IMPROVIZÁLUNK

Beszélgetés, játék, közös gondolkozás a darabról, az előadásról, a színházról és az életről.

A színészek improvizálnak. A közönség irányít.
A látott előadás konfliktusaiból, problematikájából kiindulva jelöljük ki a közös játék alapját. Asszociációk, párhuzamok és a közönség ötletei irányítják a rögtönzött történeteket. Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Az ilyen élmény megvilágítja, hogy a színházban saját történeteinkre ismerhetünk, a felvetett problémák a jelenünkhöz szólnak.

A program az Örkény Színház és a Momentán Társulat együttműködésében valósul meg.

Jegyár: 500 Ft

KÖVETKEZŐ ALKALMAK:

● Jelenleg nincs kitűzött időpont.

KORÁBBI ALKALMAKRÓL:

● Február 8-án Improvizáltunk az Édes Anna után

A társadalmi rend egyben társadalmi szakadék is? Milyen lépcsőfokokon keresztül jut el valaki oda, hogy képes legyen fellázadni a mindenki által, így önmaga által is elfogadott rend ellen? Tudatos cselekvés ez? Ösztönös?
És mi lesz, ha a rendszer megdöntése — a kölcsönös függés révén — önmagunk megsemmisülésével is jár?
Hol húzódik a határ külső elvárás és belső motiváció között? Hogyan kerülünk függő helyzetekbe? Ki tudunk-e lépni a szorító légkörből? Vajon miért maradunk mégis, ha volna más lehetőség?

 

Akik játszottak: Bíró Kriszta, Borsi-Balogh Máté, Znamenák István, Zsigmond Emőke, valamint Molnár Levente és Várady Zsuzsi, a Momentán Társulattól.

Akik beszélgettek: Bíró Bence dramaturg, Bódy Gergő és a közönség.

2019. november 24-én Improvizáltunk A hattyú után

 

Mi lehet fontosabb, mint az egyén boldogsága? Mit áldozunk fel a hatalomért? Kik a kiváltságosok és kik az örök kisemberek? Lehet egy hatalmi helyzetben ,,a szívünkre hallgatni”? A családért bármit? Fel kell-e adnunk személyes vágyainkat, ha ezt diktálja a kötelesség?

Akik játszottak: Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Novkov Máté, Takács Nóra Diána, valamint Molnár Levente és Várady Zsuzsi, a Momentán Társulattól.

Akik beszélgettek: Polgár Csaba, rendező, Bódy Gergő és a közönség.

 

2019. április 20-án IMPROVIZÁLTUNK Az üvegbúra után

 

Szükségszerű a felnőtté válás útján a ,,kapunyitási pánik”? A tengernyi lehetőség szabaddá tesz vagy megbénít? Hogyan dolgoznak bennünk a szülői elvárások? A bizonytalanság és az önbizalomhiány feltétlenül döntésképtelenséget okoz? Hogy fér meg egymással a “nekem minden sikerülni fog” és a “sokkal kevesebb vagyok annál, mint aki lenni szeretnék” érzése? A depresszió szégyellni való? Hogy lehet a felszínre úszni ebből az egészből?

 

Akik játszottak: Dóra Béla, Kókai Tünde, Zsigmond Emőke, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente

Akik beszélgettek: Widder Kristóf rendező, Bódy Gergő és a közönség

 

 

2019. március 30-án  IMPROVIZÁLTUNK A hattyú után

  

 

Mi lehet fontosabb, mint az egyén boldogsága? Mit áldozunk fel a hatalomért? Kik a kiváltságosok és kik az örök kisemberek? Lehet egy hatalmi helyzetben ,,a szívünkre hallgatni”? A családért bármit? Fel kell-e adnunk személyes vágyainkat, ha ezt diktálja a kötelesség?

 

Akik játszottak: Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Novkov Máté, Tenki Réka, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente

Akik beszélgettek: Polgár Csaba, Bódy Gergő és a közönség

 

 

2019. január 19-én IMPROVIZÁLTUNK Az Ügynök halála után

  

 

Van-e bennünk Willy Loman? És a szüleinkben? Miért baj az, ha álmodozunk? Kinek könnyebb hazudni, magunknak vagy másoknak? Meddig lehet fenntartani egy élethazugságot? Ki lehet-e bújni a szülői elvárások alól? Lehet-e kibújni a pénz vonzása alól? Muszáj, hogy a végén minden elromoljon? Miért lesz nekünk attól jobb, hogy színházban megnézzük, hogy másnak rossz?

