Állítólag…

● 1606-ban a Lady Macbethet megformáló színész, Hal Berridge nem sokkal a bemutató után belázasodott, és betegségébe hamarosan bele is halt.

● Amszterdamban (1672) a címszerepet játszó színész tompa kelléktőrét felcserélte igazi gyilkoló eszközre: a nézők szeme láttára, nyílt színen megölte Duncan királyt alakító társát.

● Sarah Siddons játékával annyira elégedetlenkedtek nézői (1775), hogy majdnem megverték, s a nagy színésznő csak bajosan menekült meg a közönségharagtól.

● 1849-ben lázadás tört ki New Yorkban az Astor Place nézőterén a Macbeth előadása alatt. Halálra tapostak harmincegy embert.

● Sztanyiszlavszkij rendezni kezdte a darabot a Moszkvai Művész Színházban (1900). Amikor azonban a súgó váratlanul meghalt a súgólyukban: sürgősen felfüggesztette a próbákat.

● Sybil Thorndike-ot (1926-ban) öles partnere kis híján megfojtotta.

● 1934-ben az angol Malcolm Keen megnémult a színpadon. Ez még megmagyarázható a darab rossz hírével. De a helyette beugró Alister Simet ugyanúgy magas láz lepte meg, mint három évszázaddal korábban Hal Berridge-et.

● Sir John Gielgud 1942-es Machbeth-sorozata alkalmával meghalt három színész: Duncan és a két boszorkány alakítója. Továbbá öngyilkos lett a díszlet- és jelmeztervező. A darabhoz elkészített tervei között leltek rá.

● Diana Wynard (1948-ban) az őrülési jelenetben félrelépett a díszletemelvényen és 15 lábnyit zuhant.

● Lawrence Olivier sem úszta meg a skót darabot. Emlékirata szerint az Old Vic Macbeth-előadása napján meghalt Lilian Bayliss igazgatónő, aki másodikként lett kulturális érdemeiért Lady.

● A babonásnak egyáltalán nem mondható G. B. Shaw feleleveníti fiúkorából emlékeit, amikor Barry Sullivan Macbethjének vívójelenetében kardjáról letörött egy öt centiméternyi darab, átröpült a földszinti sorok fölött, és a földbe fúródott a páholyok előtt. „Az »esemény« sokkal nagyobb izgalmat váltott ki a letörött pengedarab röppályájához közel ülőkben, mint az egyébként kiváló színészi alakítás egésze” – teszi hozzá Shaw.

● Olivier a főszerepet Stratfordban játszotta (1955). Tőre hegye belefúródott partnere, Keith Mitchell szemébe. Nem volt elég a boszorkáknak. Olivier lezuhant egy húsz láb magas emelvényről.

● A Bermudákon szabadtéri előadást tartottak a Macbethből (1953). A bivalyerős Charlton Heston súlyos égési sebeket szenvedett lábszárain és lágyéktájon, mivel jelmeznadrágját valaki benzinbe áztatta be.

● 1970-ben Rip Torn előadását New Yorkban színészsztrájk szakította félbe.

● A következő évben a David Leary főszerepelte előadást két tűzeset, hét rablás zavarta meg.

● Tíz évvel később (1981) a Lincoln Center premierje után a Macduffot játszó J. Kenneth Campbellt hazafelé leütötték és kirabolták az utcán.

● Peter O’Toole moziszerepei miatt évekig nem lépett színpadra. Az Old Vicben (1980-ban) Macbethként tért vissza, minden óvintézkedés nélkül. Nemcsak elagyabugyálták a kritikák, de néhány órával a premier után értesült róla, hogy otthagyta a felesége.

● ● ● 

Nemcsak nevén nem szabad nevezni a darabot. Attól is tartózkodni kell, hogy idézzen színész belőle, hacsak nem szerepel az előadásban vagy próbája nincs belőle. Mit kell óvintézkedésül tenni? Ha valaki annyira óvatlan, hogy kimondja a veszedelmet hozó tulajdonnevet, vagy idézni találna a drámából, azonnal el kell hagyni a helyiséget, ahol elhangzottak a bajhozó szavak. Be kell csukni háta mögött az ajtót. Majd kopogni rajta. Újra belépni a szobába. Háromszor körbeforogni. Jobbról balra. Esetleg – ahogyan az egy 1926-os Macbeth-produkció esetében történt – minden egyes előadás előtt el kell mormolni a → 90. zsoltárt. Csakis így űzhető el a veszedelem.

Molnár Gál Péter: Macbeth, a „kimondhatatlan” tragédia című írása alapján