LIDÉRCEK,
SHAXPEARE,
DELÍRIUM
William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján
ONLINE MŰSORFÜZET
“Íme, a rohadó
Állami rehab, ó,
Kedves néző!
Falakon rokokó
Dísz helyett potyogó
Vakolat, körben
A redves térkő.”
INSPIRÁCIÓK A DÍSZLETTERVHEZ / SCHNÁBEL ZITA GYŰJTÉSE
SCHNÁBEL ZITA DÍSZLETTERVE
ALBERT HOFMANN, AZ LSD FELTALÁLÓJÁNAK VISSZAEMLÉKEZÉSE
A szédülés és az eszméletvesztés érzése időközben annyira erőssé vált, hogy képtelen voltam tovább egyenesen állni, és le kellett feküdnöm egy szófára. A környezetem ijesztő módon elváltozott. A szobában minden forogni látszott, és a jól ismert tárgyak és bútorok groteszk, többnyire fenyegető alakot öltöttek. Minden folyamatosan mozgásban volt, mintha élne, és mintha belső nyugtalanság töltené el. […] Hiábavalónak tűnt az akaratom minden erőfeszítése arra, hogy feltartóztassam a külvilág széthullását és énem felolvadását. Egy démon költözött belém, és átvette a hatalmat a testem, az érzékeim és a lelkem fölött. Felugrottam és sikoltozni kezdtem, hogy megszabaduljak tőle, aztán ismét öntudatlanul hanyatlottam vissza a szófára. Átvette felettem a hatalmat az az anyag, amivel kísérletezni akartam. […] Lassan visszatértem a kényelmetlenül idegenszerű világból a megszokott hétköznapi valóságba. Az ijedelem elpárolgott, és helyét a boldogság és hála érzése foglalta el, ahogy egyre inkább visszatértek a normális érzések és a gondolkodás, illetve nőtt bennem a bizonyosság, hogy végül elkerültem a téboly veszélyét. Innentől valójában elkezdtem élvezni a csukott szemem mögött tovább tartó színek és formák hallatlan játékát. Kaleidoszkópszerűen változva leptek meg tarka, fantasztikus képzetek, amelyek körökben és spirálokban nyíltak és csukódtak be újra, szín-szökőkutak fakadtak, átrendeződtek és keresztezték egymást egyetlen töretlen folyamban. Különösen érdekes volt, ahogy az összes akusztikus észlelésem, például a kilincs vagy elhaladó autó hangja optikai érzékletté vált. Minden hang egy formában és színben megfelelő, élőn változó képet produkált.
Részlet Albert Hofmann LSD – Bajkeverő csodagyerekem című könyvéből – a svájci vegyész 1938-ban fedezte fel a hallucinogén szert, amely 1943-ban jutott – véletlenül – a szervezetébe
DERES KORNÉLIA:
SZÜRREÁLIA EMLÉKEZETE, A KABARÉ-DRAMATURGIA ÉS BODÓ VIKTOR SZÍNHÁZÁNAK ÖSSZEFÜGGÉSEIRŐL
(RÉSZLET)
→
…ebben a színházban a valóság lenyomata már csak káoszként jelentkezhet, vagy kitágult, szürreális tudatállapotként. A színen így létrejövő, elemeire bomló, instabil világok, amelyekbe bármelyik pillanatban és bármilyen irányból érkezhet egy újabb, a formális logika szerint érthetetlen elem, […] éppen a narrációs és játéknyelvi törések mentén válnak olvashatóvá. Az elidegenítő effektusok az előadások alatt ugyanis egyre gyorsuló ütemben rombolják le az egységes narratíva lehetségességébe vetett hitet, miközben nyilvánvaló halmozásukkal önmaguk paródiájává válnak. A szemantika groteszk törések mentén történő szóródása pedig egy olyan rendszer ábrázolását segíti elő, amelyben éppen a kiszámíthatatlanság az egyetlen biztosnak tűnő hivatkozási pont.
S éppen ebben a tekintetben értelmezi újra Bodó színháza a kabaré dramaturgiai és játéknyelvi sajátosságait is: a színpadi jelek túltelítettsége a mindenütt felbukkanó gegek és bohózati elemek formájában jelenik meg, melyek minduntalan megakasztják a színpadon ábrázolt fikciós világ narratíváját.
