iram@orkenyszinhaz.hu

Stuber Andrea

Nem megyünk mi sehova se, én se meg a Csehova se

A Három nővér fordításáról[1]

 

1993 és 1996 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház dramaturgjaként dolgoztam. Az akkori igazgató, Verebes István 1994-ben színre vitte Csehov Három nővér című drámáját. Rendezői elképzelésének megvalósításához szükségesnek bizonyult a meglévő fordítások alapos áttanulmányozása, összevetésük az eredeti szöveggel. Ez a vizsgálat aztán a mű újrafordításának igényébe torkollott. A feladatot én hajtottam végre, aki műfordítói gyakorlattal nem rendelkeztem, de felsőfokú orosz nyelvvizsgával és öt év moszkvai egyetemistaélet nyelvi (és egyéb) tapasztalatával igen.

 

(…) Végigolvasva az orosz eredetit, azt fedeztem fel, hogy Kosztolányi Dezső fordítása stílusában egészen más. Sokkal költőibb, bonyolultabb, cifrázottabb szöveg, mint Csehové. A Három nővér textusa hétköznapinak mondható, eléggé megegyezik a ma is használt orosz köznyelvvel. Kosztolányién érződik a kor – a múlt századelő – és a kor irodalmának nyelve. Ennek szemléltetéséhez eklatáns példák állnak rendelkezésemre. Mása a régebbi ünnepeket felidézve szikáran így jellemzi a múltat: amikor apa élt, névnapokon jött hozzánk 30-40 tiszt, zaj volt/zajosak voltak. Kosztolányi ezt ekképpen írja le: harminc-negyven katonatiszt jött hozzánk, és lármáztak, zsibongtak. Ahol Kuligin azt mondja, búcsúzván a távozó katonáktól a negyedik felvonásban: Tessék, én is elsírom magam, ott Kosztolányi így fogalmaz: Nálam is eltörik a mécses.

 

(…) Mint az közismert, Kosztolányi Dezső – az orosz nyelvet nem ismervén – közvetítő nyelv segítségével fordította le a Három nővért. A közvetítő minden bizonnyal Wladimir Czumikow német Csehov-fordítása volt. Kosztolányi felfelé stilizáló fordítói eljárását nemcsak az magyarázhatja, hogy költő lévén szívéből-lelkéből fakadhatott a poézis, hanem az is, hogy nyilván tisztában volt a német nyelv bizonyos korlátaival, amelyek következtében feltételezhette: németül talán veszített lírájából és cizelláltságából az eredeti szöveg.

Talán ugyanezért adja kevéssé vissza a Csehov-dráma szövegének életszerűségét, helyenkénti töredezettségét, szakadozottságát, vagy a jellegzetes, sok kicsinyítő képzőt használó orosz beszédmódot, vagy épp a ma is tipikus töltelékszavakat. Fordításom mindenekfeletti célja az volt, hogy a szöveg, a szavak, a mondatok legegyszerűbb, legcsupaszabb, legegyenesebb közölnivalóját tolmácsoljam.

 

(…) A munkában a legnagyobb nehézséget természetesen az jelentette, hogy bár az orosz szöveg nagyszerűen segít eligazodni a szereplők gondolataiban, érzéseiben, kapcsolataiban, értelemszerűen számos olyan dolog van a darabban, a szereplők párbeszédeiben, nyelvi kifejezésmódjában, ami az ő legsajátabb orosz kultúrájukhoz kötődik. Ebben nekem bizonyosan nem sikerült eléggé járatosnak és tájékozottnak lennem. Jellemzően és eléggé el nem ítélhető módon csak évekkel e munka befejezése után fedeztem fel Puskin Cigányok című elbeszélő költeményét, amelynek az az Aleko a hőse, akit Szoljonij emleget a darab második felvonásában. „A jellemem, a jellemem, Aleko, miért törsz ellenem?” – írja Kosztolányi. – Majd így folytatja: „Aleko, miért törsz ellenem? Te vagy nekem a szerelem…” Annak idején Lermontovnál kutattam Alekót, abból kiindulva, hogy Szoljonij, állítása szerint, Lermontovra hasonlít. Élénken vágyakoztam közben olyan, Google-jellegű keresési lehetőség után, amely 1994-ben sajnos nem létezett még.

Szoljonij eredetileg annyit mond: Ne mérgelődj, Aleko! Felejtsd el, felejtsd el az álmaidat. Háy Gyula így oldja meg a két sor fordítását: „Furcsa vagyok, kissé bohó, ne haragudj rám, Aleko.” És: „Ne haragudj rám, Aljeko… Az álmaid feledd el, ó…” Mindketten rímes formát adtak az összetartozó, ám kétfelé került sorpárnak. Jómagam egyrészt nem tartottam indokoltnak a rímesítést, másrészt megpróbáltam szöveghűségre törekedni. Tehát: Furcsa vagyok, ki nem furcsa. Ne mérgelődj, Aleko. És: Ne mérgelődj, Aleko! Felejtsd el, felejtsd el az álmaidat. Kosztolányi is, Háy Gyula is idézőjelek közé teszi az alekós sorokat, jóllehet ilyen sorok nem szerepelnek Puskin Cigányok című művében, csak a név utal az elbeszélő költemény hősére. A többit Szoljonij köríti hozzá. Puskinnál Aleko szerelme a cigánylány Zamfira iránt ugyanis tragikusan végződik: a férfi megöli előbb a riválisát, majd a kedvesét. Tuzenbach, aki azt kérdezi: hogy jön ide Aleko?, az irodalmi mű ismeretében már itt elérthette volna a célzást.

 

(…) Fordításom neuralgikus pontja lett Mása negyedik felvonásbeli összeomlása Versinyin végleges távozása után. Mása kuszán, megzavarodva ismét a Puskin-verset idézi, a Ruszlán és Ludmilla első sorait: Zöld tölgy a tenger szögletében, színarany lánc a derekán… Vizet iszik, majd kifakad: Неудачная жизнь… Kosztolányinál: Jaj, jaj, az én boldogtalan életem… Háy Gyulánál: Kisiklott élet… Egészen pontosan a jelző azt jelenti: sikertelen/sikerületlen (élet). Ilyet azonban magyarul nem mondunk. A nyíregyházi előadásban Mása elbődülve azt kiáltotta: „Elbaszott élet…” A megfogalmazás maradéktalanul kifejezi a hősnő helyzetét és érzéseit, ám stilárisan idegen tőle, úgyhogy a fordító mindig befogta a fülét, amikor az előadás ezekhez a szavakhoz ért. (A véglegesített fordításomban „Elszúrt élet…” szövegváltozatot szerepeltetek. De nem vagyok igazán elégedett vele. Érződik rajta, hogy a drasztikusabb verziót helyettesíti. Jelenleg erősen hajlok az „Elcseszett élet…” formula felé.)

Evvel az apró momentummal csak azt jelzem, hogy a fordításban minden szó döntés következményeként kerül a szövegbe, és ezt a döntést erősen és természetes módon befolyásolja, ha a textus alapvetően nem olvasásra készül, hanem előadásra, elmondásra, eljátszásra.

[1] A műsorfüzetben közölt szövegek szemelvények egy hosszabb tanulmányból. A teljes szöveg elolvasható: itt

Top