GALILEI ÉLETE

Egyszer, mikor Buddha Szávatthi mellett Dzsétavanában tartózkodott, a tanítványai megkérdezték tőle, mit gondol az akkori szellemi nyüzsgéséről híres Szávatthiban a vezeklők, brahmanok, vándor szerzetesek, barátok szinte ölre menő szellemi csatározásairól, amelyben a világról alkotott különböző nézeteiket ütköztették. A viták témái többnyire ma is időszerűek lennének: végtelen-e a világ, azonos-e a test és a lélek, tovább él-e az élet bármilyen formában a halál után?

Buddha azt válaszolta tanítványainak, hogy a viták résztvevői vakok, nem látják saját korlátaikat, és elmesélt egy régi történetet szávatthi egykori királyáról:

A király összegyűjtötte a környék vakon születetteit, és kérte szolgálóját, hogy mutasson nekik elefántot. A szolgáló az egyik vakon születettnek megmutatta az elefánt fejét, a másiknak a fülét, a harmadiknak az agyarát, majd a többieknek a farkát, a törzsét, az ormányát és a többi testrészét. Majd a király megkérdezte a vakon születetteket, milyennek tapasztalták az elefántot, kérte őket, írják le neki. Az, amelyiknek az elefánt fejét mutatták meg, azt mondta, az elefánt olyan, mint a fazék. Amelyiknek az elefánt fülét mutatták meg, azt felelte, az elefánt olyan, mint a cséphadaró, amelyiknek az elefánt agyarát, azt mondta, az elefánt olyan, mint az eke, és minden vakon született természetesen máshogy látta és máshogy írta le az elefántot. Azután a vakon születettek annyira összevesztek az elefánt leírásán, hogy ököllel egymásnak estek, a király pedig csak mulatott rajtuk.

Rockenbauer Antal: A kvantummechanikán innen és túl

Hogy esett a választás épp a Galilei életére?

Nagy rajongója vagyok Brechtnek. Korábban nem rendeztem, mert kicsit úgy vagyok vele, mint Molnár Ferenccel vagy Csehovval: félek tőlük, mint a tűztől, miközben nagyra tartom őket. Bonyolultak, szellemesek, érzelmesek, és pontosan fogalmaznak. A Black Rider után valami olyasmit szerettem volna csinálni, ami szövegközpontú. Ezt a szöveget szeretem és időszerűnek érzem. Szentelheti-e valaki kizárólag a mániájának az életét, van-e felelőssége a tudás hordozóinak abban, hogy a társadalmat, a világot formálják? Galilei nem kicsiben játszik, mégiscsak azt mondja ki, hogy nem mi vagyunk a világegyetem középpontja, hanem a Nap – ami egyébként szintén csak egy apró szegmense. Kérdés, mi az okosabb: csöndben maradni és dolgozni vagy hangosan ellenállni. Mi történik azzal, aki egyáltalán nem áll ki az elveiért, és mi azzal, aki nem bólogat? Brecht azt mondja, a gondolkodás az emberi faj legnagyobb élvezetei közé tartozik. De vajon akarjuk-e még gyakorolni, van-e még energiánk gondolkodni?

Ungár Juli fordítását használjuk, ami remek mai szöveg. Meg hát bonyolult is. A legkevésbé sem a könnyű megoldások felé tart, és gyakran érdekes szerkezeteket használ. A gondolkodás ritmusát érezni benne. Leköveti, ahogy az ember fejben csapong és építgeti a gondolatokat. Nehéz feladat elé állítja a színészeket, mert konstruált nyelven kell beszélniük, a mondatok nem tudnak csak úgy kiesni a szájukból. Ismerősen hangoznak, de mégsem természetes a megfogalmazás. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy 2024-ben ezek a mondatok még meghallhatóak-e: tudunk-e még úgy figyelni, ahogy azt megköveteli a darab rétegzettsége.

Milyennek látod Galilei figuráját?

