KAPTÁR – ARCHÍV

AMI MÁR ELMÚLT – A KAPTÁR ARCHÍVUMA

ARCHÍV 2022/23

FÓKUSZBAN A VÁROS 

Ebben a programsorozatban Budapest 150. születésnapját ünnepeljük, a színház és a város együttműködési lehetőségeit kutatjuk. Színház- és várostörténeti kulisszajárásra, a városi térhez és léthez kapcsolódó beszélgetésekre, workshopokra és vitákra várunk titeket. Tavasszal pedig páralkalmas városi műhelymunkát rendezünk nektek, ahol közösen építünk majd fel egy utcai performanszt.

•••

ALKOTÓFOLYAMATOK

• MÁGLYA

Dragomán György Máglya című regényét dolgozzuk fel a nyári Máglya-tábor résztvevőivel. A közös alkotófolyamat célja, hogy a kaptárosok saját produkciót építsenek fel a regényből és a hozzá kapcsolódó személyes történeteikből.

 

• KLARA ÉS A NAP

Folytatva az előző évadbeli Regénybelépő programot idén belevágunk Kazuo Ishiguro Klara és a Nap című könyvének színházi feldolgozásába. A csatlakozókkal előtanulmányt készítünk a próbafolyamathoz. Együtt dolgozunk színpadi szövegen, dramaturgián, karakterformáláson, jeleneteken, látványterveken. Közösségi munkamódszereket keresünk, saját történeteket és gondolatokat fűzünk a regény világához. A próbafolyamat az évad végén valósul meg a KAPTÁRban kidolgozott koncepció alapján –, a munkának ezt a fázisát is követhetitek. A projekthez nem játszókat, hanem olyan résztvevőket keresünk, akik a színházcsinálás és a színházi nevelés más területei iránt (is) érdeklődnek.

 

• VITASZÍNHÁZ

Mi is az a vitaszínház? “A színházi jelenetek által felvetett fontos társadalmi kérdéseket (pl. emberi jogok, migráció, függőség, másság, szexualitás, oktatás stb.) a résztvevők a moderátorok által – többnyire eldöntendő kérdésekkel – provokált vita keretében vitathatják meg egymással, a meghívott szakértőkkel és/vagy a témában érintett személyekkel.” (szinhazineveles.hu)

A 2022/23-as évadban több vitaszínházi alkotófolyamatot indítunk. Tavaly a közoktatásról készült vitaszínház a KAPTÁRban, izgalmas munka volt a jelenetek és a vitakérdések közös kidolgozása. Idén újabb társadalmi kérdéseket járunk körbe a műfaj formanyelvének segítségével. 

ARCHÍV 2021/22

A 2021/22-es évadban háromféle KAPTÁR-programmal vártuk a jelentkezőket. 

 

ELŐADÁSOK KAPTÁRA 

Itt követtük az új próbafolyamatokat a következő programokkal: Olvasópróba-demók, nyílt próbák, házi főpróbák, elemző workshopok. Havonta egy közös színháznézést szerveztünk, ráhangoló workshoppal és beszélgetéssel, ahol az alkotók is részt vettek.

 

 

KÖZÜGYEK KAPTÁRA 

 

Itt társadalmilag, közösségileg elkötelezett színházi programokat és csapatépítő eseményeket rendeztünk:

· Hét hírei: médiatudatossági workshop

· Demokratikus játszótér: dramatikus parlamentszimulátor

· ProTest: színházi társasjáték

· STEREO AKT: Cím Nélkül – hajlék-kalad-játék: színházi társasjáték

· Kiváló dolgozók – igaz történetek a gondoskodásról: előadás workshopokkal és színházi műhelymunkával

· Kaptárskeresők

· Halloween műhely

· Adventjáték

 

REGÉNYBELÉPŐ KAPTÁR 

 

Kortárs regények színpadi adaptálásával kezdtünk kísérletezni, részvételi munkamódszerekkel: a téma- és anyagválasztásba, a produkciók előkészítésébe, színházi nyelvük megteremtésébe is bevontuk a jelentkezőket. Dragomán György: Máglya, Louise O’Neill: Te kerested a bajt, Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap, Scott Westerfeld: Csúfok című regényéhez hirdettünk meg foglalkozásokat. Inspirációként az Örkény Stúdió repertoárján lévő Az üvegbúra című előadás kapcsán Sylvia Plath regényéhez is tartottunk egy foglalkozássorozatot.

ARCHÍV 2020/21

HOGY VAGY? – én-idő, kreatív önkifejezés, közösség

8-kor 8-an 8 hangulatban!

Kéthetente csütörtökön vagy péntekeken este 8-ra főzz egy teát, helyezd magad kényelembe, és csatlakozz az én-zoomhoz! Itt mindig arról dumálunk majd: hogy vagyunk. A teaszeánszok célja, hogy a hétvégébe feltöltődve vágjunk bele. Kinyitjuk a füleinket és a figyelmünkkel támogatjuk egymást az önismeretben, az önbizalomban és a felszabadultságban.

Nem ragadunk a zoomablakokban, kezdésként közös zenehallgatás közben egy-egy csendes alkotófeladatban merülünk el, ki-ki a saját szobájában és hangulatában (pl. fotó, installáció, rajz, kollázs, képszerkesztés, írás). A találkozó második felében az elkészült „Hogy vagyok” munkák segítségével megosztjuk egymással, ami kikívánkozik, hogy kisimulva lépjünk tovább.

 

STREAM+ZOOM

Nézőtér az egész világ! Közösen néztünk otthonról streamelt előadásokat, és utána az alkotókkal beszélgettünk vagy elemző- és alkotójátékok során jártuk körbe a színházi élményt.

 

IRAMONLIE

#iramonline #színházazösszesszoba

Alkotótér 14-25 éves diákoknak – Tarts velünk otthonról!
Varázsold alkotótérré a szobádat, és kapcsold be az ÖrkényKÖZ virtuális hálózatába!

Folytatódik az IRAMonline, izgalmas, új feladványokkal készülünk, most a színház STREAM előadásaihoz kapcsolódva.
Minden hónapra kiszemelünk egy előadást, és ehhez három héten át, péntekente hirdetünk meg egy-egy kreatív feladványt. (műfajok: novella, vers, videó, kollázs, rajz, installáció, fotó). 

Az elkészült alkotásokat az Örkény – IRAMonline facebook-csoportba várjuk.

Minden hónap végén az adott előadás stábja zsüriként kiválaszt 10 művet, és ezek alkotóit meghívja egy online színházi programsorozatra: az előadásra, egy hozzá kapcsolódó beszélgetésre és egy közösségi játékra.

