CREMONÁTÓL A KERTÉSZ UTCÁIG

Rómeó és Júlia legendája

Montechi és Cappelletti, az olasz megfelelői a Capulet és a Montague családneveknek, nem két család, hanem poltikai pártok bece-, gúnynevei voltak.  Az 1200-as évek elején egy veronai márkit halálosan megfenyegeti ellensége, mire védekezésül összecsődíti vicenzai és veronai híveit egy Montecchio Maggiore nevű kisváros kastélyába.  Innen kapja a csoportosulás a Montecchi nevet. A Cappellettik egy cremonai politikai frakció volt, akik apró sapkájukról kapták gúnynevüket. Ellenségeik a simára borotvált Barbarasik voltak.

A két családot ’egy lapon’ először Dante említi az Isteni színjátékban:

“Gyere és nézd, te nemtörődöm ember,
a Montague s a Capulet családot,
megvert Monaldit s félő Filippeschit!”
(ford.: Nádasdy Ádám)

És egy későbbi, Brognoligo nevű kommentátor helyezi el őket Veronába. Míg egy másik, Francesco da Buti teszi hozzá, hogy ez a két família egymással ellenséges viszonyban állt.

A családi ellentétek miatt szétválasztott szerelmesek tragikus történetének őse, hasonlóképp más európai vándortörténetekhez, Ovidiusnál az Átváltozásokban jelenik meg.

„Pyramus és Thisbe, legszebb fiu volt amaz egyik,
másik Napkeleten legszebb volt mind a leány közt,
s egymásnak szomszédai, hol, mondják, hogy a büszke
várost téglával köritette Semiramis egykor.
Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük:
ez meg idővel nőtt; vágyták is a hitvesi fáklyát,
s tiltották a szülők. De amit megtiltani meddő:
egymásért azonos lobogással lángol a szívük.”
(ford.: Devecseri Gábor)

A történet szerint a szerelmesek szökni készülnek, de éjszakai titkos találkára előbb ér oda a lány, majd hívatlan vendégként egy oroszlán vértől csöpögő pofával. A lány elszalad, ám a fátyla lehullik, és az oroszlán széttépi. Pyramus ezt találja meg. Szerelme halálától érzett fájdalmában ledöfi magát. Thisbe épp a fiú halála előtti pillanatot kapja el. Majd ő is beledől a kardba.

Pyramus és Thisbe falon át zajló szerelmi jelenetét próbálják a Szentivánéji álom mesteremberei.

Az első történet, ahol összeér a tiltott románc a méreg motívumával, az Massuccio Novellino című novellafüzérének 33. története. Sienában egy Marotto nevű fiú beleszeret a város prominens vezetőjének lányába, Ganozzába. Ismeretlen okból titkos házasságot kötnek egy szerzetes segítségével. Pár nappal később Mariotto összetűzésbe kerül ellenségével és leszúrja. Emiatt száműzik a városból, Alexandriába menekül. A lány közben kétségbeesésében a szerzetestől kér mérget, hogy tetszhalállal meneküljön a szülei által erőltetett érdekházasságtól. A két szerelmes követei elkerülik egymást. A fiú visszatér a városba szerelme holttestéhez. A lányt viszont közben kimenekítette a szerzetes, elindul Alexandriába. A fiút elkapják a kriptában, és sírrablás vádjával kivégzik. A lány pedig visszatérve Sienába, belehal bánatba. Massuccio az alakjait nagyrészt Bocciaccio Dekameronjának figuráiról mintázta, ahogy bizonyos fordulatok, leírások is erősen emlékeztetnek a jelentősebb kortárs soraira.

