iram@orkenyszinhaz.hu

Olga Knyipper és Anton Pavlovics Csehov leveleiből

 

A Három nővér ősbemutatója 1901 januárjában volt, a moszkvai Művész Színházban. Az előadásban Olga Knyipper, Csehov szerelme és későbbi felesége alakította Mását. Knyipper ősztől tavaszig Moszkvában játszott és élt, míg Csehov Jaltán gyógykezeltette magát. Leveleikben a Három nővér keletkezéséről és próbafolyamatáról is beszámolnak.

 

Csehov Knyippernek

Jalta, 1900. augusztus 9.

 

Kedves Oljám, örömöm, szervusz! Most Jaltában ücsörgök. Unatkozom, dühöngök, vágyakozom. Tegnap Alekszejev[1] járt nálam. Beszélgettünk a színdarabról, a szavamat adtam neki, azaz megígértem, hogy legkésőbb szeptemberre befejezem.

Szüntelenül azt képzelem, hogy mindjárt kinyílik az ajtó és te lépsz be rajta, de te nem lépsz be, te most próbán vagy, Jaltától és tőlem távol.

Isten veled, drága kislány.

Antóniód

 

Csehov Knyippernek

Jalta, 1900. augusztus 18.

 

Kedveském, kegyetlenül zavarnak, csúnyán és aljasul zavarnak. A színdarab a fejemben van, már formát is öltött, kiegyensúlyozott lett, és papírra kívánkozik, de épphogy papír után nyúlok, nyílik az ajtó, és bemászik rajta valamilyen pofázmány. Nem tudom, milyen lesz, de az eleje elég jól sikerült, azt hiszem, gördülékeny.

Ma kegyetlen szél és vihar volt, hervadnak a fák.

Az egyik darumadár elrepült.

Igen, kedves kis művésznőm, milyen tiszta, gyerekes lelkesedéssel szaladnék most a mezőre, az erdő mellett, a folyó mentén, a nyáj mellett. Kimondani is nevetséges, de már két éve nem láttam füvet. Lelkecském, unatkozom.

 

 

Csehov Knyippernek

Jalta, 1900. szeptember 5.

 

Édesem, angyalkám, folyton a színdarab fölött ülök, többet gondolkodtam, mint írtam, de azért egyre úgy érzem, hogy azzal foglalkozom, ami a dolgom. Valószínűleg anélkül utazom Moszkvába, hogy befejezném; nagyon sok a szereplő, nagy a zsúfoltság, félek, hogy zavaros lesz, vagy halvány, ezért, szerintem, jobb volna félretenni a jövő évadig.

Vendégeim vannak: a gimnázium igazgatónője, két leányával.

 

 

Csehov Knyippernek

Jalta, 1900. szeptember 15.

 

Tudod már, kedvesem? Leégett az a színház, ahol Jaltában játszottál. Leégett egy éjszaka, néhány nappal ezelőtt, de a tűzfészket nem láttam, beteg voltam és nem mentem be a városba. És, hogy még mi újság van nálunk? Hát, ezen kívül semmi.

Ami az én darabomat illeti, előbb vagy utóbb, szeptemberben vagy októberben, vagy lehet, hogy novemberben meglesz, de, hogy be akarom-e mutatni ebben az évadban, nem tudom, drága menyecském. Még nem merem, mert először is, lehet, hogy a színdarab még nincs teljesen kész – hadd feküdjön kicsit még az asztalon, és másodszor, mert nekem feltétlenül jelen kell lennem a próbákon, feltétlenül![2] Nem bírok otthagyni Alekszejevnek, ha mégannyira tisztelem is a tehetségét és az eszét, négy meghatározó női szerepet, négy fiatal, intelligens nőt. Kell, hogy legalább fél szemmel lássam a próbákat.

Sokszor, erősen, az ájulásig, a bolondulásig csókollak.

Ne felejtsd el

A te Antoine-odat

 

Csehov meg volt győződve, hogy a Három nővér vidám komédia, csaknem vaudeville. Nem emlékszem rá, hogy valamikor is olyan hevesen védelmezte volna valamely állítását, mint azon a megbeszélésen, amikor ez szóba került.

