· Röviden arról, hogy hogyan kell megszabadítanunk magunkat mindenféle gátlásoktól annak érdekében, hogy egy ismeretlen csapattal együtt tudjunk működni úgy, hogy abból szülessen valami igazán klassz. A feladatok és beszélgetések, tréningek, jelenetek alatt igazán szabadon és kreatívan foglalkozhattunk az élet mindenféle kérdésével, jelenségével. Az a személyes része számomra, hogy létrejött egy tök jó társaság. És hozzá az, hogy a színház belsejét is megismerhettük, próbákat látogathattunk. Hogy részesei lehettünk egy előadásnak, csak egy újabb szuper és igazán hasznos dolog volt, ami a továbbiakban is kísérteni fog, persze a legjobb értelemben.

· “Agyeldobás”, ahol minden a kreativitásunkra volt bízva, a mi felelősségünk volt, hogy azt csináljuk-e, amit szeretnénk, és hogy hogyan csináljuk. Ha lusta vagy, csak álmélkodsz, hogy a többiek miket dobnak össze, megkedveled őket, és hirtelen egy nagyon jó közösség része vagy. Inspiráló, ösztönző, vigasztaló, szórakoztató, érdekes, vicces, dilis.

· Megismerkedtem sok kedves emberrel, valamennyire leküzdöttem a félénkségemet. Segített nekem az improvizációs készségeim fejlődésében.

· A Kaptár önmagam megismeréséről, a saját határaim feszegetéséről (jó értelemben véve) szólt, arról, hogy hogyan tudok olyan dolgokat is megcsinálni, amikre eddig azt hittem, hogy nem vagyok képes.

· Mindenről, ami színház, szórakozás, tanulás és tapasztalatszerzés. Kommunikációról, figyelemről, kreativitásról, érzékenységről, történetmesélésről, alkotásról.

· Nekem a Kaptár egy egész évemet kitöltő, rendszeres és szórakoztató foglalkozás volt. Nagyon egybe volt a játék, tanulás, és még valami. Ez a valami miatt egyedi a Kaptár. Nem megfogalmazható…

· Nagy társaság, sokféle ember. Néhány belső feszültség. Odafigyelés egymásra. Aztán a feladatra. Aztán arra, hogy ez minél jobb és hasznosabb és örömet okozó legyen.

· Szerintem az elején mindenki egy kicsit meg volt feszülve, mert azt hitte itt “vérre mennek” a dolgok. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem. :DDD

· Aktívan részt venni mindenben.

· Legyőzni a gátlásosságomat.

· Hosszan koncentrálni.

· Szerintem viszonylag zökkenőmentesen sikerült a Kaptár.

· A házi feladatok megírása.

· Az, hogy hetente csak egyszer volt. Sokszor feledésbe merültek az előző heti dolgok. Meg az, hogy néha nem vették a dolgot komolyan az emberek, főleg az elején. Jó, nem azt szeretném, ha vasszigor lenne, csak néha nem ártana kis önfegyelem. Nekem is.

· Néha a hétfői időpont, amikor általában még kerestem az összefüggést a testem és az agyam közt. Meg amikor valamit elkezdtünk, aztán teljesen mással dolgoztunk, és nem értettem, hogy az mire volt jó. Talán csak azért, mert nagyon jó feladat vagy gyakorlat, de szerintem sokkal jobb, ha kevés dolgot csinálunk egy alkalommal, de arra sok időt fordítunk. Ennyi.

· Az hogy nem voltunk rákényszerítve semmire, hogy nem a megszokott iskolás tempóban mentek a dolgok, az nagyon jó volt, de talán így néha nem vettük elég komolyan a munka részét a KAPTÁR-nak, csak a szórakozás részét.

· Figyelmet, fegyelmet, kreativitást, hozzáállást, írást, beszédkészséget, még több játékkedvet, jelenlétet, gondolkodást, ébrenlétet (értelmezd tágan…), jut eszembe: humort, alázatot, de hogy ne csak nagy szavakat írjak, dohánysodrást, hogy hogyan metrózzunk és buszozzunk egy sátornyi cuccal magunkon, hogy hogyan forraljunk vizet egy félig már ripityára tört vízforralóban. Hogy hogyan bánjunk magunkkal, egymással, egy szöveggel, több szöveggel, idegen emberekkel, egy-egy jelenettel, és persze azt se tudtam volna meg, hogy allergiás vagyok a perjére, ha nincs a Kaptár…

· Leginkább azt, hogy vegyek mindent sokkal lazábban, és ne stresszeljek rá mindenre folyton, mert annak sosincs jó vége. Így meg lazaság, boldogság, ó, jeeee.

