iram@orkenyszinhaz.hu

Beszélgetés Tenki Rékával


 

 

Hogyan dolgozol? Együtt élsz egy szereppel állandóan, vagy valahol megszakítod?

Általában azt próbálom gyakorolni – nem mindig megy – hogy tíztől kettőig csak itt legyen az agyam, és csak erre figyeljek. Hogy tényleg itt legyek, mert utána elindul a nap, és nem tudom magam utolérni, este előadás, és a gyerekkel akarsz lenni, akivel minőségi időt akarsz együtt tölteni. A főpróbahét, az más. Az az enyém, tisztán. Akkor van segítség, és úgy szervezek mindent, hogy tényleg csak ezzel tudjak foglalkozni.

Tehát nem viszed haza a munkát.

Nem. Illetve… Ezt nem is magamon vettem észre, mert magán az ember ilyet nem vesz észre… Amikor Sanyi [Csányi Sándor, Réka férje] elkezd próbálni, közeledik a bemutató, akkor kezd fölvenni bizonyos szokásokat… Amikor Molnár Ferenctől a Liliomot próbálta, na, az egy pusztító időszak volt… (nevet) Nem azért, mert idegesítő, hanem mert más habitusokat vesz fel, és titkon azokat gyakorolja otthon. Állítólag velem is ez van. De szerintem nem. Szerintem otthon én a próbaidőszak alatt is kifejezetten nagyon kedves vagyok, még ha egyesek ennek az ellenkezőjét is állítják. Hát… szóval alighanem otthon is próbálok.

Edzés közben?

Na jó, ott is. Azért járok reggelente edzeni, mert edzés közben egyedül lehetek, és a testem dolgozik, így eszembe tudnak jutni dolgok. Mondjuk az, amit két próbával azelőtt nem értettem, hogy mit miért mondott János [Mohácsi János, rendező]. Hirtelen rájövök, hogy „Aha, értem, ezért!” És akkor már várom a próbát, hogy kipróbálhassam magamat úgy, ahogy kérte.

Itt a Patikusnét játszod. Volt valami prekoncepciód?

Igen. Rögtön az olvasópróba után megkérdeztem a Jánost, hogy nem vagyok-e túl fiatal ehhez a szerephez. Tudod, olvasva is, de talán az előadások miatt, amiket láttam, én mindig úgy képzeltem, hogy ez egy negyvenöt éves nő. Meg az sem segített, hogy amikor bárkinek elmeséltem, hogy a Patikában játszom majd, az első kérdés mindig az volt, „És ki lesz a Patikusné?” – mert senkiben sem merült föl, hogy esetleg én. Ez elég rossz érzés volt, beleállt a fejembe, hogy nem elég, hogy volt egy ilyen megérzésem, de ráadásul mindenki így is gondolja, hogy „A Réka lesz? Pfff…” Borzasztó volt. De János rögtön megnyugtatott, hogy ne foglalkozzak ezzel. Azóta nem is foglalkozom.

Akkor ez itt egy másik Patikusné?

Ez egy más darab, mint az eredeti Szép Ernő. Beleíródott az, ami nem volt benne. Megtudjuk ennek a nőnek az előéletét, ami sok mindent helyre tesz. Megtudjuk, hogy mitől bölcsebb vagy tapasztaltabb, mint amit a korától elvárnánk. Olyan dolgok történtek meg vele, ami nem feltétlenül adott egy ennyi idős nő élettörténetében. Ezek helyretették ezt a kérdést.

A próbákon láttam, hogy ez a nő nem érzi jól magát a társaságban. Miért?

Nem tudom.

Akkor ilyenkor mit játszol?

Egyrészt próbálom megmutatni, hogy egy ilyen helyzetben hogy reagál egy olyan nő, akinek semmi nem adatott meg, amire vágyott, semmi jó nem történt meg az életében. Úgy van kezelve, mint… hát, ahogy akkor kezelték a nőket. Ma is megvan az, hogy a férfinak van egy helye, és a nőnek kell hozzá igazodnia, de azért ma legalább mondhatsz nemet, elválhatsz… Azért az korhoz köthető, hogy nincs semmi választásod. Nagyon nehéz lehetett. Hátborzongató. Hát ilyenkor ezzel foglalkozom, ezt kutatom. Másrészt néha van olyan, hogy hagyom, hogy valami csak úgy megtörténjen. Ha új rendezővel találkozom – nekem ez az első munkám Jánossal – akkor megpróbálok mindent elengedni. Próbálok nyitni a vezérre, a rendezőre, és abban bízom, hogy majd az ő munkamódszerére rácsatlakozva meg fogom találni a kérdésekre a válaszokat. De így, két héttel a bemutató előtt bizonyos kérdések természetesen még vannak, sok minden. De tudom, hogy meg fogom érezni.

Az interjút Mohácsi István készítette

Top