iram@orkenyszinhaz.hu

TARTUFFE // Olvass még!

TARTUFFE ALAKJÁNAK EGY LEHETSÉGES IHLETŐJE

Molière természetesen nem azonnal a hatalmi központ közelében kezdte pályafutását. Tizenhárom évig vándortársulatával járta az országot, közben Párizsban lezajlottak az öt éven át kiújuló zavargások, polgárháborús események és nemesi fölkelések –, ez volt az úgynevezett Fronde (1648-1652). 1656-ban a Fronde idején is aktív Corti herceg vette pártfogásába a Párizsban letelepedni vágyó társulatot, ám csak rövid időre, mert a herceg egy súlyos betegség után szélsőségesen vallásos lett, és támogatóból a színház ellenfelévé vált.

A TARTUFFE AZ ELVARÁZSOLT SZIGET GYÖNYÖREI KÖZÖTT

Molière-nek ennek ellenére sikerült még magasabb rangú pártfogót szerezni, sőt nemsokára a fiatal, és éppen hatalma megszilárdításán fáradozó XIV. Lajos megrendelésein dolgozhatott. 1664-ben már egyik rendezője és főszereplője a hatalom és a pompa jelképévé váló versailles-i udvar félhivatalos avató ünnepségének. Az Elvarázsolt sziget gyönyörei című, hatszáz meghívott vendég részvételével zajló ünnepség egy hétig tartott. A nyitó felvonuláson Molière, aki a társulatával együtt kísérte az antik jelmezben, Napkirályként pompázó uralkodót, négy színművét adhatta elő a hatalmas színjáték keretein belül, köztük a Tartuffe első, három felvonásos változatát.

POLITIKAI HERCEHURCA EGY SZÍNDARAB KÖRÜL

XIV. Lajos nagyszabású, az uralkodót, az udvart és az államot színre vivő ünnepségein gyakran a meghívottak is kosztümökben, mintegy színészként vettek részt. Az udvari társadalom teatralizálásával párhuzamosan a hivatásos színház is kiemelten fontossá vált az udvar, a hatalom, a politika számára.

Mindezt a Tartuffe botránykrónikája is megmutatja, amely tehát 1664 májusában, egy – a király abszolút hatalmát demonstráló – szimbolikus eseményen kezdődött, és csak 1699 februárjában ért véget, amikor több betiltás után végre királyi engedéllyel is sor kerülhetett a párizsi bemutatóra. A két dátum között eltelő közel öt év alatt a darab is átalakult: öt felvonás lett a háromból, cím- és névváltozások történtek. Hatalmasságok, befolyásos személyek olvastatták fel és adatták elő a művet maguknak vagy akár nyilvánosság előtt, miközben szintén jelentős, elsősorban egyházi körök pedig újra meg újra a betiltásáért harcoltak. Molière a pártfogóját, a királyt ostromolta kérvényeivel, és többször is kifejtette, hogy nem a vallást tette gúny tárgyává, ahogy azt ellenfelei állították, hanem a hit képmutató színlelését. XIV. Lajos hosszú egyensúlyozás és taktikázás után adta meg a végső engedélyt a nyilvános bemutatóra.

EGY NAGY DOBÁS: A BEFEJEZÉS

A politikai erőtér játékszerévé váló színdarab egyetlen ma ismert változataként a végső, 1699-es szöveg maradt fenn. E változat híres-hírhedt befejezése mintha sajátos választ adna a hányattatásokra: sokak szerint a művészetek történetének egyik legnagyobb politikai behódolása, gerinctelen hízelgése történt, mások pedig egy zseniális színházi ember sokféleképpen előadható és értelmezhető gegjét tisztelik a teljes és tragikus összeomlás utáni „rex ex machinában”, azaz a jóságos király által felkínált, tökéletesen váratlan, ám annál boldogabb megoldásban.

A KIISMERHETETLEN BOHÓC

Tartuffe a dráma ijesztően kiismerhetetlen alakja. Nagyon keveset tudunk meg arról, hogy hogyan sikerült Orgon közelébe kerülnie, és még ennél is kevesebbet arról, hogy hol élt, mit csinált korábban.

Honnan tudja Tartuffe, milyen szöveggel lehet Orgon bizalmába férkőzni? Egyáltalán hogyan kerül egy gonosztevő a vallás nyelvének ilyen – Orgont legalábbis sikerrel megtévesztő – fölényes birtokába? – Minél kevésbé van válasz a kérdésekre, annál nyugtalanítóbb a figura.

A párizsi közönség jól ismerte az Olaszországból érkező commedia dell’arte műfajt. Molière egy ideig közös épületen osztozott, és felváltva lépett fel az olasz Tiberio Fiorilli, azaz Scaramuccia társulatával, és nagyon kedvelte, sőt mesterének tekintette olasz kollégáját. Scaramuccia a commedia dell’arte egyik jellegzetes ravasz és alattomos, ügyesen alkalmazkodó, de önhitt bohócfigurája volt, aki grimaszaival és mesterkélt beszédével nevettette meg a nézőket. A commedia dell’arte olyan színpadi anyanyelv volt Molière számára, amelyből építkezhetett, sőt arra is számíthatott, hogy a műfajból ismerős helyzetek, szereplők, konfliktusok vagy tréfák a nézők számára is viszonyítási pontot jelentenek.