 

Akik játszottak: Dóra Béla, Ficza István, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente a Momentán Társulattól

Akik beszélgettek: Mácsai Pál, Bódy Gergő és a közönség

 

 

●  2018. október 27-én IMPROVIZÁLTUNK a Tóték után

 

Fotók: Illyés Zoltán

 

„Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!”

 

Akik játszottak: Csuja Imre, Ficza István és Takács Nóra Diána, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente a Momentán Társulattól

Akik beszélgettek: Mácsai Pál, Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

 

2018. június 15-én IMPROVIZÁLTUNK Az Ügynök halála után

 

Van-e bennünk Willy Loman? És a szüleinkben? Miért baj az, ha álmodozunk? Kinek könnyebb hazudni, magunknak vagy másoknak? Meddig lehet fenntartani egy élethazugságot?

 

Ki lehet-e bújni a szülői elvárások alól? Lehet-e kibújni a pénz vonzása alól? Muszáj, hogy a végén minden elromoljon? Miért lesz nekünk attól jobb, hogy színházban megnézzük, hogy másnak rossz?

 

Akik játszottak: Az Örkény Színház színészei, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente a Momentán Társulattól

Akik beszélgettek: Mácsai Pál, Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

 

2018. május 6-án IMPROVIZÁLTUNK a IV. Henrik után

 

Politika vagy etika? Őszinteség vagy ravaszság? Árulás vagy túlélés? Hedonizmus vagy lelkiismeret? Nép vagy urak? Apák vagy fiúk? Hatalom vagy halál?

 

Akik játszottak: Az Örkény Színház színészei, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente a Momentán Társulattól

Akik beszélgettek: Mácsai Pál, Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

 

 

● 2018. április 9-én IMPROVIZÁLTUNK a Tartuffe után

 

Mit hiszünk el? Hogyan hitetünk el valamit? A vakhit mikor válik hasznunkra, és mikor kerget az őrületbe? Miért nem látjuk a nyilvánvalót? Milyen helyzetekkel nem akarunk szembenézni?

 

Mi vezethet ahhoz, hogy valaki felborítsa az egész életét, és fanatizálódjon egy hit, egy eszme iránt? Az önigazolásnak milyen formáival élünk?

 

Miért kavart botrányt a Tartuffe Molière korában? Ki és miért félhet egy komédiától? Mi hol találkozunk képmutatással? Mi a valóság, és mi a csúsztatás? Hány igazság van? Hogyan működik a manipuláció?

 

Akik játszották: Boldoghy Borbála, Kókai Tünde, Molnár Levente, Nagy Zsolt, Patkós Márton, Znamenák István

Akik beszélgettek: Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

 

 

● 2018. február 13-án IMPROVIZÁLTUNK a Három nővér után

 

Honnan jönnek a vágyaink, álmaink? És hová visznek minket? Mitől függ, hogy megvalósítjuk-e őket vagy sem? Mik szabhatnak korlátot az álmainknak? Mi a mi Moszkvánk? Mi az élet értelme?

 

Mivel rejtik el az emberek a valódi problémáikat, kérdéseiket? A filozofálás cselekvéshez vezet? Vagy éppen a cselekvés helyett filozofálunk? Fel kell nőni a boldog szerelemhez?

 

Akik játszottak: Novkov Máté, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Zsigmond Emőke, valamint Várady Zsuzsi és Molnár Levente a Momentán Társulattól.

Akik beszélgettek: Mácsai Pál, Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

 

2017. február 18-án IMPROVIZÁLTUNK a Hamlet után


Ki lehet Hamlet? Ki hasonlít Hamletre? Mi közünk nekünk Hamlethez?

 

Tettvágy, tétlenség és kétség mit jelenthetnek ma? Szabad-e bosszút állni? Kell-e bosszút állni? Mi hogyan állunk bosszút?

 

Hamlet az őrült, vagy mindenki más? Mit szabad egy bolondnak? Mit szabad a színháznak?

 

„Dán királyfi sokat töpreng, majd mindnyájan meghalnak.” (Karinthy)

 

Akik játszottak: Boldoghy Borbála, Ficza István, Molnár Levente, Polgár Csaba, Vajda Milán, Znamenák István

Akik beszélgettek: Gáspár Ildikó, Bódy Gergő és a Közönség

Akik kitalálták: Neudold Juli és Várady Zsuzsi

Top