„a gondoskodási válság egy társadalmi válság, ami súlyosabb mint tíz koronavírus járvány. Az a különbség, hogy ez a válság lappangó és állandó, nincs rajta médiafigyelem, és nem rendelkeznek hatalommal azok, akik a rendszer legnagyobb kárvallottjai. Olyan régóta tart, hogy már fel sem tesszük a kérdést, hogy távolodtunk el olyan alapvető normáktól, hogy minden embernek joga van születésétől a haláláig méltóságteljes életet élni. Evidenciának tűnik? Hát, sajnos a legkevésbé sem az.”
„Feladatunknak tekintjük, hogy olyan szellemi műhellyé alakítsuk a színházat, amely partnerként tekint a közönségére, és fórumot teremt ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világhoz a viszonyunkat értelmezzük és konstruktívan alakítsuk.”
„Az előadással és a kísérőprogramjaival nyilvánosságot szeretnénk teremteni méltatlanul és felháborítóan mellőzött, láthatatlanságba taszított ügyeknek, közösségeknek, kevésbé szerencsés embertársainknak.”
„A kiváló dolgozók azok az emberek, akik nélkül nem működne a világ. Kevés szó esik róluk, evidenciának kezeljük, hogy léteznek és dolgoznak, az őket érintő problémákat általában a szőnyeg alá söprik. Pedig nem ezt érdemelnék, mert létfontosságú munkát végeznek, jellemzően nagyon kevés megbecsülésért. Hivatástudatból dolgoznak, másokról vesznek le terheket, hogy mások elvégezhessék a társadalmilag honoráltabb munkákat.”
BESZÉLGETÉS A KIVÁLÓ DOLGOZÓKRÓL
BOROSS MARTINNAL, NEUDOLD JÚLIÁVAL ÉS SZABÓ-SZÉKELY ÁRMINNAL →
Hárman dolgoztátok ki a koncepciót. Hogy állt össze a csapat?
M: Julival és Árminnal ugyan évfolyamtársak voltunk a Színműn, és Árminnal már több előadásban dolgoztunk együtt, ez a hármas a Kiváló dolgozók kapcsán alakult ki. Palival egy ideje kerestük a módját, hogy hogyan jelenhetne meg a társadalmi színház az Örkényben, és olyan nyelvek, amiket én a STEREO AKT-tal és a munkásságommal képviselek: pl. részvételiség és dokumentarizmus. Az Örkénynek nagyon progresszív és aktív közösségi színházi tevékenysége van, aminek Juli áll az élén, ismertük egymás munkáját.
J: Ez az együttműködés már ott elkezdődött, amikor az SZFE most végzős drámainstruktor osztályának közösen tartottunk kurzust, ez egyfajta előkészítés, bemelegítés volt, amibe a hallgatók is sok inspirációt hoztak.
Kik a Kiváló dolgozók? Miről szól ez az előadás?
Á: A kiváló dolgozók azok az emberek, akik nélkül nem működne a világ. Kevés szó esik róluk, evidenciának kezeljük, hogy léteznek és dolgoznak, az őket érintő problémákat általában a szőnyeg alá söprik. Pedig nem ezt érdemelnék, mert létfontosságú munkát végeznek, jellemzően nagyon kevés megbecsülésért. Hivatástudatból dolgoznak, másokról vesznek le terheket, hogy mások elvégezhessék a társadalmilag honoráltabb munkákat. Szerintem mindannyian több ilyen embert ismerünk, ők mind kiváló dolgozók, nem csak az a tíz, egyébként egytől egyig rendkívüli ember, akik “civilként” részt vesznek a projektben. Konkrétabban: az előadásban szociális és egészségügyi dolgozók, vagy otthon gondoskodó munkát végző emberek szerepelnek. Jelen vannak születésnél, betegségnél, halálnál, nevelik azokat a gyerekeket, gondozzák azokat az időseket, akiket a családtagjaik nem tudnak vagy nem akarnak.
M: Az egyik próbán Tamás, a gyermekfelügyelő keserű humorral jegyezte meg, hogy “mi és az intézetünkben nevelt gyerekek csak visszük a kasszából a pénzt”. Hamar kiderült, hogy minden civil közreműködő azt érzi a maga területe felől nézve, hogy ez az attitűd jellemző a döntéshozók (és sokszor a társadalom) széles körében is. Az a hozzáállás, hogy ők és az általuk ápolt, gondozott, nevelt emberek nem termelnek, “csak viszik a kasszából a pénzt”. Olyan példákat kerestünk a civil közreműködőink életéből, amelyek rendszerszintű problémákra világítanak rá, és amelyekkel az emberek nagy része csak szélsőséges élethelyzetekben szembesül. Holott a gondoskodási válság egy társadalmi válság, ami súlyosabb mint tíz koronavírus járvány. Az a különbség, hogy ez a válság lappangó és állandó, nincs rajta médiafigyelem, és nem rendelkeznek hatalommal azok, akik a rendszer legnagyobb kárvallottjai. Olyan régóta tart, hogy már fel sem tesszük a kérdést, hogy távolodtunk el olyan alapvető normáktól, hogy minden embernek joga van születésétől a haláláig méltóságteljes életet élni. Evidenciának tűnik? Hát, sajnos a legkevésbé sem az.
Miért a gondoskodásra fókuszáltatok?
M: Juli drámainstruktor osztálya csinált interjúkat különleges szakmákban dolgozó emberekkel, ami nagy inspirációs forrás volt, ezt továbbgondolva hirdettünk egy workshopot egy évvel ezelőtt olyan embereknek, akik valamiért nagyon büszkék a munkájukra.
Á: Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a munka fogalmán keresztül beszéljünk a társadalomról. Ez azért tűnt jó találatnak, mert úgy látjuk, hogy a munka és a cserébe elérhető fogyasztás határozza meg az emberek nagy részének életét. Az első előkészítő workshopon ennek megfelelően színes palettáról jöttek emberek, a multi vezérigazgatóból lett árufeltöltőtől a tűzoltón át a régészig. Volt köztük egy idősgondozó, és az már akkor kirajzolódott, hogy a személyisége és a munkája is érzékenyebb témákat hoz be.
M: Aztán pont márciusban, a karantén elején kezdtük újra a Kiváló dolgozók előadás előkészítését, amikor mi is különleges állapotban voltunk, és a közbeszéd is egészen új nézőpontból fordult régi tematikák felé, hirtelen minden más fénytörést kapott. Ármin küldött egy cikket a spanyol egészségügyi helyzetről azzal, hogy szerinte ez a témánk. Sokkolóan hatott, hogy az egészségügyi dolgozók azért nem tudják végezni a gondoskodási feladatukat, mert védőfelszerelések hiányában tömegesen megfertőződnek.
Á: Hirtelen tele lett a média azzal, hogy mekkora ember- és eszközhiány van a magyar egészségügyben, mennyire túlterheltek az egészségügyi dolgozók, hogy a szülők hirtelen elkezdték értékelni, hogy valaki foglalkozik a gyerekükkel reggeltől délutánig, stb. Tehát bizonyos szakmák szerepe látványosan felértékelődött, de olyan pironkodó, magunkat szégyellő módon, hogy igen-igen eddig is tudtuk, hogy milyen fontos ez, csak nem foglalkoztunk vele. A karantén alatt hallgattunk Kováts Eszter szociológussal, a gondoskodási válság szakértőjével egy hosszabb beszélgetést, és összeállt, hogy ez az, amit keresünk. A szűkebb fókusz, ami alkalmas arra, hogy tágabb problémákat is behozzon. A második workshopon, ami már a gondoskodó szakmákra fókuszált – és fontos hívószava volt, hogy olyan embereket keresünk, akik “láthatatlan” munkát végeznek -, mindannyian éreztük, hogy ez egy nagyon erős téma, nagyon erős emberekkel. És nemcsak a szociális szféra felháborító lestrapáltsága miatt, hanem azért is, mert az életünk olyan részeivel szembesít minket, amikről szeretünk elfeledkezni, amitől félünk, amit úgy érzünk, hogy nem tudnánk megoldani – ezért segítséget kérünk ezektől az emberektől. Az is elég hamar világos lett, hogy ezeket a félelmeket (születéssel, betegséggel, öregséggel, halállal kapcsolatban) a társadalom erősíti fel, mivel nem kínál emberséges alternatívát a problémákra. A kiváló dolgozóink, a téma gyakorlati szakértői, mindent tudnak a szakmájukról és arról, hogyan lehetne a problémákat megoldani, mégsem hallgatják meg őket. Ehhez tud platformot nyújtani ez az előadás.