 

NEMTALÁLKOZÁSAINK – JÁTSZÓS-ÍRÓS HOSSZABB MŰHELYMUNKA

Online alkotócsoport húsz 16-19 éves korú résztvevőnek, novembertől márciusig minden kedden 16-19 óra között.

Miről volt szó? Egymás melletti elcsúszásokról, áthidalhatatlannak tűnő távolságokról. Olyan dolgokról, amikbe általában még véletlenül se botlunk bele. Mi szabja meg, hogy merre visz az utunk, és merre nem? Hogyan lehet leküzdeni képzeletbeli és valóságos útakadályokat?

A gondolatainkat egy közösségi kisfilmbe forgattuk bele, ami az alkotófolyamat során készített videókból állt össze. 

Foglalkozásvezetők: Fodor Fanni, Török Tímea

Videó: Szakács Eszter

HASZONTALANOK - ARCHÍV

19 alkalmas műhelymunka,október 1-től március 1-ig, 16-19 éves diákok részvételével.

 

TÉMAMEGJELÖLÉS

“Fölösleges a gesztenyefa, ott, szemben velem, kissé balra, fölösleges a Velléda- szobor… És én – én, aki erőtlenül, bágyadtan, szemérmetlenül ültem, emésztettem, és komor gondolatokat forgattam fejemben, fölösleges voltam én is.” (Jean-Paul Sartre. Az Undor)

 

Mit jelent az, hogy hasznos tagja vagyok a társadalomnak?
Elavult koncepció, hogy családban élünk?
Mikor lesz az, amikor tényleg megtérül, amit most csinálok?
Van értelme szelektíven gyűjteni a hulladékot?
Mennyivel halad gyorsabban a sor egy automata kasszánál?
Számít, ha én is aláírom?
Kinek segít egy segélyszervezet?
Mi értelme van a művészetnek?
És egyáltalán, hasznosan töltöm az időmet, ha ezeken gondolkodom?

 

 

RÉSZLETEK A HASZONTALANOK ELŐADÁSÁBÓL

 

 

 

Haszontalan országot álmodtam én, 

ahol minden haszontalan volt.

Haszontalan állat, haszontalan ember,

haszontalan öröm, haszontalan gyász.

 

 

 

 

Én sose értettem mi miért történik, pedig az agyam fogaskerekecskéi állandóan kattognak, éjjel-nappal. Fizikai növekedésemmel egyenes arányosságban nőtt félelmem is, hogy a létezés céltalan.

Az embernek fontos a keze meg a lába meg a feje. A kéz kell, hogy az ember dolgozzon vele, a szem is kell, hogy az ember lásson vele, a száj is, hogy egyék vele. Az egyes részeknek tehát van célja. De mi célja van az egész embernek? Az egész embernek semmi célja nincs. De igen, mert az egész ember a társadalomért van, igaz, persze. De mi célja van az egész társadalomnak?

 

 

 

Maradjak? Minek? Elfelejtsem? Minek? Hazudjak? Minek? Szebben és jobban. Minek? Megvárom. Minek? Folytassuk? Minek?

 

   

 

 

résztvevők: Andrasev Fülöp Milos, Balog Nóra, Csomós Vera, Domahidy Veronika, Fazekas Ella, Félix Bernát, Gombos Eszter, Heimpold Zsófi, Hegyi Bori, Ittzés Miklós, Masznyik Hanna

csoportvezetők: Fodor Fanni és Török Tímea

FOTÓ-HANG KIÁLLÍTÁS - ARCHÍV

2020. január, négy alkalmas kurzus, záró kiállítással

 

Mit mond el rólad a profilképed?
Mi alapján raksz ki egy képet a faladra?
Mi az, amit bánsz, hogy nem fényképezted le?
Van amire csak azért emlékszel, mert fotó van róla?

 

A kurzus alatt a rólunk és általunk készített, vagy nekünk kedves fotóknak adtunk hangot. Megkerestük a képek mögötti valós és lehetséges történeteket és meglévő történetekhez gyártottunk képeket. 

A program egy hangos pop-up fotó kiállítással zárult. 

 

résztvevők: Csomós Vera, Dávid Fruzsina, Pasztohy Lili, Sepsi Hajnalka, Wettstein Annamária

csoportvezetők: Fodor Fanni és Török Tímea

 

 

nyílt Pop-up kiállítás: február 1.

 

                                                                               

RÖVID KURZUSOK 2019/20

ÖSSZEKOVÁCSOLÓ WORKSHOP ÉS KULISSZAJÁRÁS

2019. október 5. 14.00-18.00 

 

KARÁCSONYI KAPTÁR BANZÁJ – 2019. december 20.

Össznépi KAPTÁR BULI! Karácsonyi hangulatot varázsolunk az Ericssonba. Játék, móka, kacagás és perszer társas!
Sütit, forrócsokit, mézeskalácsot, műhavat, karácsonyfadíszt és óriás zoknit hozni ér!

 

 

“A NAGY HÁZALAKÍTÁS” – KAPTÁR KÜLÖNKIADÁS – 2020. február 22. 17:30-tól kifulladásig

Mindig is szeretted a lakás felújítós műsorokat? Imádod dekorálni a szobádat? Szeretsz a többi kaptárossal együtt ügyködni?

Akkor gyere el a február 22-i, rendhagyó ÖSSZEKOVÁCSOLÓ-ra, ahol közösen vesszük kezelésbe az Ericcsont, alakítjuk a Kaptár bázisát és tesszük igazi ÖrkényKÖZtérré! 

A novemberi Mi és a tér-kurzus csapatával már ötleteltünk, terveztünk, ezt folytatjuk most is: elővesszük a már meglévőket és tovább gondoljuk őket, teljesen újakat találunk ki és nekilátunk a megvalósításuknak.

 

TITOK ÉS A NYITJA KAPTÁR

Néha napokig nem tudunk szabadulni tőle. Néha fejbe vág. Néha életre szól. Néha lepereg rólunk. – Az egész színházcsináló apparátus érte dolgozik.
Egy-egy új bemutató után a nyomába eredünk, tetten érjük, és kivizsgáljuk!

A ’Titok és a nyitja’ Kaptárra azokat várjuk, akik…

… szívesen kifürkésznék, miért és hogyan hat egy előadás a nézőire;
… szeretnek többedmagukkal agyalni a színházi hatáskeltés trükkjeiről, értelméről: színészválasztásról, szerepmegformálásról, látványról, dramaturgiai és rendezési döntésekről;
… és legalább egyszer látták a témául választott előadást. 

első elemző időpontja: szeptember 29. – a KERTÉSZ UTCAI SHAXPEARE-MOSÓ előadáshoz kapcsolódva

 vezeti: Hudáky Rita, színházpedagógus, magyartanár

 

TEREK KAPTÁR

Milyen terek tartoznak a színházhoz?
Hogy érezzük magunkat bennük és vajon ez mitől függ?
Na és mitől lesznek színháziak? Lehetnének nem azok?
Nézzünk szét magunk körül és fedezzük fel a terek titkos életét!

időpont: november 14., 21., 28.

vezeti: Debreceni Luca, drámainstruktor gyakornok

 

FOTÓ-HANG KAPTÁR

Mit mond el rólad a profilképed?
Mi alapján raksz ki egy képet a faladra?
Mi az, amit bánsz, hogy nem fényképezted le?
Van amire csak azért emlékszel, mert fotó van róla?