Galilei celebritás volt, nem hiába lengte körül az alakját ilyen nagyfokú óvatosság. Azért engedte őt ilyen messzire az inkvizíció, mert nagy híre volt. Brecht mégsem szentként írja le: Galilei hús-vér ember, akinek fontos, hogy jól lakjon, hisz a jó gondolatok is csak akkor jutnak eszébe. Inkább falstaffi figura, mint aszkéta tudós-alkat. Kopernikusz előtte csak papíron számolta ki azt, amit Galilei a saját szemével látott. Galilei nem csinált mást, csak felnézett az égre, és azt mondta: de hát látszik, tehát nem lehet máshogy. Van egy bicskanyitogató hétköznapiság a lényében, ami nagy fokú hedonizmussal párosul.

A cselekmény végigköveti Galilei életét a negyvenes éveitől egészen az élete végéig, ugyanakkor Brecht nem követeli meg, hogy az idő múlása kettős szereposztással legyen érzékeltetve – hogyan jutottál ehhez a megoldáshoz?

Borsi-Balogh Máté és Csuja Imre játssza Galileit. Fontosnak tartottam, hogy legyen életkori váltás; hogy megjelenjenek tapasztalatbeli és megéltségbeli különbségek. Az is jó játéklehetőség, amikor párhuzamosan vannak jelen a színpadon, és egyszerre látjuk őket.

Sokan dolgoztok az előadáson, többnyire az Örkény állandó csapatával, és a díszítők is rendhagyó, hangsúlyos jelenléttel vesznek részt az előadásban. Hogy alakult ki ez a csapat?

Én ragaszkodom az alkotótársakhoz, ebben kevésbé vagyok flexibilis. Izsák Lilivel például mindig együtt dolgozunk. Kákonyi Árpáddal is. A színház életében stabilan vannak jelen a dramaturgok: kézenfekvő volt számomra, hogy Varga Zsófival kezdjünk neki a szöveggel való munkának. Erre korábban nem adódott lehetőség, ezért is örültem nagyon. Az, hogy a díszítők is megjelennek, illetve, hogy a zenét A Műszak meg a többiek zenekar, Petrik Gyuri világosító vezetésével és Kákonyi Árpád közreműködésével csinálja, azért tűnt jó megközelítésnek, mert Galilei is különböző gépek kiagyalásával töltötte az ideje nagy részét – jónak láttam, ha azok az emberek is megjelennek az előadásban, akik ténylegesen működtetik a színházi gépezetet. Molnár Csaba pedig művészeti munkatársként van jelen. A Black Rider-ben dolgoztunk először együtt. Talán a kortárs táncos létből és a személyiségéből fakadóan is egyedi módon közelít meg kérdéseket, és a kortárs képzőművészetekben is tájékozott. Egy próbafolyamatnak és egy előadásnak mindenképp jót tesz, ha olyan alkotók dolgoznak együtt, akik között folyamatos párbeszéd és konstruktív vita tud kialakulni.

Sem Velence, sem Róma, sem Firenze nem jelenik meg klasszikus értelemben az előadás díszletében. Hogyan jutottatok el ehhez az absztrakt látványvilághoz?

Úgy éreztük, absztrakt térre van szükségünk, mely folyamatos változásra képes: aszerint, hogy ki hogyan használja, vagy éppen ki uralja azt. Nem akartunk leragadni ott, hogy pontosan hányban járunk, mert a lényegi kérdések máshol kezdődnek. Olyan közeget kerestünk, melyben a természet és a civilizáció ütközni tud, organikusan kapcsolódhat hozzá a Nap jelenléte, és szerencsés esetben egyéb asszociációkat is szül. A látványnak van egy ember-, vagyis tudomány előtti hangulata is, de az építettség, kreáltság idézőjelbe is teszi ezt.

Galilei felsőbb nyomásra visszavonta a tanait. Az egyik próbán felmerült, volt-e valakinek hasonló élménye. Neked volt?

Nyilván nem olyan volumenű, mint az öreg Gégének, de az SzFE ügye például sok tanulsággal szolgált abból a szempontból, hányfélét lehet egy adott helyzetről gondolni, hány fénytörése lehet egy-egy eseménynek. Ki, mikor, miért kezdi el nyíltan felvállalni a saját álláspontját, vagy szúrja hátba a másikat. Azonos szinten is megkérdőjelezhető gesztus köpködni meg rugdosni, de amikor az SzFE új vezetése a legkiszolgáltatottabbakat, a hallgatókat kezdte el sértegetni és minősítgetni, az megbocsáthatatlan volt. Azt gondoltam, majd fölül tudok emelkedni ezen, de nem sikerült; nem tudok nagyvonalú lenni. A kompromisszumkötés mindenesetre örök emberi dilemma.