A SZENTIVÁN-ÉJ
A darab valószínűleg 1595-96-ban keletkezett. […] A magyar cím Arany János leleménye. Az eredeti pontos fordítása “Egy nyárközép-éji álom” volna. A Nyárközép, az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája (június 24.) régi ünnep: az éjszakát a szabadban töltötték tánccal, vigalommal. Ugyanezt a magyarok Szent János (másként Szent Iván) napjának nevezték, és sokhelyütt népünnepélyt (juniálist) tartottak: innen vette Arany a “Szentivánéj” kifejezést. Megjegyzendő, hogy a darab cselekménye nem ezen az éjszakán, hanem a május elsejére hajló éjen játszódik (lásd IV.1.132.), ami ugyancsak varázs-éjszaka, az északi népeknél Walpurgis-éj a neve.
A MAGYAR ŐSBEMUTATÓ
A Nemzeti Színház ünnepi előadásán tervezték első alkalommal bemutatni a művet, Egressy Gábor mégis Szász Károlyt kérte fel, hogy lehetőleg minél előbb fordítson le egy másik Shakespeare-darabot a bemutatóra, mivel, ahogy Bayer József írja, „Arany még nem volt készen a fordításával és szokott aggodalmaskodásával nem mert határozott igéretet tenni”. Végül azonban időben befejezte a művet, így 1864. április 23-án sor kerülhetett A Szentivánéji álom első előadására a Nemzeti Színházban. Egressy Gábor ezzel a bemutatóval kapcsolatban Szász Károlynak írt bocsánatkérő levelében méltatja a művet és bővebben ír annak tervezett előadásáról: „e gyönyörű mű az eddig szóban forgottak között, amaz ünnepélyre legalkalmasabb lesz; mert míg szellemi s művészi oldalról tekintve, a legműveltebbet is el fogja bájolni, addig fantastikus látványossága a nép minden osztályát élénken fogja érdekelni; lévén benne zene, ének, táncz, díszlet, jelmez, bűvészet stb. Igaz, hogy kiállítása bele kerül négy vagy ötezer forintba: de szintúgy ki fogja magát fizetni, mint bármellyik népszerű darab. Aztán a mi legfőbb: Shakespeare számára jelentékeny hódításokat teszünk általa.”
ZÁVADA PÉTER: ÁTÍRHATÓ-E SHAKESPEARE?
… „mélyen gyanakvónak kell lennünk Shakespeare legtöbb csodálójával szemben”…
→
Shakespeare drámáinak átírására (és nem csupán fordítására) íróként csak abban az esetben vállalkozhatunk, ha képesek vagyunk fölülkerekedni a bénító megfelelési kényszeren, melyet az autonóm és omnipotens szerző metafizikai fogalma iránt érzünk, és hajlandóak vagyunk osztozni Wittgenstein kétkedésében, miszerint „mélyen gyanakvónak kell lennünk Shakespeare legtöbb csodálójával szemben”. Színpadi szerzőként csak akkor vetemedhetünk hasonló ikonoklazmusra, ha félre tudjuk tenni a Stanley Cavell által „hamis csodálatnak” (false praise) nevezett hálát, mely az egységes shakespeare-i szövegkorpusz puszta létezése okán tölt el bennünket, és egyfelől hajlandóak vagyunk elkötelezni magunkat amellett, hogy alaposan tanulmányozzuk, és ha csak részben is, de elsajátítsuk a shakespeare-i drámaszövegek poétikai eljárásait, másfelől pedig mint posztmodern (vagy akár posztmodern utáni) szövegkorpuszt is megkíséreljük újraolvasni őket.
„Számos különböző Shakespeare létezik” – szól Andrew Dickson bevezetője a The Globe Guide to Shakespeare című kézikönyvben, „(…)és ahogy múlnak az évek, egyre csak szaporodnak, amennyiben a színház egy tapintatlanul kíváncsi és kiszámíthatatlan médium, és így Shakespeare, a világ leggyakrabban színpadra állított drámaírója is folyamatos változásban és átalakulásban van. Ami a Shakespeare-hatástörténetet illeti, máig hallhatóak olyan hangok, amelyek még a szerző mint egykor élt történelmi személy létezését is vitatják, de legalábbis meg merik kérdőjelezni szerzőségének kikezdhetetlen autenticitását. Nem más ez, mint azzal szembeni hitetlenségünk, hogy egy egyszerű, középosztálybeli színész lett volna az egyik legnagyobb költő, akit Anglia valaha a hátán hordott”
AZ LSD SZÖVEGKÖNYVÉBŐL
„Bernadett! Te átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Azta. A bőröd. UV-zöld. Szinte fénylesz.