A négy alkalmas kurzus alatt a rólunk és általunk készített, vagy nekünk kedves fotóknak adunk hangot.
Megkeressük a képek mögötti valós és lehetséges történeteket vagy meglévő történetekhez gyártunk képeket. 

időpontok: január 9., 16., 23., 30. 16.00-19.00 / nyílt Pop-up kiállítás: február 1. 16 órától 

vezetik: Fodor Fanni és Török Tímea, drámainstruktorok

 

 

EMBERI GYŰLÖLETBESZÉD

A véleménynyilvánítás szabadsága alapvető emberi jog. Vajon azokra a kimondott gondolatokra is érvényesek, amelyek sértőek lehetnek másokra nézve? Probléma a gyűlöletbeszéd vagy egyszerűen egy kritikusan gondolkodó demokrácia eleme? Mit tehetünk az online gyűlölet ellen, egyáltalán tudunk-e bármit tenni a megnyilvánulások megszűntetésén túl? A három alkalmas foglalkozás során körbejárjuk a gyűlöletbeszéd témáját és megvizsgáljuk, hogy hogyan lehet tudatosan fellépni az ilyen jelleggű megnyilvánulások ellen.

időpont: február 10., 17., 23.

vezeti: Lévai Barbara, drámainstruktor gyakornok

 

ATTÓL VALÓ FÜGGÉSEINK

Sorozat, csoki, számítógépes játékok, kávé, és még sorolhatnánk.
Min segít és min nem? És amúgyis: MINEK???

 időpont: február 15. 14.00-18.00

vezeti: Szabó Julcsi, közösségfejlesztő

HÁTRAHAGYOTT TÖRTÉNETEK - ARCHÍV

16 alkalmas műhelymunka 2018. október 6-tól 2019. február 2-ig, keddenként, 15-18 éves diákok részvételével

 

TÉMAMEGJELÖLÉS:

A történetek egyidősek az emberiséggel.Történeteket mondunk, hallgatunk és gyártunk. 

Kutatjuk a múltat, hogy honnan jöttünk és hova tartunk. Önmagunkat keressük családunk történetében és fogalmazzuk meg színházi eszközökkel.

Miért szeretünk történeteket mesélni? És miért vágyunk arra, hogy minél több történetet

megéljünk? Mi az én történetem? Mi a te történeted? Mi bennük a közös? Mi a családunk története? Mik az emlékezés és a felejtés törvényei? Milyen nyomokat hagyunk? Mi történik a színházban a történeteinkkel?

 

 

RÉSZTVEVŐK HÁTRAHAGYOTT SZÖVEGEI:

 

Én nem tudom milyen legyek,

azt sem, mit egyek,

tegyek, mik a legyek,

mi a legyek,

vagy, hogy engem felhatalmaztak-e egyáltalán 

ilyen jellegű döntések meghozatalára.  

 

Én nem tudom milyen legyek,

Leszek aligátor,

Leszek gyáva, bátor,

hű, kreatív innovátor,

egy nem válik belőlem,

előrelátó, kimért, sosem lesz személyem. 

 

Én nem tudom még milyen legyek 

aki eddig, tovább már nem,

ezt tudom.

Más leszek, megfogadom mindig.

Néha már a változni akarást unom.

 

 

Hátrahagyott, elfeledett, megmaradó pillanat,

mindent összegyűjtök most, meglátjuk mi marad

hajnalhasadásban csorog le lassan a tegnapom kék színű csapban 

emlékek hömpölyögnek, végeláthatatlan áradat

itt vannak, de nem maradnak,

tova úszó áramlat, 

elkap a kárhozat

ha rádnézek

meglátom benned az emlékek hagyta nyomokat

magamon viselem, illata boróka

aki magasabbra nő, mint a fa, az égbe tör

bogyós termés, mely édes mint a méz

Hátrahagyott, elfeledett, megmaradó pillanat,

mindent összegyűjtök most, meglátjuk mi marad

egy költemény, egy érzés

lehet a szerelmet egyáltalán ennek nevezni?

hogy hívjalak téged

átlátok rajtad,

mint az átlátszó üveg plexin

mint a bók, amit nem kértél soha

és mégis mindig úgy lesz

jövőnk jót ígér, de te a múltban maradsz

továbbmegyek

útjaink többet nem találkoznak

KAPTÁR UTAK 2018 - ARCHÍV

2017 októberétől 2018. január közepéig

16 alkalmas műhelymunka 15-19 éves diákoknak

 

● TÉMAMEGJELÖLÉS:

Meddig lehet a lehetőségek között válogatni, és mikor kell elindulni egy úton? Hány utat lehet kipróbálni? Honnan szerzünk ehhez önbizalmat, hogyan lehet nem félni a hibáinktól? Ha nagyot álmodunk, csalódásnak tesszük ki magunkat vagy ez az első lépés a legjobb megoldás felé? Lehet egyáltalán szertelen fantázia nélkül előrébb jutni? Miben kell hinni, és mit kell elengedni? Hogyan találjuk meg, hogy mi érdekel minket igazán?  Miben vagyunk mások, mint a többiek? Ki miben különleges?

Mikor lázadjunk, és mikor fogadjunk szót? Mit akarunk mi, mit akarnak tőlünk a szüleink és mit akar a társadalom? Milyen erőknek engedelmeskedjünk? Ki lehet-e bújni a szülői elvárások alól? Miért sikerülne nekünk az, ami a szüleinknek nem sikerült? És miért sikerülne nekünk is az, ami nekik sikerült? Lehet-e kibújni a pénz vonzása alól? Van örömmel végzett munka, van életen át tartó szabadság?

Meddig lehet változtatni? Hogyan lehet bátran szembenézni az igazsággal? Létezik egyáltalán egyetlen igazság? Hogyan találjuk meg a saját igazságunkat? Kinek könnyebb hazudni, magunknak vagy másoknak? Meddig lehet fenntartani egy élethazugságot? Ki az értékes ember? Mitől van értelme egy életnek? Mitől lesz szerethető az élet?

