KÖZJÁTÉK / archívum

SZÍNHÁZI JÁTÉKOK, RÖGTÖNZÖTT TÖRTÉNETEK, JÁTÉKOS TALÁLKOZÁSOK

Drámajáték és improvizációs gyakorlatok felnőtteknek hétvégi délutánokon.
Játszani mindenki tud. A játék öröm, feltöltődés, közösségi élmény, kommunikációs tréning.
Ami adott: egy téma, egy színházi tér, 120 perc és 20 felnőtt. Meg persze egy játéksor, ami megmozgat, elgondolkodtat és szórakoztat.

KORÁBBI KÖZJÁTÉKOK:

2023 tavaszán a KÖZJÁTÉKok fókuszában különböző hétköznapi témák álltak, amelyek talán nem is annyira hétköznapiak. A témáink: iskola, család és a női-férfi szerepek, amelyek mind alapvetően határozzák meg az életünket. A közös játékok során megvizsgáltuk, hogy milyen kérdések állnak az adott téma mélyén, majd felbukva a felszínre improvizációs gyakorlatokon keresztül engedtük szabadjára a gondolatainkat.

Játékvezetők: Milovits Hanna és Kabdebon Dominik 

 

Osztálytalálkozó / Február 4. szombat 16h

Iskolába mindannyian jártunk. Mindenki számára ismerősek lehetnek a padfirkák, a csínytevések az osztálytársakkal, a felelések, az ünnepségek, amelyekre fel kellett venni a szép ruhát. De vajon mennyiben közösek az iskolai élményeink, és mennyiben különbözőek? Hogyan éljük meg az iskolát, amikor diákok vagyunk, és hogyan évekkel, évtizedekkel a ballagás után? 

 

 

Családi örökség / Március 11. szombat 18h

 Életünk során talán a legmeghatározóbb tényező, hogy milyen családból jövünk. Mik azok a szerepek, amelyeket a szüleink mutattak, és miket vettünk át tőlük. Improvizációs gyakorlatokon keresztül tipikus családi mintákkal játszunk, megfigyeljük a státuszainkat, majd felforgatjuk őket. 

 

 

Férfiak és nők / Április 29. szombat 16h

A férfi keresse meg a napi betevőt, a nő maradjon a konyhában. A férfi mindig legyen erős, a nő pedig gyöngéd és gondoskodó. Az általunk játszott szituációkon és játékokon keresztül, azt vizsgáljuk, hogy van-e igazság ezekben a sztereotípiákban, és mi van azokon túl. Miként kapcsolódik egymáshoz a férfi és a nő a 21. században? Milyen attribútumok különböztetik meg egymástól a nőket és a férfiakat, és ez miként csapódik le a szerelmi, munkatársi, baráti kapcsolataikban? 

 

TÉMA: A VÁROS

2022. december 17. 

Cím: Miénk itt a tér 

Leírás: A városi nyilvános terek színházi mozzanatait kutatjuk. Előásunk emlékezetes történeteket, konfliktusokat, félelmeket, előítéleteket, vágyképeket és persze a humorunkat, ami nélkülözhetetlen a nagyvárosi egészséghez. Autó, BKV vagy bringa? Mi minden történik egy villamoson vagy az okmányirodában, ha az ember kiélezi a figyelmét? Kié az utca? Ki mindenkinek kéne rajta megférni és összeférni? Egyáltalán mit jelent fővárosinak lenni?    

 

2023. január 14. 

Cím: Tesz-vesz város

Téma: hivatali ügyintézés, önkormányzat, bürokrácia, képviselőkhöz való viszony 

Leírás: Ez alkalommal városi ügyek és az önkormányzatok működésének hétköznapi helyzetivel játszunk. Mindenki számára ismerős, amikor elveszítjük a fonalat a bürokrácia útvesztőin az okmányirodában. Játékunkban vajon a hivatali dolgozó vagy az ügyfél kerekedik felül egy ügyintézésben kialakuló konfliktusban? Kipróbálhatjuk magunkat polgármesterként és beléphetünk az elégedetlen lakosok szerepébe, majd megnézzük, hogy miként tudósítja a lakosságot a helyi TV csatorna riportere.  

Hogyan közvetít helyi vitás kérdésekről a média?  És riporterként kérdéseket tehetünk fel a nyilatkozó képviselőknek. 

amikor a kerületünk polgármestere nyilatkozik a közgyűlés döntéseiről. Ezúttal mi alakítjuk a polgármestert, a lakosságot és megnézzük . Hogy néz ki egy tipikus városi szoboravató ünnepség? Milyen híradást készít a helyi tévé az eseményekről? Hogyan fogadják a város lakói az új emlékművet?  