Miben más ez a próbafolyamat az Örkényben megszokott munkamódszerekhez képest?
J: A próbafolyamat első részében inkább a közösségi színházcsinálás elvei és munkamódszerei érvényesülnek. Olyan színpadi helyzeteket kell találnunk, ahol a civil szereplők önazonosak lehetnek. A résztvevők nem egy írói vagy rendezői vízióhoz csatlakoznak az alkotói energiáikkal, hiszen számukra autentikus színpadi világot kell teremteni. Így szoros együttműködésre és partnerségre épül az alkotómunka és a kommunikáció, úgyis mondhatjuk kevésbé hierarchikus struktúrákra. A civil szereplők a színpadon bemutatott történetek és ügyek szakértői, így velük közösen határozzuk meg a formát, a tartalmat és valamelyest a színpadképet is. A próbafolyamat elején tehát nem egy kész koncepcióval, hanem egymással ismerkedünk meg. Ez egy alapos kutatás, ahol mi főként kérdezünk, megfigyelünk, jegyzetelünk, dokumentálunk. A következő fázisban megerősítünk, kombinálunk, felnagyítunk, sűrítünk, a személyes történetek sorát összefüggések szerint rendezzük. Különösen fontos, hogy bizalom épüljön a résztvevők között, és hogy közös ügyként éljük meg a munkát. Mivel ez egy nagyszínpadi produkció, ami a repertoárba kerül majd, a próbafolyamat egyes szakaszaiban olyan szempontokat is figyelembe kell venni, amit minden más Örkényes produkciónál is. Izgalmas, hogy ezek a törvényszerűségek miként egyeztethetőek össze.
Miért fogott bele ebbe az Örkény?
J: Kilencedik éve működik a színházban egy közösségi és művészetközvetítő műhely, ÖrkényKÖZ néven. Beszélgetéseket, workshopokat, civil alkotócsoportokat szervezünk, közösségi térként működtetjük a színházat. E vállalkozás mögött a színház társadalmi felelősségvállalásának kiszélesítése áll. Feladatunknak tekintjük, hogy olyan szellemi műhellyé alakítsuk a színházat, amely partnerként tekint a közönségére, és fórumot teremt ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világhoz a viszonyunkat értelmezzük és konstruktívan alakítsuk. Ezekhez a szándékokhoz illeszkedik a Kiváló Dolgozók is. Az előadással és a kísérőprogramjaival nyilvánosságot szeretnénk teremteni méltatlanul és felháborítóan mellőzött, láthatatlanságba taszított ügyeknek, közösségeknek, kevésbé szerencsés embertársainknak. Jó volna, ha a városi színházak nyitnának, és új közönségrétegeket szólítanának meg új technikákkal, és ezáltal demokratizálnák a kulturális hozzáférést. A társadalmi elköteleződés mellett, színházilag az is izgalmas, hogy egy másféle esztétika jelenik meg a színpadon. Az Örkényben igény van a kísérletezésre, új utak felfedezésére.
Martin, neked mit jelent ez a munka, más ez, mint egy STEREO AKT-os produkció?
M: A munkamódszer nem nagyon tér el: hossza kutatómunkát követően az első három hét egy kollektív alkotófolyamat, kvázi workshop, amibe a színészek és a civil résztvevők is aktívan részt vesznek. Ezután alakul ki az előadás struktúrája, szövegkönyve, amit már klasszikusabb módszerekkel lehet kezdeni próbálni. Szerencsére hozhattam olyan alkotókat – (pl díszlet- és jelmeztervezők, videósok, hangdesigner), akikkel összeszokott módon dolgozunk együtt. Rendezőként, az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen széles körhöz jut el egy-egy előadásom. Vannak olyan – amúgy sikeres – STEREO AKT előadásaink, amiket még ha hússzor játszunk, akkor is csak ezren látják, ezt a nézőszámot három előadás alatt meghaladjuk itt az Örkényben.
A színészek hogy fogadták a „civileket” és a kihívást? Kihívás ez nekik?
M: Kíváncsisággal és csodálattal fogadták őket, de érezhető volt a megszeppenés is: “hogy a fenébe leszünk mi valaha is olyan igaziak, mint ezek az emberek?” Amikor ezt a két, szakmájuk iránt élni-halni tudó közeget: a színészekét és a segítő szakmákban dolgozókat egymás mellé ültetjük és ez a két világ párbeszédbe kerül egymással, az gátakat szakít fel mindenkiben. Ég és föld a két közeg, de közben mégsem, mert mindenki egytől-egyig idealista a maga módján. Mindenki kipróbálná kicsit, hogy milyen a másik helyében lenni, de csak egy rövid időre, hogy az átélhető legyen. Hisz mindenki a saját hivatását űzi legszívesebben már-már megszállottan.
És mit vártok, vajon hogy fogadja majd az Örkény közönsége ezt a szokatlan előadást?
J: Kíváncsian várjuk. A kísérőprogramokkal igyekszünk minél több lehetőséget kínálni arra, hogy ez kiderüljön. Az ügy akkor éri el a célját, ha közönség véleménye és tettvágya is artikulálódik és lendületet kap a színházban. Tehát reményeink szerint aktívan és hangosan fogadják majd. Szerintem arra az aggodalomra, hogy olyan elvárásokat támasztanak vele szemben, mint egy itt megszokott előadás esetében, nincs ok. Az autentikusságnak, a valóságnak egyfajta mágiája van a színpadon. Itt nem a drámai hősökkel való azonosulás, a térben és időben való eltávolodás, a fikcióban átélt valós tapasztalat, vagy egy dramaturgiailag mesterien megszerkesztett történet hozza meg a sokak által áhított katarzist vagy elragadtatást, hanem az, hogy lehetőségünk nyílik a saját valóságunkra ránézni. Eltűnik a távolság a nézőtér és a színpad között, közös nyilvánosságot kapnak az „itt és most”-hoz kötődő ügyeink, és ez a valóság újrafelfedezésére teremt lehetőséget. Óriási ereje van annak, amikor az egyes emberek felfedezik és megélik, hogy közösek a történeteik és a problémáik.
A DOKUMENTARISTA SZÍNHÁZ
"arra törekedtek, hogy olyan nyitott projekteket hozzanak létre, amelyek a fennálló elvek és ideológiák alapján nem ismerhetők meg"
AZ ISMERETLEN JELEN →
Amit ma általában dokumentarista színházként definiálunk, az a hatvanas években jelent meg. Rolf Hochhuth, Peter Weiss és Heinar Kipphardt darabjai és ezeknek a többnyire Piscator által rendezett világpremierjei történelmi dokumentumokat használtak forrásként, és új történelmi nézőpontokat fogalmaztak meg. Az események mélyebb megértését a dokumentumok aprólékos vizsgálata által kívánták elősegíteni, a történelmi szereplők pedig fiktív alakokként jelentek meg a színpadon. Az új történelmi nézőpontok történelmi színrevitele nem titkoltan a nézők okulását kívánta szolgálni. Ezzel szemben a kilencvenes évek végén a dokumentarista színház új formái többnyire egy drámaíró-rendező projektjeiként jöttek létre. Ezek a történeti és szociológiai tudásképzés bevett stratégiáival szemben igen kritikusak voltak, és arra törekedtek, hogy olyan nyitott projekteket hozzanak létre, amelyek a fennálló elvek és ideológiák alapján nem ismerhetők meg. Ebben az új modellben a művész nem a történész, hanem inkább a kutató vagy a szakújságíró, esetenként szociológiai felmérés vezetőjének szerepét tölti be. Radikálisan megváltozott az előadás tárgyaként választott téma is: rendszerint kortárs jelenségekre alapul, így a múlt helyett inkább az ismeretlen jelent vizsgálja. A szerzőség kérdésében is paradigmaváltás tanúi lehetünk. Az egykor autoriter drámaíróból a szerző és rendező kombinációjává lett, aki gyakran kisebb kollektívában dolgozva nem írott drámát, hanem előadást hoz létre.