 

● AZ ÚTONÁLLÓK FELJEGYZÉSEI:

én…

igyekszem önmagam lenni

szeretném kifejezni magam

túl flegma vagyok

egy terméketlen ész vagyok

nem vagyok biztos ebben

álmos vagyok

szeretem a csokit! imádom a csokit!

szeretnék egy kapcsolatot

te, ő, mi, ti, ők

vagyok…

 

16 esztendőm elegendő,

a pályaválasztásom lehetetlen .

 

Két kar, testsúly,

egy arc: gének.

A szájon szavak ömlenek: ének.

 

Ez vagyok én,

Kissé bizonytalan

Kedves kis lény.

 

Most összeestem,

Vittem a világokat,

Majd megyek tovább…

 

A Mekiben dolgozom, dolgozom, de nem tudom,

hogy mi végre teszem a koviubit szendvicsbe.

 

 

Van hol aludnod, van mit enned, van kihez beszélned, van kit hallgatnod, van mit olvasnod, tudsz olvasni, létezik olyan, hogy olvasás, érted, olvasás, el lehet képzelni dolgokat, érted, az ember olyasmire is gondolhat, ami nem létezik, érted, hogy nem csak a világ végtelen, de minden ember világa végtelen, a világ végtelenszer végtelen, na indulj már, na mire vársz, van hol aludnod, van mit enned, na mire vársz, vár a végtelen. Ott van melletted, látod, ott van abba a fejbe bezárva, na gyerünk, szívd ki belőle, na gyerünk, fürödj meg benne, na fedezd fel, rágcsáld, hagyd, hogy beborítson, na hajrá.

 

 

Földút, alagút, fel is út, le is út,

stop és hegymenet, keresem a helyemet.

Lejtő előtt szólj, kérlek, mert felkészítem a vesémet.

Anyu, ugye eljössz este, elmondod a mesémet?

Takarj be, és énekelj, borítson be a végtelen!

 

 

● AZ ÚTONÁLLÓK SZELLEMEI

 

TERKU az útkeresés kajla szelleme

Mikor az őskáoszból kialakult a rend, és a világ dolgai formát nyertek, egy kis darabnyi megmaradt a káoszból: ő lett Terku. Terku, az útkeresőket és a pályaválasztás előtt állókat segítő jóságos szellem. Jóságos, de teljesen inkompetens. Diszfunkcionális. Lassúcska, butácska, alkalmatlanka. Puha, fehér teste, hosszú karjai és felemás zoknijai mind ezt mutatják. Ezzel nem is volt semmi baj, amíg a szülők megmondták gyermekeiknek, milyen foglalkozást válasszanak. Terkunak nem volt semmi dolga. De az idők megváltoztak, és a szülők azt kezdték mondogatni: az legyen a munkád, amit szeretsz, mi nem akarunk helyetted dönteni. Ilyenkor a tanácstalan fiatal Terku segítségére szorul, aki, mivel teljesen alkalmatlan a feladatára, kipörget üveggel egy foglalkozást, és azt javasolja. Ha másnap is megkérdezi a diák, megint pörget, mást mond. Nulla logika. Jóindulat, de semmi több.

 

 

 

NYÉVRÖ a halál előtti lehetőség szelleme

Nyévrö, vidám, jó kedélyű alak. Teste fehér. Feje és arca egy örvény, színes emlékek keringenek benne. Ő az utolsó utáni lehetőség a halálban. Nagyon jó humora van. Tőle függ, hogyan éled meg az életed végét.
Kezén a köveknek gyógyító hatása van. Össze-össze koppintja őket. Így lesznek gazdagabbak az emberek egy-egy találkozással. Olykor maga elé hajítja őket, és nevetve átlép felettük. Így lépnek túl az emberek rossz élményeiken. Néha a markában felmelegíti őket. Így élik át újra és újra az emberek a múltnak egy-egy gyönyörűséges történetét vagy pillanatát.

 

 

 

ZSUZSU FE BABHE a képzelet és a fantázia szelleme

Akkor született meg, amikor a gyerekek még kövekkel játszottak. Amikor a kőből könnyen lett mamut, felhő és pillangó. Zsuzsu lebeg. Nyakában egy kő lóg. Ha ez a kő egyszerű kő, lehúzza Zsuzsut a földre. Ha az emberek a Földön elszürkülnek, Zsuzsun erőt vesz a gravitáció. A hatéves gyerekeket éjjel álmukban meglátogatja, és ujjával egy fénylő pöttyöt rajzol a homlokukra, hogy ne felejtsenek el játszani. Sok a gyerek. Sok a kő. Sok a szürkeség. Zsuzsut húzza lefelé a kő.

 

 

 

 

Résztvevők: Dömötör-Nagy Dóra, Tóth Balázs, Ősi Péter, Erdélyi Zsófia, Simonyi-Lengyel Mira, Ittzés Ambrus, Pósfai Péter, Varga Jázmin, Dallos Panka, Horváth Juli, Tóth Eszter, Radványi Róbert, Schile Lilu, Nényei Klára, Rózsa Gabriella, Csapody Ágota, Molnár Dóri, Németh Zsófia

Projektvezetők: Fodor Fanni, Neudold Juli

FAL KAPTÁR - ARCHÍV

„A falak kizárnak, bezárnak, határolnak, feleznek, támasztanak, elnyomnak, vagy nem is léteznek.

Magasak, színesek vagy sivárak, fizikaiak vagy belső falak. Mindig előjön, hogy mi van a túloldalon, és hogy jó lenne áttörni.

A fal túloldalán a félelmeink vannak. A fal túloldalán a ledöntött falaink téglái hevernek. A fal mi vagyunk.”

 

MIRŐL SZÓLT NEKED A FAL KAPTÁR?

 

Számomra a Fal Kaptár a megnyílást, a saját, és a világ minden táján előforduló akadályokkal való szembenézést, megbirkózást jelentette.

Csapatként együttműködni eddig ismeretlenekkel, történeteket gyűjteni és emészteni.

Nekem leginkább arról szólt, hogy új embereket ismerhettem meg, és rajtuk keresztül érdekes történeteket. Emellett a közös történetalkotás is nagyon fontos volt, illetve az, hogy hányféleképpen tudtunk egy-egy problémát megközelíteni.

 

MI VOLT SZÁMODRA A HÁROM LEGIZGALMASABB MOMENTUM A FAL KAPTÁRBAN?

 

Mura falu kitalálása, az interjúk készítése az utcán és az előadásuk.

Az egyik az volt, amikor létrehoztuk Mura falvát, mert nagyon érdekes volt, hogyan tudjuk közösen alakítani a történetet. A másik az, amikor az utcán kellett interjúkat készíteni emberekkel. Ez azért, mert én elég nehezen kezdeményezek beszélgetést idegenekkel, és így nekem is ki kellett lépnem a komfortzónámból. A harmadik meg az, amikor Zsófi, a szobájába zárkózó lány történetével foglalkoztunk, mert nagyon kíváncsi voltam rá, miért zárkózott be, és mi történt vele, miután kijött onnan.

