iram@orkenyszinhaz.hu

ONLINE MŰSORFÜZET

Meglátásom szerint egyféle utat követhetünk, Ön és mi. Egy utat, amely a némettől az európaiba és a jelenvalótól az időtlenbe visz tovább.

Hermann Hesse levele Thomas Mann-nak, 1933. április 21.

A gömb főddé vált

Ahogy hallottam a régi öregektől, az Isten csinált a markába egy gömböt, de hát főddé vált. S abból a fődből került ez a nagy főd, amelyik máma van és laknak népek rajta. A csillagok es gömbök, mint a főd. Díszítette az Isten az eget, dísznek mutatja a csillagokat meg a holdat meg a napot. S így látunk es, éjjel es van világosság, mikor hold van, nappal süt a nap.
A főd mikor megmozdul, azért mozdul meg, hogy van négy hal, és ezek tartják a fődet a vízbe. Mert vízen állunk.
S tovább még mondták azt es, hogy Ádám volt az első ember, s abból származott a nép. Aztán, hogy igaz-e vagy nem, nem tudom, de így mesélték az öregek.

Lammel Annamária-Nagy Ilona: Parasztbiblia

»most végre tudni lehet, hogy ez az egész hogy játszódott le a valóságban!«

„Ez megindító volt, hiszen semmi se játszódott le.”

Thomas Mann: József és testvérei →

Részletek az író 1942-es tanulmányából

The readiness is all.* Valamiképpen, emberileg és művészileg egyaránt, készenlétben kellett hogy álljak ahhoz, hogy egy ilyen tárgy produktív módon hasson rám. Az életkoroknak különfélék a hajlamai, igényei, ízlésirányai – de a képességei és készségei is. Szabálynak tekinthető, hogy bizonyos évek során az ízlés fokozatosan eltávolodik mindentől, ami pusztán egyéni és különleges, egyedi, ami a szó legtágabb értelmében „polgári”. Ennek helyébe az érdeklődés előterébe a tipikus lép, a mindig-emberi, mindig-ismétlődő, időtlen, röviden: a mitikus. Nem kétséges, hogy e mitikus-tipikus látásmódra szert tenni korszakos jelentőségű az elbeszélő életében, művészi kedélyének különleges gazdagodását jelenti, mert az emberiség életében a mitikus ugyan korai és primitív formát jelent, de az egyes emberében későit és érettet.

Még emlékszem rá, mennyire felderített, s mennyire bóknak fogtam fel, amikor müncheni másolóm, egy egyszerű asszony, az első regénynek, a Jákob történeteinek a gépiratát azzal a megjegyzéssel szállította: „most végre tudni lehet, hogy ez az egész hogy játszódott le a valóságban!” Ez megindító volt, hiszen semmi se játszódott le. A pontosság, a realizálás – megtévesztés, olyan játék, művészi látszat, melynek lelke a humor. Humoros kiváltképpen minden esszészerűen taglaló része a könyvnek, a kommentáló, kritikus, tudományos. A magyarázat itt a játékhoz tartozik, a látszat-pontosság járuléka, igen közel a persziflázshoz, de mindenképpen az iróniához: mert a tudományos, amit a teljességgel nem-tudományosra és meseszerűre alkalmazunk, merő irónia.

•••

A mítosz kezelésének az én könyvemben követett módja legmélyebb lényege szerint eltér egy bizonyos fajta divatos felhasználási módtól: egy ellenséges és antihumánus módtól, melynek politikai nevét mindannyian ismerjük. A „mítosz” szó manapság igen rossz hírű – elég, ha arra a címre gondolunk, amelyet a német fasizmus „filozófusa”, Rosenberg, Hitler tanítómestere, gonosz tankönyvének adott.** A Józsefben a mítoszt kivették a fasizmus kezéből, és szóhasználatának utolsó zugáig humanizálták – ha az utókor valaha is talál rajta valami figyelemre méltót, úgy az ez a tény lesz.