Éppen átcsoportosítod a figyelmed és a munkáid, művészeti vezető leszel. Nem vállalsz rendezői feladatot az Örkényen kívül, és színészként sem próbálsz újat. Kompromisszumnak éled meg mindezt? Van hiányérzeted?

Azért szerettem volna eggyel hátrébb lépni, hogy tudjak figyelni. Hogy el tudjak járni előadásokat nézni. Mikor az ember játszik, ritkán van ideje az alapos tájékozódásra. Ebben a helyzetben ugyanakkor nem engedhetem meg magamnak, hogy ne lássak mást, ne legyek képben azzal, mi történik körülöttünk. Én választottam ezt az utat, nincs hiányérzetem.

Az interjút készítette: Torner Panka

– Mindig sikerük van a színészeknek a darabjaidban. Meg vagy velük elégedve?

– Nem.

– Mert rosszul játszanak?

– Nem, mert hamisan játszanak.

– Hogyan játsszanak hát?

– A tudományos korszak közönsége számára.

– Tehát hogyan?

– Mutassák meg a tudásukat.

– Miféle tudást?

– Az emberi viszonylatokra vonatkozót. Az emberi magatartásokra vonatkozót. Az emberi erőkre vonatkozót.

– Jó. Ezt kell tudniuk. De hogyan kell ezt megmutatniuk?

– Tudatos produkcióval. Leíró jellegűvel.

– Most hogyan csinálják?

– A szuggesztiót hívják segítségül. Transzba ejtik önmagukat és a közönséget.

– Mondj példát!

– Búcsúzkodást kell például ábrázolniuk. Mit tesznek? Búcsúzkodó hangulatba ringatják magukat. Azt akarják, hogy búcsúzkodó hangulatba ringatódjék a közönség is. A szeánsz sikerül, senki többet észre nem vesz rajta, senki nem tud meg belőle semmit, emlékek ébrednek a legjobb esetben mindenkiben, egyszóval: mindenki érez.

– Majdnemhogy erotikus folyamatot írsz le. Milyennek kell azonban lennie ennek a folyamatnak?

– Spirituálisnak. Szertartásosnak. Rituálisnak. Nézők és színészek ne közelségbe kerüljenek egymással, hanem távolságba egymástól. Mindegyik távolodjék el önmagától. A rettenet hiányzik különben, amely nélkül nincs megismerés.

Brecht: Színházi tanulmányok – Párbeszéd a színművészetről

Galileit olvasva egyértelműen látszik, hogy milyen brilliánsan okos, józan, analitikus ember volt. És erről tudott is. Meg volt győződve róla, hogy a világ tele van ostobákkal, jóhiszemű és rosszindulatú bolondokkal egyaránt, és ő sosem kívánt toleráns lenni az emberi butasággal szemben.

A fiatal Galilei 1610 előtt inkább fizikával foglalkozott, az első művei a mozgásról, egyensúlyról szóltak, és semmi egetrengető nem volt bennük. Ismerték, de ebben az időszakban még nem tartották zseninek. Amikor 1609-10-ben elvégezte az első távcsöves észleléseit, és Csillaghírnök című művében leközölte őket, pillanatok alatt világhírű lett.

Bár Galileivel egyidőben sokan hasonlóakat észleltek, ő volt az első, aki széles körben és rendkívül gyorsan publikálta a megfigyeléseit. Szinte semmit nem ő fedezett föl elsőként, de ő tudta eljuttatni felfedezéseit a nagyközönséghez.

A távcsövet sem Galilei találta fel, és nem is ő fordította először a csillagos ég − nem sokkal később pedig a Nap − felé. A mai kutatás egyetért abban, hogy a távcső feltalálóját nem lehet egyértelműen azonosítani. A távcső 1608-ban jelent meg holland piacokon, és a jelek szerint többen, egymástól függetlenül készítettek hasonló eszközöket.