Az egyik ilyen, amikor meg kellett ünnepelnünk magunkat a játékban egy hiba elkövetése után. Eléggé hátborzongató volt először, de számomra sokat jelentett ez a feladat. Azok a jelenetek, amelyekben a világgá ment fiút és egy második személyt kellett alakítani. Illetve az utolsó napon a történet feldolgozása különféle jelenetekkel, és az arról, illetve a színházról folytatott beszélgetések.

A végére derült ki számomra, hogy mennyire jó ötlet volt a kezdet – hogy a kartonfalak ki lettek függesztve. Ez a felület közösségi fórummá vált, mentsvárként is szolgált, mert a ki nem mondott gondolatoknak helyet adott.

Résztvevők: Hipik Anna, Török Tímea, Szepes Anna, Tamási Panna, Móró Fruzsina, Magyar Verka, Jelinek Geri, Nagy Zsombor, Czibor Lívi, Gyenes Ágota, Fazekas Bogi, Szijartó Fanni, Mácsok Franciska, Patakfalvi Eszter, Walton Péter, Horváth Anna, Hausleitner Fanni

Projektvezetők: Bethlenfalvy Ádám, Sebők Bori, Neudold Juli

 

A FAL KAPTÁR MUNKÁJA A NEMZETKÖZI ’FACING THE GAP’ PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDOTT.

 

Az InSite Drámával együttműködésben nemzetközi ifjúsági projektben vettünk részt, amely 2016 nyarán egy budapesti ifjúsági táborral és konferenciával végződött. A Facing the Gap / Szembenézni az űrrel projekt célja az volt, hogy a jelenlegi társadalmi és kulturális válsághoz kapcsolódó drámapedagógiai módszertant fejlesszen, és lehetőséget teremtsen ennek a fiatalokkal dolgozó szakemberek közötti terjesztésében. A projekthez kapcsolódott a „FAL KAPTÁR” munkája, amely 2016 tavaszán indult. Ez az alkotócsoport közösen gondolkodott és játszott szakemberekkel, a munka fókuszában a társadalomban és az egyes emberek körül lévő valóságos és képzelt, láthatatlan és megfogható falak/határok álltak.

http://www.facingthegap.eu/

KAPTÁR A HÁROM NŐVÉRHEZ - ARCHÍV

11 alkalmas műhelymunka 14-19 éves diákoknak 2016 szeptemberétől decemberéig az IRAM gyakornokainak vezetésével a Három nővér előadás témaköreihez kapcsolódva.

 

Témakörök: Komédia és tragédia, Nők, Kapcsolatok, Generációk, Emlékezés, Pótcselekvés, Vidék és város, Az idő, Várakozás, Elvágyódás – A te Moszkvád

 

 

MIRŐL SZÓLT NEKED A HÁROM NŐVÉR KAPTÁR?

 

● A darab mélyebb megismeréséről, emberi konfliktusok megértéséről, a karakterek motivációjának feltárásáról. Kutattuk, hogy miként kapcsolódik a darab a mindennapokhoz.

● A Három nővér nagyon sok érdekes mozzanatát, motívumát feldolgoztuk, beszélgettünk róluk.

● A Három nővér Kaptár pontosan azon az úton kísért tovább, amelyen az előadás elindított. A saját magam röhejes, mégis oly sokszor elhatalmasodó rögeszméivel, félelmeivel, hibáival, kicsinyességével kellett farkasszemet néznem. Foglalkozásról foglalkozásra egyre közelebb jutottam e kérdés megfejtéséhez: Mivel jöhet el számomra egy boldogabb, szebb jövő?

● A Kaptár rengeteget segített nekem abban, hogy ki merjem tárni az életem egy szeletét, annak szebb, s kevésbé szebb részleteivel egyaránt, és hogy elgondolkozzak magammal kapcsolatban olyan dolgokon, amiket mindeddig talán félresöpörtem, mert nem volt annyi mersz a pucámban.

● Felszabadult, őszintén vidám, mosolygós, kedves beszélgetős napok, hetek, hónapok. Na, ezeknek van értelme! Én annyira szeretném egész életemben azt csinálni, amit a Kaptárban szoktunk… Úgy érzem, teljesen Három nővér, meg Csehov expert lettem útközben. És persze azért nyilván nem. Hihetetlen, hogy mennyi ehhez kapcsolódó kreatív játékot, feladatot, beszélgetős témát lehet kitalálni! Nagyszerű volt!

● Tetszett, amikor szomorúbbnál szomorúbb történeteket hoztunk össze. Nagyon elkeserítő sztorik születtek, de mégis volt bennük valami groteszk módon vicces.

● A kedvenc alkalmam az volt, amikor a komédia és a tragédia hatásmechanizmusával foglalkoztunk. Imádom, hogy Csehov komédiának írta a darabjait.

 

Közösen írt vers:

 

A rózsaszirmok hullanak, apáék meg leszarnak.

Mint az a galamb április 26-án, az Asbóth utca sarkán.

Törit tanulok. Afrika, Ázsia, Balkán…

A szívem reménytelenül egyensúlyoz egy baltán.

 

A rózsaszirmok hullanak, apáék meg leszarnak.

A madarak csipognak.

Dani a táblán krétát csikorgat.

Az érzéseim embertelenül visongnak.

Jani majd megkéri a kezemet.

Meg kéne venni a szerelmet.

Vajon valaki vállára le fogom hajtani vénülő fejemet?

 

A rózsaszirmok hullanak, apáék meg leszarnak.

A tulipánok az ónos esőtől hervadnak.

Akármi lesz is, kel a Hold, süt a Nap.

A szüleim minden áldott este kiakadnak.

Vajon ez lesz mindaddig, míg meg nem halnak?

Ők persze tudják, hogy minek hogy kéne lennie.

Nem tudom, mi lesz, ha vége lesz.

Az a nagy kérdés: Ha meghalok, újraélesztesz?

Válaszom erre nemleges.

A kedvem újfent semleges.

A tanárnőm dolgozatjavítástól lelkes.

 

A rózsaszirmok hullanak, apáék meg leszarnak.

Az almák megbarnulnak.

Jön a tél, és semmi színem.

Vajon mikor törik össze a szívem?

Az unalmas korszakomat élem.

Legyen jó! Annyira szépen kérem!

Ez itt a speciális-csodálatos lényem.

Ami az én saját fényem.

