Kedveseim!

Sajnos, rólatok még mindig nincs semmi kézzelfogható hírem, éppen holnap lesz 3 éve, hogy az utolsó lapotokat megkaptam, 42 decemberében. Igaz, hogy ami azután jött, annyira sűrítve volt drámai helyzetekkel, hogy örülnöm kell annak is, hogy éltek. De főképpen az aggaszt, egészségesek vagytok-e, nem szenvedtek-e szükséget valamiben és hasonlók – ennyi idő után mintha már nem hús-vér emberekhez, hanem egy háromszemélyes családi fényképhez írnék, úgy tűnik.

Moszkva, 1945. december 20-án

Szerető fiatok

Pista

Tót Lajos persze nem volt Korinthosz királya, hanem csak községi tűzoltó egy hegyvidéki községben. Ennélfogva sohasem sértette meg az isteneket. Hát akkor mi volt a bűne? Talán nem is volt bűne, legföljebb az, hogy abban a korban élt, amikor csupán egy választás volt: vagy lázadónak, vagy Sziszüphosznak lehetett csak lenni.
>>>

De azt a pillanatát az életemnek, amikor a legelső fát kidöntöttem, ami különben is csodálatos dolog, amikor az óriás lassan inogni kezd, és akkor elordítod magad, hogy vigyázz, dől a fa!! – valami rettentő nagyot kell ordítani, hogy mindenki elugorjon, és akkor lassan elkezd, dőlni, és valami irtózatos csapódással bevág az erdőbe…
>>>

Huszonhét éve várom haza. Az egyetlen fiam volt, azóta elvesztettem a férjemet is. Mégis arra kérem, hogy ne kíméljen, én az igazat akarom tudni, a tiszta igazat. Ha az a fiú nem Tambovból jött, akkor honnan üzenhetett a fiam?
>>>

Már a darab írása közben, úgy éreztem, hogy Tót és az Őrnagy nem kizárják, hanem feltételezik egymást. A magam használatára, munka közben, ezt így fogalmaztam meg: „Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.”
>>>

“Az első napokban és időkben, ugye mindenkire csak mosolyog, akibe csak belebotlik, nyájasan köszönti, nem győzi mondani, hogy ő nem türannosz; magánemberkent és hivatalosan fűt-fát ígér a népnek és tányérnyalóinak, és úgy tesz, mintha jámbor és szelíd lenne…”
>>>

“Nonszensz viccek esetében az első ítélet, amely csak a szó szerinti jelentést veszi figyelembe, merő értelmetlenségnek nyilvánítja a viccet; a második azonban, amely a viccben rejlő célzások ösztönzésére, a hallgató tudattalanjába is lehatol, felfedezi, hogy a vicc nagyon is mélyértelmű.”
>>>

OLVASS MÉG! >>>

TANÁRI >>>