Galileinek korábban voltak anyagi gondjai, küzdött az elismerésért, de a Csillaghírnök után állandó, jól fizető állást kapott a firenzei egyetemen (amit élete végéig meg is tartott), nemzetközi szintű celeb lett, olyan, mint mondjuk Einstein a 20. század közepén.

Részlet Kutrovátz Gábor a Galilei élete olvasópróbáján tartott előadásából

Az ítélet első pontja szerint Galilei könyvét, a Discorsit indexre tették – amíg felül nem vizsgálták, nem volt szabad árusítani. Mégis akkora kereslet volt iránta, hogy a betiltás ellenére is mindenhol hozzáférhető volt. Az ítélet második pontja szerint Galileit börtönbe kellet volna, hogy zárják, de ezt életfogytiglan tartó házi őrizetre módosították. Az ítélet leghíresebb pontja szerint Galileinek vissza kellett vonnia a tanításait. A kortársak leírják, hogy kínos, megalázó, és szükségtelenül szigorú volt, hogy egy közel hetven éves, köztiszteletnek örvendő embert letérdeltettek.

Kérdés, Galilei mennyire gondolta komolyan a visszavonást. Fenyegetés hatására tette, nyilván nem gondolta, hogy tévedett, de de a Bibliára kellett esküdnie, és Galilei mélyen vallásos ember volt. A darabban elhangzik a szájából válaszul az “Akkor hol van Isten?” kérdésre, hogy “Bennünk, vagy sehol.” Ez a “vagy sehol” rész szerintem tökéletesen hiteltelen. Abban a korban senki nem mondott volna ilyet, pláne nem Galilei. Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy Brecht marxista volt, tehát vallásellenes is – bár nem vallásellenes propagandadarabot írt.

Tudománytörténészként úgy látom, hogy Galilei csillagásznak nem volt zseniális, de jókor volt jó helyen. Mások is felfedezték volna ugyanazt, amit ő, és mások is ugyanúgy értelmezték volna. Fizikusnak viszont zseniális volt. A Discorsi radikálisan átalakította az akkori, és megelőlegezte a modern, newtoni fizikát.

Részlet Kutrovátz Gábor a Galilei élete olvasópróbáján tartott előadásából

II. János Pál pápa kezdeményezésére a Galilei-ügy tisztázására egyházi bizottságot állítottak fel, amely több mint három és fél évszázad után felmentette a vádak alól a tudóst. Miért volt fontos az egyháznak, hogy tisztázza Galileit?

Az évszázadok alatt Galilei műveinek értékét az egyház fokozatosan elfogadta. II. János Pál pápa már 1979-ben, egy Einstein tiszteletére rendezett konferencián a relativitáselmélet „atyjaként”, mintegy méltó előfutárjaként említette Galileit. Az 1981-ben felállított tanulmányozó bizottság munkájának következtetései alapján II. János Pál pápa rehabilitálta Galileit. 1992. október 31-én pedig a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésén a pápa elismerte „az elkövetett hibákat”. Az ügy tisztázása során a bizottság megállapította, hogy a teológusok többsége nem tudott formálisan különbséget tenni a Szentírás és annak értelmezése között, és így a tudományos kutatás egyik kérdése helytelenül a hittan síkjára került. Így 1992-re megtörtént Galilei teljes felmentése. A lengyel származású pápa ezzel közvetve honfitársa, Kopernikusz nézeteit is rehabilitálta.

Mégis mozog? – avagy harminc éve mentette fel az egyház a vádak alól Galileit – interjú Kovács Örssel, index.hu

Volt olyan a pályám során, hogy nem vállaltam el munkát, mert annak gondolatiságával vagy üzenetével nem értettem egyet. Vagy adott esetben szégyelltem volna magam, ha megcsinálom. Ugyanakkor voltam már olyan anyagi helyzetben, hogy ha akkor jön egy ilyen munka, nyelek egy hatalmasat és mégis megcsinálom. Örülök, hogy eddig nem így történt.