 

 

Résztvevők: Czibor Lívi, Erdőcs Johanna, Hanula Hanga, Hámor Anna, Jelinek Dorka, Kovács Eszter, Magyar Verka, Moró Fruzsina, Osvay Róza, Sefel Rebeka, Tamási Panna, Tímár Bogi, Unger Judit

 

Projektvezetők: Boros Tamás, Fodor Fanni, Georgita Boglárka, Tódor György Emánuel, Nagy Sára, Őri Eszter, Széplaki Nóra, Umathum Dóra

 

Projekt konzulens: Neudold Juli

Z KAPTÁR - ARCHÍV

2015/2016

 

A műhelymunka a mostani fiatal generációra fókuszált, főként az Apátlanok című előadásunkból gyűjtöttünk inspirációt. Nemzedékkutatás címen interjúkat készítettünk, hogy utánajárjunk: mi is van a mai fiatalokkal?

se kint, se bent, mint a küszöb minden ember egyidős a fejével nem nőnek a fák az égig mindennek megvan a maga ideje holnapután kiskedden felírjuk a kéménybe ígéretekkel tele a padlás lesz, ami még lesz ízlések és pofonok hátra van még a feketeleves egyik lábad itt, másik ott járt utat a járatlanért ahol a madár se jár mintha puskából lőtték volna ki aki mer, az nyer minden kezdet

MIRŐL SZÓLT SZÁMODRA A Z KAPTÁR?

„Megtudtam fontos, új dolgokat a generációk fejlődéséről, de ezen kívül megtanultam új dolgokat a színházról, a színház működéséről, előadásokról. Az olvasópróba demók is csomó plusz dolgot adtak nekem: történeteket a kitartásról, és egyáltalán megismertem ennek az egész “gépezetnek”a működését.

Az olvasópróbák mellett a másik két legfontosabb momentum az önmagam megfigyelésére ösztönző feladat volt, és a nyári intenzív kaptár.”

 

A KAPTÁR nyári intenzív napjaiban sokat beszéltünk a jövőről, és arról hogy nekünk mi közünk lesz az alakulásához. Világmegváltó tervek, világvége–víziók, aktivizmus, saját álmok és félelmek is előkerültek. Az utolsó nap történt valami, amit mindenkinek érdemes megjegyezni:

„A Fesztelen Ünnepet azért alapítottuk, hogy az emberek kitörjenek a szürke világukból, és évente egyszer fesztelenül és esztelenül rohangáljanak egy hídon, fura maszkokban, fura járásokkal és tökéletes szabadsággal. Ezen a napon mindent lehet, amit eddig csak titkolva akartál, minden őrültséget kiengedhetsz, amit rejtegettél.”

„A Fesztelen-Esztelen ünnep a szabadság ünnepe, amikor nincsenek szabályok, gátlások.  Arra ösztönzi azt embereket, hogy legyenek őszinték, természetesek, csinálják, ami belülről fakad, nevessenek, szaladjanak, ordítsanak…”

„A Fesztelen Ünnep június 23-án van, és egy hídon kell megünnepelni, akár egyedül, de csoportban az ideális, a naplementében. Minket személyesen arra ösztönöz, hogy ne felejtsük el a mostani erőnket és hitünket abban, hogy tudunk változtatni a dolgokon.”

 

Vigyázzunk a fantáziánkra! Bármit lehet jobban csinálni, ha el tudjuk képzelni!

ÉLJEN A FESZTELENSÉG ÜNNEPE! ÉLJENEK A JÚNIUS 23-AI NAPLEMENTÉK! ÉLJENEK AZ ÜNNEPLŐK!

Ne felejtsétek! Június 23-án fontos dolgotok van!

 

Résztvevők: Hámor Anna, Unger Judit, Kozma Zsófi, Tamási Panna, Hanula Hanga, Móró Fruzsina, Romsics Rozi, Magyar Verka, Ledő Barnabás, Tímár Bogi, Zrinyifalvy Eszter, Jelinek Dorka, Czibor Lívi, Csányi Petra, Erdőcs Johanna, Osvay Róza, Szécsi Kincső, Fazekas Bogi, Szijártó Fanni, Horváth Dóra, Sefel Rebeka, Ágoston Dorottya, Ágoston Dóra, Radó Lili, Petőcz Orsolya, Béres Adél, Cseri Zsófi, Kasza Nikoletta, Nikulaidu Phaedra, Sipos Anna Ilona, Fodor Jázmin, Kepes Kata, Pardi Dóri

Közreműködő: Gerencsér Anna

Projektvezetők: Neudold Juli, Néder Panni

A CIVIL ALKOTÓMŰHELY KAPTÁR PROJEKTJEI - ARCHÍV
RÖVID KAPTÁR KURZUSOK - ARCHÍV 2018-2019

● 1.KURZUS: TÉRBEMOZGÓ – 2018. október

                                                    

 

Minden mozog szüntelenül, rezonál, átalakul, részecskévé bomlik és egésszé épül.
Új ajtó nyílik, új terek születnek, fedezzük fel, kutassunk, formáljuk magunkkal, a mozgás segítségével!

Játék a térrel, térváltozatok játékkal.

 

Vezette: Szakács Eszter, kortárs táncos

 

● 2. KURZUS: ENCYCLOPAEDIAI BRUTALITAS – 2018. december

 

Ez a kaptár a hétköznapi agresszió különböző formáit és okait járta körbe, és azok színpadi feldolgozásának lehetőségeit vizsgálta.

 

vezette: Bethlenfalvy Ádám, színész/drámatanár

 

●  3. KURZUS: A TITOK ÉS A NYITJA – évadot végigkísérő

 

Néha napokig nem tudunk szabadulni tőle. Néha fejbe vág. Néha életre szól. Néha lepereg rólunk. – Az egész színházcsináló apparátus érte dolgozik.

Egy-egy új bemutató (ebben az évadban: Patika, Macbeth, A mélyben) után a nyomába eredtünk, tetten értük, és kivizsgáltuk!

 

vezette: Hudáky Rita, magyartanár

 

● 4. KURZUS: VALAKI MONDJA MEG… – A BIZONYTALANSÁG MINT MOTIVÁLÓ ERŐ 2019. január

 

Miért van ennyiféle választási lehetőség? Mi a jó abban, hogy ennyi van?! Melyik fakt, melyik szak, melyik munka, miért én, és miért ő és hogyan lesz ebből “mi”? Döntéshelyzetek, választási lehetőségek. Erről volt szó. 

 

vezette: Szabó Julcsi, közösségfejlesztő

 

 ● 5. KURZUS: STORYTELLING – 2019. február

 

Ha KAPTÁR van, akkor IMPRÓ is van. Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Felfrissít, jókedvre derít, együttműködésre tanít és önbizalmat ad.


