iram@orkenyszinhaz.hu

 

BESZÉLGETÉS ÖRKÉNY ISTVÁNNAL A MACSKAJÁTÉK BERLINI BEMUTATÓJA ELŐTT


Mit jelent az Ön számára a lányok viszonya halott apjukhoz?

Ennek ideológiai jelentősége van. És egyben arra is utal, hogyan öregszünk meg, hogyan veszítjük el az ifjúságot. Az apa halálának körülményeire az egyik nővér egész másképpen emlékszik, mint a másik. Az egyik még át is él egy másfajta halált, aztán, amikor visszaemlékszik rá, egész más jön ki belőle. Mindebből az derül ki, hogyan homályosulnak, hogyan torzulnak el az emlékek. Mi történik tulajdonképpen? Van egy idős asszony, aki teljesen magányos, és már mindent elveszített. Valóban megöregedett. Így kezdődik a darab. Nincs az életében más, mint a gyerekei, azokkal pedig csak formális a kapcsolat. És itt van még az öreg énekes, akitől már undorodik, és aki minden csütörtökön eljön hozzá, hogy teleegye magát. Ekkor új elem lép az életébe: Paula. Az asszony először valósággal beleszeret Paulába, aki tökéletesen átalakítja önmagáról formált képét. És most Paulán keresztül szeret bele Viktorba. Nem tudja, hogy azok ketten randevúzgatnak. Már arra is büszke, ha az énekest egy külvárosi kultúrház színpadán látja. A magányból elindult a boldogság felé, és ez a boldogság fordul ismét a visszájára, mikor Paula elveszi tőle Viktort. Ismét indulhat vissza a magányba, de még mindig nem hagyja legyőzni magát. Engem az a létfontosságú mozzanat izgatott, amelyet mi, magyarok, és valószínűleg önök is – kivált mi, idősebbek – már annyiszor végigcsináltunk: újra kezdeni, elölről kezdeni, ismét újra kezdeni, soha nem megadni magunkat. Itt kap szerepet a Giza-párhuzam; Giza magányosan él,  mindent egyedül, csak önmagának csinál és elfogad mindent, ami körülötte van. A kontraszt, azt hiszem, itt a legerősebb.

Én nem ismerem Magyarországot. Létezik-e egyáltalán a darabban oly fontos szerepet játszó Léta helység?

Nem, ilyen helység nem létezik.

És milyennek képzeli Létát?

Határozott emlékhez nyúltam vissza: Szolnok környékéhez. A helység mintegy tíz kilométerre van a Tiszától, egy holtág mentén. Cukorgyár is volt ott és bérházak az alkalmazottak számára. A regényben ezt elég pontosan leírtam. A apa amolyan műszakiféle volt, és az egyik bérházban lakott. Arrafelé mindig süt a nap. Csendes, nyugodalmas vidék.

Milyenek a házak?

Az első világháború idején vagyunk. Szürkék. Amilyenek az ilyen házak voltak.

Mi a viszonya a színházhoz, nem személy szerint, hanem szakmailag?

Én mindig drámai prózát írtam, és főleg novellákat. Tulajdonképpen valamennyit dramatizálhatnám; mind igen drámaiak. A novella – drámai epika.

Az interjút készítette Karl-Heinz Müller és Brigitte Soubeyran (1974)

Fordította: Szántó Judit

Top