· Azt, hogy együtt sok idegen összezárva igazán különleges dolgokra képes. És ha elég ideig vannak összezárva, már nem is lesznek teljesen idegenek. :)))

· Megtanultam együttműködni, színházi látásmóddal gondolkodni. Azt is, hogy a hiba nem hiba. Azt is, hogy a színház mennyire egy összetett és komplex dolog, és azt is megtanultam, hogy mennyit kell még tanulnom.

· Tanultam az emberekről, a csapatmunkáról, a kommunikációról és az alkotói eszközökről. Mindezek mellett rengeteg színházi trükköt, titkot és eszközt ismertem meg.

· Odafigyelni, együttműködni, a fantáziámat újra használni, értelmesen beszélni (nem mindig), imprózni, írogatni, alkalmazkodni, kérdezni és válaszolni, kutatni, a dolgok mélyére ásni, érdeklődni, csodálni a színházat, bizonyos szavakat máshogy értelmezni és még egy rakás dolgot.

· Azt, hogy az élet csodás, a cigaretta rossz, és az alkohol az ördög bűnös csalogatása. Azóta jóba vagyok a szüleimmel, megírom a leckémet, mindennap sporttal indítok és friss vagyok. Amúgy nem tanultam sok mindent, inkább fejlődtem rengeteg dologban. De ez nekem személyes ügy, de az biztos, hogy van értelme ennek a dolognak.

· Jó, mert van mit várni és van min agyalni, amíg várunk. Nem azon gondolkodni, hogy mit csinál az a rondahajú énekes vagy butaságokat beszélő politikus, hanem hogy egy előadás hogy jött létre, ki írta, ki rendezte, miért és hogyan. Ezekről jó beszélgetni. Aztán arról is, hogy magunkból merítve mit csinálhatnánk, aminek van értelme és célja. A foglalkozások alatt felmerül egy csomó-csomó olyan dolog, kérdés, ami bennünket is érint, személy szerint vagy általánosságban: fiatalokat. Vagy időseket. Embereket. Van hova tartozni, van hol ezeket megosztani egymással. Az, hogy lehetőség van mindezeknek a megrendezésére, előadására, az meg pláne szuper. A cél tehát röviden szerintem az, hogy ne hanyagoljuk el magunkat, egymást és gondolatainkat, vágyainkat, jó, vagy akár (sőt!) rossz tulajdonságainkat és élményeinket, félelmeinket stb., hanem ezekből dolgozzunk, színházi eszközökkel. Ez a színház érdeke is. Hogy neveljen, hogy adjon és kapjon. Kölcsönhatás.

· Közelebb hozott minket a színházhoz és megszerettette velünk, doppingolja az érdeklődésünket. Azért jó, mert így részt vehettünk benne. 😀 Tetszik, hogy ilyen nyitott helynek láthatom ezt a színházat, és tetszik, hogy a színháznak célja, hogy így lássam. Nem vagyok biztos benne, de talán egyfajta jóindulatú függőség kialakítása a program célja. 😀 A közönséget befogadóból picit partnerré is változtatja.

· Nagyon jóóó. Rettenetesen örülök neki. Mégpedig azért, mert így, a fiatalok sokkal közelebb kerülhetnek a színházhoz, kiszélesedhet az érdeklődési körük, és tovább vihetik a színházi életet. Tulajdonképpen ebben rejlik a célja is, hogy a színház ne avuljon el, hanem a fiatalok is szeressék, mind foglalkozni vele, mind pedig előadásokat nézni.

· Mert a mai fiatalok közül sokan ósdinak tartják a színházat, vagy sznob dolognak…

· Ez a program a fiatalokat érdeklődővé, kíváncsivá, kreatívvá és színházra nyitottá teszi. Ez nem csak a színház közönségét bővíti, hanem a társadalom kreatív, kritikus és szabadon gondolkozó rétegét is. A Kaptár tehát nem csak a színház érdekeit szolgálja, és nem csak szórakozást nyújt a program résztvevőinek, hanem a társadalom egy vékony, de fontos rétegét építi és támogatja.

· A színház visszajelzéseket kap, mai véleményeket, rajtunk keresztül más szemmel nézhetik a dolgokat. Mi pedig rengeteg élményt, tapasztalatot, színházat kapunk.