Mint azok a fluoreszkáló algák. Eddig nem is
vettem észre.”
“Azt álmodtam, hogy ilyen undorító kelések nőttek
az arcomon, és percenként százan leiratkoznak a csatornámról.”
→ ...
BERNADETT
„Oh! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se’ kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette fényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz’ tőlem a vad is rettenve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.”
Ezt nem hiszem el. Lepattint, bazmeg.
Bezzeg a Csenge. Az mindenkinek kell.
Megszólal azon a fád, érzelemmentes hangján,
néz azzal a rideg, előkelő szemével, mint egy
arisztokratikus gleccser… és az összes csávó maga
alá izgul. Mit esznek rajta? Jó, hát elég jó a bőre.
Hajvégei se olyan töredezettek, mint nekem.
Gecironda vagyok.Egy szörny. Mindenki gyűlöl.
Dini se akar tőlem semmit
(Belebotlik a sötétben Zágonba)
Bocs. Ki vagy? Fekszel? Alszol?
ZÁGON
(felébred, megpillantja Bernit, beleszeret)
Berni, te vagy az? Szia. Baszki!
Milyen gyönyörű vagy így a sötétben!
Úúú… Bocs. A sötétben is! Is!
„Bernadett! Te átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.”
Azta. A bőröd. UV-zöld. Szinte fénylesz.
Mint azok a fluoreszkáló algák. Eddig nem is
vettem észre.
És a hajad! Hogy csinálod? Megfoghatom?
BERNADETT
Kurva vicces, Záigon. Négy napja nem mostam hajat.
Úgy nézek ki, mint akit most kapartak össze a
lefolyószűrőből.
Meg amúgy is, neked nem a Csenge tetszett?
ZÁGON
Csendesebben, mert meghallja.
A Csenge? Nekem? Bottal se nyúlnék hozzá.
Ezt honnan veszed? Nekem mindég is the.
Csak hát ugye itt benn tilos.
Meg mindég olyn… éretlennek gondoltam magam
hozzád. Te annyira felnőtt vagy. Olyan komoly.
De most mintha egy pillanat alatt férfi vált volna belőlem.
BERNADETT
Gratulálok, Záigon. Szivatni.
Erre jó vagyok, mi?
Hogy kollektíve csináljatok belőlem hülyét?
Nem elég, hogy a Dini le se okád,
még te is bántasz?
Nagyon szarul esik.
Most őszintén: tényleg
szükség volt erre?
Berni el.
ZÁGON
Várj, Berni. Nem csak szerepből.
Komolyan mondtam… szeretlek!
Áh… (nézi Csengét)
Nem is értem, eddig mi tetszett a Csengén.
Totál föl van puffadva az arca, mikor alszik.
Zágon el.
CSENGE
(felriad) Záigon? Itt vagy? Kurva rosszat álmodtam.
Azt álmodtam, hogy ilyen undorító kelések nőttek
az arcomon, és percenként százan leiratkoznak a csatornámról.
Amúgy nem csodálkoznék. Azt se tudják a követőim,
hogy élek-e még. Záigon, itt vagy? Hallasz?
(Csenge el)
ARANY JÁNOS FORDÍTÁSÁBÓL
“Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette fényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.”
“Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz tőlem a vad is rettegve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.”
→ ...
HELÉNA
Ó! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette fényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz tőlem a vad is rettegve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.
Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,
Mérkőznöm Hermia csillagszemével!
De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?
Vagy alszik? – Sebje nincsen; vér se folyt. –
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.
LYSANDER
(fölserken)
A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.
Heléna! átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,
Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!
HELÉNA
Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.
Szeresse Hermiát: ó, Istenem!
Mit bánod azt te? Hermia tied,
Te érd meg azzal.
LYSANDER
Én? ővéle? Nem!
Sőt bánom útált perceim körében.
