Moliére: Előszó a Tartuffe-höz (1669, részlet)

Ha a komédiának az a hivatása, hogy az emberek hibáit megjavítsa, nem látom be, miért volnának kiváltságos hibák. Ez itt – (az álszenteskedés) – minden egyébnél veszélyesebb következményekkel jár az államban; és láttuk, hogy a színház igen hathatós eszköze a javításnak. Gyakran a szigorú erkölcstan legszebb nyilai sem olyan hatásosak, mint a szatíra, s a legtöbb ember számára a korholás legjobb módja az, ha lefestjük hibáikat. Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk…

Rónay György fordítása

Az Oltáriszentség Társaságát Henri de Lévis, Ventadour hercege alapította 1627-ben. Az egyesület az egyházi befolyás erősítését tekintette legfőbb feladatának az állami és a társadalmi élet minden területén. Dicséretes törekvéseik, például a szegények támogatása és a rabok sorsának enyhítése mellett sokan közülük meglehetősen kétes eszközökhöz folyamodtak céljaik eléréséhez. Kémkedtek az emberek magánélete után, a szabadgondolkodással és politikai megbízhatatlansággal gyanúsíthatókat börtönbe juttatták, az általuk segélyezett protestánsokat egy idő után a támogatás megvonásával fenyegették, hogy áttérésre kényszerítsék őket, s egy fönnmaradt dokumentum (párizsi szervezetüknek a marseille-ihez írott levele) szerint tagjaikat arra buzdították, hogy gazdag emberek bizalmába férkőzve érjék el az örökségnek az ő nevükre való íratását. Az Oltáriszentség Társasága mindvégig illegálisan működött, de az udvarban is számos támogatóra lelt, a legelszántabb közülük az anyakirályné, Ausztriai Anna volt.

A Tartuffe 1664. május 12-én Versailles-ban került színre, a hatalmas költségekkel királyi palotává bővített épület egy hétig tartó avatási ünnepségén. A darab első változatában három felvonásos volt, s mint a kor egyik verses újságírója tanúsítja, az udvar „igen mulatságosnak találta”. Egyházi és vallásos körökben azonban már nem fogadták ilyen jól, mondván, hogy Molière nem csak az álszentséget, hanem az igaz hitet is gúny tárgyává teszi. A Tartuffe-ellenes szervezkedés egyik oszlopa az anyakirályné volt, a másik Hardouin de Péréfixe párizsi érsek, a király gyóntatója. Az anyakirályné a bemutatót követően tüntetőleg elutazott az udvarból, az érsek pedig kieszközölte a királytól a darab nyilvános előadásának betiltását.

1664 májusától kezdve Molière-nek csaknem ötéves küzdelmet kellett folytatnia, hogy a művet a nagyközönség számára is bemutathassa. Legfőbb ellenfele az Oltáriszentség Társasága nevű titkos szervezet volt, amely már 1664 áprilisában, értesülve a készülő vígjáték témájáról, úgy döntött, hogy az udvarban minden befolyását felhasználja a darab ellen.

1667. augusztus 5-én az épp Flandriában lévő király szóbeli engedélyére hivatkozva Molière bemutatta az időközben átdolgozott darabot párizsi színházában. Mivel sem az első, sem ez a második változat nem maradt fenn, csak részleteket tudunk az átdolgozás mibenlétéről. Az biztos, hogy három felvonás helyett ötre bővült a történet, és a címe is Panulphe, avagy az Imposztor-ra változott. Molière levette címszereplőjéről a papi ruhát, és csipkés világi öltözetet adott rá, hogy a nézők még véletlenül se gondolhassák Tartuffe-öt egyházi személynek; ritkított a Szentírásból vett idézeteken, és megváltoztatta a befejezést (ami az első változatban valószínűleg Tartuffe diadalával végződött): a jó uralkodó követe az utolsó utáni pillanatban hozza a megoldást és a megbocsátást megtévedt alattvalója számára. A jelentős változtatások ellenére Guillome de Lamoignon, Párizs rendőrfőnöke már másnap betiltotta a darabot. Augusztus 11-én Hardouin de Péréfixe, Párizs érseke, kiközösítés terhe alatt megtiltotta a mű előadását, megtekintését, sőt elolvasását is.

A műsorfüzetben szereplő szövegek szerkesztett, rövidített formában kerülnek közlésre. A másként nem jelölt szövegrészek Vörös Imre összefoglaló tanulmánya alapján készültek.

Források:

A klasszicizmus. A szövegeket válogatta és fordította Rónay György. Gondolat, 1967.

Molière: Drámák. Petri György fordításában. Jelenkor Kiadó, 1999.

Pelle János: Ész és szenvedély. Irodalom és filozófia a francia felvilágosodás korában. Gondolat, 1982.

Bulgakov: Molière úr élete. Tulipán Kiadó – Holló és Társa.

Simone Weil: Begyökerezettség. Gondolat Kiadó, 2012.

Vörös Imre: Molière: Tartuffe. Akkord Kiadó, 1997.

Blaise Pascal: Vidéki levelek. Palatinus, 2002.

Francois Rey – Jean Lacouture: Molière et le Roi. L’affaire Tartuffe. Éditions du Seuil, 2007.

Molière összes drámái. Szerkesztette és Süpek Ottó jegyzetei alapján a jegyzeteket készítette Lackfi János. Osiris Kiadó, 2002.