iram@orkenyszinhaz.hu

Hamlet és az őrület

A horror novi [az újtól való félelem] az emberben oly nagy, hogy saját értelmi képességének féltése miatt inkább őrültnek nyilvánítja azt, aki nyugtalanítja a szellemét.

(C. G. Jung)

 

Amíg Hamlet apjának szellemével nem találkozik, egy kicsit búskomor, de pontosan úgy viselkedik és úgy beszél, mint a többi. Abban a percben, amikor apját meglátja, elkezd félrebeszélni. A világ kizökken, és Hamlet nemlétezőből hirtelen létező lesz. S amikor létező lesz, elkezd beszélni és pontosan a helyzethez mért szavakat használni úgy, mint aki a dolgot pontosan érti. Nincs szó félrebeszélésről. Nincs szó arról, hogy minél bolondabb lesz, annál bolondabbakat beszél. Ezt csak a többi hiszi. Mi, akik a drámát pártatlan helyről nézzük, tudjuk, hogy a többiek egyszerűen nem számítanak, a drámában egyedül Hamlet a létező.

Amikor Hamlet apja szellemével találkozik, egyszerre és hirtelen és egy pillanat alatt a megfékezés állapotából az izgalom állapotába lép át. Létezésének összefüggései egy pillanat alatt megváltoznak. Nincs rend többé. Értek valamit, amit nem értek. A többi ember rosszul értékel és rosszul kalkulál és hibásan számol és leszűkít és lesorvaszt és letagad. Mit? Ostoba kérdés. Azt, ami van. Az élet csak akkor kezdődik, ha az ember nem tudja, hogy mi lesz.

A létezés logikája paradox. A világnak a lét paradox voltáról sejtelme sincs. Azt hiszi például, hogy az az erős, ami sok, vagyis nem tudja, hogy minél több van valamiből, annál gyengébb. A világ azt hiszi, ha valamit sokan mondanak, az igaz. Például, ha mindenki őrült, azt hiszi, hogy aki józan, olyan bolond, hogy meg kell verni. A világnak sejtelme sincs arról, hogy éppen úgy nemlétezésben van, mint a dráma többi szereplője Hamlethez képest.

A létezés logikája paradox s ezért a nevetés mögött ott van a szomorúság, amelyből él és a pojáca mögött ott van a melankólia, mint a derű tüze és tápláléka. A melankólia nem félelem és nem reszketés és nem aggodalom és nem szorongás. A melankólia melankólia. Semmivel össze nem téveszthető és nincs tovább, mint titkos és kimondhatatlan név. A melankólia a bolond misztériuma. Aki nem szomorú, nem igazi bolond. Aki nem ismeri a melankóliát, nem lehet gondtalan, nem ugrálhat és nem gyárthat szójátékot és a hülye királyokkal nem gorombáskodhat. A melankólia teszi őt porhanyóvá. Ez teszi őt félelemnélkülivé. Ez teszi nullává. Mert csak akkor vagyok hatalom, ha nem vagyok semmi. A melankólia teszi vidámmá és gyermekké és lelki szegénnyé.

A világ legnagyobb csodája a derű. Ennél csak az a nagyobb csoda, hogy a derű a melankóliából él. Ez a létezés legelragadóbb paradoxona.

(Hamvas Béla)

 

Hamlet és az önazonosság

A Hamletet nem lehet teljes egészében eljátszani, mert csaknem hat óra hosszat tartana. Válogatni kell belőle, rövidíteni kell és vágni. Csak egyet lehet eljátszani a lehetséges Hamletek közül, melyek ebben a remekbe szabott darabban rejlenek. Ez a Hamlet mindenképpen szegényebb lesz a shakespeare-inél, de ugyanakkor gazdagabb is lehet: korunk tapasztalataival.

A Hamlet a kényszerhelyzetek drámája. És épp ebben rejlik modern értelmezésének a kulcsa. A király, a királyné, Polonius, Rosencrantz és Guildenstern alakját helyzetük egyértelműen meghatározza. Lehet ez a helyzet tragikus, mint a királyné esetében, vagy groteszk, mint Polonius esetében. De a szituáció és a szereplő közt nincs semmiféle hézag. Claudius nem csupán játssza a gyilkos és a király szerepét. Claudius valóban gyilkos és király. […] Másképp áll a dolog Hamlettel. Hamlet nem csupán trónörökös, aki bosszút akar állni apja meggyilkolásáért. Szituációja nem határozza meg Hamletet, legalábbis nem határozza meg egyértelműen. Szituációját úgy kényszerítik rá. Hamlet elfogadja ezt a szituációt, de ugyanakkor háborog ellene. Elfogadja a szerepet, de kívül marad, nem azonosul vele. Másvalaki, mint a szerepe. Túlnő a szerepén.

(Jan Kott)

 

Deperszonalizáció és derealizáció

A deperszonalizációs zavart a testi vagy szellemi folyamatoktól való tartós vagy visszatérő elkülönültség érzése jellemzi. Deperszonalizációs zavarban az egyén általában úgy érzi, mintha saját életének kívülálló megfigyelője lenne. A személy önmagát és a világot valótlannak és álomszerűnek élheti meg.

A deperszonalizációs zavarban szenvedő egyének önazonosságukat, testüket és életüket torzult formában érzékelik, ami kellemetlen érzéssel tölti el őket. Egyes személyek képesek a zavarhoz alkalmazkodni, vagy gátolni képesek annak hatását. Másokat állapotuk miatt, folyamatosan gyötör a szorongás: félnek, hogy megőrülnek, vagy a testükből jövő torz érzeteken, valamint az önmaguktól és a világtól való elidegenedés érzésén rágódnak.

Derealizáció azt jelenti, hogy a valóságtól való elszakadás, amikor a páciens azt érzi, hogy ő maga, vagy a világ amiben él, nagyon megváltozott és nem valóságos. Érzékcsalódások és téveszmék is kísérhetik ezt az érzést és nagy szorongás, mert az egyén nem biztos abban, hogy amit megél, az valóság vagy képzelet. Elmezavar különféle fajtái, akár külső ok hatására, mint pl. mérgezés, elmebetegségek, súlyos személyiségzavarok okozhatnak derealizációt, ezek mind olyan állapotok, amik nem múlnak el maguktól, kezelés szükséges.

Top