Kállay Géza: „Kép szemének, kín szívének”: Macbeth tőre Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásai előtt

(részlet)

Amint ezt Cleanth Brooks már klasszikusnak számító esszéjében meggyőzően fejtegeti  – „tulajdonképpen a csecsemő bizonyul a tragédia talán legerőteljesebb   szimbólumának”. Macbeth lehet „nagy Glamis” és „hősi Cawdor” (I; 5), felesége szerint mégis „Túl sok [benne] a jóság teje” (I; 5), s miközben az asszony azért könyörög, hogy a „szörny-nép szív[ja] a melle […] / Tejét epének” (I; 5), elbizonytalanodó férjét ilyen szavakkal feddi, és sarkallja Duncan meggyilkolására:

Addig voltál ember, míg merni tudtad,
S ha több lennél, mint voltál, a siker
Férfinak is emelne! […]
Szoptattam, s tudom, mily
Édes a csecsemő az anya keblén:
De bárhogy nevetne rám, én kitépném
Fogatlan szájából a mellemet,
S agyát szétzúznám, ha úgy megfogadtam
Volna, mint te ezt (V; 7).

„A gyermek szeme fél csak / A falrafestett ördögtől” (II; 2) – mondja Lady Macbeth már a gyilkosság után, és a férfiatlan-gyermekded viselkedés a negatív példa akkor is, amikor Macbeth Banquo véres szellemének látványától szörnyed el.

A gyermek nézőpontjának jelenléte, illetve hangsúlyos hiánya a Macbethben tehát egyaránt fontos; Cleanth Brooks joggal hangoztatja, hogy Macbeth tragédiájának egyik oka „a csupasz csecsemő” („naked newborn babe” „meztelen újszülött”, I; 7), aki „viharon vágtat” Macbeth-tel szembe, és aki elől nem térhet ki. Az önmagában erőtlen, de a  „trombitanyelvű  angyalok”  és az „égi kerub”  kontextusában említett gyermek hatalma különös jelentőséget kap Macbeth fiak iránti különös kegyetlenségében (Fleance-tól kezdve Macduff fiacskáján át a fiatal Siward megöléséig), de legfőképpen a gyermekek titokzatos hiánya feltűnő a Macbeth-családban. Macbeth ebben a vákuumban játssza el otthon a gyermek szerepét: „Bellona vőlegénye”, aki a nagy csaták után tehetetlen öregember és gyermekek ellen visel háborút, maga is „meztelen csecsemő”: csatában „születik” és a „fenyéren” kereszteltetik meg. James Calderwood, a darab egyik legeredetibb értelmezője épp ezt a hiányt azonosítja a Macbeth-házaspár tetteinek legfontosabb mozgatórugójaként: az utódlás hiányában egyre inkább mások leszármazottainak kiirtása jelenti számukra a sikert.  Duncan meggyilkolásának tette így egyszerre fejezi ki az apai tekintély elleni lázadást, mellyel a gyermek felnőtté szeretne válni, a vágyat, hogy a gyermekek hiányában mégis hagyjon maga után valami nyomot a világban, ugyanakkor a gyermek és a szerető szerepét egyaránt eljátszó, a hosszú katonáskodás után a harctérről megtérő vezér férfiasságának is a bizonyítéka lesz. „A gyilkosság – írja Calderwood – vérfertőzésként és apagyilkosságként egyaránt felfogható; a tettben Macbeth egyszerre öli meg Duncant, az apafigurát és veszi birtokba a Ladyt, az anyafigurát, ezzel erősítve meg beavatását a gyermekek közül a férfiak sorába.”