1799. május 26-án születik Moszkvában, nemesi családban.

1811-ben beiratják a Carszkoje Szeló-i líceumba. Az intézményt jellemző liberális szellem mély hatást gyakorol Puskinra.

1813-ban alig 14 évesen megjelenik első verse nyomtatásban.

1817. június 11-én Pétervárra költözik és külügyi szolgálatba lép, megismerkedik a dekabrista eszmékkel.

1820-ban kormányzat-ellenes politikai versei miatt a cár Szibériába akarja száműzni, végül a dél-oroszországi elöljáróság kancelláriájába helyezi. Úti élményeit őrzi a Kaukázusi fogoly és a Bahcsiszeráji szökőkút c. műve.

1824-ben elbocsátják a szolgálatból és Mihajlovszkojéba száműzik.

1825. december 26-án kitör Szentpéterváron a dekabrista felkelés, amelyet súlyos megtorlás követ.

1826-ban I. Miklós cár kegyelmet ad Puskinnak, visszatérhet Szentpétervárra. A cár felajánlja, hogy személyesen lesz műveinek cenzora. A politikai rendőrség ezután folyamatos megfigyelés alatt tartja. Továbbra is rokonszenvez a dekabrista eszmékkel és titokban elküldi a foglyoknak az Üzenet Szibériába c. versét.

1830 őszét Bolgyinóban tölti, amely rendkívül termékeny alkotói időszak lesz számára.

1831. február 18-án feleségül veszi Natalja Goncsarovát.

1835-ben udvari állást vállal, apródnak nevezik ki.

1836-ban kiadja a saját folyóiratát, amelynek kritikai rovatát vezeti. A pétervári intrikák, a besúgók jelenléte és a felesége hűtlenségéről szóló rágalmak mindennapossá válnak.

1837. január 29-én a saját sógorával vívott párbajban veszíti életét.

„A Krím az Anyeginem bölcsője” – írta Puskin kevéssel a halála előtt. A költő úgy tekintette azt a kirándulást, amelyet 1820-ban tett a Rajevszkij család társaságában a Kaukázusban és a Krímben, mint életének legboldogabb pillanatait. Puskin titkos, de felejthetetlen krími szerelmének emlékei Marija Rajevszkaja iránt nyomot hagytak regényében is, s ez nemcsak a lírai részekben mutatható ki, hanem Tatjána Larina néhány jellemvonásában is. 1825-ben, nem sokkal a dekabrista felkelés előtt Marija Rajevszkaja feleségül ment Volkonszkij herceghez, egy nála húsz évvel idősebb férfihoz, és hősiesen követte őt a szibériai száműzetésbe is, amire a felkelésben való részvételéért ítélték. (…)

Saját utólagos számításai szerint Puskin hét évet, négy hónapot és tizenhét napot (1823. május 9-től 1830. szeptember 25-ig) dolgozott az Anyeginen, az utolsó fejezet végső átdolgozása még egy évet vett igénybe. Ez alatt az idő alatt számos esemény ment végbe Puskin és barátai életében, csakúgy, mint az Orosz Birodalom és Európa sorsában. A költő helyzete és szemlélete lényeges változásokon ment keresztül. A regénnyel kapcsolatos koncepciója és hőseihez való viszonya is megváltozott. (…) Életének folyása művének mozgatórugója lett. Puskin életfelfogásának változása következtében egyenetlenségek álltak be a regény különálló részei között, és ez növelte életszerűségét. Az egyazon dologra irányuló különböző nézőpontok váltakozása tökéletesen egybevág Puskin poétikájával, és igazolja Beliniszkij ravasz paradoxonát: az Anyegin ereje éppen a hibáiban rejlik.

Roman Jakobson: A költészet grammatikája

Fordította: Albert Sándor

Minden nemzet történetében vannak klasszikus, az adott irodalom egészét, későbbi fejlődését-változásait alapvetően meghatározó személyiségek, alkotók. Ilyen volt Puskin is az orosz irodalom történetében. Klasszicizmus, romantika és realizmus egyaránt áthatja művészetét. Az irodalmi nyelv megújítása, új műfajok bevezetése is neki köszönhető. S ő volt az, aki elsőként megfogalmazta azokat a kérdéseket, melyek az orosz élet bizonyos értelemben ma is lényeges problémái. Prózába, versbe oldotta a vidékiségnek, a megkésettségnek, a feleslegességnek, az értelmiség szerepének ellentmondásait. Ennek a létnek talán a legfontosabb jellemzője a hiány. Hiány a társadalom életének minden szintjén, hiány a gazdaságban és a kultúrában.

