ELINDULT A KÖZMŰHELY AZ ÖRKÉNYBEN!

A civil alkotóműhely színházi fórumot, workshopokat és közösségi alkotófolyamatokat kínál Budapest lakóinak a színház és a város kapcsolatát erősítve.
Első programunk egy kreatív színházi fórum volt a VII. kerületről 2019. március 1-én. A kerületben lakók és itt dolgozók osztották meg egymással a helyhez kapcsolódó történeteiket, vitaszínházi fórum során megismertük egymás véleményét és nézőpontjait a kerülethez kapcsolódó közös ügyeinkről, majd olyan köztéri, lakossági projektötleteket gyűjtöttünk, amelyek közösséget teremtenek és élhetőbbé teszik Erzsébetvárost.

Majd a KÖZműhelybe jelentkező kerületi lakosok egy nyolcalkalmas workshopon vettek részt, amely kreatív fórumként foglalkozott a városlakók és a város viszonyával.

A workshop az Élő VII. kerületi útikönyv bemutatójával zárult 2019. április 7-én, melynek egy-egy oldalán hét erzsébetvárosi lakos történetein, emlékein és kérdésein keresztül ismertük meg a kerületet. A kérdések megvitatásába a közönséget is bevontuk, így kínáltunk színházi felületet közös ügyeinkhez.

Az útikönyv tervezésében és az esemény megvalósításában közreműködött a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves drámainstruktor osztálya és Görbe Márk művészettörténész. Programvezetők: Neudold Juli, Bethlenfalvy Ádám, Szabó-Székely Ármin.

2019. április 7-én bemutattuk az VII. kerületi élő útikönyvet.

A KÖZműhelybe jelentkező kerületi lakosok egy nyolcalkalmas workshopon vettek részt, amely kreatív fórumként foglalkozott a városlakók és a város viszonyával.

A záróalkalmon a személyes útikönyv egy-egy oldalán hét erzsébetvárosi lakos történetein, emlékein és kérdésein keresztül ismertük meg a kerületet. A kérdések megvitatásába a közönséget is bevontuk, így kínáltunk színházi felületet közös ügyeinkhez.

Az útikönyv tervezésében és az esemény megvalósításában közreműködött a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves drámainstruktor osztálya és Görbe Márk művészettörténész. Programvezetők: Neudold Júlia, Szabó-Székely Ármin és Bethlenfalvy Ádám.

2017. október

Mit láttak ’56 októberében VII. kerületi lakosok az ablakaikból? A Kaptár közösség diákjai interjúkat gyűjtöttek. Ezekből állt össze az emlékező-kórus.

Köszönjük a VII. kerületi lakosoknak, hogy megosztották velünk a történeteiket!

„odarohantam az ablakhoz

nem tudom hogy mikor

a nagymamám

az erkèlyen őrült boldogsággal àllt

egy biztos, itt tank ment

kenyérért ment

én az iskolából jöttem

ledöntötték a szobrot

egy lövedék bejött ott a sarkon

fél évente eszembe jut

pont ráláttunk

azt a félelmet

azt nem tudom

az ablakból csak ennyi látszott

jött a felszabadulás

a mozgolódás

a második felvonás

az egyikükkel sose találkoztam többször

remegtek a porcelánok

leoltottam a villanyt

másodikos osztályos voltam

iszonyatos nagy zajban”

Emlékezők: Fodor Fanni, Kereszty Anna, Kovács Laura, Reseterics Luca, Őri Eszter

Közreműködők: Görbe Márk, Szabó-Székely Ármin

Projektvezető: Neudold Juli

2014/2015 –

Hol vagyunk? Kik vagyunk?

A mai Madách tér 6. számhoz tartozó telek történetére és az Örkény Színház épületének történetére épülő projektsorozat.

