szólítja meg a költő, és persze az olvasót mindenképpen […]”  >>>

Az Altató szóláshelyzete egyszerű: egy anya beszél a gyermekéhez. A színpad azonban többletlehetőségeket nyújt ahhoz, hogy a vers egy minidrámaként mutatkozzon meg.
Mik ezek a lehetőségek az Altató esetében? A két szereplő közül kinek hogyan mutatkozhat meg a helyzete, a nézőpontja a színészi előadásban?

Mit mond a tudomány?

1

  ‘a műfajról és a formáról’ 

altatódal: a lírai költészet műfaja; gyermekek elaltatására szolgáló dal. […] Eredetileg az →alkalmi líra egyik fajtája, tartalmában is, felfogásmódjában is egyformán közel áll a →varázsdalhoz és a →munkadalhoz. Leggyakrabban — de nem kizárólag — nők éneklik. Tartalmilag egyszerű, de meglepően változatos: értelmetlen vagy gyermeknyelvi ringatószavaktól, a természet jelenségeire (főként az állatok elpihenésére) hivatkozó példázódásig vagy az elalvó gyermeknek jutalom ígérgetéséig terjed. Egy nagyobb csoportja megszemélyesített figurákat (az este, az álom, gyermekvédők és -ijesztők) idéz fel. Olykor hosszabb, már-már kis, elbeszélő jellegű dallá vagy egyszerűbb dalbetétes mesévé alakulhat. Igen gyakran az altató személy legőszintébb érzelmeit fejezi ki, az ebből mit sem értő gyerek előtt igazán leplezetlenül: az anyák bevallják, hogy unják az altatást, fényes jövővel kecsegtetik, áldatják vagy éppen átkozzák gyermeküket, olykor magukat is, panaszkodnak szomorú életkörülményeikre. Fejlettebb fajtája a →bölcsődal. Formailag-zeneileg a megnyugtató dúdolás dominál igen egyszerű, régies dallamokkal, amelyek rokonok lehetnek a →sirató és a →játékdal dallamával is.”

Forrás: Világirodalmi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1974

 

***

 

Részletek Bécsy Ágnes tanulmányából:*

“József Attila Altatója a műfaj magasan verbalizált képviselője. Nyilván ezzel kapcsolatos vokális hatáselemeinek visszafogottsága. Olykor hangsúlyos színezetű keresztrímes jambikus nyolcasai úgyszólván észrevétlen simulnak a szöveghez; a szellősen alkalmazott szólamismétlésekkel s a refrénnel egy hangzásban kiegyenlített, megnyugtatóan tagolt rendet építve. De ezt a hangzást úgyszólván a verbalizált tartalmak logikája építi föl, mely sosem rendelődik alá a hangzásnak, inkább emeli magával, a magasabb modális, leíró rendezettségbe.”

2

  ‘az indulatmenet’ 

“Minden altatódal egyetlen felszólításra redukálható elvileg, a versbeli teljes anya–gyerek szituációt végül is magában hordó s felidéző ,Aludj!” formulára. E többféleképp megfogalmazható felszólítás a parancstól a kérlelésig széles érzelemskálán mozoghat, de mindenképp a dal tengelyében áll, ismétlődéseivel a vers vázát adja. A dal „teste” ugyanakkor a felszólítás indoklása, alátámasztása. Az indoklás három alapformát használhat: 1. az analógiás példát (főleg a természeti világ elpihenéséről); 2. a jutalmazás vagy büntetés kilátásba helyezését (ami a gyerek függő helyzetére, s eszerint korlátozott akarati felelősségére apellál); 3. az altató személy helyzetével való érvelést (mely a magasabb szociális tudatosságra, szabad belátásra, s eszerinti érzelmi kötődésre épít).”

“Gyakran megszólalhatnak e verstípusban az altató személyben a helyzettől inspirált, magára, életkörülményeire, gyermekére vonatkozó érzelmek közvetlenül is, a gyermek előtt „leplezetlenül” – de voltaképpen nem is neki szólóan. (Az anyák megvallják, hogy unják az altatást, átkozzák gyereküket, életkörülményeikre panaszkodnak, áldást és jobb jövőt kívánnak legalább a gyermekre stb.)”

3

  ‘a vers lírai hőse’ 

… “az anya nem csupán mint egyedüli megszólaló tekinthető a dal tulajdonképpeni lírai hősének, hanem olyan értelemben is, hogy egyben önmagáról és önmagának szól benne: saját felnőtt-világát (annak hozzá sem mindenben arányos rendjét) humanizálja, önnön szorongását oldja, miközben oltalmazó pozíciójában az azonosulást kívánó „tanítandó játékpartner” oltalmazottsága szerint »gyermekként« éli át.”