Fűzfa Balázs: Klasszicizmus, romantika, realizmus az irodalomban

Míg A félkegyelmű szerzője Puskin művét a ,,fantasztikus” forradalmi mozgalom elleni határozott figyelmeztetésként akarta beállítani, addig ellenlábasa, Piszarev, szintén hajlamosnak mutatkozik ugyanennek a szándéknak a felfedezésére: „Az egész Jevgenyij Anyegin nem egyéb, mint a legreménytelenebb és legértelmetlenebb status quo színes, üresen csillogó felmagasztalása. ”A regény egyik további fejezetének nemrég megfejtett töredékei kimutatják ezen egyoldalú, félreértelmezett koncepció téves voltát. Ez a fejezet – amely a reakcióellenes orosz és európai forradalmi mozgalom tömör áttekintése lett volna – a költő belső igényét elégítette ki: szó sem lehetett volna arról, hogy kiadjanak ilyen nyíltan lázító és cárellenes írást. (…) 1830 októberében – házkutatástól tartva – el is égette a kéziratot, és csak egy titkosírással készült feljegyzést őrzött meg, amely több stanza kezdete volt:

Akkor hazánk egy gyenge cárja
Uralkodott s dandyskedett,
Kopasz s ravasz, s a hír sugára
Váratlanul rá fényt vetett.

(Áprily Lajos fordítása)

Valószínűleg a dekabrista felkelés lett volna a fejezet magja, hiszen az előző fejezet cselekménye éppen e felkelés előtt néhány hónappal ért véget. Vajon Anyegin milyen szerepet játszott volna ebben a felkelésben? Marija Voltonszkaja hercegnő hősi szerepének alakítása Tatjana hercegnőre várt volna? Itt most valóban elővehetnénk Dosztojevszkij híres szavait arról a nagy talányról, amelyet Puskin magával vitt a sírba, és amelyet most már nélküle kell megfejtenünk.

Roman Jakobson: A költészet grammatikája

Albert Sándor fordítása

A romantikával az orosz irodalom belép a világirodalomba – a Puskintól Csehovig ívelő korszak nemcsak a felnőtté válásnak, de a hegycsúccsá válásnak is korszaka. Szinte a semmiből lépnek elő a világirodalomban is meghatározó szerepű alkotók: Gogol, Goncsarov, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov. (…) Ha az ekkor született művekre – lehetetlen módon – egyetlen jellemző szót kellene keresnünk, akkor a szabadságkeresés szó lenne az. Szabadságkeresés a feleslegesség-érzet megszüntetésének céljával. A tunyasággal-tehetetlenséggel birkózik Anyegin, Goncsarov Oblomovja és megannyi Csehov-figura. Önmaga életébe bonyolódik bele Raszkolnyikov, Anna Karenina és sok-sok Akakij Akakijevics Basmacskin. (…)

Puskin tehát már a romantikán túlra tekint: nemcsak beszédmódjával, az irodalmiság hangsúlyozásával, hanem hősének deheroizálásával (’hőstelenítésével’) is ezt teszi. Ráadásul ezek a rendkívüliségtől megfosztott esendő emberek típusokká válnak. Antihősökké, akik nem csak saját életük és tehetetlenségük, feleslegességük megszállottjai, hanem ezen tulajdonságaikkal az általuk képviselt embercsoport, társadalmi réteg jellegzetes, típusos képviselői lesznek. Anyegin a feleslegesség, Tatjána a tudatos, önérzetes nő archetípusát (’őstípusát’) formálja meg: az Anna Kareninák, az Arkagyinák és a Nyinák, a Bovarynék és a Nórák előképét. (…)

A „rejtett forma” mögött lényegében „az ész bajjal jár” (Gribojedov színpadi művének címe) alapképlete is meghúzódik: minden gondolkodó ember mindenkori kérdése, az értelmiségi szerep tisztázásának vágya és kényszere; tudniillik az, hogy kell-e, érdemes-e, kötelességünk-e a saját és családunk körénél szélesebb felelősséggel gondolkodnunk a világról, az emberekről? Kell-e önfeláldozónak lennünk, hihetjük-e, hogy bármiben is segíthetünk másoknak, s hogy mások majd elfogadják a mi segítő szándékunkat? (…) A szabadság utolsó morzsáit is felzabáló orosz társadalomban van-e más kiút, mint a tudatos feleslegesség-vállalás, s ezáltal a tiltakozás a világ fennálló berendezkedése ellen?

