A boncasztalon mindenki egyenlő. Ez olyan, mint ahogy a zsidó temetésnél sem különböztetik meg a szegényt a gazdagtól: gyalulatlan koporsó, vászonruha, hogy úgymond mindenki egyenlő legyen az Úr előtt. Mindenki így megy el. Az én feladatom, hogy a ruházat úgy álljon, ahogy annak kell, a hölgyek sminkje korrekt legyen, férfiak rendesen meg legyenek borotválva a hölgyek sminkjénél kizárólag a minőséget szabad megvenni, mert a hűtőből kivéve izzad az elhunyt, párolog, a nem megfelelő kozmetikum pedig megfolyik. Sok családnak van még külön extra kérése, hogy fessem be a hajat, mondjuk. Hozzon egy színt, amilyen faktort akar, én pedig megcsinálom. Fiataloknál előfordul, hogy műkörmöt kell építeni, nagy divat, ugye. Boncmesternek lenni nem abból áll, hogy felboncoljuk, összevarrjuk, kész slussz: itt ki kell szolgálni a család igényeit. El kell menni akár a fodrászhoz, akár a körmöshöz megtanulni, mit hogyan kell. Nem ciki, meg kell tanulni. A lényeg, hogy sosem szabad azt mondanom, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Nem akarom, hogy ha érkezik egy fogós eset, akkor az legyen, hogy ne bírjam megoldani. Ne álljak ott, mint szamár a hegyen. Azt nem bírnám elviselni.

Forrás: https://hvg.hu/kultura/20131129_a_boncasztalon_mindenki_egyenlo

Top