iram@orkenyszinhaz.hu

Földes Anna kritikáiból


 

Földes Anna (Budapest, 1930. augusztus 15. – 2017. április 24.) magyar író, újságíró, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár.

Agyonkoptatott, de századszor is sokatmondó anekdota, hogy a munkaszolgálat poklát megjárt, margitszigeti paradicsomából kiűzött, az irodalmi élet napos oldaláról kiszorított, megfáradt író következetesen úgy mutatkozott be: Szép Ernő voltam.

Ezúttal a szókapcsolat valami másra (is) vonatkozik. Mindenekelőtt a poétából lett drámaíró személyes üzenetére. Hogy a Laposladányra érkező, nagy életről, bálokról, nőkről ábrándozó gyógyszerészsegéd – a Patika hőse – lelki rokona lehetett a tizenkilenc esztendősen már irodalmi terveket dédelgető, a Hermes bankban címíróként foglalkoztatott ifjúnak. Akárcsak az agyonhajszolt, sikeres, de kompromisszumait megszenvedő, negyvenhat évesen már az öregségtől rettegő, bomba nők oldalán is magányos férfiú – az Ádámcsutka hőse – a már beérkezett Szép Ernőnek, az irodalmi-színházi élet ismert képviselőjének. Mindkét, az elmúlt hetekben színpadjainkon viszontlátott hősről elmondható, hogy szépernők voltak – valaha.

A másik áthallás mentes a személyes, illetve az irodalomtörténeti vonatkozástól is. Inkább az alábbiakban kifejtendő csalódásom summázatául szolgál. Jelzi, hogy az örömmel várt felújítások éppen azzal maradtak adósak, amire mai színházi életünknek a legnagyobb szüksége van. A közönséget a szellem és az érzelmek tartományában egyformán biztosan kalauzoló színpadi szerző darabjainak aktualitásával, frissességével. Színház helyett egyik estén a múzeumban, a másikon a panoptikumban találkozhattunk csak Szép Ernővel.

Nem tudom, milyen lehet napjainkban Laposladány. Vannak-e unatkozó szépasszonyai, bürokrata jegyzői, lélektelen patikusai, sorsukkal elégedetlen nyugdíjas tanítói? Bizonyára vannak. És Laposladány valószínűleg most sem váltja valóra az ott munkát vállaló fiatal értelmiségiek – történetesen gyógyszerészsegédek – legfényesebb reményeit. Ma is zajlanak heves és tartalmatlan kártyacsaták a lerobbant kaszinóban. De az a reveláció, amit mindennek kegyetlenül éles, hiteles ábrázolása a Patika ősbemutatója idején, 1920-ban a dzsentri Magyarországon keltett, a ráismerés, ami még fél évszázaddal később, 1972-ben is a kaposvári felújítást kísérte, úgy látszik, a múlté.

Akkor nem is csak érdem, inkább meglepetés volt az író újrafelfedezése, de még inkább az a szikár, szigorú, Szép Ernő életművének egészére nem éppen jellemző társadalombírálat, ami a Patikában megfogalmazódik. Azóta viszont – részben éppen Ascher Tamásnak köszönhetően – a darab bekerült a klasszikus repertoárba. Felújítása önmagában nem érdem és nem színházi szenzáció. Szellemi izgalmat ma már a Patika csak akkor vált ki, ha valóban új és más. Ha a nézőtéren ülő – természetesen megváltozott – „laposladányiakról” szól, akárcsak Ascheré a maga idejében.

A […] Színház előadásában a szándék nyilvánvalóan nem idegen. Csakhogy ebben az – egyébként jól foncsorozott, makulátlanul tiszta – tükrében a tegnapelőtti és tegnapi laposladányiakat látjuk. Ez az oka, hogy a hiteles tabló is avíttnak tűnik, és a darab forró pillanatait is kívülről figyeljük, mintha kísértetek haláltáncát látnánk. Ennek állampolgárként, kortársként akár még örülhetnénk is. A létfeltételek és a társadalmi hierarchiák átalakulása nem hazudtolja meg a korábbi látleletet, ám megköveteli a diagnózis megújítását. Napjainkban a Montague-k és Capuletek is másként, más eszközökkel vívják a harcukat. III. Richárd írnokának vállára is másként nehezedik a történelemhamisítás terhe. Csak a laposladányi patikus, postamester és tanító ne változott volna?

[…]

Tartok tőle, hogy ha Szép Ernő haló poraiból feltámadva eljött volna [ezekre az előadásokra], a rá jellemző rezignált szomorúsággal megint csak annyit mondott volna: Szép Ernő voltam… És akkor ezzel nemcsak saját szomorú jelenét, elsiratott jövőjét, de két jobb sorsot érdemlő darabjának előadását is minősítette volna. Csakhogy a klasszikusokat az öröklétből a múltba utasító felújításoknak is van – kell hogy legyen – folytatása. Szép Ernő nem csak volt, de lesz is a magyar színpadon.[1]

(Két Szép Ernő-előadás kritikájából, 2002-ből)

[1] A műsorfüzet forrásai: ITT

Top