Fűzfa Balázs: Klasszicizmus, romantika, realizmus az irodalomban

(…) a főhős egyáltalában nem szörnyeteg és nem züllött ember, még ha nem is valami nagy erényhős. Puskin nagy érdeme az is, hogy megszüntette mind a gáncs nélküli hősöknek a divatját, s helyettük egyszerűen embereket rajzol. (…) Anyegin nem alkalmas a zseni szerepére, s nem tetszeleg a nagy ember szerepében, de fojtogatja őt a tétlen és lapos élet; még nem tudja, mi kell neki és mit akar, de tudja, és nagyon is jól tudja, hogy nem kell neki, és nem is akarja, amivel az önhitt középszerűség oly elégedett és boldog. (…)

Anyegin tehát a valóságban nem száraz és nem lélek nélküli ember. Eddig kerültem az egoista szó használatát, de mivel a leggazdagabb érzelmi világ és a legfinomabb szellem sem zárja ki az önzést, ki kell mondanom, hogy Anyegin szenvedő egoista. (…) Azt mondhatnók: önmaga ellenére egoista; önzésében azt kell látnunk, amit az ókoriak ,,fatum”-nak neveztek.

Miért nem tevékenykedett Anyegin hasznosan a köz javáért? Miért nem ilyenfajta szórakozásban keresett kielégülést? Miért, miért? Azért, kedves uraim, mert sokkal könnyebb hiábavaló kérdéseket feltenni, mint felelni…! (…) Cselekednünk és bármit elérnünk is csak társadalomban lehet, a társadalom szükségletei szerint, ezeket pedig mindig a valóságos helyzet jelöli ki, nem pedig az elmélet.

Visszarion Belinszkij: Puskinról, Lermontovról, Gogolról

Lukács Györgyné fordítása

Az az olvasóm, aki nem élt még falun, el sem képzelheti, milyen angyali teremtmények a vidéki kisasszonykák. (…) A magány, a szabadság és az olvasás korán kifejleszti bennük az érzelmeket, szenvedélyeket, amelyeket a mi elfoglalt városi szépségeink nem ismernek. (…) Persze, bárki gúnyolódhatik némely furcsaságukon, de a felületes szemlélő gúnyolódása sem semmisítheti meg valódi értékeiket, amelyek közül a legfőbb: a falusi kisasszony sajátos jelleme és egyénisége (l’individualité), márpedig Jean Paul szerint, ezen tulajdonságok nélkül nem képzelhető el emberi nagyság!

Alekszandr Szergejevics Puskin: A parasztruhás kisasszony

Gyöngyi László fordítása

Különös-furcsa, hogy ebben a verses regényben, ebben a vegyes műfajú alkotásban milyen erőteljesen megjelenik maga a szerző, az alkotó. Nemcsak érezhetően ott van, jelen a történések színhelyén, nemcsak önkényesen – és ezt el is árulja, vagyis felfedi magát – beleszól a hősök életébe, nemcsak gunyorosan ironizál teremtett figuárin, az olvasón és önmagán, hanem magamagát is szereplővé avatja. Izgul, szomorkodik, nevet és legyint, ha valami tetszik vagy nem tetszik neki. Nemcsak kommentál, rezonál, hanem hangsúlyt is ad megjelenésének. Sőt, még azt is megengedi magának, hogy néha kihagyjon a műből néhány strófát, vagy be se fejezze azt, esetleg kétszer is úgy tegyen, mintha most aztán tényleg befejezné…Igen, az Anyegin ,,(poszt)modern” műalkotás.

Fűzfa Balázs: Klasszicizmus, romantika, realizmus az irodalomban

A regény harmadik főhőse kétségtelenül maga a költő, illetve a Költő (=az elbeszélő), aki a történet elejétől a végéig folyamatosan jelen van gondolataival és érzelmeivel, s akinek alakja – a byroni romantikus poémákkal ellentétben – mégsem olvad össze a főhősével. Amint azt maga is jelzi, a Költő számára fontos, hogy olvasói ne vélhessék: Saját portrémat rajzolom, Mint büszke Byron egykoron. Ugyanakkor az elbeszélő jelenléte nem korlátozódik az ún. lírai kitérőkre (önéletrajzi utalásokra, visszaemlékezésekre, költői hitvallásra, stb.), a Költő ,,benne van” hőseiben is, éppen ezáltal válik ábrázolásuk árnyalttá, plasztikussá és hitelessé. A Költő hangját jellemezve Belinszkij „páratlan gráciát”, „kedvességet”, „bensőségességet” és „szellemességet” említ, e felsorolást az irónia említésével egészíthetjük ki, hozzátéve a „bölcs” jelzőt is, minthogy a Költő iróniája többnyire öniróniával párosul.

Péter Mihály: „Pár tarka fejezet csupán…” – Puskin „Jevgenyij Anyegin”-je a magyar fordítások tükrében

A múlt század utolsó és századunk első éveiben valóságos Anyegin-kultusz alakult ki Magyarországon. Számos költőnek, írónak lett ihletője e mű, az olvasóközönségnek pedig nemzedékeken keresztül egyik kedvenc olvasmánya. (…) Ennél is többet mond, hogy a fordítás hatására új műfaj honosodott meg a magyar irodalomban: a verses regény. Gyulai Pál „Romhányi”-ja, Vajda János „Találkozások”, Arany László „A délibábok hőse” című verses regénye aligha születhetett meg volna az „Anyegin” hatása nélkül.