Sztanyiszlavszkij

 

 

Alig tudta visszafojtani indulatát. Csak annyit tudott mondani: de hiszen én vaudeville-t írtam! Ugyanezt mondta később a Cseresznyéskertről is… Végül is nem értettük, miért nevezi vaudeville-nek a darabot, amikor a kéziratra azt írta: dráma.

 Nyemirovics-Dancsenko

 

 

Knyipper Csehovnak

Moszkva, 1900. december 11.

 

Nem tudok beletörődni, hogy elváltunk. [3] Miért mentél el, amikor velem kellene lenned? Tegnap, amikor a vonat távolodott és vele együtt te is, először éreztem úgy, mintha valóban válnánk. Sokáig mentem a vonat után, mintegy hitetlenkedve, és hirtelen úgy elkezdtem sírni, úgy, ahogy nem sírtam már sok-sok éve. Tudod, Anton, félek ábrándozni, vagyis kimondani az ábrándokat, de úgy tűnik nekem, hogy a mi érzéseinkből kinő valami jó és erős, és amikor hiszek ebben, a lelkem különösen szertelen és meleg lesz, és akkor kedvem van élni, dolgozni és akkor nem bántanak az élet apróságai és nem kérdezem, „minek élek”.

 

Csehov Knyippernek

Nizza, 1901. január 2.

 

Most búslakodsz, Ducikám, vagy vidám vagy? Ne búsulj, kedveském, élj, dolgozz és gyakrabban írj a te öreg Antóniódnak. Mellesleg, csodálatos a legutóbbi leveled! Ezt nem is te írtad, hanem valószínűleg megbízásodból valaki más. Meglepő levél.

Írd le nekem a Három nővér legalább egy próbáját. Nem kell-e valamit hozzátenni, vagy kihúzni? Jól játszol, Ducikám? Jaj, vigyázz! Ne vágj szomorú képet egyetlen felvonásban sem. Haragosat lehet, de szomorút nem. Az olyan emberek, akik régen hordozzák magukban a bánatot és már hozzászoktak, csak fütyörésznek és gyakran elgondolkoznak. Te is tégy így, gyakran merengj el a színpadon a beszélgetések közben. Érted?

Természetesen érted, mert okos vagy.

 

Anton bátyám már gyermekkorában is éles megfigyelőképességgel rendelkezett. Nagyszerűen el tudta játszani az eseményt, amelyet az utcán, a gimnáziumban vagy valahol másutt megfigyelt. Amikor egy-egy ismerősünket parodizálta, mindnyájan csak úgy dőltünk a nevetéstől.

Anton Pavlovics rendszerint a polgármestert játszotta. Vakító fényesre tisztította iskolai egyenruhájának ezüstgombjait, és megfelelő helyen jól kipárnázta magát. Kardot is kötött, mellét teletűzdelte érdemrendekkel. Mindig igen gondosan maszkírozta magát, a legteljesebb illúzióra törekedve. Mindnyájunk között ő volt kétségkívül a legtehetségesebb. Igazi rendező volt a szónak legjobb értelmében.

Marija Pavlovna Csehova

 

Knyipper Csehovnak

Moszkva, 1901. január 11, éjjel 1 óra

 

Kétszer vettük át a harmadik felvonást. Nyemirovics[4] nézte, és azt hiszem, sok mindent meg fog változtatni. Sztanyiszlavszkij szörnyű zűrzavart csinált a színpadon, mindenki szaladgált és idegeskedett. Nyemirovics az ellenkezőjét tanácsolja, hogy a színpadon kívül legyen nagy az izgalom, viszont a színpadon csak semmiségek és komótos játék, és hogy ennek erősebb lesz a hatása.

