Részletek az író 1942-es tanulmányából

The readiness is all.* Valamiképpen, emberileg és művészileg egyaránt, készenlétben kellett hogy álljak ahhoz, hogy egy ilyen tárgy produktív módon hasson rám. Az életkoroknak különfélék a hajlamai, igényei, ízlésirányai – de a képességei és készségei is. Szabálynak tekinthető, hogy bizonyos évek során az ízlés fokozatosan eltávolodik mindentől, ami pusztán egyéni és különleges, egyedi, ami a szó legtágabb értelmében „polgári”. Ennek helyébe az érdeklődés előterébe a tipikus lép, a mindig-emberi, mindig-ismétlődő, időtlen, röviden: a mitikus. Nem kétséges, hogy e mitikus-tipikus látásmódra szert tenni korszakos jelentőségű az elbeszélő életében, művészi kedélyének különleges gazdagodását jelenti, mert az emberiség életében a mitikus ugyan korai és primitív formát jelent, de az egyes emberében későit és érettet.

Még emlékszem rá, mennyire felderített, s mennyire bóknak fogtam fel, amikor müncheni másolóm, egy egyszerű asszony, az első regénynek, a Jákob történeteinek a gépiratát azzal a megjegyzéssel szállította: „most végre tudni lehet, hogy ez az egész hogy játszódott le a valóságban!” Ez megindító volt, hiszen semmi se játszódott le. A pontosság, a realizálás – megtévesztés, olyan játék, művészi látszat, melynek lelke a humor. Humoros kiváltképpen minden esszészerűen taglaló része a könyvnek, a kommentáló, kritikus, tudományos. A magyarázat itt a játékhoz tartozik, a látszat-pontosság járuléka, igen közel a persziflázshoz, de mindenképpen az iróniához: mert a tudományos, amit a teljességgel nem-tudományosra és meseszerűre alkalmazunk, merő irónia.

•••

A mítosz kezelésének az én könyvemben követett módja legmélyebb lényege szerint eltér egy bizonyos fajta divatos felhasználási módtól: egy ellenséges és antihumánus módtól, melynek politikai nevét mindannyian ismerjük. A „mítosz” szó manapság igen rossz hírű – elég, ha arra a címre gondolunk, amelyet a német fasizmus „filozófusa”, Rosenberg, Hitler tanítómestere, gonosz tankönyvének adott.** A Józsefben a mítoszt kivették a fasizmus kezéből, és szóhasználatának utolsó zugáig humanizálták – ha az utókor valaha is talál rajta valami figyelemre méltót, úgy az ez a tény lesz.

Az ótestamentumi tárgyválasztás bizonyára nem volt véletlen. Bizonyos, hogy titkos, dacos-polemikus összefüggésben volt olyan, a korszülte sugallatokkal, amelyek számomra alapvetően ellenszenvesek voltak. És mégis, a zsidó elem e műben mindenütt csak előtér, csak egy stíluselem a sok között, csak egy rétege az archaikust a modernnel, az epikust az elemzővel különlegesen összevegyítő nyelvének. Ahogyan a zsidó legendát állandóan más, időtlenül felhasznált mitológiák dúcozzák alá, hogy szerepe annál világosabb legyen a műben, úgy címadó hőse, József is átlátszó és a változó világítással alakuló figura: Adonisz és Tammuz, sok öntudattal, de aztán eléggé felismerhetően Hermész szerepébe siklik át, aki az istenek között a világban járatos üzletember és a megfontolt haszonhozó szerepét tölti be.

•••

A Faust az emberiség szimbóluma, és valami ilyesmivé kívánt válni a kezem alatt a József-történet is. Olyan kezdetekről szóltam benne, amikor még minden először volt, a szerelem, az irigység, a gyűlölet, a gyilkosság és még sok más. De ez az uralkodó kezdetiség ugyanakkor ismétlés, tükrözés, levonat; a szférák ama fordulásának terméke, mely a felsőt, a csillagszerűt lefelé irányítja, a földit viszont istenivé emeli.

