Az idegenellenesség alakulása Magyarországon

Az idegenellenesség (xenofóbia) fogalma nehezen ragadható meg, mivel csakúgy, mint minden, kisebbség-többség viszonylatában értelmezendő előítéletes attitűd, kognitív (tudati), affektív (érzelmi) és viselkedéses (diszkriminatív) elemekből áll össze. Az idegenellenes attitűd kialakulásának egyik központi kognitív eleme a bűnbakképzés, mely meggyőződés szerint a bevándorlók felelősek az ország gazdasági és társadalmi problémáiért; az érzelmi komponens pedig leginkább a bevándorlással kapcsolatos félelmekben érhető tetten.

Az idegenellenességet legegyszerűbben úgy definiálhatjuk, mint a többség és kisebbség közötti „társadalmi távolság” legszélsőbb pontját.[1] A társadalmi távolság skálán a legerősebb elutasítást ugyanis az a fokozat jelenti, amikor a megkérdezett az adott kisebbségbe tartozó csoport tagjait nemhogy a személyes szférájába, de még az ország területére sem engedné be.

Sik Endre – Simonovits Bori – Szeitl Blanka: Az idegenellenesség alakulása és a bevándorlással kapcsolatos félelmek Magyarországon és a visegrádi országokban.

Forrás: >>> REGIO 24. évf. (2016) 2. szám 81-108.

[1]

A Bogardus-féle társadalmi távolság skála bevett módszer a különböző társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyának megragadására. A csoportképzés számtalan társadalmi jellemző mentén mehet végbe, melyek alapján az egyik első magyarországi, 1995-ben készült társadalmi távolsággal foglalkozó kutatás 19 olyan külcsoportot vizsgált, melyek valamilyen módon eltérnek a többségi magyar társadalomtól: kábítószeresek; homoszexuálisok; bőrfejűek; büntetett előéletűek; cigány; néger; arab; romániai román; ázsiai; külföldi vendégmunkás; menekült; exszovjet állampolgár; állami gondozott; exjugoszláv állampolgár; zsidó; magyarországi szerb-horvát; romániai magyar; magyarországi szlovák; magyarországi német.

⁕⁕⁕

A társadalmi világ csoportok szerint történő észlelése, az egyén saját csoportjával való azonosulása elmélyíti az azonosságtudatot, biztonságérzetet nyújt, és lehetővé teszi a társadalomban való gyors, értelmesnek tűnő eligazodást, melyről az egyén nem szívesen mond le. A nemzetekre, pártokra, felekezetekre és az egyéni azonosságtudat szempontjából hasonlóan jelentős más csoportokra szakadás az egyén pszichológiai szükségletei szempontjából messzemenően jogosult társadalom-lélektani tendencia, melyet a modern korban a társadalmi viszonyok igazolására, legitimálására szolgáló, legkülönfélébb csoportideológiák (nacionalizmus, vallás, pártelhivatottság) gátlástalanul kihasználnak. E tendenciát plasztikusan mutatják be Montesquieu sorai: „Konstantinápoly népe már régóta két pártra oszlott, a kékekre és a zöldekre… A cirkuszi játékok során a zöld ruhás hajtók fogatai versengtek a kék ruhások fogataival, s a nézők szenvedélyes izgalommal figyelték a versenyeket.”

A saját csoportot túlértékelő, a másik csoportot alulértékelő etnocentrizmus bázisán sztereotípiák, előítéletek, nézetrendszerek és ideológiák jelennek meg, amelyek eltorzítják a csoportok egymásról alkotott képét, gyanakvással telítik a csoportközi helyzeteket, tartós bizalmatlanságot visznek a csoportközi kapcsolatokba. A kommunikáció elsősorban viszonyszinten válik lehetségessé.

Mivel a szembenállás fokozza a csoportkohéziót, a csoport vezetésére pályázók („etnikai vállalkozók”, fundamentalista vallási vezetők, demagóg politikusok stb.) a konfliktus kiélezésében, elmélyítésében, tartóssá tételében lesznek érdekeltek. A csoportközi kapcsolatok ebben az esetben destruktív folyamatok tápláló erejévé válnak. A csoportközi helyzetek oly sok vért, emberirtó indulatot, szenvedést és értelmetlen pusztulást idéztek már elő a történelemben, hogy a szociálpszichológusok – sokszor a naivitás vádját is megkockáztatva – javaslatokat, szociálpszichológiai utópiákat dolgoznak ki a csoportok közötti béke, harmónia és bizalom mintáinak elterjesztése és uralkodóvá tétele érdekében. Alapot ad erre a várakozásra, hogy az emberiség nagy narratívái nemcsak a háborúról, hanem a békéről is szólnak.

Csepeli György: Szociálpszichológia (részletek, Osiris kiadó, 2006)