A mai Madách teret és a színház épületét mint emlékezeti helyet vizsgáljuk. Az IRAM program célja, hogy a színházat közösségi térként működtesse. A színházpedagógiai projektek logikájából következik a megismerés szükségessége. Mi a térhez kapcsolódó örökségünk? A színházpedagógiát kommunikációs csatornaként is értelmezhetjük: Múlt és jelen között. A színház és a lakóház között. A szabad tér és a színházi épület között. Idősebb és fiatal generációk között. Alkotók és közönség között.

A projektsorozat az Örkény Színház IRAM műhelyének középiskolás diákokból álló alkotócsoportjának egyéves munkájával kezdődött. Az alkotócsoport szakemberek segítségével felkutatta színházunk épületének történetét, valamint a hely várostörténeti érdekességeit. A tervtárak, levéltárak kutatása és a lakókkal készített memoár–interjúk adták a kiindulást. A kutatásban és az alkotófolyamatban Szabó-Székely Ármin dramaturgként, Görbe Márk művészettörténészként és szereplőként is részt vett, a projektet Neudold Júlia vezette. A csoport színházi eszközökkel kísérletezett, és drámapedagógiai módszerek segítségével ismerkedett a történelemmel.

A fiatalok a dokumentarista módszerekkel gyűjtött anyag színházi felhasználásával való kísérletezés mellett a fantáziájukra épülő feladatokat is kaptak. A helyszínhez kötődve mítoszt teremtettek a múltba kalandozva, és egy elképzelt jövőképet alkottak meg. Improvizációs gyakorlatok, helyzetgyakorlatok és kreatív írásos feladatok révén gyűjtöttek anyagot.

A középiskolás csoport munkájából két műhelybemutatót rendeztünk eddig, amelyeket 30-30 vendég tudott megnézni. A két előadáson a színház épületének különböző tereit használtuk: előcsarnok, pince, nézőtér, nagyszínpad, lépcsőház, irodák, próbaterem, Madách tér, az épület erkélyei, Asbóth utcai Örkény Stúdió. Az előadásban 15 diák és Görbe Márk művészettörténész szerepelt. Az IRAM KAPTÁR csoportjaiban az alkotófolyamatoknak mindig célja, hogy valamiképpen kötődjenek a színház repertoárjához. A Madách tér 6. projektben a színház Hamlet című előadásának motívumait használtuk fel a kerettörténethez.

„Ha több mindent meg tudnék jegyezni, vajon kevesebbet változnék? Vajon, ha elég szilárdan beépítem az emlékeim közé, hogy mennyire szeretem a palacsintát, egész életemben szeretni fogom? Vajon azért változtam, mert elfelejtettem, milyen vagyok? Mennyit felejtek épp most? Szerintem úgy próbáljuk legyőzni az időt, hogy megjegyzünk dolgokat, amikről tudjuk, hogy hamar el fognak tűnni. Érdekelne, milyen az a világ, ahol nem emlékeznek. Érdekel, ott mit tudnának az időről.”

„Kollégáim és én szeretnénk bemutatni Önöknek egy rég megszűnt kulturális jelenséget. Mára ez a jelenség ugye teljesen eltűnt, ezért nem biztos, hogy, amikor azt mondjuk, színház, mindenkinek egyértelmű, hogy ez mit is jelent. Hogy pontos képet tudjunk adni, a tárlatvezetést ezen a különleges helyen tartjuk. Itt ugyanis több száz évvel ezelőtt egy színház állt. Mindenkit kérünk, hogy figyeljenek az idegenvezetőkre! Ne maradjanak le, és senkit ne hagyjunk egyedül! Óvatosan járjanak, nézzenek mindig a lábuk elé!”