Az Én-nek a mitikus kollektívából való születését beszéltem el, az ábrahámi Én-ét, amely igényes módon tart arra, hogy az ember csak a legfelsőnek szolgálhat, amiből aztán az isten felfedezése következik. Az emberi Én igénye a központi fontosságra előfeltétele az isten felfedezésének, és az Én méltóságának pátosza kezdettől fogva egybeszövődött az emberiség méltóságának pátoszával.

Amellett ezek az emberek lényüknek egy jelentős részével megmaradnak a mitikus, a kollektív körében. Jákob, a történelem súlyát hordozó is ilyen félig kibontakozott alak. Az emberi különválásnak és emancipációnak ez még atyai-tisztes formája, mely sokkal hetykébbé és merészebbé válik majd a fiú, József bonyolult esetében. Itt olyasvalakivel találkozunk, aki istent nem fedezte fel, de aki őt „kezelni” tudja; olyasvalakivel, aki nemcsak hőse történetének, hanem rendezője, sőt költője is, és „felékesíti” azt. Röviden, világossá lesz, a magát felszabadító Én igen hamar művészi Én-né válik, mely ingerlő, kényes és veszélyben forog, de megvan vele született lehetősége a fejlődésre és érésre, olyan mértékben, amilyenre ez idáig nem volt példa.

•••

Az út, a tovább-lépés, a változás, a fejlődés iránti érzék különlegesen erős ebben a könyvben. Isten is alá van vetve a fejlődésnek, ő is változik és halad: a pusztai-démonikusból a szellemi és szent felé, és erre az útra éppoly kevéssé képes az emberi szellem segítsége nélkül, mint ez a haladásra Isten nélkül.

Az „istengond” az okos ráhallgatás arra, amit a világszellem kíván, az új igazságra és szükségességre, miközben a butaság egy különleges, vallásos fogalma bontakozik ki belőle: az istenbutaságé, mely ezt a gondot vagy nem ismeri, vagy oly esetlenül számol vele, mint Potifár testvérszülői, akik fiuk férfiasságát áldozzák fel a fénynek. Isten ostobája Lábán is, aki még hiszi, hogy szükséges fiacskáját feláldozni, és házának alapzatába eltemetni, ami egykor eléggé áldásos volt, de most már nem az. A voltaképpeni és eredeti áldozat emberáldozat volt. Mikor jött el a perc, amelyben ez fertelemmé és ostobasággá vált? A Genezis rögzíti ezt a percet, a meghiúsított Izsák-áldozat képében, az embernek állattal való helyettesítésében. Itt különül el az Istenben haladó ember és az elöregedett szokás, itt válik el tőle az, amin Isten túl akar juttatni bennünket, s maga már túl is jutott. A jámborság a bölcsesség egyik formája, istenbölcsesség.

Szobotka Tibor fordítása

* „Készen kell lenni rá.” Idézet a Hamlet-ből (V. felvonás, 2. szín, Nádasdy Ádám fordítása)

** Alfred Rosenberg politikai újságíró, politikus, a nemzetiszocializmus legfőbb ideológusa. Mann A huszadik század mítosza című könyvére utal.

A vallásos ember szemében a térhez hasonlóan az idő sem homogén és nem is állandó. Vannak egyfelől szent időintervallumok, az ünnepek ideje (melyek nagyrészt időszakos ünnepek), másfelől van profán idő, a szokásos időtartam, amelyben a vallási jelentőség nélküli események zajlanak. E kétfajta idő között természetesen nincs folyamatosság, ám a vallásos ember, rítusok segítségével, a szokásos időtartamból átléphet a szent időbe. Azonnal feltűnik e két időfajta egyik lényeges különbsége. A szent idő lényegénél fogva visszafordítható , voltaképpen mitikus ősidő, amelyet újból jelenvalóvá tesznek. Minden vallási ünnep, minden liturgikus idő azt jelenti, hogy valamelyik mitikus múltban, a „kezdeti” időben lezajlott szakrális eseményt újból jelenlévővé tesznek. Az ünnepen való vallásos részvételhez hozzátartozik, hogy kilépünk abba a mitikus időbe, amely ebben az ünnepben újból jelenvalóvá válik. A szent idő ennélfogva végtelenül gyakran ismételhető. A vallásos ember tehát kétfajta időben él, és ezek közül a fontosabbik, a szent idő paradox módon körkörös, visszafordítható, újból elnyerhető időnek mutatkozik, egyfajta mitikus, örök jelennek, amelyben az ember a rítusok közvetítésével időről időre újból részt vehet. A vallásos ember már az idővel szembeni magatartás alapján is különbözik a nem vallásostól; nem hajlandó teljesen a – modern nyelven kifejezve – „történelmi jelenben” élni, azon fáradozik, hogy egy olyan szent időben legyen része, amely bizonyos szempontból az „örökkévalósággal” azonosítható.

