iram@orkenyszinhaz.hu

 

Szenteczki Zita

A rendező jegyzete


A tökéletes cseléd megöli gazdáit. Kosztolányi Dezső 1926-os regényében azt írja meg, hogyan lehetséges ez a látszólagos ellentmondás, milyen lépcsőfokon jut el valaki oda, hogy fellázadjon a mindenki (és így az önmaga) által (is) elfogadott rend, illetve rendszer ellen.

Kosztolányi a személyesen megélt közelmúltba, a „vörösből fehérbe” való zavaros átmenet és kurzusváltás időszakába helyezi a cselekményt – regényének története 1919. július 31-én, a kommün bukásával kezdődik és 1922-ben, Magyarország Népszövetségbe való felvételének idejében ér véget. Ezen intenzív történelmi és társadalmi változások adják a környezetet egy lélektanilag hasonló intenzitással változó karakter érzelmileg hasonlóan sűrű történetéhez.

A cselekmény címszavakban: Annát várják, Annát elképzelik; Anna nem akar jönni, aztán mégis megérkezik; Anna nem tudja megszokni az új helyét, aztán mégis megszokja; Anna szerelmes lesz, teherbe esik, elvetél; aztán majdnem férjhez megy, és kiléphetne a szorító légkörből, mégis marad; végül Anna piskótát eszik és megöli gazdáit.

Egyszerűnek tűnik és mégsem az. A történet tele van ellentmondásokkal és titkokkal. Kosztolányi világ- és emberképének egyik legfontosabb jellemzője, hogy az élet megfejthetetlenül titokzatos sokszínűségét, az ember megismételhetetlen egyediségét vallja. Az író minden olyan eszmét és gondolatot elvet, amelyik leegyszerűsítő magyarázatra törekszik, amelyik egyetlen okkal képes magyarázni a miérteket. A regényben az elbeszélőtől kezdve az összes szereplőig így-úgy mindenkinek nyilatkozni kell Édes Anna személyéről és gyilkos tettéről. A szerző belekódolja magát majd minden szereplőjébe, de egy flaubert-i fordulattal élve azt is mondhatná: „Édes Anna én vagyok.”

Az egyszerre tökéletes és gyilkos cseléd paradoxonja a regény végén teljesedik ki. Itt Anna tudatalattija lép működésbe, először cselekszik ösztönösen, korlátok és szabályok nélkül. A gyilkosság aktusa egyszerre hat felszabadítóan és bénítóan. Anna itt válik igazán önmagává – és ezzel együtt meg is semmisül. Megszűnik annak lenni, aki volt, akinek látták, akivé tették.

Miért?

Az előadás formai kiindulópontja egy emberkísérlet. A színpad és a nézőtér egyaránt a kísérlet része, Anna a megfigyelt, laboratóriumi alany. Részesei lehetünk egy ember fokozatos tönkretételének, majd két másik ember megsemmisülésének, legalábbis annak lehetőségének.

Zsigmond Emőkén (Édes Anna) kívül a többi színész több szerepet is játszik. A szerepösszevonások fő szervezőelve, hogy úr és szolga könnyedén helyet cserélhet, ezek a társadalmi konstrukciók bizonytalanok és megváltoztathatók. Így például Für Anikó Vizynét és Etelt, Moviszterék cselédjét is játssza.

Számomra az Édes Anna egyik fő fókusza a ma is erősen jelen lévő társadalmi buborékok leírása. Nap mint nap szembesülünk a társadalmi egyenlőtlenségekkel, amik az elmúlt száz évben sokat változtak ugyan, de nem biztos, hogy csökkentek, sőt talán mindjobban kiéleződtek. Anyagi, világnézeti, valós és virtuális buborékokban élünk. Hiányzik az alapvető empátia és figyelem egymás iránt, és sokszor hiányzik a fantázia, az emberi és politikai képzelőerő és akarat, hogy ezeket a buborékok képesek legyünk áttörni vagy legalább átlátni rajtuk. Szeretném, ha ez az előadás egy kiáltvány lenne, ami felszólítja a befogadókat arra, hogy felejtsük el a szekértáborokat, az önzés, az emberi kizsákmányolás és megaláztatás helyett kezdjünk el nyitni egymás felé és közösségben gondolkodni.

A regény előzménye Kosztolányi Egy pohár víz című karcolata.

„Fáj, hogy a kis cseléd ott a konyhában most talán úr-nak gondol, és ezzel vétkezik ellenem. Aminthogy én is vétkeznék ellene, hogyha cselédnek gondolnám. Mert néha ő az úr, és én vagyok a cseléd. (…) A kis cseléd azonban erről semmit sem tud. Az a pohár víz mindenesetre ihatatlanná vált, mielőtt behozta volna, és én majd mérgezett kortyokat nyelek, melyek égetik gégémet, mint a lúgkő. Közénk csempészték a mérget. Ma gondolat és tett közt borzalmas szakadékok vannak…”

A gondolat a szerzőben születik meg, de a tettet már Annával hajtatja végre.

Kosztolányi saját szemével látta kifordulni sarkaiból a világot, személyesen tapasztalta hogy fordul át a társadalmi rend egyik napról a másikra. Anna története a huszadik század története. Manapság viszont nem élünk forradalmi időket. Nagy kérdés, hogy Anna ösztönös forradalma ma hitelesen meg tud-e történni vagy eleve kudarcra van ítélve.

Anna egy performativikus gesztussal némán tűri, hogy mindenki avval ruházza fel, úgy alakítsa, aminek vagy amilyennek látni akarja. Vizyné kislánynak öltözteti, Jancsi levetkőzteti és kirúzsozza, Moviszter gépnek, áldozatnak látja. Anna egy tárgy, egy robot, egy szobor. Az előadás végére, akár egy horror vacui, a testén hordoz minden sebet, megaláztatást, örömöt és gyászt. Az előadás terét belengi egyfajta sterilség, konzervált rend, az űr, a halál.

Szenteczki Zita önarcképe naplójából

Top