A COMMEDIA DELL’ARTE SZOLGAFIGURÁI

Az itáliai eredetű commedia dell’arte a 16. század végétől a 18. század közepéig virágzott. E színjátéktípus legfőbb műfaji sajátossága az írott szövegtől független rögtönzés volt, amelyben kulcsszerepeket játszottak az állandó típusokat (tipi fissi) alakító és a saját figurájukkal akár egész színjátszó karrierjük idejére összeforró színészi teljesítmények. A zanni szerepek, azaz a szolgák a játék fő mozgatói voltak, tucatnyi elnevezésük, változatuk közül a két legnépszerűbb Brighella és Arlecchino. A zanni-szerepeket sokáig határozottan ellenszenves vonások jellemezték: az alattomos és pimasz szolgák falánksága gyakran bujasággal, kéjvággyal is párosult.

Brighella okos, mozgékony, szívesen intrikáló plebejus alak, aki talpraesettségével nyűgözi le a közönséget. Agyafúrtsága gyakran rosszindulatot takar.

Arlecchino vele szemben vidám, naiv és gyámoltalan, gyakran szerencsétlenkedik, rosszul végzi a feladatát, nehézkességéért még a nézők is megsajnálják.

Arlecchino alakjának elődje a középkori misztériumjátékok Ördögére vezethető vissza, maszkján sokáig lompos szakáll, homlokrészén pedig az ördögszarv maradványaként kis dudor díszelgett.

Érdekes módon az obszcén viselkedés, az erkölcsi és szellemi korlátok nem akadályozták, hogy a szolgák a színpadon rendre diadalmaskodjanak.

Arlecchino és Brighella karakterjegyeit egyaránt viseli egy híres commedia dell’arte színész, Antonio Sacchi által játszott Truffaldino, akinek neve csalót, szélhámost jelent. (A truffa az olasz költészetben a tréfás vers, a bohóctréfa, akár a durvaságtól sem mentes vicc műfaja.)

TARTUFFE NEVÉRŐL

„Aki erkölcsös és erényes életet szeretne élni, az ne kóstolja meg a szarvasgombát.”

(olasz közmondás)

Tartuffe neve Molière darabjának köszönhetően több nyelven is egybeforrt az ’álszent’, a ’csaló’, az ’imposztor’ jelentésekkel. A név eredetét vizsgálva a francia truffe (szarvasgomba vagy régiesen trifla, trufola) szóhoz juthatunk, amit La Varenne, XIV. Lajos főszakácsa elegáns ínyencségként szolgált fel az udvari mulatságokon és azokon az ünnepségeken is, amelyek megrendezésében Molière is komoly részt vállalt. A szarvasgomba egy földalatti, észrevehetetlen, göcsörtös, ráncos felületű gombaféle, amelyet nagyon nehéz megtalálni.

A truffe szó közös eredetű az olasz tartoufli (krumpli) szóval. A szarvasgomba és a krumpli egyaránt a titkokat rejtő anyaföld terményei – épp oly láthatatlanok és észrevehetetlenek, mint az álszent csalók.

Molière Tartuffe-je a szerény külsejű, ám szimatoló kutyákkal keresett gombához hasonlóan sokáig nem látható, mégis a figyelem középpontjában áll. Alázatos, bűnbánó külseje ellenére ő minden beszélgetés tárgya, holott még meg sem jelent a színpadon. Jó szaglás kell a földalatti fekete gomba természetének felismeréséhez, amelyet már Molière idejében afrodiziákumnak, azaz szerelmi serkentőnek tartottak. Brillat-Savarin 1725-ös, Az ízlés fiziológiája című művében azt írja, hogy elég kimondani a truffe szót az erotikus és gasztronómiai álmok megidézésére. Véleménye szerint a szarvasgomba szerelmi hatékonysága magyarázatul szolgálhat a „legmerészebb viselkedésre” is. Nem csoda, hogy Molière Tartuffe-je szinte őrjöngve vágyik a testiségre.