Berényi Gábor fordítása

Hitler 1933. január 30-a óta birodalmi kancellár. 1933 elején Mann még nem sejti, hogy februárban induló európai előadókörútja élethosszig tartó emigrációban végződik. Wagner halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott előadássorozata közben, Párizsban éri a hír, hogy a fasiszta kormányzat „szellemi hazaárulással” vádolja. Idősebbik lánya és fia visszautazik Münchenbe, hogy tájékozódjanak. Éjszaka Erika Mann szabályosan betör hatósági zár alá vett házukba, kilopja a József és testvérei kéziratát, és másnap ő is örökre elhagyja Németországot. A Mann család 1933 kora őszén Zürich mellett telepszik le.

1938 februárjában Ausztria lerohanásának hírére Mann elhatározza, hogy elvállalja a Princeton egyetem professzori állását. 1938-tól 1941-ig marad Princetonban, majd 1941-ben átköltözik Kaliforniába. Pacific Palisades 1952-ig lesz otthona. Egész német írókolónia alakul itt ki, szomszédai közé tartozik Bruno Frank, Franz Werfel, Lion Feuchtwanger és Arnold Schönberg. Pacific Palisades-ban fejezi be a regény negyedik részét, A József, a kenyéradót, tizenhat évvel azután, hogy a hetvenezer soros regény első mondatát leírta.

Pacific Palisades, 1943. január 4., hétfő

Főnös levegő, délben nagy forróság. Reggel dombnak föl sétáltam. Reggeli után a regény végén dolgoztam, aztán fölmentem, kézápolást végeztem, hajat mostam és megborotválkoztam, majd ismét munkához láttam, és éppen jelezték, hogy kész a löncs, amikor leírtam a József és testvérei befejező mondatát. Izgatott és szomorú voltam. Jól vagy rosszul, de legalább kész. Sokkal inkább személyes életem, mintsem a művészet és a gondolat emlékművének látom; az állhatatosság emlékművének.

Pacific Palisades, 1943. január 8., péntek

Roosvelt reméli, hogy 1944-ben befejeződik a háború. Így talán legalább hetvenedik születésnapomra. A József-fel előbb elkészültem, mintsem a világ le tudott számolni a fasizmussal. Föltéve, hogy a győzelem elegendő lesz a leszámoláshoz.

Pacific Palisades, 1943. január 15., péntek

Este Fritz Kaufmann Tanulmány Th. M.-ról című kéziratát olvasgattam. A reprezentáció gondolatáról ír. Emlékek. Figyelemre méltó a szerepjátszás hasonlósága Gide-nél és a József-ben. A József nyelvezetének széles köre. Minden jelen van. Minden területet felölel. „Az emberiség mintegy megtanult németül.” Jó megállapítás. – A regény negyedik részében a mű már vesztett öntudatosságából. A szerep, az élet megalapozása és az istenjáték gondolatait némi ernyedtséggel alkalmazom egy-egy adott téma földolgozásakor. Legföljebb annyi lehetséges, hogy eközben oly jókedvű rész is megíródjék, mint a Támár.

Pacific Palisades, 1943. március 21., vasárnap

Csak most ébredek rá, mit jelent a József írása nélkül élni, a feladat nélkül, amely végigkísért és előttem állt az egész évtized során. Most, hogy végeztem A törvény-utójátékkal is, tudatosodik bennem a helyzet újszerűsége és problematikus volta. Kényelmes dolog volt folyvást tovább dolgozni a megszokotton. Lesz-e vajon még erőm új elgondolásokhoz? Nincs-e már kimerítve a témakincs? És ha nincsen, lesz-e elegendő kedvem az íráshoz?