Thomas Irmer: Az új dokumentarista színház első évtizede – merre tovább?, Színház, 2012/11. >>>
KOVÁTS ESZTER
"Ahogyan társadalmilag megszervezzük a gondoskodást, fenntarthatatlan és igazságtalan."
A GONDOSKODÁSI VÁLSÁG →
Gondoskodás alatt azokat tevékenységeket értjük, amelyek mások személyes egészségét és jóllétét segítik elő, olyan emberekét, akik ezt maguknak nem tudják elvégezni. Ide tartozik például a gyereknevelés, vagy az ápolást igénylő idős, beteg vagy fogyatékos hozzátartozók gondozása. Még ha szeretettel is végezzük és nem is pénzért, akkor is munka. Sokan ezt a gondoskodó munkát 0-24-ben végzik, vagy azért, mert kicsi a gyerekük, vagy egész napos ápolást igényel, akiről gondoskodni kell, és mondjuk nincs férőhely intézményben. Ekkor nem tudnak munkát vállalni. Hivatásszerűen gondoskodási munkát végeznek például az idősgondozók, a szociális munkások, a bábák, a védőnők, a gyógypedagógusok, az óvodai és bölcsődei dolgozók vagy az ápolók is. Ezek a munkák azonban, ha fizetettek is, rendkívül alul becsültek – pénzben és társadalmi presztízsben egyaránt. Mindannyian életünk több pontján hosszabb-rövidebb időre gondoskodásra szorulunk, tehát mindenkit érint, alapvetőnek kellene lennie, hogy ezt elismerjük. Ráadásul Európának ezen a pontján egyre tovább élünk, de nem feltétlenül egészségben, és egyre kevesebb gyerek születik – vagyis egyre tovább és egyre többen szorulunk gondoskodásra is, amelyre egyre kevesebb a megfelelő, igénybe vehető lehetőség: például a gondoskodási munkát végző emberek száma. Az idősgondozás megszervezésének szükségessége egy olyan kérdés, amivel Magyarországon még alig foglalkozunk. Ahogyan társadalmilag megszervezzük a gondoskodást, fenntarthatatlan és igazságtalan. Ez a gondoskodási válság. Az állam nem kívánt költségként tekint a gondoskodási munkák finanszírozására – amin mindig lehet spórolni. Ilyen szempontból a gondoskodás politikai kérdés, mert elosztási kérdés: az állam munkáltató is, és intézményeket üzemeltet, vagyis rajta múlnak a bérek és az infrastruktúra; és a munka világát is szabályozza, tehát azt is, hogy mennyire fér össze a munka az otthon végzett gondoskodó feladatokkal. Ha az állam nem vállal szerepet a gondoskodásban, attól a gondoskodásra szoruló emberekről még gondoskodni kell, így nő a teher a családtagokon vagy az intézményekben dolgozókon. A gondoskodó munkák nélkül gyakorlatilag nem tudna működni a gazdaság sem. A gondoskodás alapfeltétele a munkaerő újratermelésének – generációról generációra (szülünk és felneveljük a gyerekeket) és napról napra (érzelmi biztonságunk, jóllétünk, otthonunk rendben tartása) – ezek nélkül nem tudnánk másnap bemenni dolgozni. Minderre a munkaerőpiac
magánügyként tekint: oldd meg ahogy tudod, de legyél itt reggel 8-ra kipihenten, és teljes figyelmeddel – akkor is ha éjjel lázgörcse volt a gyereknek, vagy a Mama megint elcsatangolt. Az számít jellemzően jó munkaerőnek, akinek nincs gondoskodási feladata. A felelősséget az állam és a munkáltatók is a családokra hárítják, mondván régen is megoldották, most is oldják meg valahogy. Azt is magától értetődőnek veszi a társadalom, hogy a
nők úgyis elvégzik ezeket a feladatokat, mert ők természetüknél fogva olyan gondoskodók. Ismerjük azt a mondást, hogy „neki jófej a férje, gyakran besegít.” Mintha a háztartás, gyereknevelés, idős szülőkről való gondoskodás nem közös feladat lenne, hanem a nő reszortja. Ráadásul ezeknek a terheknek a kezelésére osztályhelyzettől függően más erőforrások állnak rendelkezésre: így például, aki nem engedheti meg, hogy az idős rokonok ellátásáért pénzt fizessen, vagy a gyerekeit időnként bébiszitterre bízza, arra nagyobb gondoskodási teher hárul. Aki pedig nem tud megélni a fizetéséből, az szabadidejében takarítást vagy idősgondozást vállal. Így a gondoskodó munka nemcsak nők és férfiak között oszlik el egyenlőtlenül, de különböző anyagi színvonalon élő nők között is. Aki pedig hivatásává választja a gondoskodást, azzal fog szembesülni, hogy sem az állam, sem a társadalom nem fogja honorálni a döntését, ellenben egy fizikailag és mentálisan is rendkívül megterhelő munkát kell végeznie, megalázó bérért. A társadalmi és anyagi megbecsülés hiánya vezet a gondoskodási láncok megjelenéséhez: Hozzánk jönnek ápolni Kárpátaljáról és Erdélyből, tőlünk pedig mennek gondozók Ausztriába, Németországba vagy Nagy-Britanniába, ezzel tehermentesítve az ottani középosztálybeli nőket, akik így tudnak munkát vállalni, vagy több lesz a szabadidejük. A sok visszaélés mellett a nyugati bérek és munkakörülmények még így is sokkal jobbak, mint az itthoniak, viszont a folyamatos elvándorlással egyre tovább növekszenek az ittmaradók terhei.
"Ahogyan társadalmilag megszervezzük a gondoskodást, fenntarthatatlan és igazságtalan."
ÚJREALIZMUS →
Ha írásos és hangzó dokumentumokra, szemtanúk vallomásaira hagyatkozik, mint a műfaj egyik letéteményese, Peter Weiss drámája, a Vizsgálat; ha akták rengetegéből próbálja a múltat rekonstruálni és a megtörtént tragédiából általános érvényű emberi sorsdrámát alkotni, mint Gianina Carbunariu Nyomtatott nagybetű-je; ha felolvasó színház és kortárs látlelet a Norvégiába települt magyarok blogjaiból, a velük készült skype-interjúkból, mint Simányi Zsuzsanna, Kelemen Kristóf és Boronkay Soma Norvég álom című előadása a Stúdió „K” színészeivel a Trafóban; ha improvizált, saját szövegekkel fordítja újra Ibsent, mint a Dollár Papa Gyermekei előadása, a Gyermek; ha elmossa a színészi-alkotói identitás határait, mint Kárpáti Péter és Schilling Árpád előadásai; ha újságcikkekből, interjúkból kiinduló improvizációkból teremti újra a tanítványait molesztáló tanár történetét, mint Pass Andrea munkája, a Más nem történt; ha verbatim módszerrel, szóról-szóra mondatja el a cigánygyilkosságok szemtanúinak vallomásait, mint a Panodrama Szóról-szóra című előadása; ha lejegyzett interjúk szövegét adja a színészek szájába, mint a Polgár Csaba rendezte A hét szamuráj – dokumentarista drámáról, dokumentarista színházról beszélhetünk. A különbözőségek ellenére az áhított cél közös. A dokumentarista eszközöket használó színház – vagy korszerű kifejezéssel élve – „újrealista” színház autenticitást keres, ahogy (többnyire) minden színház és minden művészet. Az „újrealista” színház nem a valóságot akarja másolni, mint a realizmus, de nem is veszik el a posztmodern önreflexió és önirónia végtelen körében. Az „újrealista” színház témájában, eszközeiben, anyagában a valóságra hagyatkozik, mert érvényes akar lenni, azt akarja, hogy közünk legyen hozzá, hogy egyszeri életünket reflektáltan, öntudatosan éljük, hogy cselekvő állampolgárokként vegyünk részt társadalmi kérdésekben, hogy felismerjük, hol élünk és kik vagyunk. Hiszen minden élet így kezdődik.