Az ótestamentumi tárgyválasztás bizonyára nem volt véletlen. Bizonyos, hogy titkos, dacos-polemikus összefüggésben volt olyan, a korszülte sugallatokkal, amelyek számomra alapvetően ellenszenvesek voltak. És mégis, a zsidó elem e műben mindenütt csak előtér, csak egy stíluselem a sok között, csak egy rétege az archaikust a modernnel, az epikust az elemzővel különlegesen összevegyítő nyelvének. Ahogyan a zsidó legendát állandóan más, időtlenül felhasznált mitológiák dúcozzák alá, hogy szerepe annál világosabb legyen a műben, úgy címadó hőse, József is átlátszó és a változó világítással alakuló figura: Adonisz és Tammuz, sok öntudattal, de aztán eléggé felismerhetően Hermész szerepébe siklik át, aki az istenek között a világban járatos üzletember és a megfontolt haszonhozó szerepét tölti be.

•••

A Faust az emberiség szimbóluma, és valami ilyesmivé kívánt válni a kezem alatt a József-történet is. Olyan kezdetekről szóltam benne, amikor még minden először volt, a szerelem, az irigység, a gyűlölet, a gyilkosság és még sok más. De ez az uralkodó kezdetiség ugyanakkor ismétlés, tükrözés, levonat; a szférák ama fordulásának terméke, mely a felsőt, a csillagszerűt lefelé irányítja, a földit viszont istenivé emeli.

Az Én-nek a mitikus kollektívából való születését beszéltem el, az ábrahámi Én-ét, amely igényes módon tart arra, hogy az ember csak a legfelsőnek szolgálhat, amiből aztán az isten felfedezése következik. Az emberi Én igénye a központi fontosságra előfeltétele az isten felfedezésének, és az Én méltóságának pátosza kezdettől fogva egybeszövődött az emberiség méltóságának pátoszával.

Amellett ezek az emberek lényüknek egy jelentős részével megmaradnak a mitikus, a kollektív körében. Jákob, a történelem súlyát hordozó is ilyen félig kibontakozott alak. Az emberi különválásnak és emancipációnak ez még atyai-tisztes formája, mely sokkal hetykébbé és merészebbé válik majd a fiú, József bonyolult esetében. Itt olyasvalakivel találkozunk, aki istent nem fedezte fel, de aki őt „kezelni” tudja; olyasvalakivel, aki nemcsak hőse történetének, hanem rendezője, sőt költője is, és „felékesíti” azt. Röviden, világossá lesz, a magát felszabadító Én igen hamar művészi Én-né válik, mely ingerlő, kényes és veszélyben forog, de megvan vele született lehetősége a fejlődésre és érésre, olyan mértékben, amilyenre ez idáig nem volt példa.

•••

Az út, a tovább-lépés, a változás, a fejlődés iránti érzék különlegesen erős ebben a könyvben. Isten is alá van vetve a fejlődésnek, ő is változik és halad: a pusztai-démonikusból a szellemi és szent felé, és erre az útra éppoly kevéssé képes az emberi szellem segítsége nélkül, mint ez a haladásra Isten nélkül.

Az „istengond” az okos ráhallgatás arra, amit a világszellem kíván, az új igazságra és szükségességre, miközben a butaság egy különleges, vallásos fogalma bontakozik ki belőle: az istenbutaságé, mely ezt a gondot vagy nem ismeri, vagy oly esetlenül számol vele, mint Potifár testvérszülői, akik fiuk férfiasságát áldozzák fel a fénynek. Isten ostobája Lábán is, aki még hiszi, hogy szükséges fiacskáját feláldozni, és házának alapzatába eltemetni, ami egykor eléggé áldásos volt, de most már nem az. A voltaképpeni és eredeti áldozat emberáldozat volt. Mikor jött el a perc, amelyben ez fertelemmé és ostobasággá vált? A Genezis rögzíti ezt a percet, a meghiúsított Izsák-áldozat képében, az embernek állattal való helyettesítésében. Itt különül el az Istenben haladó ember és az elöregedett szokás, itt válik el tőle az, amin Isten túl akar juttatni bennünket, s maga már túl is jutott. A jámborság a bölcsesség egyik formája, istenbölcsesség.