 

Témák: Vidék-város, Budapest, Lakóközösség, Covid előtt-után a város, Közlekedés, városrendezés (köztereink), Hivatali ügyintézések, Hajléktalanság, Buli-negyed 

amikor várakozni kell az egyik hivatali intézményben vagy nem találjuk a megfelelő nyomtatványt. Ezúttal a hivatali ügyekkel foglalkozunk és olyan hétköznapi helyzeteket improvizálunk, 

Szituációk: 

  • Kerületi képviselő nyilatkozik 
  • Hivatali ügyintézés – státusz játék 
  • Élő közvetítés a városból egy eseményről 
  • Tüntetés egy városi ügy kapcsán (pl. nem tetsző emlékmű avatása)

•••

Szeret – nem szeret’ (2022. április 30.)

Ezen a napon párkapcsolati és szerelmi viszonyok kerülnek fókuszba. Talán mindenki számára ismerősek azok a helyzetek, amikor félreértésből nem érkezünk időre egy megbeszélt találkozóra, vagy amikor egy üzenetváltás féltékenységet kelt, és magyarázkodásra kényszerülünk. A kínos randitól az ünnepélyes leánykérésig, a házimunka megosztástól a romantikus nyaralásig minden belefér a játékba, csak a résztvevőkön múlik, hogy “Happy End” lesz-e a történetből.

Játékvezetők: Milovits Hanna és Kabdebon Dominik 

Munka(V)iszony’ 👮‍♂️👷‍♀️🕵️👩‍⚖️ (2022. március 5.)

Milyen kapcsolati rendszereket, mintázatokat működtetünk munkahelyeinken? Milyen tényezők határozzák meg a munkában betöltött szerepünket, pozíciónkat, státuszunkat?
Játékvezetők: Milovits Hanna és Kabdebon Dominik 

Alá-fölé’ 👆👇🎭 (2022. február 26.)

Színházi közhely, hogy az uralkodót az alattvalói teszik azzá. Mi a státusz? Mi tesz valakit magas, illetve alacsony státuszba? Mi történik, ha egy magas státuszú ember, hirtelen alacsony státuszba zuhan? Mi a színpadi hatása? Mikor nevetünk, mikor sírunk?

Játékvezetők: Milovits Hanna és Kabdebon Dominik 

Hiány  (2020. október 18.)

Hogyan érzékeltethető a hiány a színházban? Van olyan hiányérzet, ami jólesik? Hiányozhat az, ami előttünk van? Milyen hiányokat töltünk ki automatikusan mással? Mi az, amit észre sem veszünk, ha hiányzik? És amit csak akkor veszünk észre?

 

Energia (2020. február 22.)

Hogyan lehet energiát közvetíteni a színpadon keresztül?
Hogyan irányítja az energia a figyelmet?
Mit jelent az, hogy színpadképes állapot?
Hogyan használjuk a különféle energiákat jelentésteremtésre?
Milyen energetizáló módszerek vannak?

 

Idő (2020. január 5.)

 

Csend (2019. december 14.)

Lehet hangtalanul játszani? Milyen hangja van a csendnek? Hogyan lehet használni a csendet a színpadon?

Hányféle jelentése lehet egy csendnek? Miért fontosak a néma szereplők? Hol van teljes csend?

A játékot Fodor Fanni és Török Tímea vezette.

 

Díszleteink (2019. november 30.)

Üres tér, jelzés, realista, vetített vagy stilizált díszlet, negyedik fal, fantázia… Hol mozognak otthonosan a színészek? Neked milyen tér otthonos? Hogyan lakjuk be a teret?

Hogy nézett ki a gyerekkori szobád? Miként határoz meg a munkakörnyezeted? El szoktad képzelni idegenek otthonát? Mi a kedvenc helyed a városban? Hova szeretsz ülni a színházban?  Mit jelent ugyanaz a történet, ha máshol hangzik el?

A játékot Fodor Fanni és Török Tímea vezette.

Velünk játszott Bíró Kriszta és Zsigmond Emőke.

 

Történeteink (2019. október 12.)