 

* Forrás: Bécsy Ágnes: Az Altató és az altató mint műfaj József Attilánál. In: Irodalomtörténet 12. (62.) évf. 3. sz. / 1980

 

Váratlanul izgalmas ígéretek...

Az Altatót gyakran adják elő megzenésített formában: a lágyan duruzsoló, zsongító dallam elsősorban a címben megadott funkciót, az altatást szolgálja. A szöveg akkor segíti az elalvást, ha megnyugtató, vonzó álomképeket kínál fel, de nem alakul izgalmas történetté, amely túlságosan ébren tartaná a figyelmet. A felvillantott, elindulni látszó történetszálakat tehát szabad lebegésben kell félbehagyni, hogy át tudjanak siklani az álomba, ahol maguktól épülhetnek tovább.

József Attila versének minden versszaka egy-egy új témát, képet kínál fel a fantázia számára: az első négy versszak témáit a hétköznapi világ jól ismert elemei adják. Minden megnevezett élőlény és tárgy antropomorf (azaz emberszerű) módon viselkedik: alvásra készül vagy már el is aludt.

Az utolsó előtti versszak azonban hirtelen változást hoz, és a zsongító altatást ellenpontozó, váratlanul személyes és izgalmas ígéretek lépnek a csillapító, elnyugtató felsorolás helyébe. Az eddigi kiegyensúlyozott sorok megcsuklanak, áthajlások (az üveg/golyó és az óriás / leszel szerkezetek szétválasztása)  mutatják a zaklatottságot, a rímek monotóniája és az értelem egymás ellen ható tényezőkké válnak. Ha a kisgyerek még nem andalodott el a dallamtól, és a jelentésre figyel, akkor ezen a ponton – elalvás helyett – talán felül az ágyában, és izgatottan várja a részleteket…

A kérdés tehát az, miért is vált témát a felnőtt beszélő, aki valószínűleg éppen elkerülni szeretné a gyermek felzaklatását.

Többféle magyarázat lehet:

1) Ha nem a reális élethelyzetből indulunk ki, akkor tekinthetjük a verset ráolvasási, varázslási szövegnek: a szövegmondó először az elaltatandó célszemély körüli világot varázsolja körbe, majd a varázslás csúcspontján fordul magához a gyermekhez. A csúcspontot jelzi a megváltozó, zaklatottabb szövegformálás. Ebben az értelmezésben a gyerek passzív alanya a varázslás- vagy hipnózisszerű altatásnak, a távolságra, üveggolyóra, sőt önmaga csodálatos átalakulására vonatkozó ígéretek az álomképekbe vezetik be őt.

2) Reális élethelyzetként is elképzelhetjük az altatást. Ha az anya törekvését siker koronázza, ekkorra már félig-meddig alszik a gyerek, és a szavak értelme helyett csak a duruzsolás jut el hozzá. Elalvás közben a gyermek “kilép” a párbeszédből, hiszen az értelmével, a figyelmével nincs többé jelen. Így kilép a jelenhez kötött intimitásból is, “elhagyja az anyát”. A magára maradó anya figyelme ezzel párhuzamosan szabadon fordulhat a jövő: a távolság, a leválás, a fia felnövése, csodálatos átváltozása felé. A távolságot és az átváltozást megjelenítő képek az anya legbelső érzéseiről, büszkeségéről és fájdalmáról, a gyermek majdani elengedéséről szólnak. Ebben az értelmezésben az elalvó gyermek mellett ülő anya nagyon is éberen gondolkozik a jövőről. Sóhaja (“Látod, elalszik anyuka”) ezért nem értelmezhető szó szerint, hanem a hétköznapi kifejezés maga is képpé, metaforává válik: az anya nem most, hanem majd egyszer, a most még távoli jövőben “alszik el” (szűnik meg, múlik el), amikor elengedi távolodó, felnőtt, átváltozott gyermekét.

3) A reális élethelyzetként elképzelt altatás azonban sikertelen is lehet. A szövegben tapasztalt változást eszerint az okozza, hogy a kitartóan aktív, élénk gyerek más irányba tereli a szöveget (az általunk nem olvasható, nem hallható közbevetéseivel). A beszélő elveszti uralmát a forma fölött (ld. szabálytalan soráthajlások), és egyre türelmetlenebb (ld. a 6. versszakban megkettőzött kérés: “csak hunyd le kis szemed, –/ aludj el szépen”). Az utolsó versszak felkiáltójelei önuralomvesztésről árulkodnak (hiszen aki altat, az helyesen tenné, ha nem kiabálna), a saját elalvással való érvelés pedig a tehetetlenséget leplezi le…

Az Altató az Örkény színpadán:

A színpad verse - Gondolkozz velünk!