Szobotka Tibor fordítása

 

* “Készen kell lenni rá.” Idézet a Hamlet-ből (V. felvonás, 2. szín, Nádasdy Ádám fordítása)
** Alfred Rosenberg politikai újságíró, politikus, a nemzetiszocializmus legfőbb ideológusa. Mann A huszadik század mítosza című könyvére utal.

Roppant bájos ez az eredeti elbeszélés, csak túl rövid, azt az érzést kelti, hogy részletesen ki kellene színezni.

Goethe: Költészet és valóság

A mítosz olyan alaptörténet, amelyet egy bizonyos jelennek az ősi eredet felőli megvilágítására beszélnek el.

Jan Assmann: A kulturális emlékezet

Enlil arra jött, látta a hajót,
elkomorodott, haragra lobbant a társak iránt.
– Miféle emberi lélek menekült itt meg?
Halálnak szántam valamennyit!
Éa is szólt, a vizek mélységeinek ura:
– Hatalmas erejű, istenek bajnoka!
Miért küldtél vízözönt a földre?
Aki bűnös, viselje bűnét!
Aki vétkezik, bűnhődjék érte!
A gonosz pusztuljon, ne valamennyi!
Küldtél volna az áradat helyett
oroszlánt, pusztítson közöttük!
Küldtél volna az áradat helyett
éhínséget, hogy megalázza őket!
Küldted volna az áradat helyett
Irrát, a pestisest!
Nem én árultam el az isteni titkot,
álmot látott a Nagyon Bölcs, abból értett.
Irgalmazz neki!

Gilgames, XI. tábla. Zászlós Levente fordítása

Született neki Izsák →

Ábrahámnak soká nem volt gyereke. Már száz éves volt tán a felesége, ő meg száztíz. Ábrahám el is csapta a feleségit, Sárát ezért, hogy miért nem volt gyermekük. Hát hogy elcsapta, megnősült megint Ábrahám, e meg visszament, az asszony. Felhajtotta az asszonyt, hát neki született Izsák.

Izsák aztán nevekedett szépen, ők meg örültek neki nagyon. Hát aztán Isten kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel neki azt az egyetlen fiát, Izsákot.

No aztán akkor ezt már ugye Ábrahám is nagyon-nagyon sajnálta. De már nem is kicsi volt. Vitte a fát is, akire rátérdepelt volna. Aztán akkor szegény kis Izsák is ment vele, az apja után, fejsze nála. De ő nem tudta, hogy hova mennek. Majd összerakták ők azt a kis oltárformát, keresztbe-kasba a fákat. Most már akkor Ábrahám térdepeltette a kis Izsákot a fa tetejibe. Már a nyakát is úgy hajtotta volna lefelé ő, úgy hogy vágja egy nagy bárdval, ami volt nála.

Hát akkor egy angyal megjelent, meg egy kos forma ott a gazba, mikor vágta volna, hogy ne vágja el Izsák nyakát, hanem a kost vágja helyébe.

Na azt akkor így menekült meg Izsák.

Lammel Annamária-Nagy Ilona: Parasztbiblia

Mert a múlt van, mindig van, bárha a népi szólás így mondja: egyszer volt. Így szól a mítosz, mely csak köntöse a titoknak, de a titok ünneplőruhája az ünnep, a visszatérő, amely áthidalja az időalakokat, és a nép értelme számára jelenné teszi a múltat és a jövőt. Csoda-e, hogy az ünnepben mindig fölpezseg az emberi, és a szokás megszenteli zabolátlan kicsapongását, mert élet és halál ismernek egymásra benne? Mesemondás ünnepe, te vagy az élettitok ünneplőruhája, mert te teremtesz időtlenséget a nép értelme számára, és te varázsolod föl a mítoszt, hogy az élő jelenben játszódjék újra!