„idő dirib-darab és dara

dadog, dúdol dobhártyámon dala

dadogj, dúdolj, idő dirib-darab

hadd halljuk a múltból mi maradt

mi maradt belőle, mi maradt velünk

ha elenyészik, egyedül leszünk

dadogj, dúdolj idő dara nekünk

hadd tudjuk, mik leszünk, ha nem leszünk”

„ha jól emlékszem, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy, ha jól emlékszem, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy, ha jól emlékszem, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy, ha jól emlékszem, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy ha jól emlékszem, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy”

Résztvevők, szereplők: Balogh Melinda, Egri Zsófi, Umathum Dóra, Hegedűs Miska, Ignácz Dani, Stribik Eszter, Kereszty Anna, Őri Eszter, Reseterics Luca, Kozma Zsófi, Oláh-Bebesi Bori, Georgita Boglárka, Szabó-Sípos Tamás, Janda Gellért, Szinvai Dániel, Ledő Barnabás, Gelléri Pál, Görbe Márk

Művészettörténész szakértő, kutató: Görbe Márk

Közreműködő: Tóth Péter

Projektvezetők: Neudold Juli, Szabó-Székely Ármin

2013/2014

A KAPTÁR 2014 nevű csoporttal 2013 decemberében kezdtük a munkát, és egy júniusi nyári táborban zártuk le azt. Az Örkény Színház Tóték, Peer Gynt és Hamlet című előadásaiból inspirálódott a csoport, központi témáink a félelem és a lázadás voltak. Ahogy az előző kaptáros projektben, itt is fontos része lett a közös munkának egy kitalált karakternek és történeteinek a felépítése, aki olyan, mintha egy lenne a csoportból, és olyan dolgok történnek vele, amelyek bármelyik résztvevővel megtörténhetnek. Fontos része volt a munkának az interjúzás, a dokumentarista módszerekkel való kísérletezés, a jelen valóságának színházi vizsgálata. A kész műhelymunkát bemutattuk a többnapos nyári munka helyszínén, egy elhagyott házban, Pesterzsébeten.

„Minden a hálóban kezdődött. Kezdetben volt: én, én, én… és én. Aztán történt valami megmagyarázhatatlan. Valahogy összeragadtunk. Nem volt többet én, én, én… és én. Csak MI. Minden a hálóban kezdődött.”

„Üdvözlünk mindenkit! Ma Önök betekinthetnek vállalatunk munkájába, történetébe, és talán a célunkat is megérthetik. Tekinthetik ezt egyfajta tárlatvezetésnek, vagy beavatásnak. Mi egy ideje itt élünk, ebben az üres, gazos házban, ahol akár egy család is élhetne. Hosszú volt az utunk ideáig, és még sok van előttünk.”

„Bende akár egy is lehetne közülünk. Ismerjük, pedig sosem láttuk. Amióta kifogott minket a nagy tengerből, hogy a Vállalat részévé váljunk, azóta láthatatlanul irányít bennünket. Segít, hogy képesek legyünk megfigyelni az embereket a legapróbb részletekig. Hogy a megfigyelés művészete által jobban megértsük saját környezetünket. Hogy figyeljük és ünnepeljük a pillanatot. Bende a tűz. Bende tanított meg rá minket, hogy nincs hiba, hiszen a hiba maga a fejlődés. Szeret horgászni és verseket írni, szereti a vonatokat, és hogy ki-ki a vállalatból osztozik vele valamilyen tulajdonságán. Még története elején elhagyta szerelmét, Noémit az „M” betűvel kezdődő hegyekért, ám a Nagy Horgász kifogta őt, hogy alapítsa meg a Vállalatot – és ő megtette. Mielőtt kiválasztott minket, csak én voltam, ahogy a többiek is maguk voltak. Most már MI vagyunk, mi és a küldetés. Főhadiszállásunk a Valéria utca 42/m.

Három új ünnepet akarunk elterjeszteni a világban, hogy az élet jobbá váljon: a hiba, a pillanat és a bennünk lévő tűz ünnepét.”