Nem Hermiát, Helénát szeretem.
Hollót galambért ki nem ad cserében?
A férfi vágya értelmét uralja,
S te vagy különb leány, eszem bevallja.
Idővel érik a gyümölcs, növény:
Éretlen ifju voltam eddig én;
De most a férfikor teljéhez érve,
Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem.
HELÉNA
Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!
Tőled kivált, velem így bánni csúnya!
Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,
Hogy egy édes pillantást sem nyerék,
Nem is fogok, Demetrius szeméből –
Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?
Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,
Csúf módra így szerelmet vallani.
Élj boldogul: ámbár – zokon ne essék –
Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.
Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,
Más férfinál sem nyer kiméletet! (El)
LYSANDER
Nem látta ezt. – Aludj csak, Hermia,
Többé Lysander rád se néz soha;
Mert mint ha édest élvezénk sokat,
Annál erősebb undor látogat;
Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek
Elhágy, legundokabb a rászedettnek:
Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,
Légy meggyülölve – de kivált nekem.
És te, szerelmem összes indulatja,
Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. (El)
HERMIA
(felsikolt)
Ne hagyj, Lysander! kígyó – istenem;
Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.
Ó, boldog isten, milyet álmodám!
Hogy reszketek belé most is; no lám.
Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,
És te mosolygva nézted vesztemet.
Lysander! nincs sehol? Mindenható!
Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.
Lysander, szólj! édes Lysanderem,
Az égre, szólj! megöl a félelem.
Nincs válasz? – értem; hűtlen itt hagyál:
De fölkereslek: vagy te, vagy – halál! (El)
SZERELEM ÉS EROTIKA SHAKESPEARE-NÉL
Shakespeare-nél a szerelem mindig hirtelen támad. Nagyszerű ez a gyorsaság. Egy pillantás elég, hogy lenyűgözzön két embert – két kéz összeér, s máris kábulatba esnek. […] A szerelem Shakespeare-nél az ember egész lényét betölti, elragadtatás és megkívánás. A Szentivánéji álomban ebből a szerelmi szenvedélyből csak a megkívánás hirtelensége marad meg. […] ebben a szerelmi kvartettben a szeretők közt jóformán nincsen különbség. A lányokat voltaképpen csak a termetük és a hajuk színe különbözeti meg egymástól. […] A fiúknak már csak a neve különböző. […] A szeretők fölcserélhetők. De talán éppen ez a cél? Mert hiszen ennek a forró éjszakának a cselekménye, minden, ami ezen a részeg bulin történik, a szerelmi partnerek fölcserélhetőségén alapul. […] Heléna Demetriust szereti, Demetrius Hermiát szereti, Hermia Lysandert szereti. Később Lysander fut Heléna után, Heléna fut Demetrius után, Demetrius fut Hermia után. A megkívánás e gépies visszafordítása és a szeretők felcserélhetősége nem csupán a vígjáték bonyolításának alapfeltétele. Kiderül, hogy a személyek szerelmi partnerre-redukálódása a legjellegzetesebb jegye ennek a kegyetlen álomnak. És talán a legmaibb is. A partnernek már nincs neve, már arca sincs. Csak épp a legközelebb van.”
Jan Kott: Kortársunk Shakespeare
A MÁSNAP
A morkkis egy finn szó, amely másnaposságot jelent, amikor az ember úgy ébred, azzal a gyötrelemmel, hogy már megint hülye volt, vagy hülyeséget csinált, mindegy, hogy emlékszik-e rá vagy sem, a morkkis egy testet és lelket gyötrő érzés, a másnaposság fellegvára, ami egész nap az érző emberrel marad, még akkor is, ha nem találkozik senkivel, aki előtt szégyellnie kéne magát, mert a morkkis elsősorban önmagunk megvetéséről szól.
Gerlóczy Márton: Elvonókúra
Reggelre szégyenkeznek mind. […] Ahogyan Shakespeare megrajzolja az éles kontrasztot az éjszaka által felszabadított szerelmi téboly és a nappal feledést parancsoló cenzúrája közt, az megint előfutár-voltát, legmaibb modernségét bizonyítja. „Az élet álom” elméletben nincs Shakespeare-nél semmiféle barokk misztika. Az éjszaka a nappal kulcsa. […] A szeretők szégyellik ezt az éjszakát, és nem akarnak beszélni róla, ahogyan „egy rossz álom zaklatásaira” nem emlékszik az ember. De ez az éjszaka felszabadította őket önmaguktól. Álmukban igaziak voltak. Minden hazugságtól és gátlástól mentesek.”