Ha a gyerekeim érdekeit nézem, hagynom kéne az egész színházat a fenébe, és elhúzni innen egy olyan országba, ahol nyugodtabb, nyitottabb emberek élnek; akkor is, ha ez részemről a saját életem következő tizenöt évének a nullára redukálása volna (és utána nincs nagyon visszaút). Ha saját vágyaimat, céljaimat valósítom, közvetve és közvetlenül is arra kényszerítem őket, hogy itt nőjenek fel, ahol a fű se nő. Folyamatos kényszer, folyamatos megalkuvás. Kötelesség mindent megtenni a családért, és kötelesség tisztelni saját életemet. Az áldozat sokszor ugyanolyan értelmetlen, kifogásolható és fölösleges, mint az önzés. És az egészről beszélni a képmutatás csimborasszója.

Negyedikes általános iskolásként a Kis-Fátrában voltunk az osztállyal természetiskolában – nálunk ez a neve Felvidéken. Gyönyörű volt. Egyik nap elmentünk az erdőbe sétálni, és természetesen magyarul beszélgettünk egymás között. Magyar osztály voltunk, magyar általános iskola, de szlovák területen. Ez pont ’93-’94-ben volt, amikor a Mečiarék nacionalista pártja volt helyzetben Szlovákiában. Emlékszem, hátul battyogott az osztályfőnökünk, és előre rohant, hogy gyerekek, próbáljatok egy kicsit csendesebben beszélgetni, vagy váltsatok szlovákra. Szlovákok jöttek szembe, a Kis-Fátra szlovákok lakta terület. Aztán már gimiben volt, hogy egy kiállításon Pozsonyban odaszóltak nekünk a szlovákok, hogy Szlovákiában szlovákul. Akkor életemben először vettem a bátorságot, és megkérdeztem, hogy miért, ha angolul beszélnénk, az kevésbé zavarna benneteket? Érdekes módon sokszor a vegyes házasságból született gyerekek voltak a leghangosabbnak, akiknek a nagyszülei mondjuk még nem is beszéltek szlovákul, mert nekik még nem volt kötelező, szóval a gyerekek otthon magyarul beszéltek, de aztán szlovák iskolába kerültek, és ők lettek a legnagyobb nacionalisták. Ezt sose értettem, ezt az ál-nemzetieskedést. Az általános iskolai gyermekorvosom csakis szlovákul beszélt hozzánk. Egyszer jött hozzá egy anyuka a gyerekével, aki egy szót se tudott szlovákul. Pont előttem voltak, ezért hallottam, hogy egyszer csak megszólalt a doktornőm magyarul. Döbbenten kérdeztem – szlovákul – , hogy ön tud magyarul? Mondta, hogy igen, de Szlovákiában szlovákul beszélünk. Egy nagyobb kiállásra emlékszem a magyarok részéről, amikor még a Mečiar-kormány alatt próbálták bevezetni, hogy a magyar általános iskolákban pár tantárgyat szlovákul oktassanak a tanárok. És akkor a magyar szülők nem engedték a gyerekeiket iskolába, így sztrájkoltak. Akkor volt egy ilyen erődemonstráció, de többnyire inkább behúztuk a farkunkat. Ha például postán vagy adóhivatalban voltunk, hiába tudtuk, hogy a velünk szemben ülő magyar, akkor sem mertünk egymás közt magyarul megszólalni, nehogy szóvá tegye a főnökének. Szóval én megtanultam ezt az óvatosságot. Meg voltunk félemlítve. És ez az óvatosság a mai napig megvan. Még mindig gyakorlom, hogy tudok kiállni magamért.

A Galilei és követői által megalapozott klasszikus fizika szemléletmódja azon alapszik, hogy ha adott egy pontrendszer – ez lehet akár egy élőlény, vagy épp az egész Univerzum is – minden részecskéjének helyzete és sebessége, akkor abból egyértelműen következik, hogy mi fog vele történni, a tetszőlegesen távoli jövőbe előrevetítve. A Madáchnál megjelenő, ”a gép forog, az alkotó pihen” szemlélet is ezt tükrözi, s a gondolat a 19. századra a nyugati tudomány egyik központi paradigmájává vált. Az, hogy mi emberek ezt a jövőt a gyakorlatban sohasem lehetünk képesek „kiszámítani”, nem mentesít az eleve elrendeltség elvi lényegétől: akárhogy is igyekszünk, a klasszikus fizika szemléletében a jövő lefutott játék. De akkor viszont a szabad akarat is illúzió csupán, sőt egy aktívan beavatkozó istennek sem jut egy ilyen világban szerep.

