iram@orkenyszinhaz.hu

 

AZ ÁTREIDÁK


„Az átokverte Atreusz-család őse az alvilágban bűnéért „tantalusi kínokat” szenvedő Tantalosz volt, dúsgazdag király, istenek kedvence, aki azonban elbízta magát; az antik írók, bűnhődése okaként, több bűnét is számon tartják, de valamennyinek ugyanaz a lényege: a hübrisz, a mértéktelen kevélység, az, hogy versengeni akart az istenekkel, kihívta őket, hasonló akart lenni hozz ájuk. Féktelen gőgjében odáig vetemedett, hogy tulajdon gyermekét, a kis Pelopszot tálalta föl étkül a lakomára hívott isteneknek. Ezen bukott el: az isteneket nem csaphatta be; egyedül Démétér evett szórakozottságában egy falatot az emberhúsból. Zeusz pokolra taszította a vakmerő Tantaloszt; Pelopszot pedig egy üstben újjáformálta Klóthó párka; csak az a kis darabkája hiányzott a derekán, amit Démétér véletlenül megevett; helyét — nyilván egy fehér anyajegy mitikus magyarázata — elefántcsonttal pótolták az istenek, s ez nemzedékről nemzedékre öröklődött Pelopsz családjában. De öröklődött a hübrisz is. Ahogy Goethe Iphigeniája mondja Thoász tauriszi királynak:

Titánok izmos melle és hatalmas
veleje szállt fiai s unokái
biztos örökségébe; de az isten
vas átkot vert halántékuk köré.
Észt és mértéket, tervet és türelmet
elrejtett vad és vak szemüktől; izzó
őrületté nőtt bennük minden óhaj,
és parttalan áradt az őrület.

Pelopsznak két fia volt feleségétől, Atreusz és Thüesztész, s egy harmadik más ágyból. Legjobban e harmadikat szerette. A másik kettő irigységében szövetkezett, és megölte a harmadikat; majd — ugyancsak Goethe Iphigeniájának elbeszélése szerint, Babits Mihály fordításában,

apjuk után Thüesztész
és Atreusz közössen lettek úr
a városban; de nem birták soká
a jó-testvérséget. Thüesztész öccse
asszonyát elszerette. Atreusz
bosszúból száműzette őt.

Thüesztész elrabolja, saját fiaként neveli föl Atreusz egyik fiát; mikor fölserdül, Mükénébe küldi, azzal a megbízással, hogy ölje meg Atreuszt. A merénylőt azonban leleplezik: Atreusz azt hiszi róla, hogy Thüesztész fia, és megöleti; csak „késve jött rá, — ki halt meg ilyen kegyetlen halállal ittas szeme előtt”. S most rajta a bosszú sora: színleg kibékül Thüesztésszel, visszafogadja országába; majd elfogatja, leöleti Thüesztész két fiacskáját, „s apjuk elé tálalja szörnyeteg”.

A szerencsétlen apa, „mikor megtudta, mily iszonyt evett”, megátkozz a a Pelopidák nemzetét. Az ő harmadik fia Aigiszthosz. Ez később megöli Atreuszt, s apjával együtt elfoglalja Mükéné trónját. Atreusz két fia, Menelaosz és Agamemnón, a spártai Tündarosz királyhoz menekül; ott is nősülnek, elveszik a Tündaridákat, Tündarosz lányait, Menelaosz a szép Helenét, Agamemnón Klütaimnésztrát. Majd elkergetik Argoszból Aigiszthoszt és apját; ettől fogva Agamemnón itt uralkodik, Menelaosz az apósától örökölt Spártában.

Ezzel elérkeztünk Aiszkhülosz Oreszteia-jának prelúdiumához. Helené miatt kitör a trójai háború; Agamemnón kibékül Aigiszthosszal, és rábízz a házát…

Ez, röviden, vázlatosan, a családfa, és a bűnök és átkok családfája. „A történet már régibb idők hagyománya — mondja Péterfy Jenő —, koroké, mikor a családi hatalom és családi kötelékek voltak legerősebbek az államban, mikor a családok harcában az átöröklő átok és végzetszerű sors képzetének a viszonyok szűk megkötöttségében élőbb talaja lehetett.” A történetet mint tényt, készen kapják a görög tragikusok; de „belső életét s jelentőségét megváltoztatják, az újabb idők szellemében”. S ez, természetesen, nemcsak a görög tragikusokra vonatkozik.”

részlet Rónay György utószavából az Örök Elektra című kötetből

Top