Thomas Mann: Jákob történetei. Sárközi György fordítása

Mircea Eliade: Profán időtartam és szent idő (részlet) →

A vallásos ember szemében a térhez hasonlóan az idő sem homogén és nem is állandó. Vannak egyfelől szent időintervallumok, az ünnepek ideje (melyek nagyrészt időszakos ünnepek), másfelől van profán idő, a szokásos időtartam, amelyben a vallási jelentőség nélküli események zajlanak. E kétfajta idő között természetesen nincs folyamatosság, ám a vallásos ember, rítusok segítségével, a szokásos időtartamból átléphet a szent időbe. Azonnal feltűnik e két időfajta egyik lényeges különbsége. A szent idő lényegénél fogva visszafordítható , voltaképpen mitikus ősidő, amelyet újból jelenvalóvá tesznek. Minden vallási ünnep, minden liturgikus idő azt jelenti, hogy valamelyik mitikus múltban, a “kezdeti” időben lezajlott szakrális eseményt újból jelenlévővé tesznek. Az ünnepen való vallásos részvételhez hozzátartozik, hogy kilépünk abba a mitikus időbe, amely ebben az ünnepben újból jelenvalóvá válik. A szent idő ennélfogva végtelenül gyakran ismételhető. A vallásos ember tehát kétfajta időben él, és ezek közül a fontosabbik, a szent idő paradox módon körkörös, visszafordítható, újból elnyerhető időnek mutatkozik, egyfajta mitikus, örök jelennek, amelyben az ember a rítusok közvetítésével időről időre újból részt vehet. A vallásos ember már az idővel szembeni magatartás alapján is különbözik a nem vallásostól; nem hajlandó teljesen a – modern nyelven kifejezve – “történelmi jelenben” élni, azon fáradozik, hogy egy olyan szent időben legyen része, amely bizonyos szempontból az “örökkévalósággal” azonosítható.

Berényi Gábor fordítása

1923 decemberében egy ismerős müncheni festő, Hermann Ebers, előszót kér Thomas Manntól a bibliai József történetét ábrázoló metszetsorozatához. Mannt lenyűgözi az előszó kedvéért újraolvasott mitikus történet, és már ekkor elhatározza, hogy megírja. 1925-ben és 1930-ban egyiptomi és palesztinai utazások élményei is segítik szándékát. Egy pillantást vetek majd a sivatagra, a piramisokra, a szfinxekre… mert hasznos lehet bizonyos titokban táplált, noha még nagyon homályos tervek szempontjából – írja 1925 nyarán.

Ehnaton fáraó: Himnusz Aton Napisten tiszteletére →

(részlet)

Tündökletesen ragyogsz fel az ég horizontján,
eleven, tiszta korong!
Amikor megkezded az életedet,
feltűnve az ég keleti széle felől,
gyönyörűséged betölti mindenhol a földet.
Szép vagy te, hatalmas vagy, ragyogó vagy,
minden földek fölött fenn állsz a magasban.

Tovaűzöd az éjt, sugarad mindenfele árad.
A két föld ünnepet ül,
ami él, eleven lesz, újra feléled;
te költöd fel az embert.
Megfürdeti testét, felölti ruháját,
s a te felragyogásodat üdvözli a karja.
Az egész ország munkálja a dolgát,
abraktól megelégül az állat,
zöldelnek a fák, a palánták,
fészkeiken szökdösnek a kismadarak,
a te lelkedet dicsőíti szárnyuk.
Mindenik állat szökdécsel a lábán,
minden, mi röpül, mi leszáll,
mind-mind eleven, mert rájuk ömöl sugarad.

Tojásban a csirke csipog,
te látod el ott levegővel,
te élteted ott is.
Te duzzasztod egészre, tanítod,
hogy feltörje tojását,
s a tojás héját odahagyja,
s erejétől telve, csipogjon,
lépkedjen a lábán,
burkától megszabadultan.
Alakzataid: csupa változatosság,
s megannyi titok!