Ám az 1920-as évektől kezdve létrehozott kvantummechanikából, pontosabban a Heisenberg-féle határozatlansági elv felismeréséből az emberiség megtanulhatta, hogy elvileg sem tudható meg a részecskék helyzete és sebessége egyszerre teljes pontossággal. Ha egy elektronnak pontosan ismernénk a helyzetét, semmit nem tudnánk a sebességéről, és fordítva. Nem mérőeszközeink tökéletlensége miatt van így, hanem nagyon úgy tűnik, hogy Univerzumunk valóban ilyen. A mikroszkopikus világ természeti törvényei mélyen valószínűségi jellegűek. Ebből pedig az következik számunkra, hogy a múlt ugyan biztos, de a jövő nem. A kvantumvilág valószínűségi színfalai mögött tehát lehet némi hely akár a Deus ex machinának, s akár a mi szabad akaratunknak is; bár megeshet, az is illúzió, hiszen agyunk részecskéi is valószínűségi törvényeknek engedelmeskednek. Ez a gondolat Einsteint felkavarta: “a Jóisten nem kockázik” – mondta. Mára azonban számtalan kísérleti bizonyíték támasztja alá, hogy úgy tűnik, bizony nagyon is kockázik, de mindenesetre nem a newtoni determinizmus játékát űzi. A gép forog, de a jövő nyitott.

Heisenberg kvantummechanikai áttörésével szinte egyidőben, az 1920-as években Hubble azt is felfedezte, hogy az Univerzum tágul. S ebből rögtön adódott is a kérdés: vajon meddig fog ez tartani? Talán örökké tágul a Világegyetem, vagy eléggé sok anyag létezik benne ahhoz, hogy annak tömegvonzása – mint a Földé egy feldobott, majd ívet leírva visszahulló kő esetében – visszafordítsa a távolodást, és 10-20 milliárd év múlva vár ránk egy „nagy zutty”, amikor a világ (nem csak Földünk, hanem Naprendszerünk, galaxisunk, sőt maga a tér és az idő is) összeroskad és megszűnik létezni? 1998-ban Brian Schmidt asztrofizikus és kollégái minden korábbinál precízebb kozmikus távolságméréseikkel kimutatták, hogy nagyon úgy fest, sohasem lesz „nagy zutty”, sőt, az Univerzum meglepő módon gyorsulva tágul! Ebből a döbbenetes, váratlan felfedezésből egyfelől következik, hogy valóban örökké létezik majd a világ, még ha felfoghatatlanul másmilyen, az általunk ismert életre alkalmatlan is lesz a végtelen távoli jövőben. Másrészt, ez a felfedezés egy roppant zavarba ejtő kérdést is hozott, amellyel ma is fizikusok ezrei küzdenek, Galilei késői követői. „És mégis gyorsul!” – de mitől? Az eldobott kő esetében is igencsak meglepődnénk, ha leesés helyett egyre gyorsabban repülne föl. Az Univerzum pedig pontosan így viselkedik. Ezért felelős „valami”, jobb szó híján az úgynevezett sötét energia, amelynek mibenlétéről nem sokat tudhatunk, de a gyorsuló tágulás mutatja, hogy létezik. De hogy milyen láthatatlan, érzékelhetetlen szubsztancia hordozza ezt a taszító hatást, amely a becslések szerint az Univerzum összes energiájának 68%-áért felelős? Ez egy óriási rejtély.