“A versek többségét a költője biztosan nem így mondaná, és nem is ilyennek képzelte el. De azt eddig is tudtuk, hogy a vers annyiszor születik meg, ahányszor elolvassa egy-egy fogékony olvasó”  – írja Várady Szabolcs >>>

• Hogyan hatott rád a versmondás? Okozott-e meglepetést? Milyen érzéseket támasztott benned? 

• Für Anikó többször is testhelyzetet vált a versmondás során, mit jeleznek a gesztusai, testbeszéde? Foglaljátok össze a mini történetet, amit megmutat! Mit árul el ez a történet a szereplőiről?

Hétköznapi és mágikus

Az olvasott szövegben rejlő értelmezési lehetőségek közül* Für Anikó versmondása azt a változatot mutatja meg, amely az Altató jelenetkeretét egy reális élethelyzetben képzeli el: egy anya sikertelenül próbálkozik gyermeke elaltatásával.

A színpadi jelenet üdítően hétköznapi tapasztalatra épít. A fáradt anya szeretné letenni a kisgyerekével járó napi szolgálatot, pihenne vagy mással foglalkozna végre. De nem az történik, amit eltervezett…

1. Hétköznapi történet:

Az előadás díszlete egy tornácos ház, de a színésznő mintha a kiságy mellett ülne: szelíden, kicsit megfáradt hangon mondja ki a vers címét. El szeretne köszönni az ágyba fektetett kisgyerektől, nem tervez már hosszú mesélést, egyetlen versszak után leereszti a hangsúlyt, feláll, és menni készül. Csakhogy a gyerek még éber, nem akar egyedül maradni, makacsul szóval tartja anyját. A néző az anya érzelmi állapotának fokozatos, versszakról versszakra történő változását követheti, ahogy egyre reménytelenebb küzdelemmé válik a kisgyerek lefektetése.

A jelenet humorát fokozza, hogy a néző éppen azt a szereplőt nem látja és nem hallja, aki domináns módon irányítja a beszélgetést.  Für Anikó versmondásában az anya csak reagál, visszhangozza a csapongó, éber, elnémulni nem akaró kisfiú által bedobott témákat. Szabadulna, nem itt szeretne már lenni, és nem ezt szeretné csinálni. Aztán a fáradtság végül legyőzi, és ő maga alszik el.

2. Mágikus történet:

Műfaját tekintve az altató egy varázsszöveg. A sikeres varázsláshoz a “varázslónak” (azaz a szövegmondónak) szuggesztív erővel kell jelen lennie, hogy akaratával legyőzze, alvásba vezesse a másik embert. Ez az anya azonban csak fél szívvel van jelen, túl hamar akar szabadulni, máshol lenni végre. Meg sem kísérel valódi altatót mondani, spórol a jelenléttel, azt reméli, egy rövid búcsú is elég lesz. Tévedése csapdának bizonyul, amibe maga esik bele. Szuggesztív jelenlét hiányában nem válhat varázslóvá, a varázsszöveg nem az ő szándékai szerint lép működésbe. Kelletlen tükörként hagyja, hogy a gyermek irányítsa a beszédét, ezért lesz ő maga az, akit az Altató mágikus ereje elaltat.

 

* A vers értelmezési lehetőségeiről a “Váratlanul izgalmas ígéretek…” című elemzésben olvashatsz.

xxx

Mácsai Pál rendező

Tudós tyúk – teszt

Az Altató egymást sűrűn követő képek sora.
Vajon emlékszel-e más József Attila-versek képeire is?

Nyomkodós tesztkihívás szakértőknek és tippelgetőknek:

Népakarat – szavazás

Melyik versről gondolkoznál még szívesen a digitális tyúk segítségével?

Egyszerre csak egy verset jelölhetsz meg, de ha több vers is érdekel, csak egy percet kell várnod, és akár újra is szavazhatsz!

Digitális tyúk projekt stábja:

Koncepció és szövegek: Hudáky Rita
Videó: Szakács Eszter
Pedagógus konzulens: Iványi-Szabó Rita

A színpadi felvétel az Anyám tyúkja 1. premierjén készült.

Top