Gáspár Ildikó: Hajdani hitelünk, Színház, 2016/03. >>>
"a fikciós hatást minimalizálva, közvetlenül az érintettek jelennek meg a színpadon"
A HÉTKÖZNAPOK SZAKÉRTŐI →
A szakértőség azt jelenti, hogy a színpadon megszólalók színészi képzettség és hosszas felkészítés nélkül a saját nevükben, saját élményeiket, tudásukat és véleményüket osztják meg a közönséggel, olyan témákban, amelyeknek alanyi jogon szakértőik. (Ez adódhat a munkájukból, származásukból, lakóhelyükből, vallásukból, életeseményből stb.) A színpadi „civilség” és a témához való közvetlen kötődés az autentikus és valós elemekre irányítja a közönség figyelmét, átértelmezve a színház konvencionális kereteit és feladatát. A reality theatre-ként is emlegetett irányzat egyik alapvetése, hogy a közösséget érintő kérdések megvitatásához közelebb visz, ha a fikciós hatást minimalizálva, közvetlenül az érintettek jelennek meg a színpadon.
Szabó-Székely Ármin: Valóságtartalom, Színház, 2017/02 >>>
CSENGEI ANDREA
SZOCIÁLIS MUNKÁS, IDŐSGONDOZÓ
...agyunk egészségének megőrzése...
A társasági élet lehet a demencia egyik ellenszere →
A szellemi hanyatlás, vagyis a demencia a társadalmak öregedésével egyre nagyobb problémát jelent világszerte. A demenciában szenvedő idős emberek ellátása nemcsak társadalmi szinten jelent jelentős terhet, hanem az egyes családok számára is komoly problémát okozhat az ilyen betegek ellátása. Éppen ezért a demencia gyógyítására irányuló törekvések mellett kifejezetten fontos annak a megértése is, milyen módon előzhetjük meg esetlegesen a szellemi hanyatlás kialakulását. A kutatók megvizsgálták, hogy 50, 60 és 70 éves korban az egyén szociális életének aktivitása befolyásolja-e a demencia kialakulását. Eredményeik alapján azoknál, akik 60 éves korban szinte naponta találkoztak barátaikkal, később 12%-kal kisebb eséllyel alakult ki demencia, mint azon 60 évesek esetén, akik ritkábban jártak társaságba. Ugyanez a tendencia kisebb hatásfokkal megfigyelhető volt az 50 és 70 éves korosztályban is, így a kutatók úgy gondolják, hogy az aktív társasági élet minden életkorban védő hatással lehet szellemi egészségünkre. Az aktív társasági élet többféle módon is segíthet agyunk egészségének megőrzésében. Azok, akik gyakran járnak társaságba, gyakrabban is használják a kognitív funkcióikat – ilyenek a nyelvi funkciók, tehát a beszéd vagy az emlékezés. Ennek következtében az aktív társasági életet élők egyfajta szellemi tartalékot alakítanak ki. A társasági élet továbbá segít fenntartani a mentális egészséget és jólétet is, valamint azok, akik többször találkoznak barátaikkal, ismerőseikkel, általában testileg is aktívabb életet élnek, mely szintén hozzájárul mind a testi, mind a szellemi egészség fenntartásához. A demencia kialakulásának hátterében manapság egyre több rizikófaktort sikerül azonosítani. Míg a demencia megelőzésére egyelőre egyértelmű megoldás nincsen, eddigi tudásunk alapján elmondható, hogy szellemi egészségünk megőrzése érdekében érdemes csökkenteni az alkoholbevitelt, kerülni a dohányzást, rendszeres testmozgást kell végezni, és mindezek mellett töltsünk annyi időt családunkkal és barátainkkal, amennyit csak tudunk.
Dr. Pukoli Dániel: Aktív társasági élet lehet a demencia egyik ellenszere >>>
CSORDÁS ANETT
OTTHONÁPOLÁSBAN ÉRINTETT ÉDESANYA, AKTIVISTA
...sérült gyermeket nevelő családok...
Lépjünk, hogy léphessenek! →
Egyesületünk 2011-ben alakult, érintett szülők hozták létre. Az egyetlen civil szervezet vagyunk az országban, akik a központi idegrendszeri sérült gyermekeket és családjaikat támogatja. Célunk a sérült gyermeket nevelő családok életének akadálymentessé tétele. Anyukák vagyunk sokféleképp mégis ugyanúgy!
FŐ TEVÉKENYSÉGEINK
• párbeszéd és partnerség kialakítása döntéshozókkal és civilekkel (“hidat építünk a döntés hozók, szakemberek és érintettek között”)
• érdekképviselet, érdekvédelem
• információs hálozat létrehozása az érintettek számára
• adománygyűjtés a rászoruló családok számára
• szakmai programok szervezése (előadások, konferenciák, tréningek)
• kulturális programok szervezése sérült gyermeket nevelő családoknak
• szülőklub és szülősegítő hálózat létrehozása és működtetése
• egyenlő hozzáférés biztosítása az oktatáshoz az érintett gyermekeknek
• tájékoztatás a központi idegrendszeri sérülésről (Cerebral Parezis – CP)
• ápolási segélyből élők helyzetének javítása
• egyenlő hozzáférés a kommunikációhoz a nem beszélő, kezüket írásra használni nem tudó gyermekek számára
• új műtéti eljárások, terápiák bevezetése
MIT TETTÜNK EDDIG?
• Közös munkánknak, kiállásainkban és a több mint 50 000 ember által aláírt petíciónknak köszönhetően Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár 2018. október 11-én bejelentette, hogy 2019. január elsejétől a kormány új kategóriát vezet be, gyermek otthongondozási díja néven.
• A gyermekek jogán járó juttatás összege egységesen havi 100 000 forintra nő, valamint a több gyermeket ápolók másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak. Aki felnőttkorú gyermekéről gondoskodik is jogosult a támogatásra, aki nem gyermekről (például idős hozzátartozó, házastárs) gondoskodik, 15%-os emelésben részesedik.Több mint ezer családnak tudtunk eddig kézzelfogható segítséget adni, több, mint 15 000 000 forint értékben.
• A központi idegrendszeri sérülteket érintő, máshol nem hallható témákban szervezünk előadásokat, szülőklubokat.
• Összefogásunkkal az OEP kb. 200 000 000 Ft értékben támogatott gyermekeket egy amerikai műtétre.
• Sikerült elérnünk, hogy egy műtéti eljárás rekordidő alatt (10 hónap!) alatt bejöjjön Magyarországra – SDR (Szelektív dorzális rizotómia)
• Képviseljük a sérült gyermekek szüleit, akcióinkkal egyre ismertebbek vagyunk, általunk ismertebbé válik a sérült gyermekek, és őket nevelő családok helyzete.
• Tevékenységünkkel egyre többen ismerik fel, hogy közös összefogással a civilek is változást tudnak elérni.
• Közreműködésünkkel jött létre az első RehabCritical Mass.
• Megszerveztük az I-II-III. CP-s Napokat, mely szülőknek és szakembereknek tartott előadásokat a központi idegrendszeri sérülést érintő kérdésekben.
https://lepjunkhogylephessenek.hu/
FARKAS TAMÁS
GYERMEKFELÜGYELŐ
...kipaterolják a gyerekeket...
Felszámolják a fóti gyermekotthont →
A Károlyi István Gyermekközpontból kipaterolják a gyerekeket, akiket más városokban helyeznek el. A kormánydöntés szerint a gyermekeket Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyezik el, ahol „európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd a gyermekotthoni ellátás minőségének javulását”, írja a Magyar Hírlap az Emmi közleményére hivatkozva. A fóti Károlyi István Gyermekközpont még ebben a fél évben zárhat be. A tárca hangsúlyozta, Zalaegerszegen és Kalocsán a központi speciális gyermekotthon vezetése, szervezete és szakmai irányítása is megújult, így az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek. E két helyszín mellett Aszódon és Budapesten helyezik el a most még Fóton gondozott gyermekeket. A fóti Károlyi-kastély és annak parkja több intézménynek, szolgáltatásnak ad helyet (az itt található ingatlanok felett az MNV Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat). Ezek közül egyik a korábban fóti gyermekvárosként ismert Károlyi István Gyermekközpont. A lap azt írja, hogy Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár tavaly nyáron azt mondta, a nagy, elavult intézmények kiváltása tizenöt megyében már megtörtént, a program a befejező szakaszához ért. Az a cél, hogy valamennyi, a gyermekközpontban ellátott gyermek a számára megfelelő, színvonalas ellátáshoz jusson. Az országban száznegyven helyszínen mintegy tízmilliárd forintból újultak meg szociális és gyermekvédelmi intézmények, illetve végeztek el energetikai korszerűsítést.