Jan Kott: Kortársunk Shakespeare
CSENGE
Te is láttad Pétert azzal a szamárral?
Vagy csak én flesseltem be?
ZÁGON
Hülye vagy? Rojtosra hallucinálom
az amygdalámat. Még jó, hogy láttam.
Szóval vagy megtörtént…vagy…
Kollektív halu! Mindenesetre kurvára fárasztó… ez az egész.
CSENGE
Azt se tudom, merre vagyok arccal.
A szerepemről pedig fogalmam sincs.
ZÁGON
Semmi nem lesz ebből holnapra, úgyse.
CSENGE
Szerinted mi ez?
ZÁGON
Mi?
CSENGE
Hát ez. (a plafonra, körbe és magára mutat)
ZÁGON
Ja, valami hallucinogén. Ráadásul elég durva.
CSENGE
Akkor valójándiból kezdhetjük elölről az elvonót, nem?
ZÁGON
Valójándiból.
Ha valakinek sok pénze van, akkor jöhet a kokain, ha kevés, akkor kannásbor a pécsi Vásártéren vásárolt Rivotrillal. Ugyanakkor határozottan elkülöníteném a problémás szerhasználatot a függőségtől. A problémás szerhasználó az, aki hétvégente szív, iszik, vagy tablettázik. Őket egy jóidőben kapott fejmosás jó irányba tudja terelni. A többség, aki hozzám jön, ilyen. Az igazi függőség viszont olyan, mint egy kusza inda, ami mindent átsző és magáévá tesz, nem tudsz szabadulni, progrediáló, invazív és beléd hatoló családi probléma lesz belőle, egy pókháló, amibe belegabalyodsz. Függőnek az tekinthető, aki nem tudja elindítani a napját, nem tudja eltölteni a szabadidejét, nem tudja kezelni a problémás helyzeteit, csak akkor, ha közben szereket használ […] Arról, hány ember érintett a problémában, sokféle statisztikát találunk, és egyik sem túl kedvező. Magyarországon a rendszerváltás környékén berobbantak a klasszikus illegális szerek, főként az amfetamin és a heroin. Most a kábító fájdalomcsillapítók és a szintetikus dizájnerdrogok, a fentanilok a csúcsszerek. A kokain a nemzeti tőkésosztály megerősödésével kezdett elképesztő szárnyalásba. […] A felső tízezer tagjainak egy része hétvégi partikon, de a munkájához is előszeretettel fogyasztja. Emellett az Extasy fogy irdatlan mennyiségben. A törvénytisztelő magyar középosztálynak marad az alkohol, amivel viszont szép lassan „beissza” magát a világelső helyre. A WHO adatai szerint hazánk lakosságának egyötöde magas kockázatú ivó vagy alkoholista.
Forrás: Interjú Szemelyácz János addiktológussal, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökével
EGY MAGYAR REHABILITÁCIÓS INTÉZET NAPIRENDJE
| 7:00 | ébresztő |
| 7:00-7:45 | kávé, takarítás |
| 7:45-8:00 | reggeli találkozó ( a nap tevékenységeinek megbeszélése) |
| 8:00-9:00 | reggeli |
| 9:00-10:30 | csoportterápiás foglalkozás (visszaesésmegelőzés, betegségtudat, érzések, drogkarrier, család, kapcsolatok, változás, zene, pszichodráma) |
| 10:45-12:00 | fizikai munka (kertészkedés, favágás, kisebb-nagyobb ház körüli tevékenységek) |
| 13:00-14:00 | ebéd, kávé |
| 14:00-15:30 | fizikai munka vagy sport |
| 16:00-17:30 | csoportterápiás foglalkozás |
| 17:30-18:30 | szabadidő |
| 18:30-19:00 | vacsora |
| 19:00-20:00 | szabadidő |
| 20:00-21:00 | napzáró csoport |
| 21:00-22:00 | szabadidő |
| 22:00 | takarodó |
A Mérföldkő Egyesület honlapjáról
“Ismereteim szerint kevés olyan területe van az életünknek, amelyről embertársaink, a jogalkotókat is beleértve, a szakemberek álláspontjától ennyire eltérően vélekednének.”