Mit meséljünk? Mitől történet egy történet? Mi az, amit mindannyian hallani, látni szeretnénk? Mi érdekel téged? Mi érdekli a másikat? Mi érdekli a többséget?
Milyen örökérvényű történeteink vannak? Hogyan lehet közösen történetet mesélni? Hogyan lehet megjeleníteni egy történetet a színpadon? Hogyan lehet izgalmasan mesélni saját történetünk?

A játékot Fodor Fanni és Török Tímea vezette.

Velünk játszott: Zsigmond Emőke

 

 Történeteink (2019 szeptember 21. a Színházak Éjszakája, 3 alkalom)

  • 15.30 – 17.00  A játékot Fodor Fanni és Török Tímea vezette. Velünk tartott: Patkós Márton és Zsigmond Emőke.
  • 22.00 – 23.30 A játékot Fodor Fanni és Török Tímea vezette. Velünk tartott: Dóra Béla és Novkov Máté.
  • 22.30 – 24.00 A játékot Bethlenfalvy Ádám vezette. Velünk tartott Borsi-Balogh Máté és Kókai Tünde.

 

Hangjaink (2019 május 11.)

A színpadi zene mit jelent a színészeknek? Milyen effektek vannak a hangtárban? Hogyan hangolnánk át egy jelenetet egy-egy háttérzenével? Hogyan hangoljuk át saját magunkat háttérzenékkel, zörejekkel, zajokkal és csenddel?

Hogy mesélnél el szavak nélkül egy történetet? Milyen a belső zenénk? Milyen zajt keltünk?

Velünk játszott Kókai Tünde

Játékmester: Fodor Fanni

 

Mit meséljünk? (2019. február 23.)

Mit meséljünk? Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Felfrissít, jókedvre derít, együttműködésre tanít. Mitől történet egy történet? Mi az, amit mindannyian hallani, látni szeretnénk? Mi érdekel téged? Mi érdekli a másikat? Mi érdekli a többséget? Hogyan lehet közösen történetet mesélni? Miként találjunk ki gyerekkel közösen meséket?

Velünk játszott: Dóra Béla, Kókai Tünde

Játékmesterek: Fodor Fanni és Török Timi

 

 

Díszleteink (2019. január 26.)

Üres tér, jelzés, realista, vetített vagy stilizált díszlet, negyedik fal, fantázia… Hol mozognak otthonosan a színészek? Neked milyen tér otthonos? Hogyan lakjuk be a teret?

Hogy nézett ki a gyerekkori szobád? Miként határoz meg a munkakörnyezeted? El szoktad képzelni idegenek otthonát? Mi a kedvenc helyed a városban? Hova szeretsz ülni a színházban?  Mit jelent ugyanaz a történet, ha máshol hangzik el?

Velünk játszott Bíró Kriszta, Kókai Tünde és Máthé Zsolt

Játékmesterek: Fodor Fanni és Török Tímea

 

Hangjaink (2018. december 29.)

A színpadi zene mit jelent a színészeknek? Milyen effektek vannak a hangtárban? Hogyan hangolnánk át egy jelenetet egy-egy háttérzenével? Hogyan hangoljuk át saját magunkat háttérzenékkel, zörejekkel, zajokkal és csenddel?

Hogy mesélnél el szavak nélkül egy történetet? Milyen a belső zenénk? Milyen zajt keltünk?

Velünk játszott Zsigmond Emőke és Novkov Máté.

Játékmesterek: Fodor Fanni és Török Tímea

 

Kellékeink (2018. november 24.)

Mi minden van a kelléktárban? Milyen egy pótolhatatlan színházi kellék? Milyen pótolhatatlan tárgyak kötődnek hozzád? A családi ereklyéink mit jelentenének a színpadon? Hogyan lehet tárgyak történetét elmesélni, és hogyan lehet tárgyakkal történetet mesélni? Mit vihetnek a táskájukban kedvenc drámahőseink? Milyen tárggyal jellemeznéd a legjobb barátodat?

Velünk játszott: Bíró Kriszta, az Örkény Színház színésze.

Játékmesterek: Fodor Fanni és Török Tímea

 

 

Gyermekkor (2018. szeptember 22., a Színházak Éjszakája, 6 alkalom)

A drámajátékokban és improvizációs gyakorlatokban közönségünk mellett színészeink is részt vettek: Csuja Imre, Dóra Béla, Ficza István, Für Anikó, Jéger Zsombor, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Máthé Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, valamint Zsigmond Emőke.

A foglalkozásokat Bethlenfalvy Ádám, Fodor Fanni és Neudold Juli vezette.

 

          

Top