Péter Mihály: „Pár tarka fejezet csupán…” – Puskin „Jevgenyij Anyegin”-je a magyar fordítások tükrében

Oroszországban egy vasúti igazgató megtiltotta a tisztviselőknek, hogy Puskin ünnepeltetésében részt vegyenek, mert Puskin nem volt – vasúti tisztviselő.

Dicső poéta, büszke lélek,
Tudsz-e mirólunk valamit?…
Óhajtod-e megtudni vajjon,
E hitvány földön mi van itt?…
Megsajnálsz-e néha bennünket,
Kik küzdünk, bízunk s álmodunk
S a dicsőségről álmodozva
Életet, lelket áldozunk.

Tudod-e, hogy a költő sorsa
– Mi régen volt – még mindig az –
Hiába gyújt fel égi lángot,
Leroskad, elvész az igaz.
Gúny, megvetés az osztaléka,
Lenézi minden kis parány,
Vegetáló, tucat-emberhad
Irígyli rongyát is talán!…

Száz év után még most sem értnek,
Anyégin fennkölt dalnoka!
Emlékedet sárral dobálja
A korlátoltságnak kora.
Lángszellemednek büszke röptét
A kor követni képtelen,
Filiszteri, dohos büróban
Számodra hála nem terem.

Óh, nagy poéta, büszke lélek,
Ki gyűlölted a tömeget,
Ha új bolygódról letekintesz,
Bizonnyal most is megveted…
De nekünk a szivünket tépi
Ez a hálátlan nemzedék,
Mely nyomorultul meggyalázza
A Puskin drága, szent nevét!…

Puskin költészetét rendkívül nehéz fordítani. Ugyanazért nehéz, amiért Dantét: mert kevés szóval, világosan és tömören nagyon sokat mond, s ezért nála az egyes szavak és a sorban elfoglalt helyük jóval nagyobb jelentőséget kapnak, mint a könnyebb vagy szónokibb költőknél. Hogy Puskin intenzitásának, tömörségének és tökéletes könnyedségének sajátos kombinációját visszaadhassa, fordítójának elsőrangú költőnek kell lennie.

Edmund Wilson: Az élet jelei: Tanulmányok, cikkek

Fordította Szilágyi Tibor

Az „Anyegin” negyedik teljes magyar fordítása valósággal berobbant a magyar irodalmi életbe: a fordító neve eladdig jószerével ismeretlen volt irodalmunkban, az Európa Könyvkiadó 1996-ban kiadott „Klasszikus orosz költők” című antológiájában szerepelt először Lermontov ,,A démon” című poémája néhány részletének fordításával. Az orosz nyelvet meglehetősen nehéz körülmények között sajátította el: a második világháború után, még mint forrófejű gimnazista kamasz részt vett egy, a szovjet hadsereg ellen irányuló fegyveres szervezkedésben – és hamarosan Szibériában találta magát. Sokéves száműzetés után hazatérve, végül mint műszaki fordító és tolmács tudott elhelyezkedni, miközben saját kedvtelésére fordította kedvenc költőjét, Lermontovot. Szíves szóbeli közléséből tudom, hogy az „Anyegin”-t csupán a nyolcvanas években kezdte el fordítani egy Debrecenben élő, irodalomkedvelő tanárnő-rokona unszolására, a megjelentetésének igencsak halvány reményével. (…) Nem férhet kétség ahhoz, hogy Galgóczy fordítása – minőségét tekintve – nem műkedvelői munka, hanem minden tekintetben méltó versenytársa a fordító-elődök teljesítményének.

Péter Mihály: „Pár tarka fejezet csupán…” – Puskin „Jevgenyij Anyegin”-je a magyar fordítások tükrében

PUSKIN

ANYEGIN

Játsszák: Ficza István, Für Anikó, Erdős Lili m.v., Kókai Tünde, Matisz Flóra Lili m.v., Patkós Márton, Ujvári Bors m.v.

Dramaturg: Kukk Zsófi

Látvány: Izsák Lili

Zeneszerző: Matisz Flóra Lili

Irodalmi munkatárs: Komán Attila

Asszisztens-ügyelő: Veres Emőke

Súgó: Sütő Anikó

Rendező: DOHY BALÁZS

Bemutató: 2025. május 9.

A műsorfüzetet szerkesztette: Kukk Zsófia

Felelős szerkesztő: Gáspár Máté

Előadásképek: Horváth Judit

Grafika: Bíró Árpád

Online műsorfüzet: Hudáky Rita

Örkény István Színház Nonprofit Kft.