ÉS A DAL: SOHA!

 


DER EINFACHE FRIEDEN

Az egyszerű béke Gisela Steineckert keletnémet írónő verse. Klaus Schneider zenésítette meg a hatvanas években, és az egyik legnépszerűbb német úttörő dallá vált.

HEART OF GLASS

A Blondie legismertebb dala, az 1978-as Parallel Lines című albumról. Szerzői Debbie Harry énekesnő és Chris Stein gitáros. A Blondie a New York-i new wave és punk rock együttesek zászlóshajója volt, és egészen 1978-ig underground zenekarnak számított. Ehhez képest meglepő fordulatot jelentett, hogy egy diszkó slágert adtak ki kislemezként, amely listavezető lett Amerikában és Angliában is. A Heart of Glass a Rolling Stone magazin „Minden idők 500 legjobb dalának listáján” a 255. helyre került.

TÁVOLBÓL

Petőfi Sándor verse, 1843-ban írta Pozsonyban. A „kis lak”, amiről a vers szól, Dunavecsén állt. A művet Bognár Ignác, a Nemzeti Színház énekkarnagya, a kor egyik népszerű komponistája zenésítette meg.

MORGEN!

John Henry Mackay költő verse, amelyből Richard Strauss komponált dalt 1894-ben. (Op.27. No.4.) A Morgen!-ből és másik három műből álló dalciklus Strauss esküvői ajándéka volt felesége, Pauline számára. A darabot eredetileg zongorára és egy hegedűre komponálta, de 1897-ben zenekari művet írt belőle.

Top