B. P.: Kiürítik és felszámolják a fóti gyermekotthont, index.hu, 2019.02.23. >>>
.
KISLŐRINCZ DÁVID
A 17 éves Kislőrincz Dávid egy kritikus számmal jelentkezett pár napja, arra reflektálva, hogy be akarják zárni a fóti gyermekotthont, ami az egykori Károlyi-kastély területén működik, és ahol speciális szükségletű gyerekeknek ad otthont. Az otthon bezárása jó ideje téma, megmentéséért petíció is indult, és közben megszületett a Gyermekváros maradj talpon című szám, ami egy kiállás az otthon lakói és dolgozói mellett. A műfajtól nem idegen módon vannak benne elvétve kicsit csípősebb sorok, de valójában semmi olyan nem hangzik el, ami miatt bárkinek komolyan aggódnia kellene, vagy vizsgálatot kellene, hogy indítson. Nem voltak különösebben elnézőek viszont az intézménynél, ugyanis a Népszava kiderítette, hogy vizsgálat indult a fiú ellen, és rögtön büntetésből annak ideje alatt megtiltották neki, hogy bejárjon a munkahelyére, amit a fiú egyik barátja kommentben jelzett Szél Bernadettnek, miután az országgyűlési képviselő megosztotta a számot saját közösségi oldalán is. Szél felkereste az intézményt, ahol a vezetőség megerősítette, hogy vizsgálat folyik a gyermek ellen, ami azért is felháborította az embereket, mert Dávidnak nem csak pénzkereset miatt fontos a munka, hanem része a terápiájának is.
Pándi Balázs: Rappelt a fóti gyerekotthon bezárásáról, két napja nem engedik dolgozni a 17 éves fiút, index.hu, 2020.02.21. >>>
GÖRBICZ ADRIA
BÁBA
...örülnek, hogy ott voltál...
10 tipp szüléskísérőknek az élettani szüléshez: →
1. Mérd fel, mit tud, mit szeretne és magyarázz el mindent, amit csinálsz!
2. Ismerd az élettani szülés működését, hogy valódi infókat adhass tovább, ami alapján a szülők dönthetnek!
3. Teremts nyugodt, biztonságos és meghitt teret a szülésre, mert ilyenben működnek legjobban a jó hormonok!
4. Csinálj kellemes félhomályt, kapcsold le a lámpákat, húzd be a függönyt!
5. Őrizd a szemérmét és a méltóságát!
6. Segíts uralni a légzését, ha elveszne!
7. Hangolódj rá! Kísérd, ne vezesd.
8. Hallgasd és értsd meg a szükségleteit. Használj pozitív nyelvezetet, megerősítést a megfélemlítés helyett. Ne utasíts, hanem ajánlj fel.
9. Legyél ott, amikor szükség van rád, de tudjál nem tenni semmit is, ha erre van szükség.
10. Mindegy a baba hogyan született, mindnek ugyanazok a fiziológiai szükségletei: az anyját akarja, bőrön lenni és szopni akar, és egy másodpercig sem akar távol lenni az anyjától.
+1: A szüléskísérők munkája nem azoktól lesz nagyszerű és boldog, akiket „megmentenek”, hanem azoktól, akik rájönnek, hogy nélkülük is ment volna, mégis örülnek, hogy ott voltál.
https://ababababaja.wixsite.com/babakalacs >>>
JEGES ANNA
HOSPICE NŐVÉR
...Én is meg fogok halni egyszer?...
Örkény István a halálról: →
Gondoljuk meg, hogy milyen furcsa a nyelvhasználat: azt mondjuk, kinyiffant, azt mondjuk fűbe harapott, mert idétlenül viccelünk, csak ki ne kelljen mondani ezt a szót, mert még ettől is félünk. Pedig milyen hamar, akinek gyereke van, tudja, hogy 5-6 éves korában a gyerek, aki ezt a szót nem nagyon hallotta, mert vigyáztunk, hogy előtte ne beszéljünk róla, a gyerek már kérdezi, apu te is meg fogsz halni? Anyu, te is meg fogsz halni? Én is meg fogok halni egyszer? Honnan tudja? A halál létünk természetes befejezése. Embernek lenni csodálatos dolog. Embernek lenni a legnagyobb vállalkozás, amit ebben a kozmoszban ismerünk. De ahogy nem rendülünk meg attól, hogy megszülettünk, miért reszketünk, miért jajgatunk, miért panaszoljuk azt, hogy egyszer el kell mennünk? Hiszen az egész létezésünknek az ad értéket, minden napunk attól lesz szép, hogy a napjaink meg vannak számlálva. Persze az elmúlásunknak vannak sokszor olyan velejárói, amitől félni lehet. De a mi korunk arra is ad példát, hogy ez is elkerülhető. Okos ésszel csökkenthető.
Vitaműsor Moldován Domonkos Halottlátó című filmjéről a televízióban,
1978
A hospice: →
Hazánkban 1991-ben a Polcz Alaine által vezetett Magyar Hospice Alapítvány megalakulásával jelent meg a hospice szemléletű ellátás. Polcz Alaine pszichológus, író 1922-ben született Kolozsváron. A háború utáni években végzett a ELTE pszichológia szakán, és majd húsz évvel később, 1970-ben kezdett a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán haldokló gyerekekkel foglalkozni. Neki és orvos igazgatónknak, dr. Muszbek Katalinnak köszönhető a magyarországi hospice mozgalom elindulása, a Magyar Hospice Alapítvány alapítása.
Tévhit: A hospice-ra csak az élet utolsó néhány napján van szükség.
Valóság: A hospice-ra a súlyos, gyógyíthatatlan betegség utolsó 6-12 hónapjában van szükség, amikor a beteg állapota hanyatlik az orvosi kezelések ellenére.
Tévhit: A hospice egy ház, ahová beteszik a haldoklókat.
Valóság: A hospice nem egy ház, hanem szellemiség, szolgáltatások köre, szervezetrendszer = interdiszciplináris gondozási modell (Részei: hospice otthon, palliatív osztály, otthoni ellátás, ambuláns gondozás, kórházi konzultatív csoport (mobil team), nappali kórház, gyász-csoport, telefonos segélyszolgálatok).
Tévhit: A hospice-ba csak rákbetegek kerülhetnek be.
Valóság: Magyarországon még elsősorban rákbetegek kerülhetnek be, de máshol nem.
Kritérium: a várható élettartam kevesebb, mint 6-12 hónap
Célok:
– a fájdalom és kínzó tünetek enyhítése, az életminőség javítása
– humánus ellátás
– szemléletformálás
https://hospice.hu
KOVÁCS ADÉL
PSZICHOLÓGUS, INTÉZMÉNYVEZETŐ
...nem tudják, hol voltam, de ők is oda szeretnének menni...
A Félúton Alapítvány →
A „félút” szimbolikus elnevezés. Főként arra vonatkozik, hogy intézményünk vállalja, hogy az őket felkereső szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat átsegíti a józanodás legkritikusabb szakaszán. Célunk, a józanság elérésén és hosszú távú fenntartásán túl, az alkoholbetegek és családjuk egymáshoz való közeledésének elősegítése. Még globálisabban nézve pedig az alkoholizmussal kapcsolatos előítéletek lebontásán, a kialakult szemlélet megváltoztatásán, az ebből eredő társadalmi feszültségek oldásán dolgozunk.
http://feluton.hu/
Klienseink mondatai:
Elején:
„Amikor reggel felkeltem, és láttam, hogy annyit ittam, amennyit nem akartam, akkor tükörbe sem tudtam nézni. Másfelől viszont tagadtam, hárítottam, mondván: »ennyi jár«, és e kettő harcolt bennem nagyon sokáig.”
„Nem csak azt szégyelltük, hogy alkoholista vagyok, hanem azt is, hogy nő létemre vagyok az.”
Közben:
„Nem verték a fejem a falba, hogy hagyjam abba a piát, csak türelmesen beszéltek, beszéltek, beszéltek.”