Révai Gábor: Beszélgetések a függőségről
→
Ismereteim szerint kevés olyan területe van az életünknek, amelyről embertársaink, a jogalkotókat is beleértve, a szakemberek álláspontjától ennyire eltérően vélekednének. A kábítószer-használatot a nagy többség szigorúan elítéli, a jog pedig – még a legliberálisabb álláspontot képviselő országokban, például Hollandiában is – tiltja, miközben a szakemberek, jóllehet terápiás módszereik nagyon eltérőek lehetnek, a jogi tiltást egyhangúan helytelenítik, és kontraproduktívnak, magyarul a céljával épp ellentétes hatásúnak tartják. Magyarország, ahol még a kötelező iskolai drogteszt hajmeresztő ötlete is felmerült, sajnos ebben a tekintetben is a legintoleránsabb országok közé tartozik. Nem úgy az alkohol megítélésében. Pálinka-nagyhatalom vagyunk, vagy legalábbis szeretnénk lenni, miközben Magyarországon alkohol okozta májzsugorodásban mintegy ötször annyian halnak meg, mint Európában.
Révai Gábor: Beszélgetések a függőségről
Mindenféle függőségnek az a fő szerepe, hogy az ember ne érezze a fájdalmat. A függőségek mind fájdalomcsillapítók. Fiziológiai szempontból az agyban épp azokat a körzeteket csillapítják, ahol a fájdalmat érezzük. A kérdés az, hogy honnan ered a fájdalom? Mindenki azt hiszi, hogy a függőség a betegség, de nem maga a függőség a probléma.
Először is a családnak meg kell érteni, hogy a függő nem egy elhibázott vagy züllött ember, hanem éppen ő az, aki kifejezi a család több generációra visszanyúló problémáját. Tehát a függő a legérzékenyebb a családban, aki kimutatja azt a sok bajt, amivel a család még nem nézett szembe nyíltan.
Minden családnak és minden terapeutának meg kell értenie, hogy mivel a függő ember problémái a más emberekhez való viszonyából erednek, éppen a viszonyaiban tud meggyógyulni. Vagyis a függőnek épp azt kell nyújtani, ami ha eredendően nem hiányzott volna neki, nem is lett volna függő.
Révai Gábor: Beszélgetések a függőségről – idézetek a dr. Máté Gáborral készített interjúból
SZÍNHÁZTERÁPIA ÉS KATARZIS
“A szerfüggő fiatalok az irodalmi szövegen keresztül valós problémáikkal szembesítenek bennünket, olyanokkal, amelyek végső soron, ha közvetetten is, de a mi problémáink is lehetnének.”
→
A szerfüggőket kezelő Leo Amici Alapítványt (1992-ben alakult) délolasz kezdeményezésre hozták létre. Az eleinte commedia dell’arte típusú, a délolasz testvérintézményből “importált” darabokat, rövid időn belül a saját előadásmód keresésének törekvése váltotta fel. A sajátnak érzett színházterápia a magyar származású, Franciaországban működő Georges Baal munkája alapján, vele szoros együttműködésben bontakozott ki. Georges Baal, mint tanulmányaiban kifejti, elsősorban a freudi és a lacani pszichológiára alapozza módszerét. A mélylélektan dinamikus eszközeivel a verbalitáson túl, mélyebb energiákat tud felszabadítani, s a szimbolikus formában való transzformálás előmozdítja a traumák újraértékelését. Ez a folyamat valamelyest emlékeztet az ősi gyógymódokra is. Gyakorlataiban Georges Baal a mozgásra, a testre és a hangra, a nem verbális nyelvre épít. Mint írja, ez “teljesebb, mélyebb – és nagyobb szociális hatású – terápiára ad lehetőséget”. Igen fontosak a bizalomerősítő gyakorlatok mellett a térgyakorlatok, amelyek “egyik ki nem mondott célja, hogy megváltoztassák azt a szimbolikus tér-képet, amelyet a drogos magáról, saját helyéről felépített. A színpadi munka, ahol az Én – és a szerep, a színpadi feladat – a nézők tekintete elé kerül, sokkal járul hozzá ehhez a célhoz.” A színházterápiának tehát fontos eleme a “józanok” világával való kapcsolatépítés. A különben