Párja-nincs, egyetlenegy isten!
Te rendelsz minden embert a helyére,
szükségletüket te szabod meg.
Tápláléka vagyon minden elevennek,
s kiszabott az élete-útja.
Más-más a beszédben a nyelvük,
ugyanígy más-más az alakjuk,
bőrük színe is más
az idegent mássá te avattad.

A szívem mélyében lakozol te,
énrajtam kívül más nem is ismer,
csak Noferheperu Ré Uaen Ré, a fiad.

Kákosy László nyersfordítása alapján fordította: Molnár Imre

Ehnaton (korábbi nevén IV. Amenhotep) az ókori egyiptomi 18. dinasztia tizedik fáraója volt (ur.: kb. i. e. 1354 – †i. e. 1336). Ma leginkább átfogó vallási-kulturális reformjáról, az ún. Amarna-reformról ismerjük, amelynek során a főisten Ámon és a régi panteon helyett Atont, az égen látható napkorongot tette meg egyedüli istenné. Új, Atonnak szentelt fővárosa az Ahet-Aton, azaz „Aton fényhegye” vagy „Aton horizontja” nevet kapta.

 

Anubisz (v. Anup), isten a régi Egyiptomban, kezdetben sakál-, kutya-, később sakálfejű emberi formában. A hitrege szerint Ozirisz abban a hidelemben, hogy nejével, Izisszel szerelmeskedik, Nephtittel nemzette. Anubisz a bebalzsamozás és a lelkeket az alvilágba szállító szellemek istene. Az alvilágban Hórusszal együtt mérlegeli a meghaltak tetteit. A görögök Hermésszel azonosítják, mint Hermanubiszt.

Egyiptomi útja után Mann mind több időt szán keleti stúdiumokra; időnként két régésszel és Horovitz rabbival konzultál. Az 1926-ban elkezdett regény első kötete (Jákob történetei) 1933-ban jelenik meg Münchenben, de szerzője ekkor már Svájcban él. →

Hitler 1933. január 30-a óta birodalmi kancellár. 1933 elején Mann még nem sejti, hogy februárban induló európai előadókörútja élethosszig tartó emigrációban végződik. Wagner halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott előadássorozata közben, Párizsban éri a hír, hogy a fasiszta kormányzat „szellemi hazaárulással” vádolja. Idősebbik lánya és fia visszautazik Münchenbe, hogy tájékozódjanak. Éjszaka Erika Mann szabályosan betör hatósági zár alá vett házukba, kilopja a József és testvérei kéziratát, és másnap ő is örökre elhagyja Németországot. A Mann család 1933 kora őszén Zürich mellett telepszik le.

1938 februárjában Ausztria lerohanásának hírére Mann elhatározza, hogy elvállalja a Princeton egyetem professzori állását. 1938-tól 1941-ig marad Princetonban, majd 1941-ben átköltözik Kaliforniába. Pacific Palisades 1952-ig lesz otthona. Egész német írókolónia alakul itt ki, szomszédai közé tartozik Bruno Frank, Franz Werfel, Lion Feuchtwanger és Arnold Schönberg. Pacific Palisades-ban fejezi be a regény negyedik részét, A József, a kenyéradót, tizenhat évvel azután, hogy a hetvenezer soros regény első mondatát leírta.

“Csak most ébredek rá, mit jelent a József írása nélkül élni, a feladat nélkül, amely végigkísért és előttem állt az egész évtized során.”

Thomas Mann: Naplók →

Pacific Palisades, 1943. január 4., hétfő

Főnös levegő, délben nagy forróság. Reggel dombnak föl sétáltam. Reggeli után a regény végén dolgoztam, aztán fölmentem, kézápolást végeztem, hajat mostam és megborotválkoztam, majd ismét munkához láttam, és éppen jelezték, hogy kész a löncs, amikor leírtam a József és testvérei befejező mondatát. Izgatott és szomorú voltam. Jól vagy rosszul, de legalább kész. Sokkal inkább személyes életem, mintsem a művészet és a gondolat emlékművének látom; az állhatatosság emlékművének.