„Iszonyatosan nagy feloldozás volt az, hogy én azt gondoltam, rossz, értékrendzavaros ember vagyok, itt meg elmagyarázták, hogy ez betegség, amiből van kiút.”
Családtagok:
„Ha az ember nem ismeri ezt a betegséget, akkor hozzátartozóként nem fog tudni segíteni.”
„Az ő józanodása fordulópont volt, hiszen akkor néztünk szembe kendőzetlenül magunkkal, a kapcsolatunkkal, és újraépítettük a közös életünket.”
„Fater, milyen jó, hogy együtt vagyunk, és te olyan vagy, mint régen”
Végén:
„Az elején szégyenként, büntetésként éltem meg a szenvedélybetegséget, de a mai eszemmel azt tudom mondani, hogy hálás vagyok érte.”
„Én nem kívántam ennyit az élettől, én csak nem akartam inni, azt nem gondoltam volna, hogy egy tündérmese lesz az életem.”
„A kollégáim azzal viccelődnek, hogy nem tudják, hol voltam, de ők is oda szeretnének menni.”
Az ételre, alkoholra és dohányzásra fordított összeg keresethez viszonyított aránya
MAGYAR ILONA
INTENZÍV SZAKÁPOLÓ
...hiába van 2650 lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos, ápoló és egészségügyi dolgozó...
Az intenzív osztályok és a járvány: →
Gyakran hangoztatott és kétségtelenül igaz tény, hogy a koronavírus-fertőzést a többség lábon kihordja, különösebb kellemetlenségek nélkül, de a jelenlegi statisztikák szerint a fertőzöttek 5 százaléka súlyos beteg lesz, és intenzív terápiás kezelésre szorul. Ez lehet, hogy nem tűnik nagy számnak, de tízezres esetszámnál már 500 kritikus beteget jelent, és ennyi szabad ágy általában nem áll rendelkezésre egy Magyarország méretű ország intenzív osztályain – Magyarország összesen 1100 körüli intenzív ággyal rendelkezik. A koronavírus-fertőzés által okozott betegség, a COVID-19 kétoldali tüdőgyulladással jár, amelynek következtében a szervezet nem képes oxigént felvenni, ami sejtpusztuláshoz vezet, és az összes szerv felmondja a szolgálatot. Ezt a kórházak intenzív osztályain lélegeztetőgépekkel lehet kezelni, vagyis a tüdő kiesett funkcióit pótolni, amíg a szervezet újra megerősödik. Bakteriális tüdőgyulladás esetén antibiotikumok segíthetik az immunrendszert, hogy elpusztítsák a kórokozót, de vírusfertőzésnél ez nem segít, a COVID-19 esetében pedig még nincs olyan készítmény, amely elpusztítaná a koronavírust, elősegítve a gyógyulást. Ráadásul hiába van 2650 lélegeztetőgép Magyarországon, ha nincs elég orvos, ápoló és egészségügyi dolgozó az intenzív osztályokon, és ahogy Lovas András, a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológusa és intenzív terápiás szakorvosa nemrég elmagyarázta, egyetlen COVID–19-beteg felügyelete akár 30 fős stábot is igényelhet. Az intenzív osztályokon elérhető szabad ágyakat ráadásul a koronavíruson kívüli sürgős esetek (szívroham, autóbaleset) is befolyásolják.
Bodnár Zsolt: Az intenzív osztályokon döbbennek rá, hogy hiba volt alábecsülni ezt a járványt, qubit.hu, 2020.03.28. >>>
MEZEI CSONGOR ANDREA
TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLATOS
...Minden szolgáltatásunk ingyenes. Munkabérre egyetlen fillért sem költünk. ...
DélUtán Alapítvány →
A DélUtán Alapítvány eredeti célkitűzése a középkorú és idős emberek anonim, ingyenes, telefonos lelkisegély szolgálata. 22 éve minden nap elérhetnek bennünket az ország egész területéről a 40 év felettiek. Támaszadásunkat évente 7000 idősebb ember hívja. Fiatalabbaknak vezettük be a chatet és e-mailt. Minden szolgáltatásunk ingyenes. Munkabérre egyetlen fillért sem költünk. Mindenki – a vezetők is – ellenszolgáltatás nélkül végzik tevékenységüket.
(www.delutan.hu)
Társ- és társaságkereső weboldalunk (www.tarsaster.hu) a 40 éven felülieket és a fogyatékkal élőket szólítja meg. Az oldal ingyenes, akadálymentesített. A pandémia miatt sajnos szünetel másik főtevékenységünk, az informatikai alapismeretek és az okostelefon oktatása. Most nem működik hét fővárosi –korhatárhoz nem kötött – játék-, angol- és olvasóklubunk sem.
Októbertől Amerika minden államából is hívhatják a DélUtán lelkisegélyt az idős magyarok.
A hívások főbb okai:
Magány, beszélgetés igény 34,7%
Pszichiátriai eset 11,7%
Betegség 7,2%
Szorongás, depresszió 3,5%
Gondozással kapcsolatos probléma 2,2%
Öngyilkossági gondolatok 0,7%
Függőség 0,6%
Munkával kapcsolatos probléma 0,4 %
NUSZER MIRJAM
SZOCIÁLIS MUNKÁS, HAJLÉKTALAN ELLÁTÁS
... a tüneti kezelés intézményes állandósítása ...
Misetics Bálint: Gátak építése helyett →
Részletek Misetics Bálint Gátak építése helyett c. tanulmányából
A hideg téli időjárás beköszöntével persze minden évben a közérdeklődés középpontjába került a hajléktalanság. Ilyenkor úgy tűnhet, hogy a nagy hideg mintha ráébresztette volna a közvéleményt és a politikai uralkodó osztályt a hajléktalanság problémájára, és ha korábban nem is, immáron készen állnának, hogy megtegyék a hajléktalanság visszaszorításához szükséges intézkedéseket. Ez azonban sajnos távol áll a valóságtól. A helyzet ahhoz hasonló, mintha lenne egy város, amit minden évben előre látható módon elöntene az árvíz: emberek tűnnének el, szenvednének sérüléseket és halnának meg, házak válnának lakhatatlanná. Még ha szakmai konszenzus is volna azzal kapcsolatban, hogy hova kellene gátat építeni az árvíz megelőzésére, a kormány erre mégsem szánná rá a szükséges forrásokat. Ehelyett a helyi önkormányzatok, a civil szervezetek és egyházak – jelentős állami támogatással – minden évben mentőmellényeket osztanának ki az ott lakóknak, az áradást követően pedig csónakokkal járnák a települést túlélők után kutatva.
Bibó István szavaival: „Természetes, hogy hirtelen társadalmi vagy gazdasági válságok idején, csakúgy, mint földrengés vagy árvíz idején, szükség van alkalmi segítő és jóléti munkára, vagyis a szoros értelemben vett ún. szociális munkára is. Jaj azonban annak a segítségnek, mely gátak építése helyett örökké csak a düledező házakat akarja megtámasztani, s mikor a válság állandósulását látja, nem a társadalom szerkezetében rejlő okokat keresi és küszöböli ki, hanem a »szociális« munkát állandósítja, s »szociális érzék« címén a bajok tüneti kezelésére való állandó készséget fejleszti ki magában. […] A hiba nem az elkerülhetetlenül és parancsolóan szükséges szociális munkában van, hanem a tüneti kezelés intézményes állandósításán s az erre való készség hamis túlértékelésén, ami az egész társadalom veszedelmes lelki deformálódására vezet.
Milyen esetekben hívjuk a diszpécser szolgálatot?
Budapesten és Pest megyében a Regionális Diszpécser Szolgálat elérhetősége: +36 1 338 4186
• ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton polifoam nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás),
• ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de Ön nem tudja, milyen típusú segítségre lenne szüksége,
• információra, segítségre van szüksége mert Ön, családtagja, barátja, rokona, ismerőse hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti,
• ha a környezetében élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel, amikor szokott, egész nap fekszik).