Mitől történet egy történet? Mi az, amit mindannyian hallani, látni szeretnénk? Mi
érdekel téged? Mi érdekli a másikat? Mi érdekli a többséget? Hogyan lehet közösen történetet mesélni?
A tréning folyamán történetmesélő technikákat tanulunk, és a rögtönzés módszertani alapjait tisztázó gyakorlatokat próbálunk ki.

 

vezette: Várady Zsuzsi és Molnár Levente, a Momentán Társulat imprószínészei

 

 

 

 ● 6. KURZUS: KONTRA-REKONTRA-FEDÁK SÁRI – művész és hatalom – 2019. március

 

Mi köze a művésznek a hatalomhoz?

Mi köze a hatalomnak a művészhez?

Különben pedig ki az a Fedák Sári?

Primadonna, feminista, kommunista, nacionalista?

Vagy “csak” színésznő?

Nem csak elmélet, játék is.

 

vezette: Bíró Kriszta, színész

RÖVID KAPTÁR KURZUSOK - ARCHÍV 2017-2018

● 1.KURZUS: BORN TO BE ACTIVE – 2018. február/március

                                                   

Hogyan tudok hatással lenni a környezetemre? Hogyan érhetem el, hogy mások számára is „ügy” legyen, ami számomra az? Hogyan lehetek kevésbé bizonytalan a bennem felmerülő kérdésekben? Mire van szükségünk a változáshoz? Hogyan sajátíthatjuk el ezeket a képességeket?

vezette: Szabó Julcsi, közösségfejlesztő és Fodor Fanni, drámainstruktor

 

● 2. KURZUS: CSODÁLATOS IMPRÓ – 2018. március

Ha IRAM, akkor IMPRÓ is van! Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Felfrissít, jókedvre derít, együttműködésre tanít.

Az improvizáció mindennapjaink része – ha néha ezt nem is ismerjük fel. Improvizálunk a hentesnél, a postán és utazás közben. Drámatanárok, színészek, rendezők használnak improvizációs gyakorlatokat, az alkotás, a személyiségfejlesztés eszközeként – sok esetben anélkül, hogy a rögtönzés módszertanát előtte megismerték volna. Képzeljétek el, mi történne, ha úgy engednénk városi forgalomba autóvezetőket, hogy előtte nem tanulták volna meg a KRESZ szabályait, az autóvezetés alapvető fogásait…

A tréning folyamán alapvető improvizációs technikákat, a rögtönzés módszertani alapjait tisztázó gyakorlatok elsajátítására irányult.

vezette: Varju Nándi, imprószínész/drámatanár

 

●  3. KURZUS: DRAMATORGIA – a dramaturgia kalapjai kaptár – 2018. március

Menő-e a dramaturgia? Eszik vagy isszák? Epic vagy dramatic? Milyen, amikor a dramaturgok szövegekkel orgiáznak? Ki az a dramaturg, és miért nem jó neki soha semmi úgy, ahogy az írók már eleve megírták? Minek van dramaturgja, és minek van dramaturgiája? Mire jó a konfliktus? (Jó a konfliktus?! Akkor az is jó, amikor anyukámmal veszekszünk?) Mekkorát csattan a csattanó? Placcs. Szabad-e hozzá nyúlni nagy szerzők nagy műveihez? Na és közepes szerzők közepes műveihez?

Tud-e mit kezdeni a dramaturgia azokkal a kérdésekkel, amik tényleg foglalkoztatnak minket? (Igen, például azzal, amire éppen most gondoltál.) Van-e a kalap feltevésnek, a túró rudi evésnek, a zuhany alatt éneklésnek, a legjobb barátságnak és az öri harinak dramaturgiája? Hogyan tudjuk felfejteni a saját életünkben a dramaturgiát? Igaz, hogy mielőtt megteremtette a világot, az Isten is egy dramaturg volt? Jó, de mi lett azután? És egyéb dramaturgiai kérdések…

vezette: Sebők Bori, dramaturg

 

● 4. KURZUS: K. UND K. – KIRÁLYNŐ ÉS KURVA – 2018. március

“Égess el!” – elméleti foglalkozás Jászai Mariról.
Ki volt ő? Miért emlékezünk rá? Miért emlékezzünk rá?
Mit jelent a magyar színháztörténetben?
Egy minden sorsmintát leromboló nő kalandregénybe illő élete.

vezette: Bíró Kriszta, színész

 

 ● 5. KURZUS: VERSKAPTÁR – 2018. április

versfejtegetés • Van benned bölcsészhajlam? IGEN NEM
versfaragás • Érdekel a költői nyelv mint kreatív terep? IGEN NEM
versmondás • Beleállnál a hangoddal, éneddel egy vers világába? IGEN NEM
verszümmögés • Van füled a nyelvi ritmusokra? IGEN NEM

A részvétel feltétele: EGY IGEN válasz a fenti kérdések valamelyikére.

vezette: Hudáky Rita, színházpedagógus/magyartanár

 

 

 ● 6. KURZUS: CSEND KIÁLLÍTÁS – 2018. április
Interaktív kiállítás a Madách téren.

Szóhoz se jutsz? Vagy elkussoltattak? Szólni kellett volna, de nem tetted? Vagy csak azért beszéltél, hogy ne kelljen semmit mondanod? Sokféle csend van.
Katalogizáljuk a csendhelyzeteket, és készítsünk belőle egy interaktív kiállítást!

vezette: Bethlenfalvy Ádám, színész-drámatanár

 

 

● 7. KURZUS: MINDENNAPI RITUÁLÉK – 2018. április

 

Foglalkozunk kicsit az élet teatralitásával. Miért játszódik a klasszikus tragédiák jelentős része családtagok között? Mit értünk háztartási dráma alatt? Mitől lesz valami színház? Mi a performansz? A hétköznapok performerei.

vezette: Szabó-Székely Ármin, dramaturg

RÖVID KAPTÁR KURZUSOK - ARCHÍV 2016-2017

1. KURZUS: AZ ÖSSZEKOVÁCSOLÓ – 2016. december/január

 

Ez a program az új jelentkezőknek szól. A hét alkalom során a résztvevőkből új KAPTÁR csapat születik. Beszélgetünk, játszunk, történeteket találunk ki, bejárjuk a tereket, előadást nézünk, belakjuk a színházat.

 

Témamegjelölés

 

  • Valóság és fikció. Álmodjuk magunkat? Teremtjük magunkat? Mi a valóság: amit nézünk, vagy ahogy ezt látni akarjuk? Hol születik a színház? A színpadon, vagy a nézők fejében? Kit ejt foglyul a képzelet, és kinek lesz a fegyvere? Mire képes a képzeletünk? És mi mire vagyunk képesek?