Rómeó és Júlia neve először Luigi Da Porto elbeszélésében szerepel. Itt Bartolomeo della Scala idejében (1304 körül) két ellenséges család uralta Veronát, a Cappellettik és a Montechik, akik a városvezető intésére, fegyverszünetet kötnek. Romeo Montechi nimfának öltözve belopózik az ellenséges család báljába. Levetetik vele a maszkját, Giulietta ekkor szeret bele a földön túlian szép fiúba és így tovább…

Itt már a történet legfontosabb elemei előkerülnek: a maszkabál, az erkély, a fekete mágiával foglalkozó Lorenzo atya, a titkos esküvő, Giulietta unokatestvére, Tebaldo (Tybalt), akit megöl Romeo, a tetszhalált okozó por és a kígyóméreg stb. Fontos különbség, hogy itt a szerelmesek még tudnak beszélni egymással, mielőtt a fiú meghal, hasonlóképp Pyramus és Thisbe történetéhez. A végén emlékművet emel a két család a szerelmesek sírja felett.

A későbbi feldolgozások és fordítások mind pontosítják, gazdagítják ezt a történetet. Bekerülnek Rómeó haverjai, Marcuccio (Mercutio), a mókamester, Júlia bizalmasa, a Dajka, az, hogy a szerelmesek a bálon találkoznak először és a kettős halál máig ismert tragikus koreográfiája. Mindig alakul a szerzetes figurája, aki hol okkult tudományokkal foglalkozó gyanús alak, akinek határszegő a viszonya Rómeóval, hol köztiszteletben álló szentember, Júlia személyisége a hősnőtől a passzív jókislányig, a méreg hatásának, az erkélyjelenetnek, az esküvőnek és a párbajnak a részletei.

Franciára Pierre Boaistuau fordítja, aki a francia ízléshez finomítja az olasz elbeszélést. Az ő interpretációját fordítja le angolra William Painter, és ebből ír verses elbeszélést Arthur Brooke, amelyen alapul Shakespeare drámája.

Brooke gazdagította a Dajka alakját, aki a szerelmesek ügyét gördíti előre, és sokkal közelebbi, szeretettelibb viszonyt ír le a Dajka és Júlia között. Ő írja meg Rómeó kiborulását Tybalt halála után a barát (Frier John) cellájában. Míg Boisteau-nál két erkélyjelenet van, egyszer meglátja Júliát, míg egy következőben mászik fel hozzá, Brooke ezt összevonja.

Shakespeare Tybaltot behozza már az elején és a buliban, nemcsak a párbajban. Párisz alakja, aki csak Rómeó száműzése után jelenik meg, is már sokkal hamarabb előkerül. És nála nem Júlia, hanem Lőrinc (Laurence) lát potenciált a szerelmesek házasságában mint a két család közti békekötés aktusa.

.

Méreg 

Boccaccio is leír egy olyan szert, amitől három napon át tetszhalott lesz a delikvens, ezt követi Massuccio. Luigi da Portónál az altató 48 órán át hat. Bandello 40 órára csökkenti. Shakespeare-nél ez 42 óra. Massucciónál és Boccacciónál szerepel az, hogy azonnal összeesik a méreg bevétele után – elég hasonló mondatokkal, szófordulattal leírva. Míg Sermininél még a hősnőnek Montaninának van ideje elrejteni a kedvesét, és a férje kéretlen látogatását is elszenvedi, mielőtt hat a szer. La Portónál a szer két órával a bevétel után hat Guiliettára. Szintén Boccaccio után Masuccio port említ, míg mások főzetet.

.

Ebben a hosszú motívumtörténeti láncreakcióban felsejlik, hogyan alakul ki a vándortörténetből évszázadok alatt a mindenki által ismert és tisztelt klasszikus Rómeó és Júlia-dráma. Amikor elkezdtük az átírási munkálatokat, újra ízeire szedtük a jól bejáratott konstrukciót. Megvizsgáltuk közelről, kiemeltünk bizonyos alakokat, jeleneteket, fordulatokat, amelyeket bepiszkoltunk és megrongáltunk, vagy pont kicsiszoltunk és megtoldottunk, majd az átalakított részekből próbáltuk újraépíteni a szerkezetet. Mindezt abban a reményben, hogy a motorhoz nem nyúltunk, az így is bírja a terhelést.

Gábor Sára

Forrás: Olin H. Moore: The Legend of Romeo and Juliet