„Nem mese ez, gyermek”
Van már városunkban a hajléktalan emberekhez telepített mindenféle hajléktalan intézmény, úgymint szállók, népkonyhák, melegedők, orvosi rendelők, kórházak, ügyfélszolgálati irodák, egyebek, még munkaügyi központ is, hozzávaló képzett személyzettel: szociális munkásokkal, szakácsokkal, orvosokkal, ápolónőkkel, ügyintézőkkel, lett aztán hajléktalan óvoda is, óvónénikkel, sok kicsi hajléktalanovissal. Tevékenykedik továbbá az
eddig felsoroltakhoz rendelt diszpécser szolgálat, buzgó diszpécserekkel, akik telhetetlenek és nem érik be ennyivel, mert a jövőben koordinálni akarnak hajléktalanszülészetek, hajléktalanbölcsik, hajléktalaniskolák, hajléktalankáefték, hajléktalan szociális otthonok (bocsánat, ez már van), és hajléktalantemetők között és fölött is. Várjuk tehát intézményalapító, profilbővítő bábák, dadusok, tanító nénik, és bácsik, ügyvezetők és élelmes temetkezési vállalkozók jelentkezését éjjel-nappal a 338-4186-os telefonszámon!
www.menhely.hu
VALCZ EDIT
IDŐSGONDOZÓ, SZOCIÁLIS MUNKÁS
... az autizmusnak számtalan megjelenési formája van...
Mi az autizmus? →
Mi az autizmus?
Olyan állapot vagy másképpen fogyatékosság, amely eltérő fejlődéshez vezet. A napjainkban használt hivatalos kifejezés: autizmus spektrumzavar. A kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van. Az autizmus viselkedési tünetekben nyilvánul meg, a tünetek leggyakrabban 2-3 éves kor körül válnak nyilvánvalóvá.
Mik a tünetek?
A három fő terület, ahol az autizmussal élő emberek egész életük során nehézségekkel küzdenek:
• kommunikáció – ez alatt nem elsősorban a beszédet értjük, bár előfordulhat, hogy az autista gyermek nem tanul meg beszélni,
• társas kapcsolatok – az íratlan társadalmi szabályok megértése, betartása,
• szociális képzelet – mások szándékainak, érzelmeinek megértése.
Kommunikációs problémák:
• nehezen értik és/vagy használják az arckifejezéseket,
• nem értik a szójátékokat, a szarkazmust,
• nehezen értik meg az átvitt értelmű kifejezéseket,
• oda nem illő mondatokat kevernek a beszélgetésbe. Éppen ezért segítséget jelenthet nekik, ha világosan, egyszerűen és rövid mondatokat használva beszélünk, valamint elég időt hagyunk az elmondottak megértésére.
Társas kapcsolati problémák:
• nehezen ismerik fel vagy értik meg más emberek érzéseit, problémáit, ezért érzéketlennek tűnhetnek,
• nem vagy nehezen követik az íratlan társadalmi szabályokat; például túl közel állhatnak egy másik emberhez,
• jobban élvezik az egyedüllétet, mint a társaságban töltött időt,
• nem várnak vigasztalást, támogatást másoktól,
• furcsának vagy oda nem illőnek tűnhet a viselkedésük, mivel nehézséget jelenhet számukra, hogy pontosan kifejezzék érzelmeiket vagy szükségleteiket. A társas kapcsolati nehézségek azt jelentik, hogy az autista emberek nehezen kötnek barátságokat, de nem jelenti azt, hogy nem is szeretnének kapcsolatba kerülni más emberekkel.
Az autizmusról – Iránytű szülőknek a diagnózis után >>>
.
Csak a jómódú autistáknak jut méltó ellátás
Akinek nincs havi több tízezer forintja, hogy magánintézménybe adja autista gyerekét, az vagy iskoláról-iskolára jár, vagy otthon kezd foglalkozni a gyerekével. Súlyos gondok vannak az állami ellátással, hiányoznak a megfelelő szakemberek és férőhely sincs elég.
• Ha a családnak van pénze, be tudja íratni autista hozzátartozóját olyan intézménybe, ahol megfelelően foglalkoznak vele és fejlesztik
• Ha nincs, akkor próbálkozhatnak az ingyenes iskolákkal és intézményekkel, hátha találnak olyat, ami majd jó lesz
Mára az a jellemző, hogy az állam helyett inkább a civilek, szülők hoznak létre olyan intézményeket, ahol szakértő és méltó ellátásban részesülhetnek tanköteles koruk után az autista fiatalok. A civilek, szülőszervezetek hiánypótló szolgáltatást nyújtanak, mert felismerték, hogy az autista emberek számára jelenleg alig van speciális ellátás. “Ma még mindig ott tartunk, hogy egy bizonyos célcsoport speciális ellátása csak a civil szférában van jelen” – mondja Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke. Szerinte ezek a szervezetek egyre nagyobb várólistákkal rendelkeznek, egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk, mert a mindenki számára egyformán lehetőséget nyújtó állami szociális védőhálóban nincs olyan speciális ellátás, amire egy autista embernek szüksége van.
Prókai Eszter: Csak a jómódú autistáknak jut méltó ellátás, abcug.hu, 2015.07.13. >>>
Minden személynek joga van...
AZ EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATA
RÉSZLET →
23. cikk
1. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
2. Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármlyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
3. Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít, és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
4. Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.
24. cikk
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.
25. cikk
1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
2. Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot.
3. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
26. cikk
1. Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt – érdeméhez képest – egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
2. A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
3. A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
27. cikk
1. Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
2. Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti
termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
Forrás: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata >>>
...hogy a gazdaság az emberek tényleges jóllétét szolgálja...
SIDÓ ZOLTÁN
OLCSÓ TERMÉSZET →
A gondoskodási válság nem egy elszigetelt probléma – szoros összefüggésben van az olyan, egyre súlyosbodó társadalmi krízisekkel, mint a növekvő egyenlőtlenségek vagy a klímaváltozás. Ezek a válságok más és más formákban nyilvánulnak meg ugyan, de a gyökerük ugyanott keresendő: abban a rendszerlogikában, amely mindent alárendel a folyamatos profittermelésnek és a gazdasági növekedésnek. Az egész társadalmunk működését meghatározó profitlogika szempontjából ugyanis minden – a természet, az emberi munka, a gondoskodás, tényleg minden – csupán alapanyag, hozzávaló, amiből egyre több és több kell, egyre olcsóbban. Ezért gyújtják fel brazil mezőgazdasági nagyvállalkozók az amazóniai esőerdő egyre nagyobb részeit, hogy a pusztuló erdő helyén olcsó termőföldhöz jussanak. Ezért telepítik át nagyvállalatok a termelésüket a periféria országaiba, Kínába, Indiába, Vietnamba, hogy így jussanak minél több és minél olcsóbb munkáshoz. És ezért kénytelenek a családok – és azokon belül is elsősorban a nők – egyre kevesebb fizetésért és egyre kevesebb állami segítség mellett elvégezni a gyereknevelés, a háztartási munka és az idősgondozás feladatait. A profittermelésre optimalizáló gazdasági működés szempontjából mindez kreatív költségcsökkentés csupán, a piac szempontjából pedig mindegy, hogy a folyamat eredményeként lassan eltűnik egy a Föld ökoszisztémája szempontjából kulcsfontosságú őserdő, hogy emberek tömegei mennek tönkre a megszűnő munkahelyek miatt, vagy, hogy rengeteg nő kénytelen a munkája mellett ingyenesen lehúzni egy második műszakot is a háztartásban. Fontos látni, hogy ez a társadalmi berendezkedés, amely mindent alárendel a profitlogikának, emberi találmány ugyan, de valójában senki nem uralja. Olyan ez, mint egy elszabadult, önjáró gép, ami a maga növekedésre optimalizált logikájának megfelelően határozza meg, hogy mit termeljünk, hogy dolgozzunk, mit és mennyit fogyasszunk. Ezért érezhetjük azt sokszor, hogy el vagyunk idegenedve ettől a világtól, hogy valójában nincs érdemi ráhatásunk semmire magunk körül. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy nem csak így lehet élni. Számos olyan módszer és gyakorlat ismert szerte a világon, amely úgy szervezi meg az élelmiszertermelést, a munkavégzést, vagy a gondoskodást, hogy a profitfelhalmozás helyett a természet és az érintett emberek jóllétét tekinti elsődleges céljának. Az ökológiai mezőgazdaság, vagy a permakultúrás termelés például úgy képes jelentős terméshozamokat elérni, hogy közben még a termőföldet is gazdagítja, így nincs szükség a megmaradt erdők elpusztítására új földterületek érdekében. A dolgozói tulajdonban lévő cégekben minden munkás egyben tulajdonos is és így szavazati joga van a cég legfontosabb ügyeiben, aminek köszönhetően elképzelhetetlen, hogy a munkásokat olcsóbb munkaerőre cseréljék. A szomszédsági vagy munkahelyi alapon megszerveződő közösségi gondoskodás pedig segít érdemben tehermentesíteni a nőket azzal, hogy a gyereknevelés vagy az idősgondozás feladatait egy közösség szervezi meg, ahelyett, hogy ezek mindig ugyanarra az emberre hárulnának. Ezek persze a rendszer túlerejével szemben álló kisebb és sokszor elszigetelt példák csupán. A gondoskodási válság közepén és a klímakatasztrófa árnyékában azonban az a legfontosabb kérdés, hogy az egész társadalom és gazdaság átalakítható-e ezeknek a példáknak a mintájára – vagyis olyan módon, hogy a gazdaság az emberek tényleges jóllétét szolgálja az anyagi növekedés és a felhalmozás helyett? Ilyen alapvető változásokat csak a rendszer kárvallottjainak széleskörű összefogásával lehet kiküzdeni. Ez nem egyszerű feladat, mivel ezek az emberek sokszor teljes elszigeteltségben dolgoznak egymástól: a mai gyárak és munkahelyek jelentős része úgy van kialakítva, hogy a dolgozók ne nagyon találkozzanak egymással. Számos vállalatnál nagyon szigorú szabályok vannak arra, hogy például egy pénztáros vagy egy autógyári dolgozó mikor és mennyi időre mehet el vécére, vagy, hogy pontosan mikor, hol és kikkel költheti el az ebédjét. Ugyanígy a háztartási és gondoskodási munka a magánszféra részének van tekintve, így a rengeteg terhet cipelő nők ritkán osztják meg tapasztalataikat egymással. Pedig a feladat éppen ez lenne: egymásra találni ezekkel a problémákkal és együtt, közösségben küzdeni egy élhetőbb rendszer kialakításáért.