bizonytalan, rejtőzködő, a beszűküléssel küzdő kábítószeres kilép a közönség elé, középpontba kerül, s megméri saját magát. Ennek fontos része az előadást követő beszélgetés, amikor a csoport tagjai közvetlenül is találkoznak a nézőkkel. A közönség szerepe kettős: a játékosok számára egyfajta kontrollt testesít meg, az előadásra adott reakcióival visszajelzést ad, másrészt a jelenlévők nem egyszerűen altruizmusból (vagy nem feltétlenül abból) vannak ott az előadáson, hanem szerencsés esetben kapnak is valamit a színháztól. Az előadók arra vállalkoznak, s ebben kérik közreműködésünket, hogy felszínre hozzák, és megosszák velünk életük súlyos kérdéseit, traumáit, feszültségeiket, kételyeiket, vágyaikat. Az előadás autenticitása, visszafogottsága, tömörsége ugyanakkor határokat szab, megakadályozza, hogy akár a néző, akár a szereplő számára terhessé váljék ez a közeledés. A szerfüggő fiatalok az irodalmi szövegen keresztül valós problémáikkal szembesítenek bennünket, olyanokkal, amelyek végső soron, ha közvetetten is, de a mi problémáink is lehetnének. Miközben etalonként szolgálunk, hiszen mi vagyunk a “kvázijózanok”, az a mérce, amelyhez viszonyulniuk kellene, mi is magunkra ismerhetünk – bennük. Ez a katarzis, a találkozás pozitív élményének az alapja.
Fried Ilona: Színházterápia és katarzis. Színház- és Zeneterápia Szeminárium – Komló, Criticai lapok
… “elmosódik a határ a két tér között, ideiglenesen megszűnik hogy ” ez én vagyok, ez a szerep, amit választottam”. A játék – magával, a pillanatnyi partnerrel, a csoporttal, lehetővé teszi, hogy az Én és az Én ideáljai közötti szabad közlekedés egy igazi, gazdag, önálló és saját magát elfogadó személyiséghez vezessen.”
→
A színház- és mozgásterápia minden percében jelen van és a figyelem közepén áll a test: az ember saját teste és a többi csoporttag teste, mint reális, és ugyanakkor mint elképzelt, a másik tekintetében tükröződő, szimbolikus test. A gyakorlatok és a rögtönzések egyik sajátossága, hogy folytonos ingamozgásban vannak a reális és a szimbolikus között, segítik újra és újra bejárni a szimbolizációs folyamat útjait, és ezáltal új életre keltik a drogozás alatt megvetett testet.
Közismert, hogy a drogfüggőség nagymértékben elszegényíti a másokkal való kapcsolatokat. A szülőkkel, barátokkal, élettársakkal, szeretőkkel kiépített kapcsolatok elsekélyesednek, érzelmileg kiürülnek. (…)
A színházterápia módszere előtérbe hozza a kapcsolatok kiépítését. A legegyszerűbb elemi helyzetekből kiinduló gyakorlatok (pl. találd meg, vagy kerüld el a másik tekintetét) jó része egy egyszerű “technikai” feladatból fokozatosan jut gazdagabb, jelentősebb “testi-lelki” kapcsolatokhoz.
Érdekes dilemma, hogy a legtöbb drogfüggő magát egyedülálló, a többiek részére érthetetlen, különleges és mindenki mástól különböző személyiségnek tartja, bár a kívülállók, a drog világától idegen megfigyelők szerint (…) kimondottan egyszínű, homogén, konformista csoportot képeznek. A szegényes, szürke, egymáshoz hasonlító személyek képe összeütközik a sokrétűség, gazdag változatosság fantazmált képével.
Az általunk kidolgozott színházterápia egyik állandó célja, hogy ha a csoport minden tagja ugyanazt a gyakorlatot csinálja, akkor sem ugyanúgy – mindenki a maga módján, saját eszközeivel érjen el eredményeket.
(…) elmosódik a határ a két tér között, ideiglenesen megszűnik hogy ” ez én vagyok, ez a szerep, amit választottam”. A játék – magával, a pillanatnyi partnerrel, a csoporttal, lehetővé teszi, hogy az Én és az Én ideáljai közötti szabad közlekedés egy igazi, gazdag, önálló és saját magát elfogadó személyiséghez vezessen.