Pacific Palisades, 1943. január 8., péntek

Roosvelt reméli, hogy 1944-ben befejeződik a háború. Így talán legalább hetvenedik születésnapomra. A József-fel előbb elkészültem, mintsem a világ le tudott számolni a fasizmussal. Föltéve, hogy a győzelem elegendő lesz a leszámoláshoz.

Pacific Palisades, 1943. január 15., péntek

Este Fritz Kaufmann Tanulmány Th. M.-ról című kéziratát olvasgattam. A reprezentáció gondolatáról ír. Emlékek. Figyelemre méltó a szerepjátszás hasonlósága Gide-nél és a József-ben. A József nyelvezetének széles köre. Minden jelen van. Minden területet felölel. „Az emberiség mintegy megtanult németül.” Jó megállapítás. – A regény negyedik részében a mű már vesztett öntudatosságából. A szerep, az élet megalapozása és az istenjáték gondolatait némi ernyedtséggel alkalmazom egy-egy adott téma földolgozásakor. Legföljebb annyi lehetséges, hogy eközben oly jókedvű rész is megíródjék, mint a Támár.

Pacific Palisades, 1943. március 21., vasárnap

Csak most ébredek rá, mit jelent a József írása nélkül élni, a feladat nélkül, amely végigkísért és előttem állt az egész évtized során. Most, hogy végeztem A törvény-utójátékkal is, tudatosodik bennem a helyzet újszerűsége és problematikus volta. Kényelmes dolog volt folyvást tovább dolgozni a megszokotton. Lesz-e vajon még erőm új elgondolásokhoz? Nincs-e már kimerítve a témakincs? És ha nincsen, lesz-e elegendő kedvem az íráshoz?

Schweitzer Pál fordítása

…mert fiu jött a világra, ravasz, nyájasszavu csalfa,
nyájhajtó tolvaj, rabló, álmok vezetője,
éjszaka is figyelő, kapukon beleső, ki csodákat
volt hivatott gyorsan cselekedni az égilakók közt.
Anyja örök két combja közül miután kiszökött már,
nem maradott szent bölcsőjében fekve sokáig,
és a magasfödelű barlang küszöbét átlépvén
egy teknősbékára talált – roppant nyereségre,
mert legelőször a teknőst Hermész tette dalossá.

Homérosz: Himnusz Hermészhez. Devecseri Gábor fordítása

Az egész opus elsősorban egy olyan nyelvi művet mutat, amelynek sokhúrúságában az Ős-kelet hangja keveredik a legmodernebb hanggal, s egy fiktív tudományosság hangsúlyaival…

Thomas Mann: Tizenhat év →

A József és testvérei egykötetes amerikai kiadásához (1948)

(részlet)

József, a kenyéradó az a része a műnek, amely első szavától az utolsóig Amerikában íródott, s bizonyára nem is kétséges, hogy tartalmaz egyet-mást az ország szelleméből. Nem csak mint success story, hiszen természetétől fogva és rendeltetése szerint is az volt, s nem is csupán helyenkénti angolszász színezete miatt, amelyet szívesen elismerek, hanem, ha mitikus véleményemet akarják hallani: van benne valami szinte már absztraktul kötetlen szellem, s ennek a puszta, magában álló nyelv az eszköze. Az egész opus elsősorban egy olyan nyelvi művet mutat, amelynek sokhúrúságában az Ős-kelet hangja keveredik a legmodernebb hanggal, s egy fiktív tudományosság hangsúlyaival, s amely azzal tetszeleg, hogy úgy váltogatja a nyelvi álarcokat, mint hőse az istenálarcokat; e maszkok közül az utolsó feltűnően amerikainak hat. Ez egy amerikai Hermész, az okosság igen ügyes követének álarca, akinek new deal-je* félreismerhetetlenül visszatükröződik József mágikus gazdasági szervezőmunkájában.