* Forrás: Az Utah Shakespeare Festival tanári segédlete: itt

AZ IMPOSZTOR

Spiró György 1982-es, Az imposztor című darabjának szereplői színházi emberek, akik a Tartuffe előadására készülnek a litvániai Vilna lengyel színházában. A 19. században járunk, Litvánia ekkor a cári Oroszország uralma alá tartozik. A politikai légkör fojtogató, ami azzal jár, hogy a kultúrával, a művészettel kapcsolatban kiéleződik az „áthallásokra” irányuló érzékenység…

SPIRÓ GYÖRGY: AZ IMPOSZTOR (részlet)

ÜGYELŐ     Bogusławski úr!
Bogusławski feláll szöveggel a kezében.
KAŻYŃSKI     Jobbról jön a Mester. Bogusławski Skibińska felé indul.
SÚGÓNŐ     „Már elrakhatod az ostort s a szőrcsuhámat…” Bogusławski megáll, a szövegbe néz.
SÚGÓNŐ     „Már elrakhatod…”
BOGUSŁAWSKI     Itt valami nem stimmel. Körülnéz. Vagy rosszul emlékszem? Itt még valakinek be kéne jönnie.
KAŻYŃSKI     Tartuffe szolgájának, de kihúztuk.
BOGUSŁAWSKI     Igen?
KAŻYŃSKI     Persze. Ebben az egyetlen jelenetben jön be, de itt is néma. Soha többé nem kerül elő. Nincs is rajta a szereplőlistán. Még Molière is megfeledkezett róla. Hanyagság. Bogusławski hallgat.
KAŻYŃSKI     Ha megkérhetném, Mester, hogy kezdje el…
BOGUSŁAWSKI     Édes fiam, te azt hiszed, hogy Molière bármiről is megfeledkezett volna? Beír egy néma szereplőt véletlenül? Eltűnődtél te egyetlen pillanatra is, ki ez a szolga? Aki máshol nem kerül elő?
KAŻYŃSKI     De hát semmi szerepe sincs!
Bogusławski a bal páholyhoz megy, meghajol Chodźko felé.
BOGUSŁAWSKI     Itt is ül egy néma szereplő.
KAŻYŃSKI     Chodźko úr. Ő írja a színikritikákat. Kitűnő tolla van.
CHODŹKO     Feláll, meghajol. Mester… ha szabad így szólítanom…
Bogusławski a rivaldánál a nézőteret szemléli.
BOGUSŁAWSKI     Milyen sokan vannak.
KAŻYŃSKI     Kinéz a nézőtérre, ideges. Be szoktak ülni páran… a próbákra is…
BOGUSŁAWSKI     Ó, én a próbákon is nagyon szeretem a közönséget. Visszafordul Każyńskihoz. Édes fiam, ez a Tartuffe nem egyedül van ám. Van neki egy úgynevezett szolgája. Említik az első két felvonásban. Ő is pimasz és felfuvalkodott, akár Tartuffe. Hiába nincs szövege, ha egyszer megjelenik, és ott van! Egyáltalán, kicsoda ez a Tartuffe? Édes fiam?
KAŻYŃSKI     Hát aki meg van írva… egy álszent…
BOGUSŁAWSKI     De honnan jön ő meg az úgynevezett néma szolgája? Honnan tudjuk, hogy éppen Orgonnál van keresnivalójuk?
KAŻYŃSKI     Tartuffe véletlenül találkozik Orgonnal a templomban, erre szöveg van, és Orgonnak megtetszik Tartuffe ájtatossága…
BOGUSŁAWSKI     Véletlenül! Egy drámában!
KAMIŃSKA     Orgon egy üldözött barátja iratait rejtegeti, és fél… rá is bízza a titkot Tartuffe-re, aki visszaél vele… […]
BOGUSŁAWSKI     Így van. Orgon fél, és később Tartuffe-re bízza a ládikát. De mi van előtte? Honnan tudja Tartuffe és társa, hogy Orgon fél, és a félelmét kihasználhatják?
KAŻYŃSKI     Értem, mire céloz, Bogusławski úr. Nem, kérem, ez nincs benne a darabban, ezt visszautasítom!
BOGUSŁAWSKI     Már hogyne lenne, éppenséggel ebben a jelenetben! A néma szereplő! Egy másik Tartuffe! Aki szintén tudja, miért fél Orgon a királytól. Ezért pimasz ő is. Csak éppen nem szereti annyira a nőket, mint Tartuffe.
KAŻYŃSKI     Ez rossz szándékú belemagyarázás.
BOGUSŁAWSKI     Igen? Zseni volt Molière, ha szabad érdeklődnöm?
KAŻYŃSKI     Az hát…
BOGUSŁAWSKI     Akkor tessék megadni neki a tiszteletet, és tessék figyelmesen elolvasni a darabját. Hanyagság! Amit nem érünk fel ésszel, az rögtön a zseni hanyagsága. Mindig ez van. Sok-sok buta embert!…
RYBAK     Bejövök itt némán… és játssza el más a végén a rendőrbiztost.
KAŻYŃSKI     Ordít. Nem jön be senki sehová! Ez a darab nem a titkosrendőrség magánakciójáról szól! Itt én vagyok a direktor! A színház az enyém! Kis csönd.
BOGUSŁAWSKI     Ne légy ideges, fiam. Megveregeti a vállát. Mi itt dramaturgiai kérdésekről beszélgetünk. Nem érdemes ide politikát keverni.

Top