Georges Baal: Színházterápia drogosokkal: az anyagostól a kőszínházig
SZÍNLAP →
LIDÉRCEK, SHAXPEARE, DELÍRIUM
William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján
Egy férfi. És még egy. Meg két nő. Egy ideális narrátori bariton, valamint egy rakás leszokófélben lévő ápolt egy drog-és alkohol rehabilitációs intézetben. Egynéhány viszonzatlan szerelem. Aztán mégis. Aztán mégsem.
Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis lidérc. Lúdvérc. Osszátok be. Egy szamár, egy szonár és egy szamovár. Na de kire? Biztosan Puckra, a dílörre… Oh, no! Pont a klinikán? Épp ma? Gyarországon? Vagy az egész csak egy álom? Szentivány Néni álma? Hmm. Utye-utye? Na de komolyra fordítva a szót: tósz.
ZOLTÁN, A REHAB VEZETŐJE, OBERON – Polgár Csaba
ORSZÁGH HAJNAL, SZÍNÉSZNŐ, ZOLTÁN FELESÉGE, TITÁNIA – Hámori Gabriella
KONDOROSINÉ, GYÖNGYI, A REHAB ADMINISZTRÁTORA, PUCK – Zsigmond Emőke
ZÁGON, BENTLAKÓ FÜGGŐ, LYSANDER – Borsi-Balogh Máté
CSENGE, BENTLAKÓ FÜGGŐ, HERMIA – Józsa Bettina
DÉNES, BENTLAKÓ FÜGGŐ, DEMETRIUS – Ficza István
BERNADETT, BENTLAKÓ FÜGGŐ, HELÉNA – Kókai Tünde
VAZUL, SZÍNHÁZTERÁPIÁS SEGÍTŐ, MESTEREMBER – Friedenthal Zoltán
JÓZSEF, FELÉPÜLŐ FÜGGŐ ÉS TAPASZTALATI SEGÍTŐ, MESTEREMBER – Máthé Zsolt
PÉTER, ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS SEGÍTŐ, MESTEREMBER – Hajduk Károly
FERENC, ÚJONNAN ÉRKEZŐ FÜGGŐ, MESTEREMBER – Jéger Zsombor
KORNÉL, BENTLAKÓ FÜGGŐ, MESTEREMBER, DELEGÁLT – Novkov Máté
ÁBRIS, BENTLAKÓ FÜGGŐ, MESTEREMBER – Patkós Márton
HUBA – Vásárhelyi Márton
TAS – Magyarkuti Dávid, Hunyadi Levente
ÜGYELŐ – Dávid Áron
RENDEZŐ – Bodó Viktor
DRAMATURG – Varga Zsófia
DÍSZLET – Schnábel Zita
JELMEZ – Giliga Ilka
VILÁGÍTÁS – Baumgartner Sándor
ZENEI- ÉS SOUNDDESIGN – Keresztes Gábor
INTIM KOORDINÁTOR – Egyed Bea m.v.
TRÜKKMESTER – Ujvári Bors e.h.
SZCENIKUS – Nyegota Krisztián
ASSZISZTENS – Laky Diána
ÜGYELŐ – Dávid Áron
SÚGÓ – Horváth Éva
ÉNEKTANÁR – Berecz Bea
ZENEI MUNKATÁRS – Kákonyi Árpád
JELMEZKIVITELEZŐ – Szabó Dorka
RENDEZŐGYAKORNOK – Döbrönte Zsófia, Szilvay Máté
DRAMATURGGYAKORNOK – Torner Panka
RENDEZŐASSZISZTENS-GYAKORNOK – Pereznyák Nikolett
JELMEZ GYAKORNOK – Nagy Fanny
Az előadást két részben játsszuk, egy szünettel, időtartama kb. 2 óra 30 perc.
Az előadás megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk.
Bemutató: 2023.10.06.
IMPRESSZUM →
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: Mácsai Pál
Szöveg: Varga Zsófia
Fotók: Horváth Judit
Plakát: Nagy Gergő
Online műsorfüzet: Hudáky Rita
Köszönet: Torner Panka
2023
