Stereo Akt – Mentőcsónak Egység – Örkény Színház:

CÍM NÉLKÜL

HAJLÉKTALAN-KALAND-JÁTÉK 

Helyszín: ÖrkényKÖZtér (Asbóth u. 20., volt Ericsson Stúdió)

Nem telik el úgy nap Magyarországon, hogy két-három ember ne veszítené el lakhatását. Ebből az élethelyzetből szinte csak emberfeletti erővel, nagy szerencsével és támogatók révén lehet kiemelkedni. A Mentőcsónak Egység és a STEREO AKT közös előadása egy interaktív színházi társasjáték, amely által a hajléktalan emberek életébe nyerünk bepillantást, játékosként megpróbálhatunk megélni, túlélni fél évet otthontalanul.

 

Az előadást négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás, aki szakértőként segít kiigazodni a sokak által alig ismert világban.

 

A felnőtt közönségnek és középiskolai diákoknak egyaránt játszott előadás egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely egyfelől rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira, és megkérdőjelezi azokat a káros előítéleteket, amelyek azt állítják, hogy „annyit érsz, amennyi pénzed, van”, és „ha szegény vagy, magadra vess”.

Alkotók:


Szereplők: Balog Gyula, Kőszegi Mária, Szabó Zola
Játékvezető-szakértő: Szenográdi Réka
Szerző: Fábián Gábor és a stáb
Dramaturg: Ivanyos Ambrus
Zenei vezető: Rimóczi István
Látvány: Schnábel Zita
Grafika: Szabados Luca
Játékfejlesztők: Tar Ágnes, Bass László, Csató Bálint, Gosztonyi Márton, Jakus Róbert
Konzultáns: Bass László
Produkciós asszisztens: Török Tímea, Tési Dóra
Produkciós vezető: Trifonov Dóra

Rendező: Boross Martin

Az előadásban részleteket használunk fel a Fedél Nélkül utcalapból, a HajléktaLand c. könyvből, Misetics Bálint „Gátak építése helyett” c. tanulmányából, valamint idézünk hajléktalan emberek műveiből és valós történeteiből. 

Plakátfotó: Fanny Allié www.fannyallie.com

Produkciós partnerek: Menhely Alapítvány, Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI)
Támogatók: Budapest Bank Budapestért Alapítvány, Hajléktalanokért Közalapítvány
Külön köszönet nagylelkű felajánlásáért Galácz Gábornak.

A 2022-es tavaszi képzés archívuma

Iványi-Szabó Rita beszámolója a Magyartanárok Egyesülete honlapján>>

Az elégedettségi kérdőív összesített eredménye (PFD) >> 

• A képzés résztvevői által készített tanítási segédletek:
A szecsuáni jó ember >>
Az ajtó >> 

Program >>

  • március 18. péntek (16.00 – 18.30 + esti előadás: A SZECSUÁNI JÓ EMBER)
  • március 19. szombat (10.00 – 17.00)
  • március 20. vasárnap (09.30 – 14.00)
  • március 25. péntek (16.00 – 18.30 + esti előadás: AZ AJTÓ – premier!)
  • március 26. szombat (10.00 – 18.00)
  • április 9. szombat (16.00 – 17.30, zoom)
Top