MOLNÁR GÁL PÉTER: A HATTYÚ REJTÉLYES FÖLREPÜLÉSE

Némi paradoxon csiholható elő abból a furcsa színházi tüneményből, hogy Márkus László éppen Molnár Ferenc A hattyújának Albert szerepéből állította elő színészi pályájának egyik legmélyebb, de mindenképpen legsikeresebb alakítását. Albert „ellenmantovai” herceg, akinek Gilda mamája minduntalan az orra alá dugdossa ártatlan leánykáját, addig-addig, amíg maga lesz a helyzet Rigolettója, mert valósággal a hercegi házasság bohócává változik. A herceg annyira fáradt és fád már, hogy a bohócmama kénytelen a leányszöktetés be nem következése okán fiúszöktetést csinálni: szökteti legalábbis a tanárfiút, hogy leánya kívánatosabbnak tűnjön az álmos indulatú herceg szemében. A mantovai herceg modelljeként emlegetett I. Ferencben még volt annyi játékosi erő és elevenség, hogy udvaroncainak hölgyeit sorra megszeplősítette, egy Habsburg-modellben már csak elgyengült aulikus modor rejtezik. Ö maga nincs is: csupáncsak sarj, utód, leszármazott. (…)
Amikor Molnár Ferenc megírta A hattyút, már a papírra vetés pillanatában időszerűtlen és avult volt a környezet, a probléma, a mese, a figurák. Aranyozott panoptikumnak érződött, érződhetett a Vígszínház színpadán a Habsburg-bohózat. Magyarország megszűnt királyság lenni. Trónfosztott lett a Habsburg-ház. Forradalom után vagyunk. IV. Károly és családja Svájcban él. Egykori császári szárnysegéd ül a király helyén. A hattyú darabalattija 1920 decemberében talán csak annyi, hogy az igazi rangnál fontosabb az emberi tartalom.
De mi élteti ma ezt a színdarabot? Miért újítják föl, miért újítható föl időről időre? (…)
Mi megrázó lehet egy vígjátéki Habsburgban? Az, ami rokon velünk. Mert sosem egy Habsburg-komédiát néz a közönség: mindig emberi komédiának nézi. III. Richard sem York-tragédia, a végén megjelenő Richmonddal, hanem emberi tragédia.