 

 

Knyipper Csehovnak

Moszkva, 1901. január 15., éjjel 2 óra

 

Tegnap volt a két utolsó felvonás főpróbája. Másával kapcsolatban, ma volt egy hosszú beszélgetésem Nyemiroviccsal. Sztanyiszlavszkij azt mondja, hogy túldramatizálom a szerepet. De érted, a szerep még nem forrt ki. A vitatott pont Nyemiroviccsal – a 3. felvonásban – Mása gyónása. A harmadik felvonást szeretném idegesen csinálni, lázasan, tehát a gyónás súlyos lenne, drámai. Nyemirovics pedig azt szeretné, hogy Mása, nem törődve semmivel, legyen eltelve ezzel a szerelmi boldogsággal, és ne tekintse bűnnek. A második felvonás dugig van ezzel a szerelemmel. Nyemirovics értelmezésében a 4. felvonás a kulminációs pont, az enyém szerint a 3. Mit válaszolsz erre?

 

 

Csehov Knyippernek

Nizza, 1901. január 20.

 

A levelekből ítélve, mindnyájan elképzelhetetlen ostobaságokat hordtok össze. A 3. felvonásban zaj… Miért kéne zaj? A zaj távolban, a színfalak mögött van, tompa, kusza zaj, viszont a színpadon mindenki fáradt, majdnem alszik… Ha a 3. felvonást elrontjátok, akkor az egész színdarab tönkremegy.

Ha a színdarab megbukik, akkor Monte-Carlóba megyek, és eljátszom mindenemet.

 

Vannak olyan szereplők a darabban, akik nem jelennek meg a színpadon, például Versinyin hisztériás felesége vagy Natasa szeretője, akiben semmi regényesség nincsen. Sztanyiszlavszkij fontolgatta, hogy egy pillanatra megmutatja Protapopovot a nézőknek. Natasa fiának, Bobiknak az elgurult labdáját emelte volna fel. Egy próbán azt mondta: „Képzeljétek el, egy kövér ember szivarral a foga között feltűnik a balkonról, többször lehajol, mielőtt felkapja a labdát, aztán örökre eltűnik a színről.” A rendező, a szerzői útmutatás iránti lojalitásból, végül elvetette ezt az ötletét.

Hajnády Zoltán

 

Csehov Knyippernek

Nizza, 1901. január 21., vasárnap

 

Kedveském, Mása gyónása a 3. felvonásban egyáltalán nem gyónás, hanem csak őszinte beszélgetés, csináld idegesen, de ne kétségbeesetten, ne kiabálj, de csak ritkán mosolyogj, és főleg úgy csináld, hogy érezhetővé váljon az éjszaka fáradtsága. És hogy érezhető legyen, hogy okosabb vagy a nővéreidnél, legalábbis okosabbnak tartod magad.

Azt hiszem, a Három nővér kifárasztott, vagy egyszerűen meguntam az írást, megöregedtem. Nekem úgy öt évig nem kellene írnom, vagy öt évig kellene utaznom, azután visszatérni és nekiülni dolgozni.

 

 

Knyipper Csehovnak

Moszkva, 1901. február 5.

 

Egész Moszkva a Három nővérről beszél. Mennyire fáj, hogy nem látod, hogyan játszom Mását. Milyen örömmel játszanám őt neked! Ma a zokogásom után, mikor szól a zene, mi meg a kerítésnél állunk – ömlöttek a könnyeim. De múltkor furcsa dolog történt: azt kellett volna mondanom, „Többé nem sírok” – tudod, amikor már elkezdenek összekuszálódni a gondolatai – ehelyett azt mondtam, „Többé nem iszom.” – teljesen öntudatlanul. Visnyevszkij meg, az ostoba, csak hallgat, pedig az ő végszavára hangzik el a lövés.

Csókollak nagyon, nagyon, a szemeidet, az ajkaid, írj többet, szeress, és ne felejtsd el

a Te színésznőcskédet

 

(A levélrészleteket fordította: Radnai Annamária és Tussingerné Szirotina Szvetlána.)

 

[1] Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij színész, rendező eredeti neve.

[2] Csehov jelen volt a Művész Színházban a Három nővér felolvasásán 1900. október 29-én, és figyelemmel kísérte az előadás előkészületeit is.

[3] 1900. december 10-én Csehov Moszkvából külföldre utazott, gyógykezelésre.

[4] Vlagyimir Ivanovics Nyemirovics-Dancsenko dráma- és szépíró, a Művész Színház egyik alapítója.

Top