Résztvevők: Balogh Melinda, Farkas D. Márk, Umathum Dóra, Hegedűs Miska, Ignácz Dani, Kozma Zsófi, Lukács Peti, Oláh-Bebesi Bori, Georgita Boglárka, Janda Gellért, Gelléri Pál, Lányi Orsi, Seregi Nelli, Szabó Zenkő, Tóth Melina, Radó Lili, Hegedűs Angéla, Szappanos Julcsi, Tóth Odett

Projektvezetők: Neudold Juli, Várady Zsuzsi

Zenei munkatárs: Kákonyi Árpi

2013/2014

A Bond KAPTÁR 2013 novemberében indult. Ebben a csoportban Edward Bond Gyerekek című darabja fókuszálta a közös munkát, melyben a színház két színésze, Szandtner Anna és Ficza István is részt vett. Hogyan lehet klasszikus történetekkel fiatalokat megszólítani? Milyen módon érdemes – nézői és részvételi szerepet egyaránt kínálva – archetipikus helyzetekkel foglalkozni fiatalokkal? A darab erre a kérdésre kínál határozott választ. A darab különlegessége, hogy felnőtt színészek és egy fiatalokból álló csoport együtt játszik. A kötött szövegű részek mellett a csoportos jelentekhez a szerző mondatokat kínál, de nagy szabadságot hagy a fiataloknak szövegeik alakításában. Izgalmas kérdés, hogy milyen további eszközökkel lehet segíteni a játszók kreativitását. A kész műhelymunkát egy budapesti gimnázium tornatermében, és a Kerekasztal Társulás Mai Mesék című színházi nevelési konferenciáján mutattuk be 2014 áprilisában.

„A valóság jelentés nélküli. A képzelettel teremtünk értéket. A képzelet jelentést ad. A jelentés adja emberségünk.”

Edward Bond

Miről szólt Neked a Bond Kaptár?

• Hogy hogyan lehet megismerni egy drámát igazán, és a megértés folyamatáról, ami szerintem nagyon izgalmas.
• A próbálgatásról, hogy a több változat csak jobbat jelent, és hogy egészen apró dolgok milyen nagyot tudnak változtatni. A játékról, ami nélkül nincs értelme az életnek. Az energiáról, amit lehet adni-venni, és ami mindenhez elengedhetetlen. Az egymásra figyelés varázsáról. A közös alkotás öröméről.
• Megismertünk egy kortárs darabot és aztán a szerzőt is. Megtudtuk, hogyan tud együtt dolgozni 15 fiatal, akik előtte nem is ismerték egymást (jórészt). Az alkotás öröméről, hogy láttuk, hogyan áll össze egy darab és milyen munkák vannak mögötte.

Mit tanultál a Bond Kaptárban?

• Sokat tanultam együttműködésről és közös munkáról. Hogy hogyan lehet másokra figyelni, és az ő munkájukra építkezni, abból meríteni. Nagyon élveztem a kis vitákat is, amikor mindenki elmondhatta a véleményét, és aztán beszélgettünk róla, mindenki levonhatta a maga következtetéseit. Megtanultam, hogy mindent ki lehet, és ki kell próbálni, fel kell vállalni az ötleteket. Lehet, hogy végül bejön, ha meg nem, egy jót nevetünk rajta és kész. Sok esetben a nem sikerült próbálkozások új ötleteket vetnek fel, akár még használhatóakat is.
• Tanultam magamról és másokról. Együttműködés hogyanjáról. A történet kapcsán a saját családomról, és mások könnyebb megértéséről. Arról, hogy hogyan lehet feldolgozni egy történetet, és milyen színészekkel dolgozni.
• Az eredmény mindenképp a színház iránti szeretet ijesztő mértékű növekedése, a „nyelvezet” könnyebb megértése, így közel kerülés, egy kifejezésmód megtanulása, segítség a nagy kérdések továbbrágásában, megerősítés abban, hogy ezeket fel kell tenni újra és újra egészen halálunkig, mert ha nincs is válasz, akkor is ennek van a legtöbb értelme. Hát ezért jó is. 🙂

• Sokkal közelebb érzem magamhoz a színház(ak)at és ezt a művészeti ágat, mint valaha. Remek érzés kreatív, inspiráló emberekkel együtt lenni. Egészen más érzés belépni a színházba, hiszen otthonosabbá vált. Úgy érzem valamennyire eltűnt az az éles határ a színészek és köztem. Más szemmel figyelem a darabokat is: azon gondolkodom, vajon milyen folyamatokon mehetett keresztül a darab és a társulat, mielőtt bemutatják a művet. Közelebb került hozzám ez világ.