...kedvesebbek lennének a kis halakhoz?
BERTOLT BRECHT
HA A CÁPÁK EMBEREK LENNÉNEK →
„Ha a cápák emberek lennének – kérdezte K. urat gazdaasszonyának kislánya kedvesebbek lennének a kis halakhoz?” „Minden bizonnyal” – felelte K. úr. „Ha a cápák emberek lennének, akkor a tengerben a kis halaknak hatalmas akváriumokat építtetnének, melyekben mindenféle eledel lenne, növények is és állatok is. Mindig gondoskodnának arról, hogy az akváriumokban legyen friss víz, és mindenféle egészség- ügyi intézkedéseket hoznának. Ha például az egyik halacska megsebesítené az uszonyát, akkor rögtön bekötöznék, nehogy idő előtt meghaljon. És hogy a halacskák nehogy szomorúak legyenek, időnként nagy víziünnepeket rendeznének; mivel a vidám halacskáknak jobb az ízük, mint a szomorúaknak. Természetesen lennének iskolák is a nagy akváriumokban. Ezekben az iskolákban a kis halacskák megtanulnák, hogy kell beúszni a cápák torkába. Szükségük lenne például földrajzra, hogy megtalálják a nagy cápákat, amelyek lustán fekszenek szanaszéjjel. A legfontosabb dolog természetesen a halacskák morális nevelése lenne. Megtanítanák nekik, hogy az a legnemesebb és a legszebb, ha egy halacska örömmel feláldozza magát, és hogy mindannyian a cápáknak higgyenek, mindenekelőtt amikor azt mondják, hogy gondoskodnak a szép jövőről. Megtanítanák a halacskáknak, hogy ez a jövő csak akkor biztos, ha engedelmesek lesznek. A halacskáknak óvakodniuk kell mindenféle alacsony-rendű, materialista, egoisztikus és marxista hajlamtól; és rögtön jelenteniük kell a cápáknak, ha valaki közülük ilyen hajlamokkal rendelkezik. Ha a cápák emberek lennének, természetesen háborút viselnének egymással, hogy idegen akváriumokat és halacskákat hódítsanak meg maguknak. A háborúba a saját halacskáikat küldenék. Megtanítanák a halacskáknak, hogy köztük és más cápák halacskái között hatalmas különbségek vannak. A halacskák — hirdetnek —, mint ismeretes, némák, de különböző nyelveken hallgatnak, és ezért nem tudják megérteni egymást. Minden halacskának, melyet a háborúban néhány ellenséges halacska, más nyelven hallgató halacska megölne, tengeri moszatból érdemrendet és hősi címet adományoznának. Ha a cápák emberek lennének, akkor természetesen művészetük is lenne. Akadnának szép képek, amelyek káprázatos színekkel ábrázolnák a cápák fogait, s a cápatorkok valóságos díszkertek lennének, amelyekben pompásan lehet kergetőzni. A színházak a tenger fenekén azt mutatnák be, hogyan úszkálnak a hősies halacskák lelkesen a cápák torkába, és a zene olyan szép lenne, hogy a halacskák, élükön a zenekarral, álomszerűén és kéjes gondolatokban ringatózva úsznának a cápák torka felé. Ha a cápák emberek lennének, vallásuk is lenne. S ez azt tanítaná, hogy a halacskák igazi élete csak a cápák gyomrában kezdődik. Ha a cápák emberek lennének, vége lenne a halacskák egyenlőségének. Egyesek közülük hivatalokat kapnának, és a többiek felettesei lennének. A kicsit nagyobbak még fel is falhatnák a kisebbeket. Ez a cápáknak előnyére válna, mert így ők is nagyobb falatokhoz jutnának. És a nagyobb, rangokkal rendelkező halacskák gondoskodnának arról, hogy a halacskák között rend legyen, ők lennének a tanárok, katonatisztek, mérnökök stb. Egyszóval akkor lenne csak kultúra a tengerben, ha a cápák emberek lennének.”
Bertolt Brecht: Keuner úr történetei, Pécs, Jelenkor, 2000. 47-48. Ford. Weiss János
CÍMLAP →
BOROSS MARTIN – NEUDOLD JÚLIA – SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN
KIVÁLÓ DOLGOZÓK
IGAZ TÖRTÉNETEK A GONDOSKODÁSRÓL
szereplők:
Borsi-Balogh Máté, Józsa Bettina, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Máthé Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Takács Nóra Diána, Znamenák István
valamint:
Csengei Andrea – szociális munkás, idősgondozó
Csordás Anett – otthonápolásban érintett édesanya, aktivista
Farkas Tamás – gyermekfelügyelő
Görbicz Adria – bába
Jeges Anna – hospice nővér
Kovács Adél – pszichológus, intézményvezető
Magyar Ilona – intenzív szakápoló
Mezei Csongor Andrea – telefonos lelkisegély szolgálatos
Nuszer Mirjam – szociális munkás – hajléktalan ellátás
Valcz Edit – idősgondozó, szociális asszisztens
szakmai konzultáció: Kováts Eszter, Milánkovics Kinga, Sidó Zoltán
díszlet: Fekete Anna
videó: Bredán Máté
grafika, animáció: Ásmány Zoltán
operatőr: Bálint Dániel
jelmez: Nagy Fruzsina
a jelmeztervező munkatársa: Bartos Leticia
fény: Baumgartner Sándor
zene: Kákonyi Árpád, Tarr Bernadett
hang-design: Bartha Márk
dalszöveg: Máthé Zsolt
súgó: Kanizsay Zita
ügyelő: Sós Eszter
rendezőasszisztens-gyakornok: Égető Fanni e.h.
drámainstruktor-gyakornok: Milovits Hanna e.h.
a rendező munkatársa: Érdi Ariadne
dramaturg: Szabó-Székely Ármin
alkotó munkatárs: Neudold Júlia
rendező: BOROSS MARTIN
Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és az Örkény Színház közös programja.
IMPRESSZUM →
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: Mácsai Pál
Szöveg: Szabó-Székely Ármin
Előadásképek: Horváth Judit
Plakát: Nagy Gergő
Online műsorfüzet: Hudáky Rita