Hát most itt van az egész, két fedőlap között. Hogyan tekint majd erre a műre az utókor? Talán a nagy könyvek közé sorolják? Nem tudom, és nem is mondhatja meg senki. De mert kereskedő fia vagyok, alapjában véve hiszek a minőségben. Mi volt az, ami az emberi kéz oly sok alkotásának segített túlélni korokat, ellenállást tanúsítani az évszázadokkal szemben? Nos hát: a minőség. A József-ének jó, becsületes munka, s abból a rokonszenvből keletkezett, amely iránt még mindig finom érzéke van az emberiségnek. Bizonyos mértékű tartósság, gondolom, vele született sajátja.

Szabó Ede fordítása

* 1933. március 4-én hirdette meg Franklin D. Roosevelt amerikai elnök új gazdasági reformprogramját, a New Deal-t, mely a társadalom perifériájára szorultak és a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért. Kiépült a társadalombiztosítási rendszer, elkezdődött a munkanélküliek segélyezése, közmunkába bevonása. Az intézkedések következtében az évtized végére Amerika kilábalt a válságból.

Források →

A műsorfüzetben szereplő szövegek szerkesztett, rövidített formában kerülnek közlésre.

· „Kedves és tisztelt barátom” – Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése. Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2006.
· Lammel Annamária-Nagy Ilona: Parasztbiblia. Magyar népi biblikus történetek. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985.
· Thomas Mann: Válogatott tanulmányok. Magyar Helikon, 1970.
· Gilgames. Tertia Kiadó, 2004.
· Mircea Eliade: A szent és a profán. Európa Könyvkiadó 1987.
· Pók Lajos: Thomas Mann világa. Európa Könyvkiadó Budapest, 1975.
· Görög költők antológiája. Válogatta és szerkesztette Falus Róbert. mek.oszk.hu
· Thomas Mann: Naplók 1940-1955. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.

Színlap →

Örkény

THOMAS MANN – GÁSPÁR ILDIKÓ

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

A regényt fordította: Sárközi György, Káldor György

 

I. RÉSZ

A FIATAL JÓZSEF

AZ IDŐS JÁKOB

A FIATAL JÁKOB

ELIÉZER, az idős Jákob szolgája

SZOLGA

SZOLGÁLÓ

IZSÁK, Jákob apja

ÉZSAU, Jákob bátyja

REBEKA, Jákob anyja

KUTYAFEJŰ

PÁSZTOROK Hárán környékén

RÁHEL, Lábán fiatalabb lánya

LÁBÁN, Jákob nagybátyja

HADINA, Lábán felesége

LEA, Lábán idősebb lánya

BILHA, Ráhel szolgálója

ZILPA, Lea szolgálója

RÚBEN, József testvére

SIMEÓN, József testvére

LÉVI, József testvére

JÚDA, József testvére

DÁN, József testvére

NAFTÁLI, József testvére

GÁD, József testvére

ÁSER, József testvére

ZEBULÓN, József testvére

BENJÁMIN, József testvére

ÖREG IZMÁELITA

I.ŐR Cel várában

II.ŐR Cel várában

PARANCSNOK Cel várában

MANÓ, törpe Potifár házában

DUDU, törpe Potifár házában, kincstárnok

MONT-KAV, Potifár házának elöljárója

HAMAT, Mont-kav segédje

POTIFÁR, a Fáraó testőrezredese

Patkós Márton

Gálffi László

Polgár Csaba

Epres Attila

Jéger Zsombor

Zsigmond Emőke

Epres Attila

Vajda Milán

Kerekes Éva

Ficza István

Jéger Zsombor, Nagy Zsolt, Dóra Béla, Novkov Máté

Pető Kata m.v.

Csuja Imre

Tenki Réka

Takács Nóra Diána

Szathmáry Judit m. v.

Murányi Márta m. v.