Melyik számodra a három legemlékezetesebb pillanata az együtt töltött időnek?

• Az a pillant, amikor már barátok közé léptem be. Amikor Annával és Istivel együtt dolgoztunk és játszottunk. Amikor Bond előtt mutattuk be a darabot igazi színpadon.
• Amikor közösen üvöltöztünk. Amikor nekiláttunk fejtegetni a gyerekek viszonyulását a saját kis közösségükhöz; egy mindenkiért, mindenki egyért… Amikor Bond megnézte a darabot (ez egy elég hosszú pillanat volt…).

Résztvevők: Kereszty Anna, Kovács Laura, Tímea Török, Hegedűs Miska, Ledő Barnabás, Reseterics Luca, Zámbó Bianka, Dohy Balázs, Egri Zsófi, Kara Kata, Bakó Flóra, Stribik Eszter, Beczők Bianka, Bálint Ágnes, Völgyi Bernadett, Debre Anna, Lakatos Dorina, Bráder Edina, Szombati Dorottya, Szádovszky András, Ficza István, Szandtner Anna

Zenei munkatárs: Kákonyi Árpi

Közreműködő: Neudold Juli

Projektvezető: Bethlenfalvy Ádám

2012/2013

A Vihar KAPTÁR 2013 csoporttal 2012 őszén kezdtünk dolgozni. Munkájukat az Örkény repertoárjából Shakespeare A vihar című darabja inspirálta. Kreatív írásos feladatok, interjúk és egy erdei nyári táborban végzett helyzetgyakorlatok és improvizációs játékok adták a közös munka alapanyagát. A diákok egy saját utópisztikus utazás történetén dolgoztak, a történet főhősét, „aki akár egy is lehetne közülünk” saját magukból gyúrták össze. Így született Emese. Az alkotófolyamat nyilvános műhelybemutatóval zárult 2013 őszén.

„Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink; s kis életünket is álom keretezi.”

(Borító feliratok fotókra:)

„Ami itt van: színház – eltűnő semmi.

Az élet a valóság – eltűnő valami.”

„A fizikai állandó engem úgy idegesít. Hogy nem változik soha?”

„Emese kinyitja a szemét.

Emese becsukja a szemét.

Emese szendereg.

Emese 17 éves.

Emese gyerek.

Emese éretlen.

Emese szenved.

Emese szép szeme.

Emese egy kedveszegett egér.

Emese kevesebbet kellene szenvedned!

Emese kevesebbet kellene vedelned!

Emese teher.

Emese elesett.

Emese képzeleg.

Emese esze elveszett.

Emese nedves.

Emese rettenthetetlen.

Emese vegyen rengeteg édességet.

Emese csemege.

Emese kelj fel!

Emese egy kelés.

Emese egy tévedés.

Emese értelmezhetetlen.

Emese egy szerep.

Emese elveszett.

Emese vegyes.

Emese egyszer kész lesz?

Emese még 10-ig számol és kinyitja a szemét.”

(szöveg idézetek:)

„Egy szigetre menekülni könnyű, egy nyugodt, lakatlan szigetre, el a tömeg, a szabályok és a kötelezettségek elől. Van, aki élvezte az ittlétet, van, aki rögtön hazavágyott. De mind tanultunk valamit; egyedül nem megy, sehol se könnyű szabadnak lenni, és a szabályok már csak azért is kellenek, hogy megszegjük őket. Mert lázadás nélkül kik lennénk?”

Emese megérkezik

„Emese nem emlékszik sokra. Egyszer csak ott volt a többiekkel együtt, de azok nem törődtek vele egyetlen percet sem. Ennek Emese örült. Vihar kerekedett, és látta, ahogy a fiatalokat elnyeli az erdő. Emese a következő pillanatban egy fa tetején ült, a legmagasabb fa tetején, hogy mindent és mindenkit jól lásson. Végigfutott rajta egy ismeretlen, borzongató érzés, és ledobta a ruháit. Na, jó, a bugyiját magán hagyta, mely sötétkék, mert a „másik világ” erkölcsi vívmányait még nem sikerült teljesen levetkeznie. Emese sóhajtott. Tudta, hogy megérkezett.”

