iram@orkenyszinhaz.hu

 

Platón: Állam

Életünk olyan, mint a barlanglakóké

III. SZÓKRATÉSZ: Ezt a képet[1], Glaukón, egészében alkalmazd előbbi eszmecserénkre. A szemünk elé táruló világot hasonlítsd a börtönszálláshoz, a benne égő tűz fényét a Nap sugarához, és ha a feljutást és a fenti dolgok szemléletét azonosítod azzal, ahogy a lélek felszáll a gondolat világába, nem jársz messze az én elképzelésemtől – ha már hallani óhajtod. De isten tudja, igaz-e. Én azonban így látom: a megismerhető dolgok közül a legvégső a jó ideája, ami azonban nagyon nehezen pillantható meg, de ha megláttuk, azt kell következtetnünk róla, hogy mindnyájunk számára ő minden helyességnek és szépségnek az oka; ő szüli a látható világban a fényt és a fény Urát; a gondolat világában pedig mint Úr osztja az igazságot és az észt; és őt kell szemlélnie annak, aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.

GLAUKÓN: Ebben egyetértek veled, már amennyire tudok.

SZÓKRATÉSZ: Akkor érts egyet a következőkben is, és ne csodálkozzál, hogy akik idáig elvergődtek, azoknak már nem tetszik az emberi sürgölődés; lelkük folyton fölfelé vágyik, hogy ott időzzék, és ez nagyon is természetes, ha már a mondott hasonlat is ezt sugallja.

GLAUKÓN: Bizony természetes.

SZÓKRATÉSZ: És az csoda, hogy ha valaki az isteni szemlélődésből az emberi nyomorúságba csöppen, félszegen feszeng, és igen nevetségesnek tetszik, mert a szeme még vaksi, és mielőtt még kellően megszokhatná az itteni sötétet, máris kényszerítik, hogy a törvény házában vagy máshol vitázzék az igazságosság árnyairól vagy ama szobrokról, amelyeknek ezek az árnyai, és nyuzakodjék olyanokkal, akik magát az igazságosságot sose látták, és így tudakolja meg, hogy vajon ők hogy értik mindezt?

Fordította: Jánosy István

 

[1] Barlanghasonlatra utal. Ebben azt írja le, hogy a barlangban élő emberek, akik csupán a barlang falát nézhetik, és a mögöttük égő tüzet nem láthatják, a falra vetett árnyakat valóságnak, igazságnak hiszik. Egyikük kiszabadul. Ahogy megszokja szeme az napfényt, meglátja a dolgokat magukat. Ezután visszatérve a barlangba, tudatában lesz, hogy az árnyék nem egyenlő a valósággal. Ha ezt megosztaná a barlanglakókkal, azok megölnék.

Csoda Milánóban, Vittorio de Sica filmje, 1951

Pilinszky János: Novemberi elízium

A lábadozás ideje. Megtorpansz
a kert előtt. Nyugalmas sárga fal
kolostorcsendje háttered. Kezes
szellőcske indul a füvek közül,
s mintha szentelt olajjal kenegetnék,
érzékeid öt meggyötört sebe
enyhületet érez és gyógyulást.

Bátortalan vagy s ujjongó! Igen,
gyermekien áttetsző tagjaiddal
a nagyra nőtt kendőben és kabátban,
mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.

És olyan is, mint ama szelídek,
kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy,
oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már
csak ragyogni a novemberi napban,
és illatozni toboz-könnyűen.
Csak melegedni, mint az üdvözültek.

Top