 

  • Tartuffe. Mit hiszünk el? Hogyan hitetünk el valamit? A vakhit mikor válik hasznunkra, mikor kerget az őrületbe? Miért nem látjuk a nyilvánvalót? Milyen helyzetekkel nem akarunk szembenézni? Mi vezethet ahhoz, hogy valaki felborítsa az egész életét, és fanatizálódjon egy hit, egy eszme iránt? Az önigazolásnak milyen formáival élünk? Miért kavart botrányt a Tartuffe Molière korában? Ki és miért félhet egy komédiától? Mi hol találkozunk képmutatással? Ma milyen témák botránygyanúsak? Mit szabad egy színháznak? Mi a feladata egy színháznak? Mit

tiltanak be, miért és milyen ürüggyel?

 

  • Manipuláció. Mikor nem hiszünk a médiának? És hogyan hitet el valamit mégis? Mi az igazság? Létezik egyáltalán? Hány igazság van? Mit hitetünk el magunkkal? Mit hitetünk el magunkról másokkal? Hogyan létezünk párhuzamos valóságokban? Mit like-olunk? És hány like-ot érünk?

 

(vezette: Neudold Juli, színész/színházpedagógus és Sebők Bori, dramaturg)

 

  • Folyamat-dráma.

Drámát lábon írni a legjobb. Úgy meg pláne, ha nem csak a lábad, hanem mindened benne van a történetben, és belülről, szereplőjeként alakíthatod/megélheted/élvezheted.

Két alkalom, két történet, két oldala van az éremnek. Éljen a dráma-folyam!

 

(vezette: Bethlenfalvy Ádám színész-drámatanár)

 

● 2. KURZUS: CSODÁLATOS IMPRÓ – 2016. február

 

Ha IRAM, akkor IMPRÓ is van! Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Felfrissít, jókedvre derít, együttműködésre tanít.

 

Az improvizáció mindennapjaink része – ha néha ezt nem is ismerjük fel. Improvizálunk a hentesnél, a postán és utazás közben. Drámatanárok, színészek, rendezők használnak improvizációs gyakorlatokat mint az alkotás, a személyiségfejlesztés eszközét – sok esetben anélkül, hogy a rögtönzés módszertanát előtte megismerték volna. Képzeljétek el, mi történne, ha úgy engednénk városi forgalomba autóvezetőket, hogy előtte nem tanulták volna meg a KRESZ szabályait, az autóvezetés alapvető fogásait…

 

A tréning folyamán alapvető improvizációs technikákat, a rögtönzés módszertani alapjait tisztázó gyakorlatokat sajátíthattok el. A tanulságokat a mindennapi életben és a színházi működésetekben is kamatoztathatjátok.

 

(vezette: Varju Nándi, impró színész/drámatanár)

 

● 3. KURZUS: ARKANGYALOK SZERELMEI – 2016. március

 

Miért fontos, ki volt Babits Mihály felesége? Kit érdekel, Kaffka Margit milyen hatást gyakorolt a férfiakra? Izgalmas-e, ki mindenki udvarolt Harmos Ilonának, mielőtt Kosztolányi Dezső felesége lett volna? Miért akart Móricz Zsigmond színdarabot írni Simonyi Máriának? Hány levelet írt Karinthy Frigyes Judik Etelnek? Ez nem irodalom óra. Kaland, felfedezés, Nőnyugat.

 

(vezette: Bíró Kriszta, színész)

 

● 4. KURZUS: MINTAVÁLTÁS – 2016. április
„Ami nagyon személyes, az nagyon általános.” – Carl Rogers, pszichológus.
Hallottál már az autobiografikus színházról? Ez a módszer a részvevők személyes történeteivel operál a színházon keresztül. Magyarországon egyelőre kevéssé ismert fogalom, de mi kőkeményen belevetjük magunkat. Önismeret és a régi minták vizsgálata, feloldása lesznek a témaköreink – kicsit terápia, kicsit színház; aztán kiderítjük azt is, hogyan mozgathat meg hegyeket is a személyes mélység.

 

Bevezetésként az Örkény Színház előadásaiban körvonalazott családi viszonyokat és szülő-gyerek kapcsolatokat kutatjuk.

 

(Vezette: Néder Panni, rendező)

 

● 5. KURZUS: EMLÉKEZŐK – 2016. április-május.

 

Emlékszel, mit csináltál tavaly nyáron? A múlt héten? Vagy a tizedik születésnapodon? Meséltek a nagyszüleid a háborúról? És 56-ról? A szüleid 89-ről? Hogyan adnád tovább az emlékeiket? És a sajátjaidat hogyan őriznéd meg?

 

Kétszer két délutánnyi (péntek-szombat) kreatív műhely az emlékezet, a múltrekonstruálás és az élő történelem témakörében. Megismerkedünk a memória játékaival, a beszéd útvesztőivel és a múlt sokféleségével.

 

(vezette: Szabó-Székely Ármin, dramaturg)

 

● 6. KURZUS: M és M KAPTÁR– 2016. május

 

Mindenhol jó, de a legjobb… menni? Jó lenne nem itt lenni? Egyszer az életben hátizsákkal világgá… menni vagy menekülni? Megpattanni? Mászkálni? Meglógni? Megszökni? Mendegélni? Maradsz vagy megléped?

 

Mi a közös az utazásban és a menekülésben? Hova mennél, ha választhatnál? És ha nem lenne más választásod?

 

Ha agyonhasználunk egy szót (vagy éppen kettőt), elveszik a jelentése vagy  megkopik, és egy időre eltűnik a ráhordott salak alatt? Mit jelent a “Menekült” és a “Migráció”? Történeteket gyűjtünk és találunk ki, játszunk velük, hogy ezáltal újraalkossuk és megkeressük az elveszett szavak számunkra  érvényes jelentését. Múltba révedünk, jövőbe utazunk vagy éppen adunk egy sallert a mának. És mindezt felpakoljuk egy blogra, hogy jobb legyen mindenkinek.

 

(vezette: Bethlenfalvy Ádám, Sebők Bori, Neudold Juli)

 

● 7. KURZUS: ÉnTeŐMiTiŐk – 2017. február/március

Öt alkalmas műhelymunka 14-18 éves diákoknak.

 

Ki vagyok én? Mi határoz meg? Mit tekintek értéknek? Kinek tartozom felelősséggel? Milyen szabályai vannak az együttélésnek? Van olyan ember, akiben teljesen megbízom? Tudok improvizálni az életemben? Mit jelent számomra a kultúrám?

Az alkalmak során szóba kerülnek a legnagyobb kérdések, és felteszünk egymásnak sok kisebbet. Játszunk ezzel a fura élettel, és együtt jövünk rá, hogy nincsenek egyértelmű válaszok.

Projektvezetők: Fodor Fanni, Szepes Anna, Török Tímea

Projekt konzulens: Neudold Juli

Top