Végül, korunk egyik központi tudományos problémája, amire késői utódaink – ha lesznek – mindenképpen emlékezni fognak, annak a keresése, hogy ha egy rendszer, egy hálózat elég bonyolulttá válik, vajon szükségszerűen megjelenik-e benne az öntudat? Ennyi lenne az egész? A csecsemőkorú mesterséges intelligencia egyszerű részegységek önszerveződő módon áttekinthetetlenül komplexszé fejlődő rendszere. Tanul, s nem értjük, hogy mitől megy neki ilyen hatékonyan és gyorsan. S vajon valami, ami úgy viselkedik, mintha tudatos lenne, valóban az is? Persze mindenki, még Descartes is csak a saját tudatának létezéséről lehetett meggyőződve, de mi is a tudat valójában? S a korábban említett szabad akarat több-e, mint véletlen kvantumzaj, amely gyakran számunkra is értelmezhetetlenül a döntéseinket vezérli? Végül: ha a mesterséges intelligencia úgy viselkedik, mint egy tudatos lény, akkor vajon ugyanazok az elidegeníthetetlen jogok is megilletik? Korunk és közeljövőnk talán úgy vonul be a történelembe, mint az az időszak, amikor nem is csak tudományos-technikai, hanem etikai-morális szempontból is meg kellett tanulnunk egy olyan bolygón – majd egy olyan Naprendszerben – létezni, amelyen immár két nagyon különböző technológiai civilizáció osztozik: az Ember és a Gép.

Vincze Miklós kísérleti fizikus írása

Bertolt Brecht – Hanns Eisler

GALILEI ÉLETE

Fordító: Ungár Júlia | Író: Bertolt Brecht |Eredeti zene: Hanns Eisler

•••

GALILEO GALILEI     Borsi-Balogh Máté és Csuja Imre

VIRGINIA, GALILEI LÁNYA     Gellért Dorottya m.v.

SARTI, GALILEI HÁZVEZETŐNŐJE     Takács Nóra Diána

ANDREA SARTI     Kerek Dávid m.v.

LUDOVICO MARSILI; MATEMATIKUS; A VATIKÁN TUDÓSA     Ficza István

PRIULI KURÁTOR; AGG BÍBOROS; MUCIUS     Znamenák István

SAGREDO; BELLARMIN BÍBOROS; VANNI, VASÖNTŐ; A VATIKÁN TUDÓSA     Terhes Sándor

A DÓZSE; COSMO DE MEDICI; A VATIKÁN TUDÓSA     Máthé Zsolt

A KIS BARÁT; ÖREG UDVARHÖLGY     Józsa Bettina

A BÍBOROS INKVIZÍTOR; FILOZÓFUS     Für Anikó

BARBERINI /KÉSŐBB VIII. ORBÁN PÁPA/; TEOLÓGUS; A VATIKÁN TUDÓSA     Hajduk Károly

FEDERZONI     Petrik György

SZERZETES; HIVATALNOK     Bodor Balázs

ZENEI KÖZREMŰKÖDŐK    Petrik György, Szél Attila, Almási Tamás, Kiss Balázs

DÍSZÍTŐK    Fedor Bálint, Gröger Ádám, Kondor Martin, Kovács Kevin, Molnár Armand, Szabó Balázs

•••

DRAMATURG: Varga Zsófia

DÍSZLET, JELMEZ: Izsák Lili

DÍSZLETTERVEZŐ ASSZISZTENS: Gergely-Farnos Lilla 

MŰVÉSZETI MUNKATÁRS: Molnár Csaba

VILÁGÍTÁS: Oláh Attila

ZENE: Petrik György, Szél Attila

ZENEI MUNKATÁRS: Kákonyi Árpád

DALSZÖVEG: Petrik György

ASSZISZTENS: Érdi Ariadne

ÜGYELŐ: Dávid Áron

SÚGÓ: Kanizsay Zita

TERVEZŐGYAKORNOK: Bazsányi Sára, Terhes Boldizsár, Toldi Flóra

ASSZISZTENS GYAKORNOK: Lakatos Réka

DRAMATURG GYAKORNOK: Torner Panka

Rendező POLGÁR CSABA

•••

Köszönet: Gál Kristóf, Kutrovátz Gábor

Bemutató 2024. OKTÓBER 4.

A műsorfüzetet szerkesztette: Varga Zsófia

Köszönet: Torner Panka

Felelős szerkesztő: Mácsai Pál

Előadásképek: Horváth Judit

Plakát: Nagy Gergő

Grafika: Biró Árpád Levente

Online műsorfüzet: Hudáky Rita

Örkény István Színház Nonprofit Kft.

2024