Beszélgetés Kovács Mártonnal, az előadás zeneszerzőjével

Mit mondott János [Mohácsi János, rendező] neked erről a darabról, milyen zenét csinálj?

Nem mondott konkrét instrukciót, az eredetit, meg aztán az átiratot is olvasva nyilvánvaló volt, hogy valamilyen népzenéhez kapcsolódó dolognak kell lennie, a korból, a helyszínből és a figurákból adódóan. Magamnak ezt úgy tudtam előre meghatározni, hogy ez inkább régi stílusú népdal vagy valami ahhoz hasonló legyen, mintsem új stílusú, vagy magyar nóta.

Miért pont ennyi zenész van a színpadon, és miért pont ezekkel a hangszerekkel?

Ez tulajdonképpen egy örökség. Amikor az Egy piaci napot [Radnóti Színház, 2018] próbáltuk, János azt mondta, hogy szeretné, ha ez a zenekar lenne a Patikában is. Abban benne volt Némedi Árpi cimbalmon, Moser Ádám harmonikán, Gyulai Csabi gadulkán és ütőkön, meg én a hegedűvel. Ezzel nekem csak egy problémám volt: ez egy basszus-hiányos felállás. így kezdtünk el próbálni, ám hamar kiderült, hogy nagyon hiányzik a bőgő. Szerencsénkre Pali [Mácsai Pál, igazgató] és Bagi Andi [gazdasági igazgató] is támogatott minket, ezért hívtuk Benkő Robit. Nekem benne az az érdekes, hogy ő nem a népzenéből jön, tehát az ő tudása más megoldásra késztet mindannyiunkat. Az ő bőgő játéka nem lesz ugyan autentikus, de ki tudunk fundálni valamit, amit viszont egy népzenész nem tud. 

Az is célom volt, hogy Árpi most ne cimbalmozzon. Közben ő, ki tudja miért, de beleszeretett a bendzsóba. Felhívott, hogy talált egy bendzsót egy boltban, hogy ez milyen jó lenne a Patikába – odacipelt, hogy hallgassam meg. Azt nem tudom, hogy Jánosban mennyire múlt el az ellenérzés a bendzsóval szemben, de szerintem megtaláltuk a helyét ebben a darabban. Örülök, hogy ez a zenekar nem sztenderd felállás. Nem egy létező, ismertebb népzenei stílushoz alkalmazkodik, hanem pont, hogy semmihez se akar alkalmazkodni. Azt mondjuk, hogy ezek az emberek élnek Ladányban, és éppen ezek a hangszerek lógtak otthon a falon, tehát ők ezekkel zenélnek. A trombita-hegedű [Kovács Marci ezen játszik a darabban] meg azért került bele, mert a darab szerint Máténak [Novkov Máté] hegedülnie kell a második felvonásban, azt szerettem volna, hogy a darabbeli zenész hegedűje elkülönüljön attól.

A második és harmadik felvonásban a háttérben is muzsikáltok. Akkor más a felállás?

Igen. Ott például rendes hegedűn játszom. Az előadásban két féle zene van. Egyrészt játszik a ladányi banda a kocsmában, másrészt van magának az előadásnak is egy zenéje, aminek különböznie kell a ladányi banda zenéitől. Árpi például ilyenkor ukulelén játszik, ami sokkal finomabb hangzású, én fűrészen is játszom. De fontosnak tartom itt kiemelni a gadulka multifunkcionalitását, amin Csabi játszik.

Milyen hangszer az a gadulka?

Bolgár. Tulajdonképpen egy öl-hegedű. A hangszer jellegéből adódóan másképp játszanak rajta, mint az ismert hegedűn, másképp díszítenek, más a hangképzése is, emiatt több glissandós-vibratós hang születik meg, ezáltal lesz teljesen egyedi. A mi feladatunk az, hogy önmagához képest a zenekaron belülről koherens legyen minden hangszer.

Mennyire megtervezettek a zenéid?

Ha úgy érezzük, hogy egy dallam jó, az nem feltétlenül egy tudományos tervezés által jön létre, hanem valamifajta megérzésből, vagy kedvből. Az ember keres valamiféle hangokat, egyszer csak rátalál valamilyen összefüggésre, megtetszik neki, elkezdi kicsit gyúrogatni, és abból lesz egy használható dallam. Aztán eltelik jó adag idő, kezedbe kerül megint ez a dallam, elkezded rendesen elemezni, hogy hogy is van ez, mint is van ez, és akkor egyszer csak rájössz, hogy ez bizony egy rendszerben van. Rátaláltál egy rendszerre, amit nem megterveztél, hanem rátaláltál. Kérdés persze, hogy a hallgató felfedezi-e ezt a rendszert, de én úgy vélem, hogy egy dallam ettől a tudástól függetlenül is értelmezhető és élvezhető.

Ha ezek a dallamok népdalokra épülnek, akkor ez mennyire a te zenéd?

A darabokban elhangzó zenék, népdalok szövegét Jánossal együtt válogatjuk ki, de az esetek kilencven százalékában igyekszem elkerülni az eredeti dallamot. Ennek két oka is van. Egyrészt persze van benne hiúság, hogy én is tudok legalább olyan jó dalokat írni, mint az eredeti. Másrészt viszont van valami, ami ennél sokkal fontosabb. Igazából, ha egy darabnak kialakul a világa, a szövege, látom a színészeket, ahogy mondják a szöveget a próbán… sokkal jobban szeretem, ha a zene ehhez alkalmazkodik. Ott ülök a próbán, és megpróbálok ebből a világból elkapni valamit, hogy a dallamvonalak meg a hangzás is ahhoz stimmeljen. Persze az is létező dolog, hogy egy meglévő dallamot csinálunk meg úgy, hogy az passzoljon egy jelenthez, de nekem sokkal kedvesebb, ha a zenének van egy saját világa, ami csak az övé. interjút Mohácsi István készítette

Az interjút Mohácsi István készítette