Emese és az aggodalom

„A sziget most más volt, mint nap közben; minden aludt. Emese igyekezett olyan halkan lépkedni, ahogy csak tudott. Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom – visszhangzott fejében. Lassan felért a dombra, a nyulakhoz. Ők nem aludtak, de aggodalomnak sem lehetett nyomát látni rajtuk. Csak ugrándoztak.

– De komolyan tudják, hogy agyon fogod csapni őket?

– Igen, miután látták, hogy az elsőt lecsaptam – mondta Lajos. Nem láttad, mennyire kapálództak a kezemben? Nem hülye állatok ezek, sőt némelyiket többre tartom egyes embereknél is. Ide figyelj! Nem lopnak, nem csalnak, nem hazudnak.

– Olyan mintha már nem is félne – gondolta Emese, és valóban, ahogy így fejjel lefelé lógott, mintha apró mosolyra nyílt volna a szája, és tekintetéből eltűnt az üvegszerű élettelen csillogás. – Lassan már nem nyúl, hanem használati tárgy, most épp a kettő között van.

Mikor Lajos a kezébe vette a kést, Emese önkénytelenül hátrált két lépést. Fogalma sem volt, hogy mi fog történni. Vagdosás, vér, belsőségek, még több vér – csak filmekben látott ehhez hasonlót. Vagy nem hasonlót. – A nyúl után én jövök – gondolta, és a félelem mellett, egy kis fölényt is érzett. Mint mikor rájövünk, hogy a horror filmben valaki van az ajtó mögött. Korgott a hasa, ami először vicces volt, de aztán ízléstelen, úgyhogy igyekezett másra gondolni.”

Emese és a végzet

„Reggel egy rétre ért. A fák közül kilépve megpillantotta a kígyó formájúra faragott hintaállványt. Réginek tűnt, nagy volt a gaz az egész szerkezet körül, de észrevehető volt, hogy néha azért használatban van. Kakasszó hallatszott a távolból, zúgtak a bogarak. Elmerengett. Lökött magán kettőt, aztán kiugrott a hintából. És repült. Élvezte. Ez még nagyobb szabadságot adott neki. Tetszett neki ez a hely. Átjárta valami kellemes.

Reptében furcsa dolgot látott. Lent a ritkásan álló fákra egy hosszú-hosszú kötött sál tekeredett. A fák ettől olyanok lettek, mint a fázós emberek. Mintha bujkálnának valami elől. Emese leszállt, és látta, hogy a sál az erdő alján, mint egy kígyó, tarkán tovább tekeredik. – Ennek most a végére járok – gondolta. Dombokon, erdőkön és tisztásokon követte. Este halk ropogásra és nyikorgásra lett figyelmes. A falevelek ropogtak egy hintaszék alatt. Egy néni billegett benne. És kötött. Kötötte a sálat.

• Te ki vagy? Kérdezte Emese.
• E mese. Mondta a néni.

Egy ollót vett ki a feneke alól, majd elvágta a fonalat, és egy új gombolyagért nyúlt.

Kedvesen, bölcsen mosolygott, majd éles hangon így szólt: – Éljen sokáig a billegő! És kacagni kezdett, mint egy boszorkány.”

Résztvevők: Bálint Ágnes, Bráder Edina, Dohy Balázs, Debre Anna, Egri Zsófi, Fabasovics Lili, Fülöp Dániel, Siflis Anna, Stribik Eszter, Süli Barnabás, Reseterics Luca, Novák Alíz, Tóth Anna, Török Tímea

Közreműködő: Várady Zsuzsi

Projektvezető: Neudold Juli

fotó

Szeretettel emlékezünk Süli Barnára.