Schweitzer Pál fordítása

A József és testvérei egykötetes amerikai kiadásához (1948)

(részlet)

József, a kenyéradó az a része a műnek, amely első szavától az utolsóig Amerikában íródott, s bizonyára nem is kétséges, hogy tartalmaz egyet-mást az ország szelleméből. Nem csak mint success story, hiszen természetétől fogva és rendeltetése szerint is az volt, s nem is csupán helyenkénti angolszász színezete miatt, amelyet szívesen elismerek, hanem, ha mitikus véleményemet akarják hallani: van benne valami szinte már absztraktul kötetlen szellem, s ennek a puszta, magában álló nyelv az eszköze. Az egész opus elsősorban egy olyan nyelvi művet mutat, amelynek sokhúrúságában az Ős-kelet hangja keveredik a legmodernebb hanggal, s egy fiktív tudományosság hangsúlyaival, s amely azzal tetszeleg, hogy úgy váltogatja a nyelvi álarcokat, mint hőse az istenálarcokat; e maszkok közül az utolsó feltűnően amerikainak hat. Ez egy amerikai Hermész, az okosság igen ügyes követének álarca, akinek new deal-je* félreismerhetetlenül visszatükröződik József mágikus gazdasági szervezőmunkájában.

Hát most itt van az egész, két fedőlap között. Hogyan tekint majd erre a műre az utókor? Talán a nagy könyvek közé sorolják? Nem tudom, és nem is mondhatja meg senki. De mert kereskedő fia vagyok, alapjában véve hiszek a minőségben. Mi volt az, ami az emberi kéz oly sok alkotásának segített túlélni korokat, ellenállást tanúsítani az évszázadokkal szemben? Nos hát: a minőség. A József-ének jó, becsületes munka, s abból a rokonszenvből keletkezett, amely iránt még mindig finom érzéke van az emberiségnek. Bizonyos mértékű tartósság, gondolom, vele született sajátja.

Szabó Ede fordítása

* 1933. március 4-én hirdette meg Franklin D. Roosevelt amerikai elnök új gazdasági reformprogramját, a New Deal-t, mely a társadalom perifériájára szorultak és a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért. Kiépült a társadalombiztosítási rendszer, elkezdődött a munkanélküliek segélyezése, közmunkába bevonása. Az intézkedések következtében az évtized végére Amerika kilábalt a válságból.

A műsorfüzetben szereplő szövegek szerkesztett, rövidített formában kerülnek közlésre.

· „Kedves és tisztelt barátom” – Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése. Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2006.
· Lammel Annamária-Nagy Ilona: Parasztbiblia. Magyar népi biblikus történetek. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985.
· Thomas Mann: Válogatott tanulmányok. Magyar Helikon, 1970.
· Gilgames. Tertia Kiadó, 2004.
· Mircea Eliade: A szent és a profán. Európa Könyvkiadó 1987.
· Pók Lajos: Thomas Mann világa. Európa Könyvkiadó Budapest, 1975.
· Görög költők antológiája. Válogatta és szerkesztette Falus Róbert. mek.oszk.hu
· Thomas Mann: Naplók 1940-1955. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.

Örkény

THOMAS MANN – GÁSPÁR ILDIKÓ

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

A regényt fordította: Sárközi György, Káldor György

I. RÉSZ

II. RÉSZ

III. RÉSZ

Zenészek:                         Kákonyi Árpád, Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v., Újházy Gyöngyi / Ölveti Mátyás, Bartek Zsolt

Díszlet:                             Izsák Lili

Jelmez:                             Szlávik Júlia

Videó:                               Juhász András

Dramaturg:                      Ari-Nagy Barbara

Zene:                                 Kákonyi Árpád

Súgó:                                 Kanizsay Zita

Ügyelő:                             Sós Eszter

A rendező munkatársa:              Érdi Ariadne, Szabó Julcsi

Rendező:                          Ascher Tamás és Gáspár Ildikó

Bemutató: 2017. február 4.

Az előadást három részben játsszuk, hossza kb. 4 óra 45 perc.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: Mácsai Pál
Szerkesztő: Ari-Nagy Barbara
Fotó: Horváth Judit
Plakát: Nagy Gergő
Online műsorfüzet: Hudáky Rita