Vajda Milán

Takács Nóra Diána

Ficza István

Nagy Zsolt

Novkov Máté

Jéger Zsombor

Dóra Béla

Máthé Zsolt

Zsigmond Emőke

Kókai Tünde

Csuja Imre

Novkov Máté

Jéger Zsombor

Polgár Csaba

Tenki Réka

Znamenák István

Epres Attila

Máthé Zsolt

Vajda Milán

 

II. RÉSZ

A FIATAL JÓZSEF

AZ IDŐS JÁKOB

A FIATAL JÁKOB

ELIÉZER, az idős Jákob szolgája

RÁHEL, József anyja

MANÓ, törpe Potifár házában

HAMAT, Mont-kav segédje

HUIJ, Potifár apja

TUIJ, Potifár anyja

HUIJ ÉS TUIJ SZOLGÁLÓI

POTIFÁR, a Fáraó testőrezredese

DUDU, törpe Potifár házában, kincstárnok

MONT-KAV, Potifár házának elöljárója

MUT, Potifár felesége

HETI, Mut varrónője

NEZMÁRÉ, Beknehonsz főpap felesége

AHVERÉ, főkincstárnokné

REN, főmarhamesterné

KUTYAFEJŰ

Patkós Márton

Gálffi László

Polgár Csaba

Epres Attila

Pető Kata m.v.

Tenki Réka

Máthé Zsolt

Gálffi László

Takács Nóra Diána

Zsigmond Emőke, Kókai Tünde

Vajda Milán

Znamenák István

Epres Attila

Kerekes Éva

Kókai Tünde

Takács Nóra Diána

Zsigmond Emőke

Tenki Réka

Ficza István

 

III. RÉSZ

AZ ÉRETT JÓZSEF

HAMAT, Mont-kav segédje

KÉT RABSZOLGA

MAI-SZAHME, Cavi-ré börtönének igazgatója

PAP Cavi-ré börtönében

ELIÉZER, az idős Jákob szolgája

AZ IDŐS JÁKOB

TÁMÁR

JÚDA, József testvére

HÉR és ONÁN, Júda fiai

NEFER-EM-VÉZE, a Fáraó főpohárnoka

MER-SZU-RÉ, a Fáraó fősütőmestere

A FÁRAÓ FULLAJTÁRA

UDVARONC

A FÁRAÓ

TEJE, a Fáraó édesanyja

NOFERTITI, a Fáraó felesége

RÚBEN, József testvére

SIMEÓN, József testvére

LÉVI, József testvére

DÁN, József testvére

NAFTÁLI, József testvére

GÁD, József testvére

ÁSER, József testvére

ISSZAKÁR, József testvére

ZEBULÓN, József testvére

BENJÁMIN, József testvére

SZERAH, Áser lánya

Polgár Csaba

Máthé Zsolt

Jéger Zsombor, Dóra Béla

Znamenák István

Novkov Máté

Epres Attila

Gálffi László

Zsigmond Emőke

Nagy Zsolt

Patkós Márton

Ficza István

Csuja Imre

Dóra Béla

Novkov Máté

Jéger Zsombor

Pető Kata m.v.

Kókai Tünde

Vajda Milán

Takács Nóra Diána

Ficza István

Novkov Máté

Jéger Zsombor

Dóra Béla

Máthé Zsolt

Kerekes Éva

Zsigmond Emőke

Kókai Tünde

Zsigmond Emőke

 

Zenészek:                         Kákonyi Árpád, Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v., Újházy Gyöngyi / Ölveti Mátyás, Bartek Zsolt

Díszlet:                             Izsák Lili

Jelmez:                             Szlávik Júlia

Videó:                               Juhász András

Dramaturg:                      Ari-Nagy Barbara

Zene:                                 Kákonyi Árpád

Súgó:                                 Kanizsay Zita

Ügyelő:                             Sós Eszter

A rendező munkatársa:              Érdi Ariadne, Szabó Julcsi

Rendező:                          Ascher Tamás és Gáspár Ildikó

Bemutató: 2017. február 4.

Az előadást három részben játsszuk, hossza kb. 4 óra 45 perc.

Impresszum →

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: Mácsai Pál
Szerkesztő: Ari-Nagy Barbara
Fotó: Horváth Judit
Plakát: Nagy Gergő
Online műsorfüzet: Hudáky Rita

Top